43. Őszi szünet - Megérkezés a kempinghez

Hétfő reggel van.
A levegő az őszhöz képest igazán hűvös és hideg. A szél mint játékos kisgyerek táncoltatja az emberek már akik ilyen korán fent vannak és utcára merészkednek ruháit. Mintha egy célja lenne vele, mindenkit vastag ruhába öltöztessen....
A diákok a nagyterem előtti csarnokban gyülekeznek. A gyülekező diákok beszédétől, visszhangzik az egész iskola. De amint megszólal az óra mely jelzi az indulásra kitűzött idő elértét a zsivaj alábbhagy és helyét csend meg morgalló morgallása veszi át. Melyet itt ott egy egy nevetés kísér.
Ahogy az óra mutatója tovább mozdul a diákokat furcsa érzés keríti hatalmába. Néhányan ismerik eme furcsa érzést és ők tudják, hogy ez nem más mint egy csoportos teleportáció.
 
Miután mindenki rendben megérkezik a tábor területére. Egészen pontosan egy pont beforduló és leparkoló buszra.  A buszt a tanárok készítették elő, hogy  mugliknak tűnjenek az érkezők...
 
Ahogy körülnéztek a buszon a tanárokat sehol nem találjátok. De minden diák ott van a buszon senki de senki nem hiányzik.
A buszsofőr hátranéz és végig mér titeket.
- Jorg professzor üzeni , hogy előre mentek és rendezik a számlát és amit még kell. Addig ti menjetek és verjétek fel a sátrakat és készítsétek elő magatokat. Ez az első próbátok. - mindezt úgy közli veletek mint aki romlott almában harapott és a só is sótlan.
- Gyerünk! - szól rátok kicsit hangosabban és erélyesebben.
- Csipkedjétek magatok, nem érek rá egész nap. - majd magában az orra alatt folytatja.
- Többet kellett volna kérnem ezért a munkáért.....

A hétfő az izlèsemhez képest túl korán érkezik meg, és már kora hajnalban ébren talál. Alig aludtam valamit az elmúlt időszakban egyrészt mert bájitalokat készítettem egy egész iskola számára, másrészt ma egész éjjel az járt a fejemben, hogy mi van ha Darman mégsem enged be a sátrába. És mi van ha mégis beenged. Soha életemben nem aludtam még senkivel. Pláne nem egy fiúval, aki ráadásul furcsa érzéseket kelt bennem. 
A biztonság kedvéért mégiscsak belevágom a sátramat a kis szütyőbe. A bűbájnak hála bőven elfér és a súlya sem változik. 
Utoljára ellenőrzöm még a dolgaimat, aztán álmosan elindulok a bejárati csarnok felé. 
Korán érkezem. A csarnok még teljesen üres, mégis valahogy érezni a várakozás izgalmát. Vagy csak én érzem. 
Leülök a bejárat melletti sarokban egy sötét zugba, és várom, hogy a többiek is megérkezzenek. Talán el is szundítottam, vagy csak elgondolkodtam, mindenesetre egy óraharang kondulására nézek fel, és szinte rögtön érzem az összehasonlíthatatlan érzését a teleportálásnak. 
Egyszer már éreztem ilyet. Cseppet sem hasonlít a zsupkulcshoz. Nincs pörgés, szédülés, pofára esés, mint nálam általában, egyszerűen csak egyik pillanatban itt vagyunk, a másikban pedig már egy buszon találjuk magunkat. Ahogy körülnézek látszólag mindenki itt van a buszon, ami szinte azonnal meg is áll, és egy igencsak morcos sofőr közli, hogy a tanárok előre mentek már, mi pedig kövessük példájukat és minél hamarabb tűnjünk el a buszról, és rendezzük el magunk a sátrainkat.
Ez elég fura kérésnek tűnik, de nem is a Magnetarion lenne, ha nem dobnák ki a diákokat mindenféle segítség nélkül egy vadidegen helyre, hogy nézzétek, oldjátok meg a szállásokat, ha aludni akartok. 

A többiekkel együtt lekászalódom én is a buszról és igyekszem Darman közelébe férkőzni.
Egy szép nagy egyenletesnek tűnő füves területet látok, amelyet egy murván, kavicsos ösvény vág ketté. Hogy honnan indul és hová vezet nem látni. Ám a távolban mindkét irányban irányban színes sátrak kavalkádját vélem felfedezni, és érzékeny fülem néha elkap egy egy hangosabb kiáltást, kacagást. Nem vagyunk egyedül itt. Ez biztos. Valamiféle táborban lehetünk. És ha jól emlékszem az igazgatónő figyelmeztetésére, a körülöttünk lévő táborozók nem varázslók. Szuper.
Elsétálok ki az útra, és megállok. Folytatom a szemlét. Mindkét oldalon füves, ide kellene leverni a sátrakat. Az egyik oldalon nádast vélek felfedezni, és az onnan eredő illatok víz jelenlétét feltételezik, valamint hallani a hullámokat, amint a partnak csapódnak. Nincs valami meleg idő. A szél arcomba vág, így kissé összehúzom magamon a kardigánomat. 
A másik oldalról egy távolabbi épületből már kevésbé jó illatok terjengenek, ott lehet a vizesblokk. 
*Fantasztikus. Közös fürdő és mosdó. Őszintén remélem, hogy az csak a miénk és nem kell osztozunk rajta 100 muglival* - húzom el a számat. Nem a muglik zavarnak igazán. Inkább a zuhany gondolatára rázkódom össze. 
Darman felé vetek egy kérdő pillantást, de szavaim mindenkihez szólnak.

-Na srácok! Itt a terep. Szerintem itt kellene sátrakat bontanunk. - majd Darman mellé lépek.
-Szia! - nézek rá óvatosan, félve hogy totál elpirulok. -Azt hiszem a te sátrad a nagyobb. - nyögöm ki. *Te jó ég! Mit habogsz összevissza* - korholom közben magamat. 
Inkább elhallgatok és várom a srác válaszát, hogy akkor most mi van.

Ma reggel indulunk el táborozni, nem kicsit vagyok izgatott, hisz nem sokat voltam. Jó őszintén maximum egyszer lehettem kempingezni, de akkor még nagyon kicsi voltam. Felkel az ágyamból, és kinéztem az ablakon, hogy megnézzem milyen időnk lesz ma. Elég szeles ahogy látom, de eső nem biztos, hogy lesz. Magamhoz is kapok gyorsan egy kardigánt, és egy hosszú nadrágot. Elég fázós vagyok.... A táskákat, már tegnap este össze pakoltam, így csak pár dolog van elől a szobában, amiről még nem döntöttem el, hogy viszem vagy sem. De végül mindent be pakolok, és úgy kell ugralnom a taskámon, hogy bezáródjon. Sebaj, majd kidobálok útközben dolgokat belőle ha túl nehéz. A táskámmal a kezemben, futok le a lépcsőn át a Bejárati csarnokba. Már mindenki itt van és az óra is épp ekkor szólal meg, tehát sikerült nem elkéstem. Ez már a fejlődés... Furcsa érzés a teleportálás. Egy pillanat alatt egy buszon termek, ami egy kis ideig még megy, majd megáll. A sofőr egy igen savanyú férfi, de sebaj az én kedvemet most semmi nem ronthatja el. El is indulok az ajtó felé, majd le is esem róla. De nem fáj, tehát semmi gond, felkelek a földről. Majd körbe nézek ki látta az esésemet és nevetve megyek tovább. A kemping területén csomó mugli van. Egy ideig nem is tudom elképzelni, hogy van egy hely is, nem hogy egy egész iskolának. De a vége felé találunk egy nagyobb üres területén. Pont jó az elhelyezkedése. Közel van minden. Le is dobom a cuccaimat. Elkezdtem keresni a sátramat amit úgy tudom el raktam. Már szó szerint mindent kint van táskámból de a sátramat sehol nem találom. Majd rájövök, hogy a buszon felejtettem. A fejemre csapok és reménykedem benne valaki észrevette és utánam hozza. Elkezdtem szaladni a busz felé, nem foglalkoznak a muglik kérdő tekintetével.

Hétfő reggel van! Ma kezdődik a kirándulás. Még utoljára gyorsan meg nézem, hogy minden meg van e? A gyors szemlélet után indulok a nagy teremhez, mert lassan indulunk. Sok diák társam várakozik. Be gördül az udvara egy busz. Gondolom ezzel megyünk a kemping helyre. Mikor már mind a buszon vagyunk tájékoztatnak minket, hogy a tanárok hamarabb indultak. 
Gyorsan el telik a utazási idő.
Le szállva a buszról egy gyönyörű fás terület vesz körül minket. Azok a szép magas fák amiknek ágain egy-egy madár fészek. 
Mikor ki bámészkodtam magam a többiek után indulok a tábor helyre. 
És hallom egy pár embert nevetni és beszélgetni. 
Körül nézek hol tudnám fel álítani a sátram. És látok is egy nagyobb területet ahol 1-2 iskola társam és az én sátram is el fér. Oda is megyek hozzájuk és szólok neki. 
-Nézzétek ott fel tudnánk páran álítan a sátrainak és nem is szorodnánk szét ezen a nagy területen!

Tia ès Maya leszállnak a buszról. Követem őket. Kinyújtóztatom a vègtagjaimat. Uncsi termèszet. Álmos is vagyok. Örülök, hogy egy sátorban leszek Helennel ès kuglifejű Torzival. Majd ő megcsinálja a sátrat. Ő a fèrfi, vègülis. Csoszogok jobbra, csoszogok balra. Keresem a helyem. Valahonnan a másik táborból nevetgèlèst hallok. Találok a bokroknál egy padot ès egy asztalt, leülök ès ásítozom. Leteszem a fejemet a padra ès elalszom.

Kirándulásra készen kelek fel és az előkésített utazó táskámat veszem kezembe miután kellőképpen felöltöztem. Egy kis táska a hátamon, egy másik kis táska a combomon meg a gurulós bőrönd a kezemben.
A kedvem meglepő módon jó, még dalolni is elkezdek amit tényleg nagyon ritkán szoktam. Néznek is rám furcsán azon személyek kikkel a túl rövid utam során míg elérek a nagyteremhez összefutok.
Ott persze befogom a lepénylesőmet.
Magam is meglepődöm jó hangulatomon. Bár valószínűleg izgatott vagyok. Régóta szeretnék már egy jót kirándulni. Sajnos nem volt rá igazán lehetőségem.
Igaz részt vettem a szülőkkel 1-2-ben. De az utolsó kiruccanásunkat a nagy fürdővárosba .... még vissza emlékezni sem akarok arra a helyre így inkább gyorsan megrázom a fejemet.
Időm nem nagyon engedi megkeresni a többieket a nagy tömegben.
Egyik pillanatban az egyik elsőst tolom arrébb, hogy elférjek majd  a másikban már egy buszon ülök.
A sofőrnek ha jól érzem bele pottyantottak a reggeli müzlijébe mert igen morcosan ránk kiabál, hogy ideje lenne távozni.
Meg hogy keressünk magunknak egy jó kis táborhelyet.
Inkább szóra sem méltatom a buszsofőrt, hiszen tudom én jönnék ki jobban belőle.

A többiekkel együtt leszállok és elindulok. Bár kissé lemaradok mert körülnézek és tekintetem elidőzik  a tájon. Be kell vallanom magamnak is hogy ebből a tájból kevés maradt meg mert amint megláttam Tia-t azonnal rá fókuszáltam pillanatokig. Majd tovább nézem a környéket.
Hirtelen észre veszem, hogy lemaradtam és a busz már indulna is...
De előtte egy hatalmas káromkodást hallok aminek kimondója nem más mint a mi kis buszsofőrünk.
Mire oda pillantok le dob a buszról egy becsomagolt sátort.
Szitkozódik kicsit még majd kövér gázzal elindul, hogy csak porzik utána az út.

Táskát felvéve indulok meg a többiek után. Esélyem sincs beérni pket mert megpillantom az alvó Annát.
Emlékszem rá, hogy megszívatott így én is így fogok tenni. Szerencsére a többiek lemaradtak ahogy látom  így senki sem látja, hogy oda lépek a lányhoz egy filctollal és szakállat meg bajuszt rajzolok csini kis arcocskájára. Majd mint a Tom a macska a Tom & Jerryből ellopakodok mellőle és gyors léptekbe érem utol a többieket.

Pont jókor mert készülnének tábort verni egy nyíltabb területen.
- Nézzük meg a fáknál a teret, hátha szabad és használható. Védve lennénk a széltől valamelyest és a leskelődő szemektől... Ha értitek mire célzok. - bökök a mutatott irányba s el is indulok oda.
- Szia. - köszönök vissza a lánynak.
- Két személyes így elkel hogy férjünk benne rendesen.... - válaszolom meg a kijelentését amibe tudom mire célzott.
- Várlak szívesen benne, ha szeretnél. - jelentem ki.
Majd a Sophia felé nézek aki elfut a többiektől vissza a busz irányába.
- Várj Sophie - kiáltok utána.
- Itt a sátrad nálam. Elhoztam a busztól, ha ezért indultál.

Végre ejött a hétfő,és kezdőthet a táborozás.Már egy idelye gondpskodtam,hogy miden meg legyen amire szükségem lehet,és a kis meglepetésemmel is elkészültem,amjd oda adom őket a többieknek miután a sátrainkat is felálítottuk a helyen.Nesokára a buszra kerülök és egy olyan ember parancsol ki aki úgy néz ki mintha a legsavanyúbb citromba harapott volna miután megtudta,hogy elveszik a nyugdíját.A többiekkel megyek ki,és szétnézek a terepen,hallani a vizet és érezni az illatát,habár nem csak a vízét.Remélhetőleg ennyi gyereknek nem 1 mindent adnakmert az maga a az abszolút káosz. Gondolataimat félre téve kezdek egy kritikusabb szemmel szétnézni,és találok egy megfelelő helyet a víz közelében,egy pár fűzfát is látok a partnál,távol van a nagy emberiségtől,ami csak tökéletesebbé teszi. Miután kiszemeltem a terepet oda igyekszek Shopie hoz akinek Darman most adta oda a sátrát amit a buszont hagyhatott,oda sietek hozzájuk. 

-Sziasztok! Köszönk egy halvány mosolyal a barátainak majd Shopie,hoz fodulok 
-Ha szeretnél még velem sátrazni,akkor kiszemeltem egy helyet a víz közelében,elfogaható távolságban a zsivalytól,már ha az jó lessz.


Mosolygok gyengén ,és egy kicsit a többiekre fordul a tekintetem,de gyorsan visszatér Shopiera akitől még a válaszát várom.

Nagyon vártam a kirándulást. Tele erővel leugrok a buszról, hozok mindent ami csak kellhet. 
Körbenézek, hova lenne a legjobb felállítani a sátrunkat, majd megmutatom ezeknek a lányoknak, hogy kell sátrat felépíteni. Hátha kicsit majd felnéznek rám. 

Jól körbekémlelem a helyet, nem biztos hogy tudni szeretném mennyi szúnyog van itt este. Remélem van valakinek egy szúnyog ellenes varázslata. Vajon ha egy vérszívók elleni varázslatot használnánk az ártana Tiának is? Remélem nem. 

Na hol vannak ezek a lányok, döntsék el ők, hogy hova rakjam a sátrunkat! 
Ahhha, Anna már megvan, sokra nem megyek vele, mert alszik ahogy látom, milyen kis aranyos...
Helen pedig még nem szállt le a buszról szerintem.

Rohanok tovább mint egy őrült, ám Darman mellet elfutva. Hozzám szól, hogy nála van a sátram. Hiper gyorsan fordulok meg, majd pofára esek egy ágtól.
Lassan felkelek a földről.

-Köszönöm 

Ölelés meg, majd elveszem a sátramat. Letöltöm a fejemet, ami egy kicsit piszkos, és nyilván egy kicsit, vagy lehet inkább nagyon kék foltos lesz már. A buszos eset után még egyszer fejre esni, nem túl szerencsés. Elindulok Darman mellett vissza a tábor helyünkhöz. Leülök egy padra, és lerakom oda a sátramat. 

-Ott maradsz! 

Szólok rá a sátramat, mintha elmenne valahova. Majd elindulok a többiekhez és a szétszórt dolgaimat vissza dobálom a táskámba. Mikor mindent sikerült vissza rak ön, elkezdek rajta ugrálni majd becsukom, és vissza megyek vele a sátramhoz. A sátrammal együtt megyek vissza végül a többiekhez. Daniel fordul hozzám.

-Szia! Hát nem tudom...

Mondom mosolyogva.

-De persze nagyon szívesen, van sátrak, bár egy kicsit rogyadozik ha fel van állítva, de megteszi. De, ha neked is van sátras akkor szerintem sokkal jobb lesz az. Ezt meg ki tehetjük középre. 

Vonom meg a vállam.

Hétfő reggel van, a kirándulás napja. Bal lábbal kelek fel, nem aludtam szinte semmit az éjszaka, így kissé morcosan indulok el a buszra, aminek a legbelső helyére ülök le, összehúzom magamat szinte észrevehetetlenre, majd egyszer csak elnyom az álom. Megint ugyanaz a helyzet, megint csak egy újabb rémálom kezdel gyötörni: megint ugyanaz a kép villant be nekem, de most teljesen más a helyzet, hiszen én is egy vagyok az imádkozó, kántáló emberek közül, ami egyáltalán nem is zavar, és ez mellé egy olyan nyelven mondom a mondandót, ami számomra viszont furcsa, hisz sose beszéltem ezelőtt ezen. Egyszer csak véget ér a kántálás, és a megszokott, rendes, hétköznapi nyelven folytatja a vezető, aki a többitől annyival különbözik, hogy sötét szürke köpenyt visel. 
- Drága Sárkány Örökösök, érzem, hogy egyre erősebb kezd el lenni ez a tojás, hiszen velünk van valaki, aki még több energiát ad neki, és ez nem más, mint Miss Green.
Ahogy kiejti a nevemet, én felriadok az álmomból, a környezet nem a megszokott, tehát valószínűleg megérkeztünk a táborba, és hurrá, utolsóként szállok le a buszról. Hurrá! De legalább kialudtam magamat. Letörlöm a szám széléről a nyálamat, felveszem a hátamra a táskámat, és leszállok: senki nincs körülöttem, így megindulok az erdő belseje felé, hátha észreveszem a többieket.

Leszáltam a buszról, a többiek után mentem. Néztem a rengeteg embert aki a kempingben volt. Majd kerestem egy ideális helyet, le rakni a sátramat. Találtam is egy kis nádasnál egy helyet. Igen hangulatos lesz ez a hely reggel. Bár sok a szúnyog, de majd csak ki bírom valahogy.

A többiekkel eggyütt szálok le a buszról, és kissé fájó fejjel nézek körbe. A mai teleportáció, bár a zsupszkulcsnál jobb volt, azért így is rendesen bezavart nekem. Iszok egy kortyot a kulacsomból hogy kicsit lecsillapodjon a fejem, majd követem a többieket a fákhoz ahol néhányan már el is kezdték felállítani a sátraikat. Keresek egy ideális helyet a fák között, majd kiválasztok egy olyat ami pár méterre van a többiekétől, azonban nincsen konkrét akadály köztük, majd nekiállok felverni a sátramat. Nagy alapossággal dolgozok, és emiatt valószínüleg csak a töbség után fogok elkészülni, azonban ez nem zavar. Kényelmesen kipakolom a sátram részeit, majd nekiállok összerakni. Először fellállítom a konkrét sátrat, majd széthajtom és ráhejezem a második vizhatlan réteget amit pár csomóval erősítek hozzá. Ezt követően mind a kettőt gondosan lecövekelem, végül pedig fogom és a sátor oldalait pedig kötelekkel a fákhoz erősítem. Hátralépek és végignézek a sátron. Nem túl nagy, kb 2 négyzetméteres és még a közepén se tudnék felegyenesedni, de lagalább a vízhatlan ponyva egyfajta miniatűr "előszobát" alkot rajta. Kipakolok pár dolgot a sátorba, a hálózsákot és a lámpásomat, majd a sátram elé ülök és nézem mit csinálnak a többiek.

Leszálltam a buszról, és követem a többieket. A madarak lágy dallamára halványan elmosolyodok, és kisöpröm az arcomból a hajamat. Egy ideig figyelem a tájat, majd elkezdem a megfelelő helyet keresni a sátramnak. Nem kellett sokat keresnem, hamar meg is lett a tökéletes helyszín. Mosolyogva leülök, majd elfekszek a földön, és csukott szemmel hallgatom a természet dalait. Az őszi szellő játékosan simogatja az arcomat, aminek köszönhetően halkan felkacagok. Mély levegőt veszek, majd felállok, és leporlom a ruhám. Elkezdem összerakni a nálam lévő sátrat. Hosszú ügyetlenkedések, és néha-néha sikerek közepette, sikerül felállítanom. Büszkén nézek végig rajta, és szinte el se hiszem hogy egyedül sikerült összerakni. Tekintetem a sátorról a többiekre vezetem, és feltűnésmentesen figyelem őket.

Láttom hogy mindenki meg találta a magának tökéletes helyét a sátrának. Így én is hozzá fogok fel állítani a sátram nem messze a többiektől, hogy ha bármi baj van a közelben legyek hozzájuk. Ez az első sátrazásom ebben az országban. Apa mindig azt mondja, hogy más országokban is meg kell tapasztalni hogy milyen a természetben aludni egy sátorban. 
Miután végzek a sátor állítással el pakolom bent a hálózsákot, lámpát. Táskámat egy be rakom a másik oldalra. Miután vègeztem ki jövök a sátorból ès körül nézek nem e kell valakinek segíteni!

Kissé lehagyva a többieket  átvágok azon a fás területen amit az imént mondtam a többieknek. Szerencsére ők is követnek engem és ennek a környékén kezdik el felverni a sátraikat.
Én picit beljebb megyek és  sikeresen találok pár fűzfát. Az egyik oly hatalmas, hogy terebélyes méretével a többi fát maga mögé sorolja. Az ágait lemetszették így nem rejti el annyira az embert, hogy magányra leljen. De kellőképp védelmet nyújt a nap ellen.
Így leguggolva de behatolok a fa alá és meglepődök, hogy mennyi hely is van ott.
- Eldöntöttem. Ez lesz a tökéletes hely!  - jelentem ki, csak úgy magamban beszélve.
Táskámat ledobom magam mellé és a sátrat előveszem belőle. Nem nagy. Ilyen két személyes mérettel rendelkezik.
De jó vétel volt, mugli ellenes varázslattal van védve így ha egy mugli cipzározza ki akkor sima kétszemélyes sátor. De ha mágus akkor már egy nagyobb térfogatú ilyen négyszemélyes sátor .
Direkt mondtam Tia előtt a két személyes méretett mert el akartam pirítani a lányt, hogy izguljon amiért olyan közel kerülünk egymáshoz és azért is mellé, hogy  a többiek ne akarjanak bekéredzkedni hozzám, hozzánk.
A sátor felállítása nem nehéz. Ahogy kitekerem a sátrat össze rakom a merevítő de flexibilis pálcákat s azokat bele főzöm a sátor tetején elhelyezett lyukakba majd beakasztom azokat a sátor szélén lévő helyükre már fel is ágaskodik a sátor a pálca ruganyossága miatt.Szerencsére a sátor alja olyan vastag hogy a föld miatt nem kell aggódnom. Így ott ahol van elkezdem kirögzíteni a földhöz a kis kampókkal meg kötéllel. Az egész nem telik 10 percembe. Egyszerű de mégis nagyszerű.
Kissé önelégülten nézem a mesterművem.
* Tökéletes. * - bólogatok a gondolatomra egyenértékűen.
- Ez egy mestermű . - csusszan ki a számon akaratom ellenére.
Megfogom a táskámat kinyitom a sátor bejáratát és bemegyek, közben arra gondolok, hogy Tia utánam jön e.....

Kissé távolabbról figyelem, ahogy Darman elindul táborhelyet keresni. Követem őt, és szinte eláll a lélegzetem, amikor egy hatalmas fűzfa lenyúló ágai között találja meg a tökéletes helyet. Vajon tudhatja, hogy a kedvenc fámra talált rá, vagy csak megtetszett neki a terep? 
A szúnyogok kifejezetten utálják azt a nedvet, amit a fa bocsát ki magából, így egyfajta természetes szúnyogriasztóként is funkciónál. 
Darman eltűnik a fa ágai között, és a hangokból ítélve elég gyorsan és szakszerűen állítja fel a sátrat. 
Óvatosan végigsimítva az ágakon széthúzom azokat, bár valaki orvul levágta őket, de így is némi védelmet ad nemcsak a nap sugarai, de a kíváncsi szemek elől is, és belépek, hátha kell neki némi segítség. 
A sátor már áll, a fa ezen oldaláról ugyan jól látható, ám a másik oldalak elrejtik azt a többiektől. 
a sátor önmagában nem tűnik nagynak, de láttam már ennél kisebb sátrat is, ami belülről 2 emeletes 5 szobás palota volt, így a sátor bejáratát széthúzva nézek be a sátorba. 
Nem palota, de bőven elférne benne akár 4 ember is. Elmosolyodom. 
- Tisztelt Uram, engedélyt kérnék a belépéshez kellemes hajlékába. - hajolok meg bohókásan. 
Bár maga a kérés vidáman, viccesnek tűnik, egy belső érzés által vezetve kérek engedélyt a belépésre. Valami mintha megállítana. 
Még mindig a válaszra várva türelmesen állok a sátor nyílásánál, közben hátrafelé nézve körbe látom, nagyjából a többiek is szépen elrendezkedtek. 
Talán végre ideje lenne előkerülni a tanároknak is.

Mennyi vidám gyermeki arc, ugyan már nem gyermekek, de fiatalságuk ott van a szemükben.
Miután nehézkesen, a járókeretemet magam előtt tolva, a buszsofőr segítségével végre szilárd talajt érezek a lábam alatt, nagyot szippantok a friss levegőből. A fiatalok duruzsolása és kacaja kitöltik a teret, a nemrég még csendes táj, ahol madarak táncoltak csak, tele lett élettel.

Vén, szürkén világító, tompafényű szemem, ami miatt mindenki azt hiszi, hogy vak vagyok, végigszánt a tiniseregen. Mint megannyi kis világítóbogár. Egyesek barátot, párt, szórakozást míg mások fejlődést, tapasztalást, tudást keresnek. De én vajon mit keresek? Nem nyugalmat és még csak izgalmat sem. Azt hiszem csak jó őket nézni egy vénasszony szentimentalizmusával és talán jó lenne őket megvédeni, olyan hibáktól amiket így is és úgy is el fognak követni, hiszen ezáltal tanulnak. Mint pszichológusuk és mentál higiénés segítőjük lesz időm megismerni majd a furfangos észjárásukat és a múltukból eredő félelmeiket is. 

Elfáradtam az utazásba. Azt hiszem odacsoszogok egy padhoz és kicsit pihenek.

- Gyere be, ez a te hajlékod is. Mert én megosztom veled a hajlékom, takaróm, párnám....... - felelem a lánynak mosolyogva a kérdésére

Darman hangját hallva mosolyogva lépek be a sátorba. 
- Takaród meg párnád, mi? - kérdezem vigyorogva. 
- Egyenlőre maradnék a saját takarómnál, ha nem baj. - hívom elő kis erszényemből, a kívánt fekete selyem anyagot, amely bár vékony, mégis kellőképpen melegen tartja, amúgy hűvős testemet. 
Aztán a sátor bal oldalán elhelyezkedő, az ajtóhoz közelebbi ágyra, le is terítem azt, kijelölve vele a területemet.

- Én itt, te ott! - tisztázom a szabályokat, de szemem csillogása, és a kezemmel Darman felé küldött játékos puszi jelzi, hogy a távolság közel sincs bebetonozva.

Zárom ezt a játékot is.

A pontok a következőképpen alakultak.

Helen Green:3
Torzonborz:3
Tia:5
Sophie:4
MayaLupin:4
Anna:3
Darman:5
Daniel:3
MajaDex:3
Damien:3
Lily:3

Plusz minden ki szerzett a házának 1 pontot.