52. Őszi szünet - A barlang

Péntek este van. Szombat délelőtt indul haza a táborozó csapat... 
De ma este még éjfélkor dolgotok van.  Persze ki megfejtette a várban szerzett üzenetet annak nem okoz ez meglepetést.
Közeleg az éjfél és a telihold legmagasabb pontja. A diákok a parton állnak. Sással védett kis mólon szemből és oldalról a támadó széltől óvva.  
Ki látná őket rögtön odaszaladna és kérdezné mit keresnek itten ilyen időpontban.
De senki nincsen, mindenki alszik mélyen vagy felszínesen, csendesen vagy horkolva.  Ezt a diákok is jól tudják de mégis szavaikat halkan suttogják egymásnak miközben várnak. Hisz tudják tilosba járnak.
Ahogy időt üt az óra a botot nagy sunggal dobják a vízbe...
A vízbe került bot 1-2 pillanatig csak úszik, lebeg a Balaton felszínén. Már úgy tűnik, hogy az időről lekéstetek s csalódottság kezd el körbe járni az egybegyűlteken amikor a víz fodrozódni kezd a bot körül. Egy örvény keletkezik aminek az átmérője pont akkora mint a bot. Az örvény mágikus mert a parton a víz nem kezd el csapkodni ugyan ez igaz a az egész Balatonra.
Egy szívást kezd el érezni a banda, melynek az iránya az örvény.
Egytől egyig beszippant mindenkit.
A másik oldalon, mintha kiköpne mindenkit valami repültök a partra.
Hatalmas sötét barlangba vagytok. Előttetek egy út, de varázslat nélkül nem láttok csak Tia az éjszaka leánya. Mögöttetek víz, egy beomlott járattal. A vízben a bot úszik, hánykolódik.
Egy lehetőségetek van csak...

Nyitott szemmel fekszek az ágyon és a sátor mennyezetét nézem.
Tia nincs a sátorban, ami talán okot adna annak, hogy aggódjak érte. De tudom, hogy az estéket szereti. Így nem aggódok érte, plusz sejtem, hogy mire kell addigra úgyis találkozunk.
Ennek megfelelően magam csendességében  töltöm az időt. Gondolataimat át adom a “folyónak” nem próbálom meg azt, hogy befolyásoljam azok menetét.
Mondhatni meditatív állapotba kerülvén folyik át a fejemen megannyi kép, hang és beszélgetés a táborral kapcsolatban, majd a renddel kapcsolatban s végül megáll a csóknál.
Ennek hatására felülők az ágyban szinte pattanok mint  a bicska.
- Idő van. - suttogom csak úgy magamnak.
Magamra kapom vastagabb felsőm, felcsatolom a pálcámat a combtartómra, vastagabb cipőm húzom lábamra s az éj leple alatt kibújok a meleg otthonból a hideg éjszakába.
 
* Hideg van* - gondolom, miközben leheletem bámulom ami légzésem következtében hagyja el testem.
Szerencsére a célom a közelben van. Nem túl messze “lakik”.
Megállok a sátor mellett s bebújok miután kicsit sokat szerencsétlenkedtem a sátorbejárat kinyitásával.
Ahogy kitudom venni a bent lévő testből Damien alszik.  A bot amiért jöttem kicsit mellette fekszik.
Szívem szerint felkelteném, hogy jöjjön velünk de tábor eleje óta kb. saját útján jár. Így inkább kölcsönveszem a tárgyat melyre szükségem van s illedelmesen távozom.
- Ígérem, vissza hozom neked. - suttogom miközben vissza zárom a sátor ajtaját és elindulok egy stéghez.
* Basszus de hideg van.*  - vacogom gondolataim közt, míg elérek a kinézet és a többiekkel megbeszélt stéghez.
Tegnap megbeszéltük mikor csendesebben voltunk, hogy ki hallotta a várban azt a kis mondókát.
Ma reggel találtam eme csendesebb részt másfél kilométerre a táborozási helyünktől.
 
A séta valamelyest felmelegített, mire nádashoz értem és az azt rejtő kis stéghez.
Jól eldugott kis hely ez. Ha nem lennék kíváncsi szerintem észre se vettem volna.
Egyedül várok a többiekre miközben a Tájol varázsigével ellenőrzöm az időt.
A hideg egyre jobban érezhetőbb lesz főleg a víz mellett, felett jelen esetünkben.
* Feljebb öltözhettem volna* - korholom magam, de tudom nem lett volna mit vastagabbat felvennem jelen pillanatban. Maximum több ruhát de akkor meg úgy néztem volna ki mint valamelyik kocsigumi reklámokban az a fehér baba vagy mi a szösz.
Megjönnek a többiek, kérdőn néznek a botra majd rám.
- Kölcsön vettem. - jelentem ki halkan suttogva de az is mintha villámcsapásként hangzana itt.
Csillagos felhőtlen az ég. Így ennek megfelelően csodálkozok a gyönyörű Holdban.
Majd érzem elérkezett az idő.
Egy laza mozdulattal, bedobom a botot és hallom ahogy csobban.
Várok és várok, a pillanatok mint a lassított csiga, vagy mint a szabadnapos lajhár alig akarnak mozdulni.
Feszülten várom mi történik. De csalódottságomra semmi.
Már pálcámért nyúlnék, hogy magamhoz vegyem a pálcát és menjünk innen mielőtt megfagyok..
Ám ekkor a pálca körül örvény keletkezik. Azonnal tudom mágikus, nem e világi, mert a környezettet jóformán békén hagyja.
Csak minket kezd el beszívni.
Pánikba esek, s kapaszkodni próbálok abba amibe tudok éppen, a többiekbe majd mikor ez ne válik be a padlóban, deszkában.
De mégis, egyik sem bizonyul megfelelő erősségűnek, és mindezek mellé én gyenge is vagyok. Ennek megfelelőn az örvény magával ragad mint mindenki mást.
 
- Mi a f@szom volt ez? - kelek ki magamból miután a partra repültem. Puffanások és hangból ítélve a többiek sem értek földet finomabban.
Első pillantásra nem jut eszembe más csak az, hogy az orrom hegyéig sem látom, nemhogy távolabb.
Már nyúlok a pálcámért amikor furcsa érzés kerít hatalmában. Valami mászik a fejemen.
Egy pukkanással el hopponálok el ijedtemben. Tisztába vagyok, hogy semmi értelme de basszus a pókoktól félek és ez nem egy kis fajta. Legalábbis ahogy a hajamon érzem.
Hopponálásom nem megy messzire hiszen még pár métert tudok megtenni csak és azt sem irányítom, valahogy az érzéseimre kapcsol be.
 
Hajamból leseperve azt a valamit, azonnal pálcámért nyúlok.
- Lumos! - Kiáltom félelemmel és ideggel teli hangon.
A keletkező fénybe jól ki tudom venni a pókot.
Időm sincs káromkodni sem a méreteket látván, mert a hátáról a lábára áll a szemét nyolclábú engem szomorító
- Petrifikus Totalus! - kiáltom ismét, s gyorsan vissza futok a többiek hangjának irányába.

 - Lumos solem. - varázsolom ahogy megérkezek a többiek mellé.
- Jól vagytok? - kérdezem, s míg válaszra várok körbe pillantok.
- Ahogy látom egy út vezet elfelé innen. - mondom iszonyodva hiszen a bejárat telis teli pókhálóval....

A parton ülök,török ülésben,csukott szemmel,ám nem ugyanazt a sötétséget lárom látom mint amit kellene,egy sajár helyet látok több világot amelyet én magam képzeltem el és alkottam meg,az éjszaka és nappal váltják egymást körülöttem,a fű felgyullad és hamuvá válik majd a víz elmossa,és újra kibukkan régi sírjáből,egy örök ciklus,csodálatos és kegyetlen.Lelassulnak az események,és egy riási erdőben találom magam,lámpások lógnak a torony magasságú fákról,a folyó mellettem halad,vize gyönyörű tiszta és szinte világít,az egész erdőben különböző virágok világítanak halványan különböző színekben. Ez az eggyik kedvenc világom,itt töltök egy kis időt,elmerülve,ám nemsokára kinyitom a szemeim és visszatéerek a valóságba,itt az idő.Azzal felveszem magamra a táskámat,mint minden ilyen kaladunknál,a tudásom legjobbja szerint pakoltam bele,hogy a túlélést biztosítsam amennyire tudom.A pálcámat le csekkolom,hogy a helyén van-e a csuklómnál,igen,mindenem megvan ami kellhet.Azzal a stég felé indulok,az éj nyugodtnak igérkezik,nemsokára megérkezek a stéghez,Darman a bottal már ott van,és bevallotta,hogy elcsente a botot.Sajna ez a legbiztonságosabb módszer,nemsokára Darman be is dobja a botot a vízbe,az elején semmi nemtörténik,ám hirtelen egy örvény kezdődik a botnál,és a környezetünket teljesen figyelmen kívül hagyva kezd el minket be szívni magához,én inkább nem harcolok sokat,nincs értelme,egy ekkora erőt nem tudunk visszatartani,az örvény ki is köp magáből,igyekszek úgy pozicionálni magamat,hogy ne essen nagy bajom,a földetérésem nem volt még így sem éppen piskóta,ezért felszisszenek,és felállok és a pálcámat előhúzom. 

-Lumos Maxima  -a varázslat hatására a pálcám hegye eléggé megvilágosodik,egy kicsit kevesebb energiát adok bele és már nem is égeti ki a szemem.Egy barlangban vagyunk,ez teljességel nyilván való,a gondolataimból viszont darman Szavai és az utánnuk jövő pukkanás hoz ki,Darman is egy lumost varázsol és a pókra ami megijeszthette egy sóbálvány átkot küldött.és  nemsokára a csoporthoz érkezett.
 
-Én megvagyok - Mondom végig tapogatva magamat és megnézve,hogy a táskám nem keverdett-e el,mindenem megvan,remek.Darman szemeit követve én is látoma pókhálóval teli bejáratot.
 
-Látszódik különösen meleg fogadtatásban fogunk részesülni,viszont egyenlőre nem halálosnak kinéző a helyzetünk.Úgylátszik,hogy a bot még itt van. Azzal a beomlott bejárat előtti vízből óvatosan kiveszem a botot és megvizsgálom,nem tűnik fel rajta semmi változás. Azzal a visszatérek a csapathoz,és jelzem,hogy a bot nálam van.(Amennyiben Damien itt van és visszakéri akkor oda adom) Azzal a Lendületel elindulok a pókhálós rész felé,intve a többieknek,hogy kövessenek.Az ajtónál a pálcámat a pókhálóra szegezem és modnom a varázslatot.
 
-Arania Exhumai - A varázslat hatására a pókok ilyedve szaladnak az utunk ból,a táskámból előveszem a sárkánybőr kesztyűmet és óvatosan tesztelem a pókáló mivoltát,sima pókháló,nem olyan mint amit a rengetegben találtunk,ezáltal miután bevilágítva egy alagút tárult szemem elé,könnnyű szerrel kezdtem hesegetni a pókhálókat a pálcátlan kezemmel,a pók ellenes varázslat a nyelvemen és pálca kézben ha használni kellene.

Már esteledik, ahogy a part felé veszem az utamat. A nagy beszélgetés óta nemigen beszéltem Darmannal, de valahogy a csend is olyan jó vele. Tartok tőle, ha holnap visszamegyünk a kastélyba, minden megváltozik. Ma éjszaka pedig telihold van. Most is a fejemben van a hang, amely a várban szólt hozzánk. Bár még nincs éjszaka több társamat látom a parton kóricálni. Tudom, ők is a pillanatra várnak. Bár a bot még nincs nálunk, bízom benne, hogy Damien elhozza. 

Esti körsétám befejeztével a hold már magasan jár az égen, amikor a mólóhoz érkezem. Már messziről érzem társam jelenlétét, így egyenesen mellé lépek, pontosan akkor, amikor a jogart a vízbe dobja. Nem kérdezem honnan szerezte, van rá tippem. Csendben várom mi fog történni, és óvatosan kezem a mellettem álló fiúéhoz érintem. Nem fogom meg, csak valahogy érezni akarom. Ebben a pillanatban kavarogni kezd a tó vize, és húzni kezd bennünket valami. Ellenállok egy darabig, de Darman mellőlem eltűnik, így gondolkodás nélkül hagyom hogy vigyen utána a szél. 

Egy sötét barlangba érkezünk. Ösztönösen kapok a pálcám után, mint már annyiszor az elmúlt időben, mióta apám elkobozta tőlem. Szerencsére jól látok fény nélkül is, és a többiek felől egyre másra gyúlnak a fények. Darmant keresem tekintetemmel, aki egyik pillanatban még mellettem van, aztán már kicsit odébb. Egy pókot hesseget le magáról. *Hoppanálás? Nem rossz* - jegyzem meg magamban. 

Körbenézve látom, hogy mögöttem egy beomlott járat van, előttünk pedig csupán egyetlen lehetőség. Előre. Daniel már keresztes hadjáratot indított a pókhálók ellen, szépen tisztítja a terepet a csapat előtt. 

-Nincs más hátra, mint előre! - közlöm a csapattal, majd belépek a járatba. 

Előre megyek jópár métert, majd megállok. Dohos, állott szagú minden körülöttem.

- Egy biztos, szólok hátra a csapathoz. Ne gyújtsatok fáklyát, amíg itt lent leszünk. És sürgősen kell valami megoldást találnunk, ugyanis ez a hely hermetikusan zárt. Vagyis nincs idelent levegőcsere. 
Szóval óvatosan a fényekkel. Az égés oxigént von el a levegőből. Fogalmam sincs, ez jelent e valamit a lumos esetében, hiszen a pálcákon itt is egy kis lángocska jelenik meg. 

Ha jól számolom kb. 1 napnyi oxigén lehet a barlangban ennyi ember számára.

Az éjszaka az előző napok izgalmai ellenére nyugottan indul. A levegő hideg, te a sátor és a hálózsák eléggé szigetel ahoz hogy ez ne zavarjon. Így nem is ébredek fel azonnal, azonban a sátor rángása, és a bejárat cipzárjának hangos surlódása, mégis felriaszt. Nem mozdulok, csak a szememet nyitom ki résnyire, egy sötét alakot látok, ahogy melettem matat, majd fogja magát és távozik, kezében a jogarral. Egy halk káromkodás hadja el a számat ahogy látom hogy elindul a tó felé. Gyorsan felkapom a cipőmet (ruhába alszok) és az övemet, amin Tia bájitalai, és a késem lóg, és az alak után eredek. Ahogy a mólóhoz érek már csak azt látom ahogy a jogar a levegőn keresztül repül, majd egy halk csobbanással a tó vizében landon.
Ahogy az örvény megjelenik a vízben, a futásom és az örvény vonzása kombinálódik ezért nem szív be lassan az örvény, hanem szabályosan repülök a közepe felé. A karjaimt keresztbe teszem hogy tompítsam az esést, ami jól is jön mert a sebességem miatt kicsit nagyobb erővel értem földet a többieknél. Feltápászkodok és látom hogy a lendület miatt egy kicsit távolabb landoltam a többiektől, ami miatt még nem is vettek észre engem. A pár méterre alló alakokban a két pálca fénye miatt fel is ismerem az osztálytársaimat. Tiát, aki meglepően nyugott még mindig, Danielt aki a jogart szorongatja, és Darmant aki pedig pontosan úgy néz ki mint az alak aki bejött a sátramba. Az arcom a gondolat miatt elhidegül, visszaváltozva azzá amivel a varázsvilágba eredetileg érkeztem, legalábbis egyenlőre. Ekkor veszem észre a Darman lábánál heverő pókot, és az erdőbeli emlékek gyorsan vissza is köszönnek a fejembe a láttára. Nem is gondolkozok ahogy egy metszőbűbáj elhagyja a pálcámat és félbevágja a mozdulatlan pókot. A többiel közé lépek -hogyha mindanyian megvagyunk- nézem végig a pók utolsó vonaglásait -akkor ideje lenne továbmennünk- biccentek Tiának amikor elhaladok melette és Danielnek amikor átnyujtja nekem a jogarat. Darmanra rá se nézek.
Megállok az ajtó elött és a pálcámat rászegezem. Végigviszem a tekintetemet az ajtó korhadó fáján, mejen mintha valami írás lenne, azonban az idő annyira eltorzította hogy már csak karmolás nyomoknak tünnek.... vagy éppenséggel valóban karmolás nyomok. Nem tudom melyik lenne rosszabb. A tekintetem megállapodik a rozsdás kulcslyukon én meg elsuttogom a varázsigét -alohomora-.
Az olajozott zárak megszokott kattanása helyett valamilyen torz csikorgás halattszik ami fülsértően vízhangzik a barlangban, és mintha még távolabb űzné a Daniel által elkergetett pókokat. Óvatosan előrenyúlok és belököm az ajtót, mej port hullatva mozdul befelé és hangos nyikorgással kinyílik.

Nem tudok aludni, lehet, hogy a hideg miatt, bár ez is ki tudja, mitől lehet. A szememet megdörzsölöm, majd Lexa felé fordulok, aki mintha mély álomba lenne szenderülve, így halkan felöltözök, majd kimászok a sátorból, aminek az elejét lehúzom. Nem tudom, hogy kellene-e üzenetet hagynom a lánynak, hogyha megébred az éjszaka közepén, hogy ne kelljen keresnie, hogy hová mentem, de a vállamat meghúzom, és elvigyorodok: kíváncsi leszek majd a megrémült arcára neki, amikor keresni fog, és úgy fogok kiugrani a háta mögül vad hangot adva. A bal vállamat megdörzsölöm a jobb kezemmel, majd elindulok egy kicsit sétálni a friss levegőn, de mintha a többiek neszelését is vélném hallani: valami nyugtalanítja őket, hogy nem tudnak aludni ők sem, vagy csak még mindig furcsállják azt, hogy nem az iskolai helyünkön vagyunk? Úgy érzem a stég közelében, mintha kellemes szél fújna, ami megcsapja az arcomat, és lágyan végigfut rajta: valami miatt késztetést érzek az miatt, hogy a két kezemet magam mellé tegyem, és mint a lapát, meglendítem a kezemet, de kissé megijedek. Nem tudom eldönteni, hogy azt, amit csináltam, én keltettem a nagyobb széllökést, vagy csak az időjárás van éppen vicces kedvében, de a meglepődésemet felejteti egy nagyobb meglepetés, amikor valami beszippant magába, és a végén kiköp. Pont rosszul esek, rá a fenekemre, és a meglepetéstől nem tudom eldönteni, hogy levegőt vegyek, vagy éppen a fájós részemet fájlaljam. 
- Merlin tangájára, hogy a fészkes fenébe kerültünk ide? - kérdezem magamtól, illetve a többiektől, miközben feltápászkodok, és a pálcámat elővéve egy Lumost motyogok el. A pókok látványától feláll a szőr a hátamon, szinte már hátraugrok, és beleütközök valakibe, egy kisebb sikítást követően végre sikerül lenyugodnom, majd Tia felé fordíom a tekintetemet: 
- Azt mondod, hogy spórolni kellene a fénnyel? Én azt tanácsolnám, hogy ne mindenkinél legyen meggyújtva a pálca, hanem minden második vagy harmadik embernél, hiszen bőven elég lenne annyi fény, nem? Meg mondtam volna, hogy az első és az utolsó ember gyújtson pálcát, de ha esetleg kanyargós lenne a barlang, nem lenne jó, ha eltévednénk, és elszakadnánk egymástól: ki tudja, mi lapul meg itt, elnézve főképp ezeket a pókokat itt. Meg egyáltalán téged mennyire zavar ez a világítás? M,eg úgy alapból a nappali fény? 

Tia álltál említett oxigén hiány teljesen valós és szilárd lábakon áll. A pókok melyeket megzavartatok szinte hibernált állapotban voltak érkezésetek pillanatáig. 
Damien által kinyitott ajtótól visszább volt egy kisebb járat amibe csak a pókok férnek be. Így az ajtóhoz érve már pókkal nem találkoztok csak a sűrű és erős hálójukkal.
Az ajtón az írás rúna írás, de a pókok lába által oly mértékben összekarmolt, hogy 1-2 rúna kivehető rajta.
A jelet csak az veheti ki aki megáll és hosszú percekig vizsgálja azokat.... 
A jelek amik kivehetők nem mások mint a sárkány és kincs jelek..

A kinyílt ajtó mögött az út ketté válik. 
Jobbra vagy balra? 
Egyik út sem néz ki különbnek a másiknál. Sötét, dohos és pókháló nélküli...

A következő ember dönt róla, hogy merre fordultok és ő mondja meg mit láttok találtok arra.

Erre holnap reggel 7:00-ig kaptok lehetőséget. Azután én mondom meg nem adva opciót.
Hajrá...

Hmm, gondoltam, túl egyszerű lenne a dolog, és sejtettem, hogy előbb vagy utóbb az utunk ketté fog válni, és messzire se kellett mennünk: jobbra vagy balra? 
- Én meg merem kockáztatni, hogy balra menjünk. Valahogy úgy érzem, hogy arra felé frissebb a levegő, és mintha onnan jönne egy kis szellővel. - mondom a többieknek, így megindulok a bal irányba. Néha az utat úgy érzem, hogy hol beszűkül, hogy pedig kicsit szélesebb, a hőmérséklet meg egyre beljebb pedig mintha nyirkos lenne, mégis meleg szellő jön arról, majd belépve a helyiségbe megkapom a választ: mintha trópusi növények lennének itt, de főképp itt Magyarországon, ahol nem is őshonos növények, de ezek mégis mikor, vagy mióta vannak itt? 
- Ugye tudjátok, hogy mi jár a fejemben? Az, hogy mit a francérr vannak itt trópusi növények. De mégis itt milyen élőlénynek kell az ilyen hely? Mert a pókoknak biztos nem

Tudtam azt, hogy nem lesz egyszerű a menet. Persze tudom azt, hogy könnyedén megfejtjük a megoldást. A többiekre pislantok mi történik és sötétségre. Pálcámat előveszem. 
- Lumos! - Kis apró fény jelenik meg a pálca végén, még is csak lássunk valamit. Felsóhajtottam és éppen a rúnákat nézegettem amiből, nem sokat láttam. Vajon mi lehet a rúna jel? Mutasd magad...  Gondoltam magamba megvizsgálom ám viszont kinyílik az ajtó és nézek egy nagyot.
Balra indulok a kis fényemmel, így nem tudom azt mi fog rám várni. Óvatosan lépkedek a barlangba. Nem tudhatjuk azt, hogyan kerültünk ide. Viszont izgalmasnak tűnik a dolog annyi szent. Bár, azt tudom lehet rossz ötlet volt előre indulni kerestem Helent, megbizonyosodjak arról, hogy biztosan jön ő is.  Ahogy haladunk előre én csak hallgatom amit mondd, de éppen válaszolni szerettem volna amikor véletlen nem figyeltem oda és belerúgtam egy nagy kőbe. 
- Áuu... - Hirtelen felkiáltottam, lábamnak nem esett jól, de remélem nem fog semmi szörnyeteg jönni.

Damien kinyitott egy ajtót az alagút végén,az ajtón jelek láthatóak,mögötte pedig kettő külön alagút, Ismét a választások.Az alagutak helyett a fókuszomat az ajtó véseteire irányítom,a karcolások és vágások alatt rúnaírás lehetett,de csak kettő darab tűnik olvashatónak,hosszú pillanatokon keresztül fürkészem őket,ameddig sikerül kivennem a jelentésüket,sárkány és kincs,eggyik sem feltétlenül jelent jót nekünk,főleg Tia figyelmezetésével,a jegyzetfüzetemet elő véve a többi rúnát is igyekszem lemásolni,amennyire sikerül,majd csak kibogarászhatom őket,talán. 

-Noss,szeretném elmondani,hogy az ajtóba rúnaírással volt egy üzenet belevésve,de az időkarma rendesen megcsonkította a rúnákat,csak kettő kivehető,és számomra eggyik sem tűnik éppen szerencsésnek,ez a kettő azt jelenti,hogy sárkány és kincs,bizonyára valami figyelmeztetés lehetett,viszont jelenleg nincs időnk theorizálni mivoltukról,tehát mozogjunk.


Azzal ellépek az ajtó elől és látva,hogy ketten is a baloldali alagúttól várják a szerencsét,követem őket.Egyenesen egy növényes szobába,trópusi növények?Mi a kórságnak kellenének trópusi növények? Ha a megélhetést akarták valami ragadozónak biztosítani akkor azt eléggé elbaltázták,mivel nemhiszem,hogy manapságban épült ez a hely,talán a növények maguk veszélyesek? Vigyázni kell velük,a biztonság kedvéért.Egy ordítás fordít ki a gondolat menetemből,egy elsőéves be ütötte a lábát.Oda lépek mellé. 

-Szia,ha megkérhetlek figyelj a lábad elé  itt,soha nem lehet tudni,hogy mivel jövünk szembe,egyébként Daniel vagyok.  


Most kivételesen nem várok választ hanem ellépek,a hangomra direkt figyeltem,hogy ne hagnozzon ellenségesnek,nem akarom megbántani a lányt,csak figyelmeztetni.Azzal a lendülettel és pálca szorosan a kézben kezdek kutakodni a szobában,figyelve azt,hogy merre lépek,és hogy a falban látható-e valami(A KM megmondhatja,hogy látok-e valamit).Érdekes kalandnak látszódik a mai.

A szerencsétek múlik ezen dobáson

The member 'Mesélő' has done the following action : Dobókocka

---

'Szerencsekocka' : 10

Mivel a dobásom páros volt ennek hatására az út sajnos rossz választás volt.
A terem amit növényekkel teli találtok csak képzelet szülte. Mivel oxigén hiányos állapotba kerültetek. Az oxigént felváltotta a egy másfajta gáz. Ami mint egy pincében szokott férkőzni. Észrevenni azért nem vettétek észre mert már a balra fordulást követően méterek múlva elkezdte az oxigént leváltani.

Feladat, hogy Helent, Danielt és Elizabethet mentsék ki azok akik nem írtak azóta hogy a többiek átléptek az ajtón...


Továbbá miután sikerült a kimentés a csapatnak jobbra kell indulnia mint megmaradt opció.  Ahol kisebb kanyarok és szűk folyosók után egy hatalmas terembe értek melyben a sárkányokénál ötször nagyobb teremtménynek épített kapu áll s zárja el a továbbjutáshoz az utat.
Ahogy a terembe beléptek a varázslataitok működésképtelenné válnak. De sötét nem köszön rátok mert a falakon  világító moha telepedett meg végestelen végig.
Ahogy a kapuhoz közeledtek a falon egy szöveget vesztek észre.
 
 
Legalább 4 embernek teljesítenie kell ezt 24 órán belül..... Az ajtót  rejtvényben található varázslatok egyikével tudjátok kinyitni.....
 
[You must be registered and logged in to see this link.]

Nem kell regisztrálni, csak a karakteretek nevét adjátok meg mielőtt kitöltitek, így látni fogom hogy ki az aki megcsinálta!

Arra ébredtem fel, hogy a sátor "ajtaja" kinyílt. Csak egy lábat láttam ki menni. Ki dörzsöltem a szememből a fáradságot és felültem. Oldalra nézve nem találtam Helent. Pedig biztos voltam benne, hogy mellette aludtam el. Egy kis ideig még vártam hátha vissza jön, de nem jött.Így feltornáztam magamat és pizsomában, félig boszorkányos frizurával mentem ki a sátorból megkeresni őt. A sátrat be húztam, még előtte magamhoz vettem egy elem lámpát és a pálcámat is. Amit eddig még nem használtam, de nagyon tetszett nekem, így pár napja a zsebemben van. Elindulok előre, amit először észre veszek az a hold. Telihold van... Nagyon nem szeretem a teliholdat, sosem tudok aludni ilyenkor. Lehet ez van Helennel is. Céltalanul sétálok, végül a stéghez érek. Leülök a szélére és egy kis ideig figyelem a csillagos eget. Majd egy pillanatra mintha meg hallanám a többiek hangját a távolban. Fel is kelek, és elindulok a hang irányába. A többiek egy eldugott stégen állnak, az egyik fiú kezében egy hosszú bot van. Valamit mond a többieknek. Meg látom Helent is, így gyorsabbra veszem a tempót. Ahogy haladok feléjük a levegő egyre hidegebb lesz. NAgyon természetellenesen hideg kezd lenni... Gondolom magamban közben. Amikor pont oda érnek hozzájuk olyan történik amit egy percig nem hiszek el. A vizből egy örvény emelkedik ki. LAssan elnyelve a többieket. Elkezdek rohanni felé, majd be ugrok én is. Nem tudom hova jutok majd a végén, de az biztos nekem is ott kell lennem. Az örvény egy barlangban dob ki magából. Időm sincs felkészülni az érkezésre, így mint egy tengeri csillag érkezek a barlangba. A többiek már egy kicsit távolabb járhatnak mint én. felkelek a földről, lerázom magamról a port. A bal karom nagyon el kezd sajogni, de nem veszek róla tudomást. Jobban meg vagyok ijedve. Felkapcsolom a zseblámpát és ezzel elém tárul a barlang. Előttem a kettévágott pók. Közelebb megyek hozzá. Nem tudom ki tehette ezt vele, de nagyon ,eg fogja bánni. Szegény pókica még ha egy kicsit nagyobb is mint a természetben lévő társai nem tűnik veszélyesnek. Kezembe veszek egy kisebb példányt és meg vizsgálom. NAgyon szépnek tartom. A tenyerembe teszem és elindulok a többiek után. Bár csak a hangjukat hallom, próbálok felzárkózni. Nem tűnik ez a hogy túlságosan biztonságosnak. Egy ajtóhoz érek amit már ki nyitottak, a fába rúnák vannak vésve. nem tudom kiolvasni mit is jelenthetnek, de nem tetszik nekem. Észre veszem a többieket az ajtó mögött. 

-Sziasztok! Mi ez a hely? 
Kérdezem a többiek, majd észre veszem a két alagutat. 

-Merre kell menni? 
Közben észre veszem, aholy hárman a bal oldalt mennek befelé. A lámpám hirtelen kialszik. Előveszek egy gyufát, elindulok utánuk. Közben meg gyújtom. A lángja egy ideig szépen ég, majd hirtelen kialszik. Megpróbálom megint , de nem sikerül. Vissza megyek egy kicsit és megpróbálom meg gyújtani, ami most sikerült is. Eszembe jut, hogy ez miért is lehet. Visszamegyek a többiekhez.
 
- Figyeljetek, nem tudom, hogy Helenen kívül ki ment balra, de szerintem az a rossz irány, és ráadásul nincs elegendő oxigén sem. Meg gyújtottam egy gyufát itt kint, de ahogy mentem előre hirtelen elaludt, és nem azért mert gyorsan mentem....

Nézem ahogy az ajtó kitárul, majd két út kerül a szemünk elé, az eggyik balra fordul, és enyhén lejt, a másik pedig jobbra fordul, de viszonylag hamar elkeskenyedik. Végignézem ahogy a csoport nagy része Helen vezetésével elindul a bal oldali járatban. Már éppen mennék utánnuk, amikor az új lány visszarohan és elkezd az oxigén hiányról hadoválni. Először nem fordítok neki sok figyelmet, ám akkor elkezd a kialudt gyufáról beszélni és egy vészjósló érzés kerít hatalmába.
A hadarását félbeszakítva megfogom a kezét, majd finoman kiveszem belőle a gyufás dobozt, majd lassú kimért lépésekkel elindulok balra a többiek után. Ahogy befordulok a járatba pár méter után észreveszem hogy az út egyre meredekebben kezd el lejteni. Megállok, majd kiveszek egy gyufát a dobozból és a felyem fölé emelve meggyujtom azt, majt lassan elkezdem a talaj felé ereszteni a kis lángoló fadarabot, egészen derék magasságig, ahol a gyufa egy halk szisszenéssel hirtelen kialszik. Visszasietek a többiekhez, majd előveszek egy kendőt a zsebemből amit a szám elé kötök, közben magyarázok a többieknek -A kilégzésnél sokszor keletkezik szén-dioxid, ez a gáz nehezebb a levegőnel, és ha elég összegyűlik belőle egy hejen, akkor onnan ki is tudja szorítani az oxigént, és csupán a mergező gáz marad. Itt a barlangban, nagyon hosszú ideje nem volt semmilyen szellőzés, de az itt élő... lények által termelt szén-dioxidnak össze kellett gyűlni valahol, egészen pontosan a barlang mélyebb pontjainban- még egyszer meghúzom a kendőn a csomót, majd visszafordulok a többiek felé -pont olyan helyeken ahova a többiek most mentek le, lumos- mondom mivel most már csak Darman pálcája világít -nem tudom pontosan mennyi idő után lenne halálos ott maradni, de nincs is nagyon kedvem letesztelni rajtuk, úgy hogy ki kéne őket hoznunk onnan minél hamarabb.-
Megfordulok és megállom a járat kezdetén, és veszek egy nagy levegőt, majd elindulok lefelé. A járat a vártnál egy kicsit hosszabnak bizonyul, de ügyekszem kis levegőket venni. Beérem a kis csapatot, akik egy kopár kőteremben nézelődnek, leginkább Helen trópusi növényekről tett kijelentése aggaszt ezért őt támogatom ki először, majd visszafordulok a többieknek segíteni.

A helyzet kezd kicsit aggasztóvá válni. Ahogy Damien kinyit egy rozoga ajtót, valami nem tetszik nekem. 2 út van előttünk. A jobb oldali felé fordulok először. Belépek, aztán vissza. Elfordulok és látom páran elindulnak balra. Majd Alexandra is megérkezik és megy utánuk. Épp szólni akarok hogy a gyufát be, de már alszik is ki a gyufa. Oxigénhiány. Damien is azonnal kapcsol, és már megy is befelé.

-Maradjatok itt! - mondom szigorúan a többieknek. Majd belépek a járaton. Oda sietek ahol Damien Helent hozza ki éppen. Hirtelen feltűnik valami. Bár a szám nyitva, és a megszokott módon emelkedik mellkasom igazából nem lélegzem. Mintha se ki se be nem menne levegő. Nem érek rá ezen gondolkodni. Intel Damiennel, menjen előre Helennel, majd két oldalt megfogom Danielt és Elizabethet, és kifelé kezdem húzni őket. Az oxigénhiánytól azonban a lány kezd összecsúszni. Felkapom hát őt, fel sem tűnik, hogy kis híján akkora mint én, a vállára teszem, majd Danielt taszigálva tovább megyünk kifelé. Szerencsére nem hosszú a járat. És ki is érünk hamarosan a többiekhez. (Ha a KM is úgy gondolja)

Óvatosan leengedem Helent a fal mellé az ajtónál, malyd visszamegyek és segítek Tiának kihozni a többieket. Ahogy őket is elhejezzük visszafordulok a csapat felé -Tovább kell mennünk, a levegőnk és az időnk egyre fogy, és nincs kedvem itt megvárni a fulladásos halált- azzal magam elé emelem a világító pálcamát és elindulok jobbra.
Ez a járat sokkal szűkebb, néhol éles kanyarokkal tarkított, és olyannyira lekeskenyedik hogy egyfelnőtt ember nem is férne keresztül rajta. Rövid bolyongás után a járat egy hatalmas terembe nyílik, legalább kétszer akkorába mint az iskolai Nagyterem. A csarnok végén egy egy hasonlóan hatalmas kétszárnyu-ajtó áll, azonban ez az első ajtóhoz képest sokkal jobba állapotban van, a vaspántjai még fényesek, és a fát amiből készitették még mindig egy tükörszerü lakk réteg borítja. A terem maga meg van világítva az itt tenyésző moháktól, ami jól is jön mert ahogy beljebb lépek a pálcámon világitó fény hirtelen kialszik, és többszöri próbálkozás utánn se tudom újra meggyújtani. Visszanézek a bejáratra, ami erről az oldalról inkább néz ki egy hasadéknak, melyet az idők vájtak a csiszolt helység oldalába, bevárom a többieket majd elindulok a kapuk felé.
Odaérve megpróbálom belökni a kapukat, de vagy azért mert zárva vannak, vagy szimplán a sújjuk miatt, a hatalmas fadeszkák meg se mozdulnak. A mohák halvány fényében viszont ekkor veszem észre az írást a falon, amire gyorsan fel is hívom a többiek figyelmét. Az írás melett minden rendszer nélkül egy halmazban betűk vannak. Odamegyek a falhoz és a kezemet a betűkre helyezve próbálom megtalálni a helyes sorrendet.
Egy idő után úgy érzem hogy megtaláltam a megoldást, és amikor végignézek a többieken látom hogy nem én vagyok az eggyetlen, a pálcámat az ajtóra szegezem, a másik meg összeszorul a jogar körül. Nyugott hangon megszólítom a többieket -Háromra, eggyütt! 1... 2... 3!- majd kimondom a varázsszót.

A trópusi növényekkel teli részbe belépve, kicsit beljebb megyek, és elindulok szétnézni bennt, hátra nem is figyelek, hogy egyáltalán jött-e velem valaki, vagy sem, engem baromira vonz ez a hely: kellemes meleg idő, ami mellé mindenféle illatok is társulnak, ami végett eléggé tátva marad a szám, nem is kicsit. 
*Ez aztán szuperül néz ki. Szívesen eltölteném itt a telet, ameddig jobb idő nem lesz, nem is értem magam se, de ez itt sázmomra tökéletes.*
- Hát persze, hogy ne lenne neked tökéletes, Helen! - szólal meg egy hang mögöttem, majd kisebb szélvihar támad fel, majd az lecsillapodva egy csuklyás alak jelenik meg, aki egy azok közül, akiket látni szoktam a rémálmaimban, majd közelebb lép, és lehajtja a csuklyáját, és a világoskék, szinte már fehér szemével rám néz, nyugtatóan ráteszi a vállamra a bal kezét, és mintha valami különös tetoválást látnék a kezén, amit nem tudok rendesen kivenni. - Nyugodj meg, jó helyen jársz, és niztos kezek között, ne aggódj. Gyere velem, hadd vezesselek itt téged körbe, nem viszlek téged semmi rosszba bele. Gondolom kíváncsi vagy, hogy én ki vagyok, és azok a csuklyás alakok, akiket szoktál látni: ezek az emberek még egykor a Levegő sárkány felé imádkoztak, hogy segítsék őket, de az utóbbi időben mintha semmit segítséget nem kaptak tőle, így elkezdtek embereket feláldozni neki, hogy útmutatást kapjanak tőle. És most ezért vagy TE itt, hogy téged áldozzunk fel ez ügyben, Helen Green! Fogjátok meg! - kiáltotta a csuklyás, amikor két kar belém kapaszkodik, és elkezdenek húzni. 
- Eresszetek el most azonnal! Srácok, segítsetek! NEEEEE! - kiáltok fel, amikor a barlang folyosóján vagyok, a falnak neki támasztva, aminek a segítségével megpróbálok feltápászkodni, de visszacsúszok. - Ugye ti is láttátok azt, mint én? Vagy csak egy rémálom volt az egész? 

Amint kiérünk a többiekhez, és leteszem Elizát, Daniel is végre a saját lábán áll. Helen a falba kapaszkodva remeg. 
- Nem, Helen! Mi nem láttuk! Képzelődtél. Valami gáz volt ott a járatban, és elszívta az oxigént, így az oxigénhiánytól voltak hallucinációid. 
- Daniel? Te is láttál valamit? Damien? Eliza? - kérdezem a többieket aztán hirtelen megállok a beszédben. 

Figyelni kezdek és valami nagyon, de nagyon hiányzik. Valami belül. Aztán rájövök, hogy ami hiányzik, az a szívdobogásom. 

Amint ez elér a tudatomig, egy hatalmasat dobban a szívem és újra verni kezd. 

Darmant keresem a tekintetemmel, vajon ő észrevette e ezt az egészet? 

Aztán a fiú mellé lépek, és a kezéhez érve jelzem, menjünk tovább.  Megindulok Damien után, át a kanyargós, szűk járatokon, majd elérkezem a terembe, a nagy kapu elé. 

Én is böngészni kezdem a betűket a kapu tetején, és lassan összeáll a varázslat. 

- Én sajnos nem igazán tudok segíteni! -hajtom le a fejemet. - Nincs pálcám. - Suttogom a fiúnak, és kissé hasznavehetetlennek érzem magam.

Damien megjelenik s kikapja Daniel kezéből a botot mint jogos tulajdonosa.
* Rám se nézett, vagyis tudja, hogy én voltam aki lenyúlta a botot. * - jön a felismerés ahogy elmegy mellettem.
Még szólni sincs időm mert a pókhálós járatba megy be és én mint sereghajtó megyek be legutoljára.
Egy ajtót látok amit Daniel jól szemügyre vesz. Majd én is nézem egy kicsit és én is megtalálom a látható rúnákat. De értelmezni nem igazán tudom őket.
Mire késve belépek az ajtó mögötti kis útválasztóba Damien hozza vissza a  bal oldali útból Helent. Aki úgy viselkedik mint akit akarat ellenére vonszolnak.
Már éppen kiáltanék a fiúra, hogy mégis mi a fészkes fenét csinál, de látom maszk van rajta. De nem igazán tudom miért.
Ekkor Tia is megjelenik vállán Daniellel és Elizabethhel. Könnyen hozza őket mintha kis súlyok lennének, vagy éppen észre se venné őket.
Ami feltűnik még emellett, hogy a mellkasa nem mozog vagyis nem lélegzik. De ennek ellenére mozog. Vagyis a vámpír része segítette ki valami olyan miatt ahova élő nem mehet be sokáig és a maszk is kell Damiennek.
Helen mellé fordulva kissé megnyugtatom őt.
- Nem láttam semmit és senkit. Most már biztonságba vagy. Gyere velünk. - ezzel felsegítem őt.
Tia mellettem megjelenik keze hozzám ér és tova indul.
Én követem őt s egyszer véletlenül ezen a szűk folyosó kezem hozzá ér nemesebb feléhez de csak el pillanatra ahogy karnyújtásnyi távolságon belül legyünk egymáshoz.
Beérve a nagy kapu elé látom, hogy ezt életemben nem fogjuk megmozdítani.
Majd látom, hogy a többiek a falat bámulják és én is oda megyek.
Ekkor látom a falon a szókeresőt és a megadott varázslatok.
Bele telik pár percbe mire megfejtem és megtalálom őket.....

Ahogy mentünk előre figyeltem Helenre, meg Daniellel. Rápillantottam a fiúra amikor belebotlottam a kőbe. 
- Szia.Köszi, kicsit kellemetlen volt. - Mondtam neki és rápillantottam a lábamra. Felsóhajtottam bármire számíthatunk itt és ki tudja merre vezet az utunk. - Elizabeth vagyok. Bocsi csak hirtelen történt a dolog, egyenlőre azt sem tudom hogyan kerültünk ide. - Feleli a fiúnak halkan majd Helenre felfigyelek.
Helen után indultam és szétnézünk minden rendben van e. Persze, aggódtam érte ne legyen bajba és persze féltem azért.. Hallottam a kiabálását és hirtelen oda szaladtam. Miért kiabálhatott a lány? Mi történhetet? Biztos az oxigénhiány volt. 
- Nem láttam semmit. - Feleltem neki és nézi a barlangba vagyunk még mindig és nem tudom mi lesz még.  Ahogy Tia ide ér, felfigyelek rá hirtelen.
-  Nem tudom mi történt Helen meg állt a barlang közepén és kiabálni kezdett,, de senkit nem láttam a közelébe. - Mondtam Tiának veszem mélyen a levegőt. 
- Nyugalom Helen minden rendben van. - Nyugtatja ő is. - Tulajdonképpen mi ez??  Nem látok semmi furát azon kívül, hogy kevés az oxigénünk. - Mondom nekik és sóhajtottam. Lehet vissza kellett volna mennünk, nem jó ötlet az, hogy itt vagyunk és inkább vizsgálni a rúnát. 
Ahogy gondolkodok körbe nézek hátha látok valami érdekeset a helyen a kis fényt a barlang falához rakva. 
- Vajon találunk valamit itt? vagy mi? - Kérdezem halkan és figyelek mindenkire persze. - Szerintem menjünk innen. -Mondom a többieknek helyeselve, és kicsit érzem nem vagyok jól az oxigénhiány miatt.

Damien kiveszi a kezemből a gyufásdobozt és el indul balra. Gondolom meg akar bizonyosodni, hogy igazat mondtam e. Legszívesebben utána mennék, de megvárom míg visszatér, és elmondja azt amit én magam is tapasztaltam. Majd vissza megy, arcára egy kendőt tesz. Én is eképpen cselekszem, majd utánuk megyek én is. Hárman vannak bent,Helen, Daniel és egy ismeretlen lány. Oda megyek Elizabeth-hez, de Tia megelőz így én a hátam mögött sereg hajtóként megyek vissza. Darman közben ki vitte Helent, és vissza jött segíteni Tiának. Én csak nézem őket, és megyek utánuk. Mikor kiértünk Helent leültetjük a fal mellé, hogy egy kicsikét magához térjen. Mond valamit, de nem hallom. csak oda megyek mellé. de nem szólok semmit sem. A pókica időközben felmászott a vállamon és az arcomra mászott fel. egy kicsit zavart, de nem vettem le onnan. Damien közben el mondja amit már valamennyien tudtunk, hogy tovább kell mennünk. Meg várom míg helen összeszedi magát és csak akkor indulok el mikor ő is. A jobb oldali út egy kicsit szűkebb és sokkal kacskaringosabb mint a bal oldali. Néha neki ütközött a falnak, van mikor majdnem orra is esek, de mindig sikerül valami csoda folytán állva maradnom. Az alagút végén egy hatalmas tér fogad minket. A terem végén egy hatalmas ajtó áll. Oda sétálok hozzá és megpróbálom a lehetetlent. Kinyitni ami nem sikerül, ám észreveszek egy feladványt, ami egy mugli szó kereső játékra hasonlít. Elkezdem keresni a szavakat. Párat egyből meg is találok, ám van olyan amivel hosszú percekig küszködök. De a vágén megtalálom az utolsó szót is. Közben meg hallom ahogy Tia arra panaszkodik, hogy nincs pálcája. Így oda sétálok hozzá és felé nyújtom a sajátomat. 

- Ha szeretnéd használhatod az enyémet is 

Nyújtom felé a pálcámat.

Ahogy többen is megkeresték a szókeresőben lévő varázslatokat. S Damien hangosan ki is mondja az Alohomora varázsigét... 
Pillanatokig semmi nem történik. Majd hirtelen remegés rázza egy a kaput és környékét.
S mellettetek a kapun nyílik egy kis kapu a méreteteknek megfelelő, látszik rajta, hogy embereknek készült.

Az, hogy Daniel varázslata vagy az, hogy ki kerestétek a varázslatot nyitotta ki a kaput legyen rejtély és spekuláció a jövőre nézve...

A kapu mögötti rész 2-3 ember széles járat, út. Ami néha szűkül 2 ember szélességre néha elfér 3 is egymás mellett.
Két oldalt víz követi a csapatott ami a falakon folyik be a járatba, de mégsem önti el azt.

Ahogy átléptek a apun a fejetekben megjelenik egy gondolat , egy érzés költözik belétek. Miszerint az a 7 varázslat amit a szókeresőbe kellett megkeresni használhatóak sőt kötelező használni, hogy tova jussatok utatokon.


Erre a kis játékra van 48 órátok. Vagyis szerda ilyen tájig el kell használtok ezt a 7 varázslatot.
Hogy nehezítés legyen a feladatban, emberenként 2 varázslat a megengedett!
Rátok hagyom, hogy mire hogy miként használjátok el. Legyetek kreatívak.
Ezt most azon személyek is használhatják akik nem ismerik ezen varázslatokat!

Tia a felé nyújtott pálcát elfogadhatja, de vissza is utasíthatja.
viszont ehhez dobjon szerencse kockával. 10 vagy alatta elveszi vagy 10 feletti akkor nem veszi el.
Ha elfogadja akkor szerencse kockával dobnia kell. 
Ha páros minden varázslata erősebben sikerül mint kellene, ha páratlan nem történik semmi, ellenben fáradtabb less és lassítja a többieket!

Dobok a kockával, elfogadom - e a felkínált pálcát.

The member 'Tiara Prince' has done the following action : Dobókocka

---

'Szerencsekocka' : 1

KM kérésére dobok, hogy viselkedjen a varázslatom.

The member 'Tiara Prince' has done the following action : Dobókocka

---

'Szerencsekocka' : 12

Damient figyelve semmi nem történt az Alohomora varázsigével. Ahogy pár percet várunk megfogom hirtelen a falat és érzem a remegést, ami egy földrengés szerűség. Nem tudhatom Az embereknek készült ajtó kinyílik és úgy döntöttem elindulok befelé. 
A szükülést érezvén azt látom mennének össze a falak és felsóhajtok nem pánikolok igyekszem nem pánikolni. 
Hirtelen megfogom a falat és érzem síkos a víztől és csúszik a kezem. Nem tudom furcsán érzem kicsit magam Tiára nézve ráfigyel mi történik. Elkezdek gondolkodni mi lehet ez a varázslat.  A pálcámat előveszem és újabb fényt varázsolok rá. Remélvén azt, hogy a Km nem fogja mondani dobjak. 
- Lumos - Mondom és remélem megjelenik a fény a pálcám.  Körbe nézek láthatok e valamit a falakon a vízen kívül pókot, vagy bármit figyelem a többieket is persze.

Nagy remegéssel nyílik meg az utunk további szakasza.
Az arcomba hulló port nagy tüszkölések közepette próbálom el legyezni. S mire az orrom is kifújom már az Elizabeth nevű elsős lány szépen előre is haladt a feltárult kis kapun.
Így esélyem sincs utána kiáltani, hogy “Hé te hova rohansz, megvesztél?..”
Ennek megfelelőn megindulok s ahogy látom a többiek jönnek utánam szépen liba sorban.
Az út furcsán van kialakítva. A víz az nem igazán zavar két oldalt, még majdnem szépnek is mondanám. Nem gondolnám, hogy él benne bármi is. Ez inkább ilyen dísz sejtésem szerint.
A lány varázsol egy Lumost aminek hála fény világítja meg utunkat. De mégis érzem, hogy ez nem igazán jó így.
- Kevés ez a fény. - mormolom az orrom alatt, miközben jobban körülnézek.
Kisvártatva a falon a víz mögött észre veszek valamit.
- Tuti el van ázva. - motyogom ismét magamban.
Pálcámat előre mutatom a kis rőzse felé.
- Evapores. - mondom ki a varázslatot, melynek hatására a víz eltűnik és ezzel előkerül a gyűjtós mely szinte azonnal meg is szárad.
Látom, hogy a többiek értetlenül néznek rám.
- Mindjárt meglátjátok. - válaszolom a rám bámuló arcoknak.
Újabb varázslatra mozdítom a kezem, s amint befejeztem a mozdulatot el is mondom a szót is mellé.
- Pirionitio -
Varázslatom hatására meggyullad aminek megkel és a falon jobb oldalt végig fellobban a gyújtós.
- Látjátok? Régen sem voltak hülyék, ha nem tudtak varázsolni akkor valahogy fényt kellett csinálniuk.  - magyarázok mint egy okostojás.
- Ez a hely számomra olyannak tűnik mintha egy szentélyhez vezető út lenne embereknek. Nem így gondoljátok? - kérdezem a többieket.
Majd hátra nézve látom, hogy valami furcsa mozgolódás történik a nagykapu előtt.
Mintha valami jönne arról. De ebben nem vagyok biztos, visszamenni meg őszintén félek...

Ahogy Darman hátranéz a nagy kőkapu irányába melyen átjöttetek. Vagyis beléptetek erre az útra. Kaparászás hallatszik onnan melyet a vízhang miatt mindenki meghall.
Majd kisvártatva egy pók jelenik meg, majd még egy és így tovább.
Jöttek bosszút állni elesett társuk miatt kit Damien kettévágott miután Darman megtaposott, rugdosott.
A kaparászó hangokból Tia vámpír énje miatt már tudta mivel állnak vagyis fognak majd szembe állni.

A pókok nagyok és emiatt nehezen férnek át a kapun s az úton is csak egyesesével tudnak jönni.
A víztől iszonyodnak, mivel látványosan kerülik a hozzá érést.


(Hajrá, győzzetek vagy fussatok, bár ha futtok utol érhetnek ....)

Nézem ahogy a hatalmas ajtók kitárulnak, majd ahogy az elsős és Darman varázslatai során az út kivilágosodik, de ahogy a fény felfedi a járatot, úgy a közeledő pókokat is.
Egy halk káromkodás hagyja el a számat, a pálcám már lendül is -diffindo- mondom de semmi nem történik, mintha a varázslatom egy láthatatlan falba ütközött volna még mielött megalakult volna a pálcámban. Párszor megpróbálkozok, de egy szomorú szikra nem sok, annyi sem jelenik meg -picsába- mondom majd elteszem a pálcámat és előhúzom a késemet. A melettem álló Tiára nézek, -nyerek nektek egy kis időt, addig találjatok ki valamit.-
A többiek elé állok, a már jól gyakorolt állásomba felkészülök, a pókok bár nagyok, de emiatt legalább lomhák és csak eggyesével tudnak jönni, fél szemmel látom ahogy az eggyik pók véletlenül belelép a vízbe és hangosan felvisít. Rászorul a kezem a késemre és az izmaim megfeszülnek, ez nem lessz olyen mint az erdőben, most nem lepnek meg.
Az első pók elér, a lába elöbb mint a csáprágói, ezért egy gyors suhintás mérek a bal lábára, ahogy közelebb ér a csizmámmal teljes erővel arcon rugom, a vastag túrabakancs remélhetőleg nem tud majd átharapni. Egy csapást mérek a következő bal lábára, majd erősen a bal oldali víz felé lököm egy rugással, kihasználva a sérült lábak miatti instabilitást a pókban.

Ahogy kinyílt az ajtó ugye beljebb mentünk. Körbe néztem Damiennel  és észre vettem jönnnek a pókok. ~francba~ Morogtam magam elé,  az első pókot ahogy Damien elintézte, segítettem neki én is. Bár azon gondolkoztam, hogyan lehetne őket megállítani. a pókok lábára koncentráltam. - Locomotor mortis. - Mondtam ki és remélvén a pók hátsó lába, megbilincelődik és így a mögötte levőre megpróbálom kimondani, és nem hátrálok meg, majd a második  pókot hátra rúgom, és elvileg rá esik arra a pókra amelyik Dameien a bal oldali vízfolyás felé rúgta.  segítek a társamnak. 
- Mennyi pók van még? egyesével jönnek ezek. - Sóhajtok és ismételten a varázslatot mondok, de másikat. 
- Locomotor mortis- Mondom ki a pók felé amelyik érkezik, a többi, de próbálom rúgdosni őket, hiszen nem tömegesen jönnek, de azért nézek fel felé is, hogy jönnek e.

Rendesen meglepődök, amikor Alexa felém nyújtja a pálcáját. Olyan régen nem volt már pálca a kezemben. Lassan elfeledem azt hogy voltaképp boszorkány vagyok. 

Ám amint a pálca a kezemben van érzem ahogy átjár a varázserő. Ám másként mint a saját pálcámnál

Valahogy az egész sokkal vadabbnak, erősebbnek tűnik számomra, és ez bevallom kicsit megrémít

De valami, vagy valaki itt mégis arra késztet, hogy használjam ezt az erőt.

Aztán hogy Damien nyitóvarázsának hatására, vagy valami felsőbb erő utasítására, de a nagy kapun nyílik egy kisebb, ami ember méretű.

Eliza elindul előre , világítást biztosítva a többiek számára

Majd Darman is ügyködni kezd, aminek hatására tűz gyullad egy megszárított halmon.

Tűz, amely ugyancsak oxigénnel táplálkozik, mint mi

Éppen kifejteném ezzel kapcsolatos álláspontomat újra, amikor rájövök, ennél sokkal nagyobb veszély leselkedik ránk. Sok-sok lábát hallok közeledni.

- Pókok! - kiáltok fel, de ekkorra már társaim is meglátják a hatalmas méretű állatokat
Damien tűnik a legbátrabbnak, aki puszta kézzel-lábbal esik neki a póknak. Ereje jóval nagyobbnak tűnik mint tavaly volt, és hatásosan dolgozik.
Nemsoká Eliza is mellette ténykedik. Szórja a lábbilincselő átkot.
Feltűnik, hogy a pókok rettegnek a víztől.
*Ezt kellene kihasználni*- gondolom magamban.
A pálcát zsebre vágva, már veszem is élő feneketlen kistáskámból a legnagyobb méretű üstömet és a vízbe merítem.
Amikor megtelik, felemelem, és tartalmát a legnagyobb pókra borítom, ezzel alaposan eláztatva azt, és néhány társát is, amelyek fülsiketítő visítást követően saját társaikat agyontaposva menekülnek.
Figyelem a menekülő pókokat, aztán kitör belőlem egy elfojtott kacagás, ahogy meglátom a csuromvizes Damient és Elizat, akiket szintén eltalált a vízcsóva
-Bocsássatok meg kérlek! - komolyodok el látszólag, majd hogy enyhítsem kicsit a feszültséget a vízbe lépek és lehajolva játékosan fröcskölni kezdem a meg szárazon maradt társaimat is.

Mérgesen nézek Tiára, aztán meglátom mi van mögötte és elmosolyodok. Mielött bárki bármit is mondhatna a csuklómról előugrik a pálca, amit a lány mögötti víztömegre szegezek -Flipendo- mondom. Mire a víz robbanászszerüen szétrepül és pár másodpercig miniatűr zivatarral borítja be a fojosót, legfőképpen az elejét ahol Tia és a többiek állnak.
Hangosan elnevetem magamat, és végignézek a többieken.
-Mennyi időnk van még?- kérdezem a többiektől -Mert most már csak egy út van, előre-

Pillanatokon belül ki is derül, hogy furcsa megérzésem jól szerepelt.
Hatalmas, nem szobába vagy háziállatnak való pókok serege mászik a nyakunkba.
Én szimplán földbe bilincselt lábbal állok és nézem, hogy társaim megoldják azt amit én képtelen voltam sajnos.
Ebből az állapotból, csak Damien varázslata által keltet vízhullám kelt fel és hoz ki belőle.
A kérdésre felkapva a fejem .
- Tempus - mormolom a varázslatot.
- Még jó negyed óra.  Ha jól számolok. - felelem a srácnak.
Válaszomat követően gyors el is indulok, hogy próbáljam a pókok keltette remegést lerázni magamról az egy úton amelyre csak mehetünk jelen esetben.

Meg várom míg Tia elveszi a pályámat, és el indulok a többiek után. Mert idő közben ki nyílt az ajtó. A fejemben meg jelent egy hang, ami minden más hangot ki zárt, így tisztán és érthetően hallottam a következő feladatot, amiben én most nem tudok részt venni. Előre sétálva egy újabb járatnak kötöttünk ki, aminek ki tudja hol is van a vége. Szerencsére nem vagyok Tóbiás. Ami most nagy előny mindenkinek. Előttem egy páran varázsolnak, két oldalt egy kis víz csordogáló. Teljesen el nyom minden hangot, ami máshonnan jönne. Majd valaki el tűntek, és ekkor felszínre törnek a pókok. Én először mosolyogva fogadom őket, majd az egyik elindul felém. A csáprágóját csattogtatja, miközben egyre közelebb és hozzám. Az arcomon lévő pók idegesen "szaladgál". 



-Figyelj hagyj békén oké ? 



Mondom a póknak. Ő ezt nem nagyon veszi jó néven, ezért én szépen hátra fordulok és elindulok a többiek felé. 



-Nem akarnak barátkozni! 



Kiáltom a többieknek és szépen elfutok mellettük. Legyenek csak ők a hősök én meg vagyok egy magam, kis szürke egérkéknek is lenniük kell. 



-Nos kedves Lexi gond van a haverjaid, nem barátságosak, nekem nincs palcám és ha lenne se tudnám használni. Mert nem tudom mit csináljak vele. Talán el lebegtetthetném őket, de sajnos nem vagyok ahhoz olyan erős,hogy mindegyiket fel emeljen a magasba. Meg aztán gond is lenne belőle. Be robbanthatnánk a falat, de félő,hogy ránk ömlik az egész, és valahogy nem vonz a rakott kő halál.... A víz jó lenne ellenük, de nem tudom ki hozott magával. Tehat egy választásunk maradt... Amit majd ki találok,mi is. Mert most nem tudom...

A pókok a vizes zuhanynak köszönhetően teljesen vissza menekültek oda ahonnan jöttek. 

Ügyesek vagytok, frappáns megoldásokat láttam, olvastam 

Kis kanyarok után jön egy lejtős visszaforduló kanyart követően egy hatalmas barlangba juttok be. Első pillanatra látszik, hogy ez egy fészek mely oly hatalmas, hogy maga az egész kastély és területe elférne szabadon. Az út ét oldalán folyó víz a fészekben több folyóra bomlik. S, hogy a termet bevilágítsa, hangulatot kölcsönözzön neki foszforeszkál. A mennyezet oly magasan van, hogy alig kivehető. A fény már oda nem jut el. A Darman által meggyújtott tűz itt is körbe szalad a falakon. A távolban sárgás fényt , derengést kelt. Ezzel is sugallva mekkora a hely roppant mérete.
Tele van kinccsel, drága kővel, sárkány arannyal és temérdek holtesttel. Vannak kifejlet méretű sárkány csontvázak kisebb nagyobb gyermek tetemek. Tojások is akadnak, van amelyik látszik kikelt mások kikeletlenek de tartalmuk halott. De akadnak olyanok melyeket valaki vagy valaki pusztított el.. A megannyi kincs jelenléte okán többetek fejében előugrik az a kijelentés, hogy kincs van a sárkány barlangban vagy mesés gazdagság...stb
Terem hátuljában egy lépcsősor végén emelvény található melyen egy kocka, doboz hever. Kialakítását nézve a hely végében található mint a legféltettebb kincs, titok....
Doboz tetején mozgatható táblák vannak melyek írást tartalmaznak ....
 
 
A doboz egy kulcsot tartalmaz. Mely nem más mint a....

Várom, hogy ki találja ki mi ez és mire fog nektek kelleni.

A megfejtést nyugodtan írjátok meg a hozzászólásotokban. De bízok benne megcsináljátok és nem másoljátok egymásét.

A játékot szombat délután zárom, addig jöhetnek a hozzászólások.

[You must be registered and logged in to see this link.]

Mérgesen néztem tiára amikor próbáltam segíteni Damiennek. Tudom azt, hogy jól cselekdett. Ahogy rápillantottam, azért igyekezdtem cseledni is. Darman is varázsolni kezdett, aminek az eredménye az volt, hogy tűz gyulladt meg. Tűz is ugyanúgy oxigénnel táplálkozik és 3 anyag ami megtalálható a tűzgyújtásra pont meg volt. 
Pókok rettegte a víztől ahogyan harcoltunk velünk felfigyeltünk rá. Vízcsóva miatt voltam mérges Tiára, amikor rápillantottam. Alexandrára néztem amikor mondta nem akarnak barátkozni a pókok. 
- Azok nem is fognak szívem.. barátkozni  - Nevetek játékosan társam felé. 
- Ugyan, nem vagyunk cukorból. amíg pókot nem látok magamon nem haragszok senkire. - Feleltem Tiának kedvesen és visszafröcsköltem tiának. 
- Szerintem nem sok - Feleltem Damiennek az időre és pillantottam az út felé. - Akkor menjünk irány előre.. - mondtam nekik majd elindultunk előre.  Ahogy belépünk a kanyar után megpillantottam egy hatalmas termet ahol kincsek is voltak meg, tojások is. Gyermek tetemek is előfordultak. 
Lépcsősort vettem célba elindultam felelé és ott láttam egy dobozt és elolvastam az írást rajta. 
"A doboz egy kulcsot tartalmaz. Mely nem más mint a.. " Töröm a fejem mi lehet ez. Legféltettebb kincs a titok. - Mondom magam előtt hátha jó a megoldás, de persze félre is sikerülhet hiszen túl könnyű, lenne biztos nem kincs lenne az amit keresgélni kellene. Gondolkoztam, majd figyeltem ki érkezik ide mellém.  Lehet még is a kincs felé kellene vagy a holt test felé kellene keresgélni.

A forduló után egy tágas terembe értünk. Bár tágasnak nem igazán nevezhetem. Mert a mérete az kurv@ nagy. De  úgy akkora, hogy a kastély várossal elférne benne. Megdöbbenve állok a bejárat szájában.
- Ilyen nincs. - hagyja el számat az élképedés.
A fény melyet  a világító folyó kelt nem éppen a legtöbb és a falon végfutó tűz sem sokat segít maximum a széleken.
- Lumos solem. - varázsolok  egy erősebb fényt magamnak és társaimnak. Bár ahogy látom egy lány nagyon előre szaladt. Kiáltanék utána, de valahogy érzem nem eshet igazán baja. Ez a hely évek vagy  talán évszázadok esetleg ezredek óta elhagyatott.
- Lehet, hogy együtt kellene maradnunk?! - jelentem ki, de hangom mégis félig kérdő.
Majd Damien mellé lépek.
- Gondolom rá jöttél, hogy a botot én vettem el mellőled. - kezdek bele a beszélgetésbe.
- Az elmúlt napokban, körülbelül életjelet sem igazán adtál. A botra meg szükségünk volt, hogy ide kerüljünk. Olyan érzésem van, hogy nekünk ide kellett jönnünk mert dolgunk van itt. - folytatom a magyarázatomat miközben próbálom az arcát leolvasni.
De rá kell jönnöm, hogy ez nekem lehetetlen. Nem erősségem a mimikák olvasása.
- Így hát haragudhatsz rám ahogy akarsz, de tettem nélkül nem indult volna be a gépezet mely sorsunkhoz van kötve. S egyébként vissza akartam adni a botot neked miután itt végeztünk. - fejezem be a mondandóm.
Tudom, hogy ezzel nem javítottam a megítélésem szemében, s ez nem is egy igazi bocsánatkérés volt. De egy mélyről feltörő érzés miatt, ne is akartam kérni. Inkább zavart, hogy miatta eldobtuk volna mindezt. Még akkor is ha miattam kerültünk halálos veszélybe.
- Jól vagytok? Megsérültetek? - kérdezem társaimat
- Helen jól vagy? Látsz még valami olyasmit mint abban a barlangba? Vagy elmúlt? - kérdezem a lánytól igen közel kerülve hozzá.
Nem akarok hangosan beszélni, de mégis így is nehéz halkan beszélni miközben a szavak és lépések hangja az egyetlen ami körülöttünk zajnak nevezhető.
 
A sárkány tetemek közt mászkálva bámulom a kisebb nagyobb tetemeket.
Amit furcsállok mintha egyiken sem lenne seb. Így felvetődik bennem a kérdés, hogy mi vagy kicsoda tette ezt. S mivel ölte meg ezen hatalmas lényeket. Úgy, hogy még a tojásoknak sem kegyelmezett.  
- Konzerválóbúbájt használtak rajtuk? - kérdezem magamtól csendben, miközben a tetemeket vizsgálom.
Kékek a pikkelyek, a s kék minden színében pompázik. Ami meglep, mert ilyen színű sárkányt nem igazán láttam még. Pedig jártam 1 rezervátumban és megannyi képet láttam már.
Láttam a földön jó sok pikkelyt melyek közül az egészséges darabokat zsebre is raktam azonnal. Jók lesznek majd még valami gondolattal.
A sárkányok kincse valahogy nem igazán érdekelt. Az arany nem vonz sem a drága kövek.
Ennek ellenére 1-2 kavicsot mégis zsebre raktam. Ami mégis jobban megfogta a szemem és nem engedte el az azok a kis üveggolyó méretű kövek voltak. Melyek az egyik tetem körül feküdtek.

A tetem úgy feküdt egy tojást körül mely kikeletlenül pusztult el. A lumosom fénye átvilágít rajta, s látszik, hoyg a tartalmából hiányzik a víz vagy minek nevezhető az a lé amiben ezek nevelkednek.
- Gondolom, ő a tiéd volt. - mondom a sárkánynak bánatosan miközben megkerülöm és szemügyre veszem a tojást.
Odalépek a sárkányfej mellé s földön heverő gyöngyökből is megannyit felveszek. S ezek tényleg akkorák mint az övéggolyó így ebből több marékkal zsebembe teszek.
Furcsa melegség ébred bennem miközben egyik marékkal teszem zsebre a másik után.

Ahogy látom a fényeket mindenki egy magas oltárféleség felé. Így én is arra megyek. De útközben még begyűjtök 1 szép nagy sárkány fogat. Ami elég furcsán áll a zsebembe, mert félig szinte ki is lóg belőle.
De elhatároztam magam, hogy megtartom és csináltatok belőle valamit magamnak. Jó alapanyag azt tudom és igen ritka.
 
Felérve az oltárra Elizabeth kezében egy dobozt látok.
Elkérve tőle szemügyre veszem én is.
Mozgatva, szórakozva vizsgálva sikerül kinyitni, s egy kulcs kerül elő belőle.
A kulcs nem rozsdás és elnyűtt. Sőt olyan mintha új lenne, újabbnál újabb ha létezik ilyen kifejezés.
Ami még jobban furcsává teszi az nem más mint, hogy mini kövek vannak bele építve.
Nagy szemlélésem közepette érkeznek meg a többiek is.....

Víztől csepegve indulok a többiek után. A hatalmas méretű terem, amely telis tele van arannyal gondolkodásra késztet. 
Jól láthatóan egy sárkányfészekre leltünk, melynek lakói egytől egyik elpusztultak, légyenek bár felnőtt példányok, vagy tojások. 

- Nem gondolom, hogy megölték volna őket. - gondolkodom hangosan. - legalábbis nem emberek voltak. Azok nem hagyták volna itt ezeket a kincseket. 

Kicsit közelebbről megszemlélem a tetemeket, majd táskámből tőrömet elővéve, összegyűjtök jónéhány alapanyagot, a sárkány fogaktól, a körmökön át, némi belső szervig, amelyek meglepően jó állapotban vannak. 

- Konzerváló bűbáj, igen - bólintok Darman felé, éppen akkor amikor a fiú egy marék üvveggolyóhoz hasonlító követ rejt a zsebébe. 

- Azt azonnal tedd le! - kilátok rá hangosan, hogy a falak visszhangozzák kiáltásomat. 

A zsigereimben érzem, hogy ahhoz nem szabad nyúlnunk. Jól tudom, hogy annak idején Voldemort és a halálfalók is kutattak a sárkányarany után. 

A többiek a kis emelvény felé indulnak,, én azonban gyanakodva a barlang hátsó része felé indulok. Itt már szinte teljes a sötétség, nem ér el eddig a falakról sugárzó fény. De a szag ami megcsap egyáltalán nem kellemes. 
Nem kell soká mennem, amikor egy omlást veszek észre. Nem gyújtok fényt, mégis mintha halvány fényt látnék beszűrődni. 

- Gyertek csak ide! - kiáltok a többieknek. - Szerintem arra lesz a kijárat. - teszem hozzá, aztán rájövök, hogy ők valszeg nem látnak semmit idebent. 

Elgondolkodva veszem elő a zsebemből Alexa pálcáját, és kissé bátortalanul mondom ki a varázsigét: - LUMOS!


A barlangban nappali világosság terem, minden pontja jól láthatóvá válik. 

- Erre! - kiáltok mégegyet a többiek felé fordulva, majd visszafordulok a vélt kijárat irányába. 

És eláll a lélegzetem is. Emberi maradványok mindenütt. Rég lebomlott csontvázak, amelyek mindegyikének a csontjai között ugyanazok az apró vörös kövecskék vannak. 

- Bárki is vett el azokból a kövekből azonnal dobja el! - kiáltok még egyet, és csak remélni tudom, hogy társaim hallgatnak rám. 

- Azt gondolom, hogy ezek itt szintén a köveket akarták elvinni, amikor a barlang a fejükre omlott. 
- Ti nem érzitek a belőlük áradó mágiát? Ez sárkányarany. Minden mágia forrása. Ezek pedig itt a néhai Sötét Nagyúr kutyái voltak.


Szerintem itt kijuthatunk. - mutatom azoknak akik meghallva kiáltásomat ide jöttek.

Tia által látott fénysugár egy tükördarabból származik.
Mely összeköttetésbe állt egy a stég melletti kukában lévő üvegdarabbal.
Ahogy hozzá értek, át repít benneteket kintre. Sajnálatotokra visszafelé nem működik a varázs. Ez csak egy kifele út.
Csapda szaga, illata van ennek a kijutási lehetőségnek mégis egyetlen lehetőségetek ez.  A lehetőséget mintha felsőbb erő hagyta volna hátra....
 
A nap már dereng, jön felfelé. De éppen 2 óra felé jár az idő ha egy Tempus-szal ellenőrzitek.
 
Mindenki mehet vissza a sátrába mielőtt kiderülne, hogy eltűntetek.

Játékba résztvevő játékosok:
Tiara Prince:  15 pont és elérte a képességének 1.3-as szintjét.
Helen Green: 10 pont és elérte a képességének 1.2-es szintjét
Damien: 15 pont és elérte a képességének 1.3-as szintkét.
Dragneel Darman: 15 pont és elérte a képességének 1.3-as szintjét.
Daniel Cards: 8 pont és elérte a képességének 1.2-es szintjét.
Elizabeth Branimir: 12pont
Alexandra Prince:  12 pont
 
A tesztek kitöltése miatt plusz pontban részesül:
Darman: 3
Helen: 6
Tia: 6
Damien: 6
Daniel: 3
Elizabeth: 0
Alexandra : 6