53. Őszi szünet - Visszatérés a kastélyba

Idegesen sétálok a tábor területén, ahol a gyerekek eltűntek. A mólón állva várom, hogy történjen valami. 

Már legalább 10-szer elküldtem Vladot a francba. Mégis hogy hallgathattam rá? Hogy engedhettem felügyelet nélkül a diákokat, Merlin tudja hová? 
Vlad persze könnyen beszél a rendjével, és hogy csak a diákokat engedi be a varázslat. 
Naná, hogy amikor láttam eltűnni őket, én is ugrottam bele abba az örvénybe, ahol eltűntek a gyerekek. És naná, hogy csuromvizesen találtam magam a parton sajgó hátsóval és egy pimaszul vigyorgó vámpírral. 
Mert ő megmondta előre. 

Hát sétálgatok itt fel és alá, és várom hogy mi lesz. 
Kettőt üt a harang a közeli templomban, amikor én kissé hátrébb sétálok a mólótól, de még látótávolságra vagyok tőle. 

Hirtelen hangokat hallok, és megkönnyebbülten látom, hogy a diákjaim mind megérkeznek, látszólag épen és egészségesen. 
Direkt nem megyek közelebb hozzájuk, inkább egy nagy, megkönnyebbült sóhajjal indulok a sátram felé. 

*Holnap reggel akkor sem ússzák meg a tornát, és a sátorbontást* - pattogok magamban, majd nyugovóra térek.