45. Őszi szünet - Kis város/várnézés....

Kirándulás a Sümegi várhoz.
Ugyan azzal a busszal érkeztek meg mint amivel első nap a tábor helyszínéhez érkeztettek.
De most a buszsofőr is ugyan az csak éppen most nem mogorva. A buszra újfent teleportálással érkeztek. Mégpedig úgy, hogy a csapat előbb gyalog szerrel indult meg a táborhoz közeli városhoz. Majd amikor egyedül maradtak a tanárok segítségével eltűntek onnan.

Az időjárás őszhöz képest túlságosan is meleg. Szinte nyár végi meleg szállta meg a Kárpát medencét és ad lehetőséget kellemesebb programokhoz a hideg nyirkos időjárásnál.
A diákokat most csak Norina vezeti, de később a többi tanár is csatlakozik hozzájuk....
Kis városnézés majd ezt követően a vár átnézése a cél a napra. Varázsló szemszögből különleges a vár, török-magyar mágus háborúhoz van köze.

Erre a játékra lezs egy hetetek addig tudtok jobban írni s akkor folytatom tovább a mesét bele olvasztva a tetteiteket amit elkövettek, megtesztek.

Frissen ébredek fel a sárotban, majd felöltözök, és mivel úgy érzem, hogy már reggel kissé melegebb van, nem öltözök túl, ám mivel kirándulni megyünk, ezáltal rakok el magamnak egy vastagabb, vízhatlan pulóvert. Kimászok a sátorból, látom még senki nem kelt fel, így kissé a beengedett levegőt hangosabban engedem ki, mint ahogy szoktam.
- Mennyei ez az időjárás. És végre nincs meleg sem, hanem kellemes, számomra tökéletes az időjárás. - Mondom kissé hangosan, majd gondoltam Annát kicsit megviccelem, és megcsikizem a talpát, hogy ébredjen meg, és jöjjön, mert kirándulni megyünk, majd elindulok a busz felé, amire felszállok. 
Sümegi vár. Még sose jártam itt, de mindig is el akartam menni oda, és Merlin szakállára, de eljuttottam ide is, aminek nagyon örülök, így kissé izgatottan, de leszállok a többiekkel a buszról, és követem az igazgatónőt. 
- Professzor. Szabad foglalkozás lesz, vagy a professzorokkal együtt kitalált valami programot? - Érdeklődök az igazgatónő felé, miközben tátva marad a szám, miközben a várat lesem: csodálatos, hogy az akkori emberek milyen magasra, szinte bevehetetlenre építették ezt az építményt, volt érzékük hozzá. Meg hogy mennyi ideig kellett nekik ezt építeni? Körbe nézek, hogy nincs-e valaki a csoporton kívül, majd halkan megkérdezem. 
- Varázslók is segíettek az építésben? 

Reggel frissen ki pihenve ébredek. Ma van a második napja a tábornak. Remélem szép helyre megyünk ma kirándulni. Miután átt öltöztem. El pakolok egy pulóvert, hát ha rosszra fordul az idő. De most olyan kellemes meleg van. A levegő olyan friss, hogy élveztel száguld a tüdömbe minden levegő vétel. Kilépve sátramból egyből csatlakozom a többiekhez. És megyünk a buszhoz. Egy gyönyörű helyre érkeztünk. A Sümegi vár. Egy keveset olvastam már róla. Van lent egy lóvarda ahol lóvas bemutatokat és versenyeket rendeznek. Van egy kettő bolt még itt lent ami különböző emlék tárgyakat árúl. De mikor tekintetemet felfele vezetem ott van ő a büszke vár. 
Oda csapodok a professzor asszonyhoz és Helenhez. 
-Maga a vár: háromosztatú erődítmény magja az 1260-as években épült öregtorony alsó szintje. A fellegvár falai egy évszázaddal később készültek el, majd a 15. század folyamán a vár előtti fennsíkot is erős, magas védőfallal vették körül.- mondtam nekik a legnagyobb csodálatal.
-Elnézést a tiszteletlenségemért, hogy csak így közbe szóltam a beszélgetésbe. 
Csendben tovább néztem a várat és arra a sok úralkodora gondolok kiknek egykor ez a vár otthont adot. Egyszer még a Veszprémi püspök is itt húzódott meg.

Buszról leszállva Tia kezét megfogom és úgy indulok meg a tanárnő és diáktársaim után. A nap kellemesen süt jó idő jár kell közöttünk még ebben a délelőtti órában is. Az időjárás miatt nem öltöztem túl fel, egy térdnadrágot vettem fel a ujjatlan pólóval és rá egy inget melynek a karját fel lehet hajtani könyék felé. A felsőm fekete míg a nadrág kék, ami ilyen farmerkék amit igazából ennél jobban lehetetlen számomra betájolni. A színekkel sosem voltam jóban. Az árnyalatoknál már meghaltam és feladtam. Cipőnek a kedvenc cipőmet húztam szagmentes lábamra. Igazi walking cipő, túrázás fejjel a könnyebb felvételért.
Emlékszem sokat “sírtam” anyánééknak azért, hogy kaphassak egy ilyet. Merthogy amikor megláttam ezt a típust szerelem volt első látásra. Sőt még másodikra is. Így mikor zsebpénzt kaptam a sulitól első dolgom volt venni egy olyat. Így szinte talpig flashben pattanok le a buszról és fogom meg a barátnőm kezét indulunk meg...
Nem érdekel, hogy ki néz minket és mit sugdolóznak mellettünk, mögöttünk.
Nem érdekel, hiszen a világ legszebb lánya sétál mellettem és fogja a kezemet. A kedvem nem lehetne ennél jobb, bár bele gondolva talán csak egyvalamitől.
Látom, hogy Helen és Maya odalép Norina mellé és valamit kérdeznek tőle vagy beszélgetésbe elegyednek vele.
Ez tökéletes lépés a számomra, megszorítom barátnőm kezét és magammal rántom oldalra be az egyik utcába. Rohanva “húzom” magam után őt egyik utcából  a másikba. Míg végül a vár bejáratához nem jutunk.
Bemenve rajta fellopózok vele az egyik őrtoronyba.
A kilátás valami eszméletlen. Tátott szájjal nézek körbe körbe.
Miközben a várost nézem egy érzés fog el és kiszúrom Norinát ahogy nézelődik, mintha minket keresne. Tekintette a vártorony irányába szegeződik.
Erre olyan gyorsan bukok le és rántom magammal a lányt,  hogy ezt senki de senki nem tudja utánozni, gyorsabban megtenni.
Meg sem mozdulva a félelemtől, hogy netán kiszúrnak minket itten a tiltott helyen halkan beszélgetve várom, hogy teljen az idő.
Legközelebb mikor felülök, és térdepelek kilesve  észre kell vennem, hogy a naplemente pillanat van.
Tiára pillantva tudom, hogy ez a tökéletes időpont. Most vagy soha.
Oda lépek hozzá kezemmel át ölelem és magamhoz húzom, majd lassan és finom megcsókolom őt......

Sajnos ez az a pillanat amikor a busz fékezésére megriadok álmomból és hirtelenjében megpattanok aminek következtében telibe fejelem a csomagtartót.
- Azt a k*rva mindenit, ez fáj.  - szalad ki a számon miközben sérült buksimat simogatom.
Persze nem is vártam mást a fél busz rajtam röhög....
- Nevessetek csak, nevessetek. De tudjátok ez hogy fáj? Remélem megtapasztaljátok! - vágok vissza a  nevető arcoknak.
A többi minden az úgy történik ahogy álmomban. Bár, hogy mikor aludtam el az roppant jó kérdés. Igaz előző este nem sokat aludtam Tia miatt. Kettesben voltunk a sátorban...
Nem erőltettem a beszélgetést így amikor beszélt hallgattam őt, majd fordítva. Arra emlékszem, hogy nagyon keveset aludtam az éjszaka de azt is felületesen, hiszen ott kellett lennem a lány mellett . Valahogy úgy éreztem ez a dolgom, kötelességem. Óvni és ha szeretné szeretni őt. Bár ezt soha nem merném kimondani, hiszen nem értek a lányokhoz. S aznap este el is határoztam hogy tanácsokat kérek majd ez ügyben. Nem tudom eldönteni, hogy Tia szeret e engem vagy csak egy fontos barátjának tart engem. De reménykedek.

Miközben szállnak le a többek azon gondolkozok, hogy meg kellene tréfálni Helent vagy Anna haragszik e rám a firka miatt. Lehet mindkettőt megtréfálom!
Leszállva a buszról Tia mellé lépek és kezemet nyújtom a tömegbe felé és a kis ujjam össze kulcsolódik az övével. Tudom kevés, és szinte semmi az egész de mégis úgy érzem ez egy igen nagy lépés kettőnk kapcsolatában.
Közben azon gondolkozom, hogy kinél lehet a tojás amit tegnap este Annácska adogatott az embereknek.
*Valahogy össze kell törnöm a többiekét* - döntöm el.

Korán reggel ébredek fel. S bár az előző éjszaka elhúzódó tábortűz miatt nem sokat aludtam, mégis kipihentnek érzem magam. Talán a friss levegő teszi, talán az, hogy kiszakadtam kicsit a kastély falai közül, s a napi gondokat is otthagytam.

A mai napra egy kirándulást teveztem a gyerekeknek. A sümegi várat látogatjuk meg. 

Az ébredés elég nehezen ment mindenkinek, főként, hogy egyáltalán nem számítottak rá, hogy reggel 7 órakor az egész tábort behálózó hangosító rendszeren beindult a trombitaszóvel és harsonával kísért Reggeli ébresztő. 
 
A tegnapi nap folyamán megkaptuk a tábori szabályzatot is, így én pontosan tudom, hogy fél 8-tól a tábor hatalmas pályáján reggeli tornával várják a gyerekeket, így a sátrakból kikecmergő ifjoncokat a pálya felé terelgetem. Magamban jókat mosolygok a kissé leszedáltnak kinéző társaságon. 

Végül azért úgy - ahogy mindegyikük részt vett a feladatokban. 

Ezután a táboron végigsétálva érkezünk meg a tábor étkezőjéhez, ahol remek kiszolgálással vehetjük magunkhoz a reggelit. A reggelit a tábor lakói szolgálják fel, és mi is sorra fogunk kerülni. Az utolsó napon nekünk kell felszolgálni a reggelit. 

Néhányan sokáig forgatják a kezükben a kis téglalap alakú TEAVAJ feliratú dolgot, és a kis dobozokban többféle ízben előforduló LEKVÁR névre hallgató édes szószt. De aztán a mugliszületésű diákokra pislogva ők is megtalálják hogyan is kell elfogyasztani a reggelit. 

Erre is jó ez a tábor. Megismerni a mugli szokásokat. Mondjuk nem tudom, ezek közül a gyerekek közül ki lenne képes a szabályok betartásával elfogyasztani egy hivatalos varázslóreggelit, ami bizony könnyedén párbajjá fajulhat, ha akaratlanul megsértik a házigazdát egy egy szabály elmulasztásával. 

*Meg kell kérnem Vladot, hogy ezt is tanítsa meg az óráin* - jut eszembe. És ahogy elnéztem a reggeli tornát, a gyerekeknek sürgősen szükségük lenne az erőnléti állapotuk fejlesztésére is, mielőtt nem az ellnfél, hanem a fáradtság győzi le őket egy - egy hosszabb harc során.

A viszontagságos reggeli után, már nem hiszem hogy bárkinek is nagy törést okozott volna, amikor visszafelé sétálva a táborba egy láthatatlan vonalon átlépve, a már ismert mozgó buszon találják magukat a diákok. 

Egy jó órácskát zötykölődünk, melyet többen az alváshiány pótlására, vagy éppen a hevenyészett reggeli odalent tartására fordítanak, majd amikor megáll a busz kissé keményen ébrednek, és kászálódnak le a buszról. 

Darmannak sikerül jól fejbe kólintania magát, amit a  többiek nevetéssel díjaznak. Én nem díjazom, ezért egy apró pálcamozdulattal érem el, hogy minden nevető diák fejére koppintsak egyet. 

- Kívánsága számomra parancs - fordulok egy kis mosollyal arcomon a pórul járt fiú felé. - Remélem ebből tanultak a kárörvendők - jegyzem meg szintén mosolyogva végignézve a társaságon. 

Aztán kissé komolyabban folytatom. - Ne feledjék, maguknak az összetartást és a szolidaritást kell megtanulniuk elsősorban. Aki valaha vezetni akar, annak az alázatot is el kell sajátítania. Mi itt az iskolában a varázsvilág majdani vezetőit képezzük, nem pedig zsarnokokat, akik mások balszerencséjén vígadnak. -  

Tudom, hogy nem mindig tetszik, de próbálok minden olyan szituációt megragadni, és tanítani ezeket az ifjoncokat, hiszen sokkal több minden vár rájuk, mint csupán befejezni az iskolát. 

Végre leszállunk a buszról, és a csoportot igyekezve egyben tartani egy nagyobb üres területre sétálok velük. 

A vár történelmében a török támadás idején részt vettek varázslók is. Ezzel kapcsolatosan terveztem egy kis feladatot a gyerekeknek, de ez kissé nagyobb előkészületet igényel. Magáról a történelemről nem szeretnék beszélni a gyerekeknek, hiszen nálam sokkal jobb információforrás Rosie, akinek hivatása a történelem. 

Vlad is tudna talán beszélni róla, de rá csupán sötétedés után számíthatunk, amikor a vár már zárva tart. 

Helen és Maya már mellettem is vannak, és kérdeznek. Örülök a lelkesedésüknek, ezért mosolyogva válaszolok nekik. 

- Először is meg fogjuk nézni a várat. Közösen fogunk haladni, mert rajtunk kívül több csoport is lesz. Muglik, kérem ennek megfelelően viselkedjenek. - 

Válaszom közben meglepetten fordulok Maya felé, aki néhány adatot közöl a várról. 

- Nagyon jó, Miss Lupin. 5 pont a házának a felkészültségéért. - bólintok elégedetten a lányzó felé. 

Aztán várom a többieket, hogy indulhassunk végre fel a hatalmas dombtetőn álló vár felé.

Csöndben hallgatom McGalagony professzort, amikor belekezd a mesélésbe, de annyira belemerülök, hogy egyszer csak azt veszem észre, hogy Annába kapaszkodok, és csodálkozom. Ám ekkor valahogy megakad a tekintetem Darmanon, aki beverte a fejét, és halk kuncogással fejezem ki az ő kis bakiját. 
- Azért majd figyelj arra, hogy nehogy lefejelj itt akármit is, drága Darman. - mondom kissé viccesen a fiúnak halkan, amikor elhaladok mellette, majd a professzor történetére összpontosítok. Valahogy elkezdem beleélni magamat abba az időszakba, ami akkor lehetett, tehát körülbelül 600 évvel korábbanra, hogy milyenek lehettek az akkori varázslók és boszorkák, milyen lehetett az akkori viszony itt Magyarországon a mágiahasználók és a muglik között. Vajon elfogadták egymást? Vagy csak Mátyás miatt tették azt, vagyis inkább színlelték, hogy kedvelik egymást? Magam előtt látom - szinte már abban a korban érzem a létemet -, ahogy a muglik és a varázslók összedolgoznak: egymásnak segítenek az építkezésben, ellátják a feladataikat, élik a saját életüket, majd egyszer csak a törökök megtámadták a várat. El tudom képzelni, hogy milyen kétségbeesés lehetett itt, hogy azt a szeretett várat, amit megépítettek, egyszer csak roham áldozata lett, de mindenki amellett, hogy félt, kiállt a végsőkig, hiszen az építményt meg akarták védeni, és bizonyítani akartak a királynak és a királynénak, hogy hősiesen állják a sarat. Észbekapok, és valamiért vizesnek érzem az arcomat, majd akkor veszem észre, hogy egy könnycsepp végigfolyt rajta, amit igyekszek gyorsan leitatni, még mielőtt valaki észreveszi. De egyszer csak megáll a kezem, de egy dolog miatt: azon, hogy Vlad már akkor segített az itteni embereknek, hogy ne tudják a törökök bevenni a várat? 
- Professzorok, kérem javísanak ki, de mondják, hogy rosszul hallottam a McGalagony professzor által kiejtett nevet? - kérdezem, kissé döbbenten, érzem, hogy az arcom elkezd fal fehér lenni, és mintha elkezdene gyöngyözni. Nem érzem jól magamat, mind a két kezemmel Annába kapaszkodok, lassacskán kezdem azt érezni, hogy elájulok, de megpróbálom magamat felpofozni egy kicsit, nehogy összeessek itt mindenki szeme láttára. - Azt hiszem, egy kicsit le kell ülnöm. Hogy lehet ez? 

Az előző esti viszontagságos tábortűz után valami úgy érzem kihalt bennem. Az éjszaka átölelt, és a nevemet suttogta. A tűztől elszabadulva éreztem arcomon a könnyeket, melyek azt hiszem az utolsók voltak. Mire a többiek utolértek, a könnyeim elapadtak, és egy furcsa érzést hagytak maguk után. Tompaság, és üresség. semmi érzelem nem maradt bennem, úgy éreztem. *Vajon ilyen lehet, ha megcsókolja az embert egy dementor?* - gondolom. 
Szótlanul hagyom, hogy Darman bevezessen a sátrunkba, és az ágyon fekve nyitott szemmel várom a reggelt. Amikor aztán az igazgatónő kivezényel a reggeli tornára, még mindig szótlanul végzem a gyakorlatokat. Nem igazán jelentenek nehézséget számomra. A reggelit is a tegnap esti érzelemmentességgel fogyasztom el. Nem tudom a többiek látnak e különbséget, hiszen a jól megszokott félmosoly továbbra is a számon van, de nem áll mögötte valódi vidámság. 

A visszafelé vezető úton egy rántást érzek, és a már ismert buszon találom magam. Darman mellé huppanok le, teljes természetességgel. Látom, ahogy a fiú elalszik mellettem. Jó neki. Bár nem érzem magam fáradtnak. Annál inkább kezd el zavarni a napsütés, ezért a pulcsim kapucniját a fejemre húzom, és eltakarom vele a szememet is. Így legalább senki nem szól hozzám. A gondolataimba mélyedek, melyből egy nagy koppanás, szitkozódás, és nevetés ver fel. 

Darman a fejét fogja, a többiek mosolyognak rajta, míg ő láthatóan fájdalmakkal küszködve, mérgesen néz körbe. Lassan felállok és éppen azon gondolkodok, melyik diáktársamat átkozzam szét először, amiért kinevetik a társamat. Hangos, szinte állatias morás tör ki a torkomból, és a fiú elé állok. Ám ekkor a társaim többsége a fejéhez kap, a professzor pálcájának intésére, majd egy kis szentbeszédet hallgathatunk meg az összetartozásról és alázatról. Ezek valahol együtt tanulhatták be ezt a szöveget, mert kísértetiesen hasonlít arra, amit Vladtól kaptam meg már több alkalommal. 

Lekászálódva a buszról Darman keze az enyémhez téved, és amikor kisujja hozzáér  az enyémhez, nemes egyszerűséggel kezemet az övébe fonom. Egy pillanatra tekintetünk összefonódik, és képek jelennek meg az elmémben. Darman kézen fogva húz valamerre, sok lépcsőt megmászunk, végül bevillan a lemenő nap fénye, és ekkor Darman felém hajol és szájon csókol. 

Ekkor valaki meglök és a pillanat elmúlik. Félrenézek, arcom kissé elpirul. Nem igazán tudom hová tenni a dolgot. Ez vajon az én elmémben volt? Már megint álmodoztam? Vagy talán Darman elméjében jártam volna? A manóktól kapott könyvből elkezdtem gyakorolni  legilimenciát, de eddig még sosem próbáltam ki senkin, és fogalmam sincs, hogy képes lennék e egyáltalán rá. 

Aztán sóhajtok egyet. Ez valószínűleg a saját elmém játéka volt. Hiszen mégis miért gondolna arra a fiú, hogy megcsókol pont engem? Valószínűleg inkább elszaladna, főleg ha a közeledésétől megint rám jön az átváltozás. 

Ekkor eszembe jut valami. Lenézek a kezemre, amit még mindig a fiú meleg keze fog. *Nem is változtam át. Vagy igen?* - óvatosan nyelvemmet végighúzom fogaimon. *Normálisak, hála Merlinnek. *

*Csinálj már valamit Tia, mert totál hülyének fog nézni, hogy itt markolászod a kezét, és meg sem mozdulsz* - szidom magam, és az éppen előadást tartó McGalagony professzorra koncentrálok, akivel már el is indulunk befelé a várba.

A többiek körülöttünk is nagyon figyelnek, főleg Helenen látom, hogy teljesen beleéli magát a sztoriba. Én nem most hallom először a történetet, igaz kissé más szemszögből mondta el nekem apám. 

De az, hogy apám is jelen volt a vár védésekor, miért okoz ekkora traumát Helennek, valamiért nem áll össze a fejemben. A lány mintha össze akarna esni. Halottsápadt lesz. 

- Az hogy a magyar király segítséget kér Erdély egyik fejedelmétől, azért nem ekkora csoda. - jegyzem meg kimért hangon. - Ugyanis Erdély ekkor még Magyarországhoz tartozott, ahogy egyébként a mágikus Magyarország és Erdély még mindig közös terület. Vlad ekkor még igen fiatal volt, és éppen a király unokahúgának udvarolt. Állítása szerint igencsak tepernie kellett, mert nem adták olcsón a kisasszonyt, és meglehetősen válogatós volt a hölgy. A török támadás kapóra jött neki, és amikor segítséget kértek tőle, azonnal kapott is az alkalmon. Az hogy emellett még mágus is volt, és tisztában volt néhány olyan bájital recepttel, amivel elterelhette a muglik figyelmét csak egy kis bónusz volt. 
Legalábbis Vlad ezt mesélte nekem indulás előtt. Hogy ebből mi az igazság, és mi a dajkamese, azt talán csak ő tudja és Mátyás király, akitől lévén, hogy vagy 600 éve halott, nem hiszem, hogy sok mindent hallhatnánk. Amúgy elmondása szerint Vlad végül feleségül is vette Szilágyi Ilonát és született egy rahedli gyerekük. 5 fiú, ha minden igaz. Aztán egyszer Vlad feleségét meggyilkolták, s rá néhány hónapra Vladot az egyik csata után, a csatamezőn megharapta egy vámpír. Bajtársai látták elesését, és jelentették halálát, bár a testét sosem találták meg. Vlad vámpírként elhagyta Magyarországot, de később visszatért és bosszúhadjáratot indított felesége gyilkosa ellen. 

Ez hát a nagy Dracula életútja, aki valszeg ki fog nyírni, mert a magánéletéről fecsegtem. - fejezem be ugyanolyan rezignált hangon a történetet, ahogyan elkezdtem. 

Most már sétánk során a vár egyik tornyánál járunk. Észre sem veszem, de az egész út során Darman kezét fogtam. Valahogy természetesnek tűnik. A toronyban körülnézve eszembe villan a busznál látott kép. Darman szemébe nézve elmosolyodom. Végre újra érzek valamit.

Felérve a várban, éppen egy kisebb őszi lovagi tornát készülnek majd tartani a délután. S erre készülnek elő. Ennek köszönhetően a várudvar jobbára le van zárva. De szélen telis tele van mugli árusokkal az egész helység, kipakolva készen az idelátogató személyekre. A levegőben bőségesen terjeng a lószag melyet olykor felvált a kalácsok, és ételek illata a kirakodás felől.
A várfalat és tornyokat a készülődés mellett simán végig lehet nézni és megszemlélni a kilátást róla.
A várfalon megannyi ágyú és történelmi történet van kiírva.
Több ágyú előtt a kőben egy bizonyos méretű lyuk van. Vannak lezárt ajtók melyek 1 - 1 toronyba vezetnek fel ahol megint csak valamilyen rejtély várja a fiatalokat......
 
Az egyik lezárt ajtó mögött az egyik lőszerraktárt találják meg, majd egy másik mögött pedig mugli ellenes bűbáj miatt  illemhelynek tűnik, de varázslók szeme láttára egy bájital akkori  alkimista terem, szoba jelenik meg két pislogást követően ahogy lehull a fátyol.  A szemek előtt fel elevenedik egy szellemekkel teli bombákat készítő pillanat. Szavak nem hallatszanak de látszik, hogy beszélnek egymáshoz. S a jelenlévő személyeket nem veszik észre....
Másik zárt ajtó mögött a lövésztorony található csigalépcsőt követően. Köveken  rúna vésetek láthatók melyek valamilyen melegséget sugároznak és védelmet nyújtanak. A rend tagjainak közelségre meg furcsán reagálnak..

Meglepődök ahogy Tia a kezét kezembe fűzi s úgy megyünk végig az egész váron, hogy el sem engedi azt. A mellvédén figyelem ahogy “magunkra” maradunk Tiaval. A pálcámat elővéve körülnézek az udvaron. Észre veszek egy férfit aki éppen vesz egy pohár innivalót magának majd míg leteszi azt én gyorsan rámutatok és elmormolok egy Evapores varázslatot. A varázslat eredményeképpen a pohár tartalma semmivé válik.
Az ürge feje ahogy a poharat nézi és vakarja a búráját hangos röhögésre késztet. Ezt megismétlem még egyszer egy nővel aki össze vitatkozik a párjával az üres ivókürt miatt.
Majd folyamatosan eloltom az Ignis nox használatával a tüzet annál az árusnál aki egyre idegesebben gyújtja be azt  újra s újra....
Egy hangos puffanást hallok, ahogy egy csomó edény leesik az egyik szekérről aminek több része is eltört. Míg az eladó gyorsan próbálja a cuccait a földről felkaparni én besegítek neki, hogy ki sjó dolgot is műveljek.
Egy Reparo varázslattal megcsinálom a szekeret neki. Persze cserébe lenyúlok tőle 2 finomnak kinéző kolbászt egy Vingardium Leviosa varázslattal.
Ahogy a finomságok közelednek felénk egyre jobban érződik az illatuk és fut össze  a számba a nyál. Alig várom, hogy ízlelhessem, és meg ehessem.
- Tessék,  - mondom a mellettem lévő lánynak ahogy a kezébe lebegtetem a kolbászt. - egyik az enyém másik tiéd. Jól néz ki. - mondom ki pont mielőtt már az én darabomba bele is harapok.
- Ez forró.... - próbálom kinyögni és nem kiköpni a zsákmányt.
A várfal maga igazán érdekes. Mindig elképesztőnek tartottam ezen épületek kialakítását. Ahogy dacol a világgal. Már amelyik túl élte a korát.
Viszont feltűnik, hogy sok kisebb lyuk van amibe mintha bele illene valami. Pálcámat elővéve körbe pillantva beledugom azt. De nem történik semmi. Valószínűleg nem ennek van vagy éppen nincs jogom hozzá.
Az egyik ajtót feltörve egy Alohomora varázslattal behúzom Tia-t magam úton.
Pechemre éppen nem egyedül vagyunk, hanem megannyi szellemmel körülvéve kik dolgukat csinálják. Valamit készítenek de tudásom nem elég ahhoz hogy kilássam szellem kezek milyen szellemes tárgyat készítenek. Így hát inkább tovább megyek fel az egyik lövésztoronyba.
Furcsa a hely a rúnák nem zavarnak de reagálnak a mágiánkra.
Eszembe jut az álmom és a sarkamat lecsapom  a földre, hogy oké most megteszem.
Legfeljebb felképel, jutok a gondolat végére.
Magamhoz rántom a lányt, és egy lány csókot adok szájára....

Darmannal végül felérünk a vár egyik nyitott bástyájára. Darman elengedve a kezemet kiáll a mellvéd szélére, és a pálcájával varázsoli kezd. Én ezalatt hátamat a falnak vetve próbálok azzal eggyé válni. Eszembe sem jut kiállni és lenézni a mellvédről, bőven eleg az is, hogy innen fentről látom a távolabbi házak és fák tetejét. A szél is elég erős idefent. Nem igazán tudom követni, mit is csinál darman, de láthatóan jól szórakozik, míg én azzal vagyok elfoglalva, hogy behúnyt szemmel próbálom elfelejteni milyen magasan is vagyok. 

Aztán frissen sült kolbász illata közelít felém, és a gyomrom szemtelenül hangosan kordul meg. Az illat forrását keresve nyitom ki a szemem, éppen idejében, hogy elkaphassam a felém lebegő kolbászt, aminek testvére Darman szájában landol. Okkulva a fiú sziszegéséből, először megfújom a kolbászt, úgy harapok bele. Az íze legalább olyan jó, mint az illata volt. 
 
- Köfi fépen! - jut eszembe kissé megkésve a jóneveltség, és teli szájjal pótlom be azt. 
Darman közben a pálcáját rakosgatja a várfalon lévő kis lyukakba, de nem történik semmi. 
Aztán egy ajtón belépve elönt a hideg érzés. Egy csomó szellem barkácsol valamit, ügyet sem vetve ránk. mire körbenéznék, Darman már rángat is még feljebb a toronyba. 

A tudat hogy még feljebb megyünk összerántja a gyomromat, és tényleg boldog vagyok, hogy a fiú fogja a kezem, mert legszívesebben sarkon fordulnék, és rohannék lefele a biztonságba. 
Szemeimet szorosan behúnyom, hogy ki ne lássak a lőréseken, aztán egy csapódást hallok, mint amikor valaki a lábát a földhöz csapja, és rögtön ezután egy rántást érzek, majd egy forró ajkat a számon. 
 
A meglepetéstől tágra nyílnak szemeim, és hirtelen fogalmam sincs mit csináljak. 
*Megcsókolt!*  - ujjong fel egy hang a fejemben, majd rögtön egy másik. - *Az enyém! Társam!*
 
Nyelvemmel végigsimítok az ajkain, ám ekkor érzem, ahogy szemfogaim nőni kezdenek. 
 
Falfehér arccal fordulok el a fiútól, és az első gondolatom, hogy el kell szaladnom, nem láthat meg így. De rögtön megszólal bennem egy másik hang, amelyik azt mondja, hogy ő a társam, tudnia kell, mire számíthat. 
 
Az átváltozás elindult, és én most nem állítom le, habár már többször sikerrel jártam. A hajam fényesebb feketévé válik, szemfogaim megnőnek, ajkaim olyan sötétvörössé válnak, melyek a lenyugvó nap fényében feketének tűnnek, jól kiemelkedve hófehér arcomból. A szemeim is változni kezdenek. Az íriszeim olyan feketékké válnak, hogy a szembogaram eltűnik, s néhány fehér pontocska tűnik fel bennük, mint aprócska csillagok az éjszakában.
 
Kissé félve pillantok fel a fiúra, nem tudván, vajon mit vált ki belőle vámpír énem. Elmosolyodok, ám ettől csak még inkább látszani engedem tűhegyes fogaimat.
 
*Legalább most megtudom, tényleg akar e engem. Olyannak, amilyen vagyok* - gondolom magamban, hevesen dobogó szívvel várva a fiú reakcióját, lélekben felkészülök arra, hogy olyan gyorsan fog itt hagyni, mintha itt sem lett volna.

Darman  kis varázslata sajnos nem maradt rejtve a mugli szemek előtt. Igaz csak annyit láttak páran, hogy 2 kolbász “elrepül” és megjavítódik a szekér magától.
Kérem Mr.Darmant, hogy dobjon a hatoldalú kockával.
A kapott szám mondja meg, hogy hány mugli látta eme varázslatos dolgot.
Pechére Norina is érzékelte, s látta ezt így ennek megfelelően lesz megbüntetve.... (gondolom én)

Darman és Tia kis románca nem tart örökké hiszen Tia vámpír énje megmutatja magát a lány szerelme előtt.
Sajnos reagálni nincs ideje a lányra mert a falakon lévő rúnák lüktetni kezdenek mágikusan. Mire elviselhetetlen lenne addigra pont abba hagyja s csak egy mondat marad a fejekben.
Ez a mondat a várban lévő összes rendtag fejébe belevésődik.
 
 
Ezt követően a diákok és a tanárok elindulnak haza, vissza a táborba. Tia és Darman beszélgetése később folytatódik majd.....
 


Köszönöm a részvételt a két játékosnak. A dobás miatt nyitva hagyom addig a topicot és esetleg Norina egy hozzászólásának. De csak holnap este 20:00-ig.
 
Tia és Darman 4-4 pontot kapnak amiért részt vettek, írtak.
Darmant továbbá 5 házponttal jutalmazom amiért bátran használt varázslatot (bár sejtem ennél több pontot veszít el. )

Km kérésére dobok

The member 'Dragneel Darman' has done the following action : Dobókocka

---

'6 oldalú kocka' :
[You must be registered and logged in to see this image.]

Darman által létrehozott varázslatos cselekményeket összesen 4 ember látta....

 A játékot lezártam.

MayaLupin92 és Helen  a játékban való részvételért 4-4 pontban részesülnek 
Valamint a Khimeras és az Auctoritas ház is pluszba 4 ponttal lesz gazdagabb.

Következő játék jövőhéten fog indulni s kicsit másabb lesz mint az eddigiek.