76. Tilosban a téli szünetben - A lopás

Éjszaka 18-19 közti időszakba hoz vissza titeket a varázslatos Varázslatos Üvegtigris Nemzetközi Járat a faházatok előtt.
- Itt vannak a seprűk. Csak üljetek fel rá, nem kell velük sokat bajlódni. Ezek tanuló, diákoknak való verziók. - válaszolja, miközben kiadja a seprűket.
Összesen 7 db-ot ad oda nektek.
- Ami a fizetséget tekinti, a pénzes zacskó tartama negyedét kérem.
Várakozóan tekint a lányra.
Nem türelmetlenkedik de miután megkapta a pénzt mint ahogy jött el is megy.
 
 
(Itt dönthettek, hogy mentek lopni vagy lepihentek s kicsit később loptok. A betűk ott vannak ahol eddig is voltak.)
 
Helen az emeleten pihen s alszik.  Az állapota stabil, a sebei ellátva s a vér a testén belül van, igaz nem az összes de ez ellen senki semmit sem tehetett.
A tettei következménye, hogy a lábán és a karján 1-1 f sebhely marad amit kérek fel is jegyezni.

Olivia a kezembe nyom egy adag csalánt. De ahelyett, hogy jajgatnék, vagy árulkodnék, csupán elteszem a zsebembe. Majd mosolyogva nézek a kezem felé nyúló lányra. Az arca nagyon sápadt, a szeme mintha piros lenne. 
- Szia! Nem vagyok én olyan lány, aki mindenkivel kikezd. Csak tudod nem szeretem a beképzelt fiúkat, akik azt hiszik magukról, hogy ők csinálták a spanyol viaszt... De, mindegy is. Kedves Olivia jóvoltából van csalánunk... - Húzom a számat egy kicsit.- Amúgy nagyon hasonlítotok egymásra.- Jegyzem meg halkan, majd elindulok a kőhöz és elkezdem én is vizsgálgatni, ám sajnos érdemben nem tudok segíteni. Így csak figyelem a többieket, néha megyek segítek valamit, de nem nagyon erőltetem meg magam. Aminek az eredménye az lesz, hogy mehetünk vissza oda ahonnan ez az egész kezdődött. Egy faházba.... Nem nagyon vagyok oda az ötletért, hogy egy varázslatos bódén utazzunk, de nagyon úgy néz ki nincs sok választásunk. 
A bácsi későn tesz ki a faház előtt, a bódés bácsi ad nekünk 7 seprűt, és pár mondat után magunkra hagy. 
-Szerintem, ha el akarjuk hozni azokat a betűket, most kéne menni, vagy mikor bezárt a bolt. A boltban van csak betű vagy máshonnan is össze kell szedni?

Nem csalódtam Tiaban. Sejtettem, hogy megoldja a helyzetet. Így is lett. A bácsi ajánlatától egy kissé óckódtam, de végül vállat vonva  beletörődtem. Bár azért jó lett volna ha a betűket odaadja. Behuppantam a csodabódéba majd hamarosan visszaértünk a faházhoz a seprűkkel együtt.
-7 seprű? - Néztem kétségbeesve a többieken. 
-  Ha jól számolom többen vagyunk...Öhhhm... - Kezdtem mimikázni az ujjaimon.
 - Tia,Darman,Alric,Cassandra,Jacob,Daniel, Tamara, én.... Már tovább nem is számolom. - Sóhajtottam egyet 
- Ez így elég kellemetlen lesz. Főleg úgy, hogy én még sosem repültem seprűn - Néztem körbe kétségbeesetten a többieken. 
-Este van már nyolc óra... - (sálálálá) - Viccet félre téve egészen késő van már, a boltok biztosan bezártak. Én azt javaslom, hogy néhányan menjünk és gyors pikk-pakk hozzuk a betűket, még akik túl fáradtak pihenjenek és készítsék el a vacsorát.
-Mit gondoltok? - Nézek körbe a többieken amikor Daniel monológjába kezdett. Vállat vontam rá, majd vártam a többiek válaszát.

Magy nehezen feltápászkodok, de semmi másért, mint a síri csönd miatt. 
- Mi a fészkes fene van itt? Hová tűntek a többiek? Hiszen láttam őket az előbb. És a farkasok? Nem hinném, hogy a prédát ilyen könnyen itt hagyták volna csak úgy. Kezd ez így már nagyon gyanús lenni. - mondom magam elé, miközben messze vonyítást hallok, és aggódva a többieket keresem: sehol senki. Nagyon jó, a farkasoknak köszönhetően még távolabb kerülhettem a többiektől. Se egy diák, se egy tanár, még csak egy madás se mozod, csak a hideg szél süvítése, aminek most baromira nem örülök, mellé még éhes is vagyok. Még a fényt, amit láttam, az sincs aláthatáron. Nrm kell sokáig töprengenem, hogy mégis mitévő legyek, elindulok arrafelé, ahonnan jöttem, az a biztos legalább. De várjunk csak, fényt látok a nyomaim mellett, ami lehetetlen, hiszen amikor erre futottam, semmi nem volt. Bármi vagy bárki is van ott a tábortűznél, segítséget kell kérnem, reménykedve, hogy ahol tűz van, ott meleg is, és egy falat étel is. Közelebb érve sült hús forog, ami következtében az amúgy is csöndes erdő belezeng a gyomorkorgásomba. 
- Raktam neked is egyet félre - szólal meg mögöttem egy hang, ami következtében majdnem előkapom a pálcámat., de a felismerés hasít belém: a csuklyás alak, aki az álmaimban szokott megjelenni. - Ne félj tőlem, Helen. Segíteni szeretnék neked egyrészt a visszajutásba, másrészt abban, hogy a képességednél mire figyelj. A legegyszerűbb módja az, hogy koncentrálsz, és nem kapkodsz, hiszen ez nem egy gyermeki játékszer, amit csak úgy használsz, mert van. Érted, ugye? Ha nem vigyázol, akár súlyos vagy súlyosabb károkat csinálhatsz a társaidban, de leginkább magadban, még annál is nagyobbakat, mint azok a sérülések. 
Mondja, miközben a jobb karomra és bal lábamra mutat, ami nem tűnt nekem eddig fel, vagyis a melegségen sem tűnt annyira fel. Megtapintom őket, hogy tényleg valódiak-e vagy sem, de egy hangos szisszenéssel jelzem, hogy tényleg az. 
- Most menj, a többieknek szüksége van rád. - mondja, majd mosolyog, és mutat az egyik irányba. 
- Várj, Miért pont én? Miért látlak mindig? Megbolondultam? 
A férfi továbbra is mosolyog, majd biccentek neki, és elindulok pár falat társaságában. Újabb vonyításokat hallok, és egyre közelebbről, reménykedve nézek vissza, hátha a férfi segít, de már semmi és senki nincs ott. Futásnak eredek a farkasok elől, ameddig ki nem érek egy szikla szélére, de nincs más esélyem, mint leugrani a jéghideg vízbe, esélyem sincs ennyi farkas ellen. Nem tudok ennyi varázslatot kiszórni, mert akkor a többi rám ugrik. Ennyit ér az életem, hogy itt érjen véget, a semmi közepén? A barátaimnak hitt iskolatársak sem indultak el utánam, fel se tűnne nekik ezek után sem, hogyha itt ugranék le, amit meg is tegyek: megfordulok, és elkezdek zuhanni a vízbe, ahová le se érek, de felriadok. Zihálok, kapkodom a levegőt, és folyik rólam a víz. Ez csak egy rossz álom volt, nincsenek rajtam semmilyen sebek sem, és hirtelen felülök, amire egy hatalmasat szisszenek: a jobb karomon és bal lábamon lévő sérülések igencsak húzza a takaró, így tényleg valóság az, hogy a farkasok megmartak, így örök életemre megmaradnak ezek a sebek. De akkor ki hozott ki engem az erdőből? Az arcomat a kezembe temetem: mi a jó franc történt velem? Mikor nyúltam ki egyáltalán? Most már így a valóságban is hangosan megkordul a gyomrom, ki tudja, meddig voltam eszméletlen, de így nem mehetek le, csapzottan és koszosan, így elmegyek fürdeni, és felveszem a frissen odakészített, tiszta, friss és meleg ruhámat, ami kicsit nehézkesen megy számomra a sebeim miatt, ami lehetett volna rosszabb is. Kissé nyúzottan indulok le a földszintre, ahonnan isteni illatok szállnak fel. Remélem, hogy Chris hagyta itt, mert ha nem, akkor tuti, hogy fejreállok. Kellemes meglepetésemre egy személyt látok lenn, aki nem más, mint Daniel. 
- Daniel, szia - köszönök oda, a választ meg se várva indulok el a finom falatok közé, majd apránként teszek ételt a tányéromra, nehogy véletlenül túl egyem magamat, és rosszul legyek. - Hol vannak a többiek? Ugye nem? 

Eddig a történésekbe nem igazán volt beleszólásom, bár nem is nagyon akartam. Inkább csak egyszerűen csendben mentem velük. A bácsi kitett minket a faháznál, majd adott 7 seprűt. Lassan bementem a faházba, és leültem valahova. Fáradt voltam kicsit, hiába nem csináltam túl sok mindent. De azért kifárasztott a sok séta. Nem is ettem túl sokat, így amint eszembe jut az étel, szinte azonnal megkordul a gyomrom. Nagyot sóhajtva csoszogva indultam el a konyhába, hátha találok ételt. Meglepetésemre már voltak bent. Nem nagyon tudtam mit mondani, így végül egy egyszerű "Zavarok?" jött ki. Az ételre nézve akaratlanul is nyeltem egyet, tényleg nagyon éhes voltam már. Az evőeszközökre és tányérokra pillantottam, majd megfogtam egyet és gyorsan szedtem, de nem túl sokat, nehogy rosszul legyek. Miután megettem - ami pár másodpercet vett igénybe -, kevesbé éhesen nézek a bent tartozkodókra.
- Öhm.. Sziasztok. - köszönök végül, ha már az előbb elmaradt. - Nagyon finom volt az étel, köszönöm. -  nem igazán tudom mit mondhatnék még, így aztán már csak csendben maradtam.

Amint a faház elé érünk leszállok arról a tákolmányról, és kifizetem a kért összeget a fickónak, aki 7 seprűt ad át nekünk. 
Számításaim szerint ennél többen vagyunk, de én a részemről lemondok a megtiszteltetésről, hogy egy kapaszkodó nélküli botra ülve, a semmibe lógó lábakkal repüljek. 
- Nyugi Olivia, engem bele sem kell számolnod. Én tutira nem ülök fel erre a zizére, akkor sem, ha egymagam kell visszasétálnom ahhoz a kőhöz. 
Viszont az este 8 óra pontosan nem a mi malmunkra hajtja a vizet. Lehet a boltok már bezártak, de nekünk bizony pontosan a kocsmában van dolgunk, ami viszont ilyentájt a legforgalmasabb. 
Ha nem bánod, én most rögtön el is megyek, és szétnézek arrafelé, mi újság van.

El is indulok a kocsma felé. A szél újult erővel kezd fújni, mégis gyorsan haladok. Nem érdekel az arcomba fújó levegő, és szerencsére a sötétben is kiválóan látok.
Már messziről kiszúrom, hogy egy létra van a kocsma falának támasztva, rajta a kis libával. Közelebb érve azt is látom, hogy ez a ribi egy akkora szoknyában áll a létrán, ami beillene övnek is. Ráadásul magassarkú topánkában egyensúlyoz a drága. 

A gondolatok gyors egymásutánban kergetőznek a fejemben. *Mi a frászt csinál ez ott?**Hú, milyen jó lenne alárúgni egyet, aztán megnézni tud e repülni* 

Nem csak én figyelem a kis szöszit. Egy középkorú férfi van alatta, és tartja a létrát. Olyan szeszszag dől belőle, hogy én is megszédülök tőle. Élveteg tekintetét látva, valószínűnek tartom, hogy önként jelentkezett a feladatra. Tátott szájjal bámulja ugyanis hogy mi van a kurtizán fel fellibbenő szoknyája alatt. 

A nő pontosan azokkal a betűkkel szöszmötöl, amikre nekünk szükségünk van, így úgy döntök a sötétben megbújva megvárom mi lesz ennek a vége. 
El is indulok hátra a kukák felé. Egy hirtelen széllökéstől azonban egyenesen az egyik kuka mögé esem, és alaposan beverem a fejem, amire még egy újság is ráragadt, persze leöntve valami trutymóval.  

Dühösen veszem ki az arcomból, és dobnám félre, ám rápillantok a címoldalra. 

" Épül - szépül Vama Veche " -áll rajta nagyobb betűkkel. 

Majd alatta  cikk: 

"Az országos Nicolae Iorga Vidékfejleszési Program Építsd - Szépítsd pályázatán nyert összegből végre sikerül városunk szebbé tétele. - jelentette ki Frederick Gasa polgármester úr, majd hozzátette: " A városi ifjúsági ház cégére után, a helyi PUB cserére szoruló neoncsövei is megérkeztek végre. Hamarosan pedig a főtéri szökőkút csempézése is megújul. A mintegy 2.000.000 lej támogatásból a helyi strandokat is újjá varázsoljuk, valamint kezdünk végre valamit a város vonzáskörzetébe tartozó üres partszakasszal is, ahol a sziklák eltávolítása után egy túrista paradicsomot tervezünk kiépíteni. A munkálatok 3 napon belül meg is kezdődnek"- fejeződött be a cikk. 

*Na ez legalább megmagyarázza, mit keres a lotyó a létrán, viszont nem ártana előbb visszaérni a sziklához, mint ahogyan elkezdik az építkezést.* - gondolom a fejemet dörzsölgetve.

Annak ellenére hogy nem akart az öreggel utazni, végül mégis mellette döntöttek. Fölkel a szikla mellől és lustán a masináhz vándorol, majd elfoglalja a helyét. Az út nem tart sokáig. Szemvillanás...na jó annál kicsit több, és ismét a faháznál dekkolnak. Mogorva biccentést tesz az öreg felé, majd bemegy az épületbe Oliviával az oldalán. A lány kifogásolja a seprűk számát, ami igaz is. Huncut mosollyal a lány felé fordul.
-Ha gondolod fölülhetsz az én seprűmre. Kellemes utazás lesz.
Nem várja meg a lány reakcióját, hanem továbbmegy az épület belseje felé.
- Na jó! Lássuk miből élünk. A frigóhoz sétál, és belepillant. - Ahogy sejtettem. Pont úgy ahogy hagytuk... Srácok Kérdés az, hogy holnap akarunk-e reggelizni vagy korgó gyomorral induljunk útnak. Ha ez így folytatódik, a szokásosnál is harapósabb leszek. Hajlandó vagyok elmenni kajáért, egész jó helyet találtam, de akkor lehet virítani a mugli pénzt. Vagy tudjátok mit? nem kell. Ki akarok próbálni valamit! 
Azzal megfordul és kilép az éjszakába, egyenesen abba a boltba, ahol legutóbb bevásárolt. 
 Késő este van, a boltban már nemigazán tartózkodnak emberek. Megközelíti a bolt kirakatát de előtte ellenőrzi a kamerákat. A muglik szeretik ezeket a kütyüket. Túlságosan is megbíznak a masináikban. Lát is egyet ami épp a bejárat felé néz. Rászegezi a pálcáját. majd elsuttogja a varázsigét:
- flipendo!
A kamera elfordul és most az ellenkező irányba figyel. Több kamera a szabad téren nincs. ~A boltban tuti van még egy-kettő azoktól is meg kell szabadulnom. A probléma az, hogy nem tudom kinyitni az ajót. Tudtam hogy meg kellett volna tanulnom azt a varázslatot...
Máshonnan kell bejutnom. De előbb... Az épület mellett egy drótkerítés feszül, pont alkalmas lesz arra, hogy felmásszak a tetejére. 
Amint felért, látja, hogy könnyebb dolga lesz mint gondolta
~ Lapos bádoglemez? feltételezem alatta fa gerendák. A tető elemeket egyszerű popszegecsek kapcsolják össze, amiket könnyű kipattintani. A már amúgy is lestrapált kését a lemezek közé illeszti és felfeszíti.
Ahogy sejtette. Deszkák...
-Piroinitio.
A pálcájából lángcsóva csap elő és beborítja a deszkákat, amik szépen lassan elhamvadnak. -Ignis nox Igyekszik lassan fölfelé eltávolítani a darabokat. Ha bent kamerák vannak, rögzíthetik a leeső darabokat és beriaszthat a rendszer.
Belehajol a lyukba, majd az álmennyezeti panel eltávolítása után óvatosan bedugja a fejét, mozgásérzékelők és kamerák után kutatva. meg is találja őket. Ott villognak a sarokban. Egy erős taszítással összetöri a mozgásérzékelőt a kamerákat meg félrelöki, és bízva abban, hogy nincs már más, az egyik salgópolcra landol, majd lemászik a polcok közé. Bízva abban, hogy nincs több érzékelő, elkezdi elpakolni a szimatszatyrába a legkülönfélébb kajákat.  amikor már elérte a tágítóbűbáj limitjét,  és elindulna kifelé. Megszólal a riasztó. Egy mozgásérzékelő kimaradt.
- A rohadt életbe!
A tűzjelző felé fordul, és egy alatta lévő ajándékkosarat megcéloz. Piroinitió! A kosár meggyullad és ahogy várta a tűzjelző beindul, az ajtók, és a felső szellőztető füstelvezető kinyílik. - Szuper az ajtót figyelő kamera nem rám néz. Kirohan az ajtón, majd amint lehet, elhagyja a nyílt utcát, mielőtt felhívná magára a figyelmet. Szerencsére ez egy félreeső utca, nem valószínű hogy ezt is bekamerázták. Meg amúgy is sötét van már.Ugyan, térfigyelő kamerák is lehetnek, nem lenne jó belefutni egybe. Amennyire lehet figyeli őket, de nem lát egyet sem. Átvág a kertek alatt és az udvarokon keresztül, majd kerülőúton elindul a faház felé. Nagyjából félúton jár amikor a távolban meghallja a rendőrautók és a tűzoltó autók szirénázását. 
~ Nem lehet gond. Gondoskodtam a kamerákról. Megy amúgy sem tudják ki vagyok. Remélhetőleg mire bármit is kideríthetnének, már messze járunk.
Miután meggyőződik róla hogy nem követi senki, Elindul vissza a házban. A szíve a torkában dobog, feldobta ez az adrenalinbomba. Az izmai pattanásig feszültek, az érzékei kiélesedtek. Imádja ezt az állapotot.
Úgy látja a továbbiakban sem követik, meg hát a faház távolabb van a várostól. Kertek alatt, majd száraz hómentes utcákon közlekedett így a lábnyomai sem árulhatják el az útirányát. Valószínűleg a tűz és a lángok lobogása lesz a ludas a mozgásérzékelő beindulásáért. ~Sikeres küldetés!
Ahogy visszatér a faházba elégedetten  előpakolja a lopott szajrét.
- Na ki a király? Bon apetit boys!


Képességpontok +1

Érkezés után a csapat szépen szétválik.
Van ki elmegy körülnézni van ki várakozik s van ki türelmetlen a kaja miatt s elindul beszerző körútra.

Tia.
Éppen szerencséje volt azzal a széllökéssel amely be borította őt a kukák mögé s ezzel fel is borítva 1-2-őt.
(Dobjon szerencse kockával. Ha páros akkor sikeres és észre veszi a kukából kieső lecserélt betűket. Ha páratlan akkor a figyelmét elkerülik a betűk.)
A zaj miatt amit csapot a létrán álló lány és az eszközt tartó igazán pityókás személy megijed. Aminek következtében a lány le esik a létráról miközben már jött volna le róla.
Szerencséjére éppen a részeg karjaiba esik. Ám szerencsétlenségégére a részeg keze nem khm... nem igazán illedelmes helyen van.
Tia az elmemágiájának köszönhetően hallja a részeg gondolatat.
* Mindig csak játszik velem ez a hülye kislány. Kelleti itt magát... De most hogy itt van a kezembe nem ússza meg... *
S, hogy gondolatait megerősítve rá markol azokra amiket éppen fog s megindul hátra felé vele. Tudja nagyon jól, hogy abban a hátsó kis raktár helyiségben nagyon jól ellesznek ketten s a kutya nem fog hallani semmit nemhogy keresni őket.
A történtek közben teljesen megfeledkeznek a hangzavarról ami miatt ebbe a helyzetbe “kerültek”.
A lány nem igazán mer bármit is tenni, tudja jól, hogy mi fog történni s pontosan ezért sokkos állapotba került. Nem kiabál, nem csapkod bár kicsit ellenkezni próbálna.

(Lehet sokatoknak elég bizarr ez a dolog, de a világ kegyetlen hely s ez nem egy sötétebb világ ahol nem minden szivárvány. Ezért is pórbálok ilyen dolgokat bele tenni. Persze bizonyos határokig. Akit zavar az szóljon nyugodtan. )

Alric.
Még Daniel előtt megy be a faházba s a kajanélküliséget megunva elindul ahogy írta. Meg sem várva és el is feledkezve arról, hogy kajájuk az van csak nincs elkészítve még.
A “beszerzést” siker koronázza ahogy leírta, ám ahogy a tetőn bejut a bicskájáról megfeledkezik.
(Dobjon a szerencse kockával. Páros =sikertelen a dobás s a bicskát megtalálják a rendőr éber őrei. A késen rajta van Olivia ujjlenyomata is. Így ők ketten bekerülnek a körözési listába mint gyújtogatók.
Plusz a a pénztár mögötti részen volt egy rejtett kamera mely felvette őt. Igaza minőség nem a legjobb főleg a sötétség miatt így csak nehezen kivehető a személy a elvételen. A plázában találkozott szülők közül a férfi a rendőrségen dolgozik s a kamera képeket elemezve felismeri benne a fiatal srácot. De ehhez idő kell, így ha sokáig maradtok rátok szállhat a rendőrség...
Páratlan=sikeres dobás. Az ott felejtett bicska elkerüli a rendőrség figyelmét és meg is semmisül. A kamera igaz rögzíti Alricot de a felvétel nem kivehető így csak egy feketében lévőember látható rajta mindenféle megvilágítás nélkül.)
Ahogy vissza ér a faházhoz nagy meglepetésére többfogásos finom vacsora várja őt és a többieket is. Igaz már lassan kihűlőfélben az étel....

Ahogy vissza érkezünk kapunk járgányokat.
*Ezzel legalább gyorsabban vissza jutunk.* - gondolom magamba miközben a seprűket figyelem.
Fél füllel hallom, hogy Tia kifizeti az árust majd elmegy körülnézni.
Szívesen mennék vele de éhes vagyok és tudom jól, hogyha ezen nem változtatok abból nagy baj lesz. Indulatos mérges s igen lobbanékony leszek s ezt követően meg semmi erőm nem marad semmire se.
Alric megelőz minket s bemegy majd távozik...
*Ebbe meg mi ütött, a kaja Danielnél van.* - gondolom magamban, de nem szólok utána nem akarok kiabálni ebbe a csendes éjszakában.
Daniel eközben Alric távozása után megy be s neki kezd főzni.
Én is követem őt.
- Szívesen segítenék. - szólok oda neki.
- De nem értek hozzá s inkább csak útba lennék.
Így inkább felmegyek az emeletre s veszek egy hosszú forró zuhanyt.
A zuhanyzás jól esik, leírhatatlanul jól.
Úgy érzem magam, mintha lemosták volna rólam mindazt ami 1-2 napja rám rakódott volna. Mindazt ami érkezésünk óta rám rakódott.
Eszembe jutnak a dolgok amiket tettem, mondtam és történtek. S a vízzel melyet nem sajnálok folyatni mind távozik rólam.
*Mocskos fáradt vagyok. Egyszer érjek vissza a kastélyba jó pár napig csak alszok.* - fogadom meg magamba a dolgot miközben megtörölközök.
Miután végeztem a zuhanyzóba megiszom a kedvfokozó főzetemet ami nálam van. Sajnálattal nézem az üres erősítő bájitalos üvegcsémet melyet már előzőekben elfogyasztottam.
Helen után érek le az emeletről.
- Örülök, hogy épségben vagy! - szólok oda neki.
- Sajnálom, hogy elvesztettünk s nem Vigyáztam rád eléggé. - szólalok meg újra kis szünet után.
Majd helyet foglalok és szedek a kész ételből magamnak. Figyelek a mennyiségre hiszen ismerem magam, s ha éhes vagyok képes vagyok túlzásba esni.
- Ez mennyei. - dicsérem az ételt. Bár a szakácsot nem igazán találom itt.
Vállat rántok mert gondolom, hogy felment az emeletre.
Pont befejezem a kajálást mikor befut Alric s teríti a kaját nekünk.
- Kösz. Ez jó lesz holnapra. - közlöm vele röviden.
- Bár nem értem, hogy miért rohantál el éhesen. Ha kicsit vársz akkor itt lett volna a kaja a szakácsunktól. - mutatok a több fogásos vacsorára.
Miután befejeztem az evést a tányérom elpakolom és leülök a nappaliban a többiekhez.
- Én azt mondom, hogy várjunk még egy kicsit majd menjünk s nekem egyszerűséggel szedjük le azokat a betűket a tábláról vagy az összeset s kész. Valakit fel emelünk oda egy lebegtető varázslattal. Majd az a személy leszedi őket s jövünk vissza. Pihenünk másnap meg reggel elindulunk seprűháton a sziklához. Szerintem gyorsan megtudjuk tenni 1-2 óra alatt az utat. - zavarom le gyorsan a gondolatomat.
Majd türelmetlenül nézem az órát.
*Tia még nem jött vissza.* - jár az agyam.
Majd beugrik egy kép a vámpírokról és az evés közbeni dolgokról.
Amitől rossz érzésem lesz s nem akarom, hogy más legyen az első.
- Ha megbocsátotok én megkeresem a barátnőmet. Még ha tud is vigyázni magára aggódom érte. - felelem gyorsan.
S nem várva semmi válaszra kimegyek az ajtón nyakamba véve a várost de elsőként megcélozva a kocsmát.

*Szép volt Tia, jól elbújtál* - korholom magam a hatalmas zajt okozó kukák mögött. Két kuka fel is borult a kis akciómtól, az egész napi kajamaradék bűze csípi a szememet, de legalább nem rám borult. A hozzám közelebbi kukából egy csomó papír borult ki. Kicsit arrébb csusszanok, és a kezem beleütődik valamibe. Ösztönösen fogom meg a kezem ügyébe eső tárgyat., egy N betűt formáló fénycsövet. Felcsillanó szemmel kezdem el végigtúrni a papírhalmot, majd diadalittasan találom meg a másik két betűt is. 

- Juhééé! - kiáltok fel, majd el is hallgatok, amikor rájövők, hogy nem vagyok egyedül. Gyorsan a létra felé pillantok, ám a pincérnő már nincs odafönt. A részeg fickó karjai között van. Leeshetett onnan. 

Ekkor egy férfi hangot hallok. ~Mindig csak játszik velem ez a hülye kislány. Kelleti itt magát... De most hogy itt van a kezembe nem ússza meg...~ Értetlenül nézek közbe, de sehol senki, csak a fickó indul el hátán a nővel egy kis hátsó épület, talán valami raktár felé. 

*A gondolatait halottam volna? Ilyen még soha nem fordult elő, hogy ilyen tisztán halljak valamit. Zörejeket, meg összevissza hangokat, már igen, hallottam, de ez most valami új.* - gondolom, ahogy tovább figyelem őket. 

A nő nem próbál menekülni, de nem természetes, ahogy némán lóg a férfi hátán.

Meghúzom a vállam, majd a betűket felnyalábolva felkecmergek a földről. 

* Így járnak a ribancok, talán nem kellene mindenkivel kikezdeni* - indulok meg a betűkkel visszafelé. 
De a nő rémült alakját továbbra is magam előtt látom. 

*Ne már... Erre nincs időm...* - sóhajtok, de aztán csak elindulok utánuk a kis épület felé. 

Odaérve a betűket óvatosan lehelyezem egy farönkre, majd odalépek az ajtóhoz. 
Teljesen sötét van, csupán elfojtott nyögéseket  lehet hallani a hátsó részből. Lassan, hang nélkül lépek be az épületbe. A hátsó részen a nő fekszik egy hevenyészett napozóágyra fektetve, csukott szemmel. Szája be van tömve egy ronggyal, amiről simán érződik a kloroform szúrós szaga. A pasi a test mellett térdel, valószínűleg állni már nem is nagyon tudna az ital miatt, és tépi le a nő felsőtestéről a ruhát. *Az alsóval sok dolga nem lesz* - gondolom magamban, és erősen elgondolkodom, hogy végignézem mi a ménkűt fog művelni  nővel, hiszen jól láthatóan olyan részeg, hogy ARRA tuti nem képes. 

Nagyot sóhajtok végül, ráeszmélve, hogy rohadtul nem érek rá. Éhes is vagyok és fáradt is. Persze ezek vérére nem pályázok. A pasitól alkoholmérgezést kapnék azonnal, a nőtől meg még összeszednék valami vérbajt. 
Egyszerűen odalépek hát a pasi mögé és a sarokban talált fémlapáttal egy nagyot húzok a fejére. Úgy csuklik össze, hogy öröm nézni. 

A csajt úgy ahogy van a vállamra veszem, és beviszem a kocsmába. 

- Szép estét! Ez itt találtam kint. Nem tudom mit szívott, de nem is kérek belőle - dobom le a legelső utamba kerülő dupla ülőkére, majd köszönés nélkül megfordulok, és kilépek. 

Felveszem a betűket, majd már kicsit gyorsabb léptekkel, nehogy valaki utánam jöjjön elindulok vissza a faházhoz. Már félúton lehetek, amikor egy ismerős alakot látom közeledni felém.


Képességszint +1

Sodródok az árral, megyek a többiek után, és mint eddig most sem tudok túl sokat segíteni a többieknek. Így mikor visszatérünk inkább felmegyek Helenhez, megnézni hogy van.
Felmegyek az emeletre, és halkan benyitok a szobába. De nincs ott senki, így becsukom az ajtót, és elmegyek a saját szobámba egy kicsit ledölni.

Nem számítottam rá, hogy út közbe visszafelé jövetbe találkozok a társammal.
- Szia, éppen téged kerestelek. - köszönök neki mikor a közelembe ér.
- Betűk megvannak? - kérdezem.
De tekintetében látom, a választ még mielőtt bármit is mondana.
Így hát megfogom a kezét megszorítom picit s vissza megyek a többiekhez vele.

A házhoz vissza érve a seprűket elteszem az útból mert ahogy láttam szanaszét hagyták ahogy a boltos kidobálta nekünk.
Csak egy fejcsóválást ejtettem meg közbe semmi többet.
Bemenve a házba.
- Jó hírem van, megvannak a betűk! - kiáltom el magam, nem zavartatta, hogy valakit felkelthetek vele.
- Én azt mondom, együnk, pihenjünk s holnap reggel menjünk még zöld hajnalban. Akkor nem leszünk feltűnőek. - magyarázom miközben leültem a kanapéra.
- Ki jönne s ki nem? - kérdezem
- Tia tudom, hogy félsz a magasba, felülsz mögém vagy maradni szeretnél? - nézek kérdőn az illetőre.

A fájdalmaim mellett még mindig csodálkozom azon, hogy még mindig hol lehetnek a többiek. Vagy ez megint csak egy flancos álom, ahol megint nincs senki sem, főképp hogy még Daniel se válaszol nekem, az is tuti, ez felettéb különös. 
- Hát én tényleg levegőnek vagyok nézve? Ennyire? - kérdezem magam elé nézve, szemeim kezdenek megtelni könnyel, és érzem, hogy végigcsurog egy-két csepp az arcomon. Amint meghallom, hogy Darman szól utánam, hogy örül, hogy lát, és sajnálja, hogy nem vigyázott rám, gyorsan letörlöm a könnyeimet, nehogy gyengének lássanak. - Tudod Darman, már megszoktam én azt, hogy levegő vagyok, ami kétballábas is, nem is csodálkozom.
De a mondtomat a fiú meg se hallja, mert ahogy lejött az emeletről, abban a pillanatban már ment is kifelé. *Hát ez csúcs. Sehol senki, Daniel is csöndes, ezek meg itt sincsenek. Nem baj, majd őrzöm egyedül ezt a kecót, úgy sincs más dolgom.* A társaság szépen lassan visszaszivárog, majd hangosan megköszörülöm a torkomat. 
- Khm khm. - Szólalok meg hangosan, majd a hangom kezd kissé idegessé válni, nem tudok magamon uralkodni, a könnyek megint a szemembe szöknek, majd megmutatom a társaságnak a sebeimet: felhúzom a jobb karomon, majd a bal lábamon a ruhát. - Nektek is sziasztok. Köszönöm szépen, kiválóan vagyok, majd kicsattanok az egészségtől. Gondolom engem, mint koloncot, megint hátra fogtok hagyni, mielőtt a fejemet vesztem, ugye? Mindegyikőtök reménykedett abban, hogy ott fogok az erdő mélyén megdögleni, aki legalább csinált is. Hülyeséget? És akkor mi van? Én vagyok itt a kísérleti nyúl: megnézzük, hogy ez a szerencsétlen mennyire is bírja a professzor megmérgezését, megnézzük, hányszor esik pofára, hogy jól kiröhöghessük. Egyáltalán hiányolt valaki? Elindultatok a keresésemre, vagy egyáltalán fel se tűnt nektek, hmm? Jobb lenne, ha itt maradnék, és nem hátráltatnám a társaságot, ugye? Én úgyis csak a társaságra ráhoznám a bajt, minek kellek én tényleg mindenhová? És ha most megbocsájtotok, nem vagyok hajlandó a bájcsevejt és az eszmecserét hallgatni. És ha valakit érdekel a véleményem, akkor megyek holnap én is. Ha baj, akkor maradok itt, vigyázok itt mindenre, csak fel ne gyújtsam itt a házat, igaz? És te, Darman, te akartál megvédeni? Neked egy valaki a fontos, érte tűzbe nyúlnál, a többire meg tojsz rá.
A monológom végén megfordulok, és elindulok az emeletre, egészen a szobámig, aminek az ajtaját egy hatalmas lendülettel csapom be magam mögött, majd lecsúszok az ajtó melletti falra, ahol álomba sírom magamat.

Lara: nemtudom hogy keveredtem erre a helyre... Megfogtam a zsupszkulcsot és nem az iskolában találtam magam. Gondoltam innen fogunk átjutni a suliba. De sehol nem láttam senkit, de inkább az aggasztott hogy úgy éreztem ennek a helynek semmi köze az iskolához. Pár perc tanácstalan bolyongás után láttam egy csoportot.. Velem egykorúnak tűntek és csodálkoztam hogy miért nincs velük sem. Hallottam néhány dolgot a beszélgetésükből és titokban követtem őket. Nem tudtam mit tegyek ezért odamentem hozzájuk és próbaltam parátsagos lenni
-sziasztok, ti kik vagytok?

Anna a kanapén ült, S csak nézett ki a fejéből. Majd úgy döntött, elég a semmittevésből. Elindult hát a városba, a városba menet gondolataiba révedt. Így kicsit meglepődött, mikor egy kirakatban ütközött.

-Mar itt lennék?- kérdezi magában, majd körbenéz, felméri a területet. Mindenhol ember vette körül, és mintha hirtelen nem érezné jól, magát a bőrében.Ezért gyorsan elindult egy kevésbé zsúfolt hely felé. Amint lenyűgözött, ismét kiment, ekkor vett észre egy visszafelé rohanó fiút. Már éppen megszólította volna, de elszaladt mellette, így elindult ő is visszafelé. 

Kicsit később ért vissza, mint a fiú, így nem tudta megkérdezni mi miatt futott. De pont szemtanúja lehetett a szőke lány kirohanásának. Ami elég jogosnak tűnt számára. A többiekre nézett, felhúzta a szemöldökét, majd elindult a konyhába. Onnan szólt csak.

-Tenyleg senki nem vette a fáradságot, hogy felmenjen hozzá? -kérdezte egy kicsit parikasan ám nem vadlon, hisz ő sem ment fel hozzá.
-Hát felkelt, viszek fel neki valami finomat, hátha ki tudom engesztelni. És szerintem itt maradok vele, hogy ne érezze magát annyira egyedül… -Jelenti ki, majd kivesz a hűtőből egy szelet sajtot.
-Daniel? Maradt még abból a lakásból amit készítettél?-Kérdezem tőlle. Ha maradt akkor, leül enni pár falatot, majd megdicséri, milyen finom volt az étel.

Éves után kimegy a faházból egy kis friss levegőt szívni. Pont jókor, hisz akkor roppant be egy vele egy éves lány. 

-Szia! -int neki- Anna vagyok! -mondom neki,.majd elgondolkozik a kérdésem.
-Hát ami azt illeti… Előbb mond meg te ki vagy! -mondja barátságosan.

Éppen nagyban követtem az ismeretlen csapatot.. Megpróbáltam köszönni, de nem hallották.. Csalódottan elindultam az ellenkező irányba. Még mindig nem tudtam hol vagyok. Furcsának és ijesztőnek tartottam a helyet. És akkor a semmiből felbukkant egy lány, hasonló korúnak tűnt. És kedvesen megszólított!
Már kezdtem azt hinni, hogy itt mindenki rejtélyes és zárkózott. Nemtudtam ki ez a lány és mit akar, de mégis rénykedtem
-Szia Lara Lestrange vagyok. Mit szeretnél? Hol vagyunk?

Leszáll az éj a kis házra, és minden diákot bent talál végre a puha ágyikóban. Még Tia is az igazak álmát alussza. 
Reggelre friss hóréteg hullott, de az idő most napos. A szél is elállt. 
A csapat éppen az Alrik által zsákmányolt reggelit eszegeti, amikor nehéz gépek dübörgésére lesznek figyelmesek, amelyek azon irányba indulnak, amely felé a csapatnak is dolga van. 
A seprűk Darman gondoskodásának hála szépen sorban várják az indulást. 
Amíg felkészül a csapat az útra valamelyikőtök körbenéz kicsit odakint.

 (Az első ember, aki reagál lesz az.)

A háztól nem messze néhány rendőrt lát, akik pár civil emberrel beszélgetve egyenesen a ház felé néznek. Vajon Alrik tegnapi akciója miatt? Esetleg a leütött férfi ügyében nyomoznak? Vagy egyszerűen feltűnt az idegen társaság furcsa mivolta a helyieknek? Nem tudhatjátok. 
Mindenesetre nem tűnik rossz ötletnek, ha minden cuccotokat összepakolva, és senkit nem hagyva hátra mielőbb eltűntök mindannyian a házból.

A megbeszélésből semmi nem lett, így én is lefeküdtem aludni.
A fáradtság dolgozott bennem igen keményen így jól és mélyen aludtam.
Ami ritka nálam.
Reggel korábban keltem a többieknél így kicsit néztem a havat.
* A friss hó még javunkra is szolgálhat, s ahogy látom a szél is elállt ami megint csak nagy segítség az égiektől. * - gondolom magamban, miközben a kinti időjárást bambulom az ablakból.
Lemegyek gyors reggelizek a többiek előtt. Mire pont végeztem addigra kezdenek lefelé szállingózni ha jól hallom a mozgolódást.
- Ki megyek kicsit körül nézek! - kiálltok fel az emeletre.
Már csak az ajtó csapódását lehet hallani ezután.
Imádom hallani ahogy a lábam, csizmám talpa alatt ropog a friss hó.
Ez most sincs másként, így bele feledkezek ebbe az élménybe. Hiszen oly ritkán van hozzá szerencsém a mostani hó mentes telek miatt.
Fülem munkagépek hangja üti meg melyek abba az irányba haladnak amerre nekünk is mennünk kell majd.
Szerencsére lassan haladnak, már ahogy megbírom ezt saccolni így.
Ahogy tekintetem a gépeket követi és azt hogy merről is jöttek egy csoportot veszek észre.
Gyorsan félre húzódok s úgy nézem és próbálom jobban ki venni, hogy mit is látok.
* Rendőrök, és felénk néznek....Baj van, nagy baj. * - fut végig rajtam a jéghideg rettegés.
* Időt kell nyernem. * - fut át a gondolat rajtam és már kezembe is csúszik a pálcám.
Ki nézek egy házat amely mögött szép kis rejtekhelyem lehet.
Oda hopponálok és pálcámat felemelve csiklandozó átkot kezdek el szórni rájuk.
Tudom jól, hogy nem tart sokáig de ellesznek ezzel legalább negyed órát.
 
(Ha talált az átok.)
Gyors vissza hopponálok a szobámba.
- Baj van, nagyon nagy baj. Mindenki szedelőzködjön! - kiabálok kirohanva a helyiségemből.
- Azonnal szedelőzködjünk és menjünk. Jönnek a rendőrök!

A kezdeti jókedve és diadalittas vigyora, hamar elillan,amint észreveszi, hogy  volt némi kaja még. ~ Rohadt életbe most fölöslegesen vittem vásárra a bőrömet. Mindegy nagy buli volt.
Darman megjegyzésére bólint. -Mindegy egy darabig most lesz mit ennünk.
Jönnek mennek az emberek, de különösebben nem érdekli. Édektelen dolgokról folyik a szó, van aki csak  gubbaszt. Mindenkit megviseltek az elmúlt napok. A hideg, a kaja hiánya, a fáradtság, és ez miatt kicsit ingerlékenyebbek is voltak egymással. Amint ehhez a részhez ér, egyszercsak Helen kifakad és valami folklórműsorba kezd. Az elejét még figyeli, de üres hiszti, nem foglalkozik vele tovább ismét a gondolataiaba merül. 
Mennyi kalandban volt eddig része. Többen mint egy korabelinek szabadna. Aljas célokhoz használták eszközként, De valahol ez a mostoha tartásmód jót is tett neki.
Szórakozottan figyeli Helen szappanoperáját amint hátrafordul és elindul fölfelé csillogó szemmel követi és a műsor egy ajtócsattanással végződik. 
Mosollyal az arcán egy talpra áll, és tapsolni kezd.
Aztán látja hogy a többiek nem értékelik a feszültségoldásnak ezt a formáját úgyhogy félbehagyja a folyamatosan gyorsuló és lassuló tapsot, majd leengedi a kezét.
-Ne már srácok, lehet hogy visszajött volna meghajolni mégegyszer!
Lemondóan megcsóválja a fejét.
-Na jó! Az az érzésem, holnap korán kelünk úgyhogy én most ledőlök mint a székely ember és a fia előtt a fa. Jóccakát nektek! Helen ajtaja előtt eltipegve, még egy gyors tapsvihart imitál a kezével, de hang nem társul mellé, majd az ő ajtaja is becsukódik.
Másnap reggel zajosabb az ébresztő mint amit eddig megszokott. Persze várható volt hogy visszakapja a múltkorit, de nem gondolta hogy ilyen hamar. Aztán mikor a helyzet komolyságára ráébred, elindul kifelé a cuccait villámgyorsan összeszedi, és berongyol Olivia szobájába. 
-Bocs mucus most nincs időm fecserészni szedd a sátorfádat! Elmegyünk!
A társaság többi tagja is észbe kap, így gyorsan lefoglal kettejüknek egy seprűt, ha a lányt engedi, maga elé veszi és elindulnak vissza a kövekhez.

Felriadok, majd pislogok egyet, és körbenézek. Az arcomon érzem a szemeimből kicsorduló könnyeim szárazságát, amit megyek és lemosok. Kicsit összeszedem magamat, majd elindulok le. Látom Alricot és Oliviát kisétálni a faházból, majd egy hangos pukkanást hallok. Darman az. 
- Minden rendben van? - kérdezem a fiút, aki holt sápadtnak néz ki. - Szarul nézel ki. Hogy várj, mit mondtál? Rendőrök? Mégis mi a fenét akarnának pont itt? Megyek, felriasztom a többieket. 
Egy nagy szendviccsel a kezemben felsietek kettesével a lépcsőn, és végigdörömbölök az ajtókon. 
- Jó reggelt, hétalvó népség. Sürgősen mindenki szedje össze a cókmókját, és eltűnünk innen. Rendőrök jönnek ide, úgyhogy mindenki tegyen el annyi élelmet és meleg ruhát, amennyit tud. 5 percen belül mindenki legyen lenn a septűknél. Nyomás! - mondom két falat kaja között, megerősítve Darmant, aki épp jön le az emeletről, majd befordulok a saját szobámba, és összeszedek egy-két meleg ruhát, és indulok le a földszintre. Lentről visszakiabálok. - Daniel, te velem jössz. Gyere, Darman, segíts nekem kaját összeszedni, ameddig a többiek nem jönnek. Nem kellene éhen maradnunk. Meg tettem el egy-két melegebb pulóvert, hátha valaki fázna majd. 
Kinyitom a táskát, és teszek el ennivalót, majd kilépek az ajtón. Jobbára mindenkinek jut seprű, még úgyis, hogyha párban megyünk, de a fennmaradókat nem hagyhatjuk itt. Alric és Olivia nagy eséllyel elmentek, Tia valószínűleg Darmannal megy, akkor maradt még öt seprű. Ha Daniel velem jön, akkor már csak négy, nem tudom, hogy Lora, Hiro, Jacob és Damien mennyire tudnak septűre ülni, de akkor is marad kettő. Jobbára mindenkinek marad, remélhetőleg úgy, hogy senkit nem hagyunk ki. Célirányba állítom a seprűket, és visszalépek. 
- Na mi lesz már! Gyertek már! - szólok vissza, reménykedve, hogy végre mindenki jön.

Felkelek, egy kicsit morcosan megyek ki az ajtón, majd egyre gyorsabban térek magamhoz, mikor leérek a lépcsőn. 

-Mi történt ? Mi ez a nagy felfordulás? -kérdezem, majd kinézek az ablakon, és a távolban mintha látnék valakiket. 

-Tényleg jobb lenne indulni! -jelemtem ki, majd felpattanok egy seprűre. 

-Ki jön velem? -teszem fel a kérdést, majd ha valaki felült mögém vagy sem, de elindulok.

Játékban résztvevők:
Lore Anna Delenwer: 5KP
Lara Lestrange: 5+2=7Kp
Hironna Tamara Deadrelas: 5+2=7KP
Dragneel Darman: 5+4=9KP
Alric Magggot: 5+2=7KP
Tiara Prince: 5+2=7KP
Alice Evans: 5Kp
Helen Green: 5+4=9KP
Olivia Rose Fury: 5KP
Daniel Cards: 5KP
 
Játékban nem résztvevők:
Lucy Riggs: -5KP
Jacobs Davis: -5KP
Alexandra Prince: -5KP
 
 
Aki részt vett a játékban dobjon egyet a csokibékával s nevezzétek meg dobásnál a játékot, hogy emiatt dobtok!