70. Tilosba a téli szünetben

Ahogy a kulcsot beteszitek az ajtóba, s elfordítjátok azt, egy halk kattanást hallotok, majd az ajtó, mint jól olajozott zsanérokon mozgó szerkezet, mindennemű hang nélkül nyílik ki.. A kulcs egy darabja a kezetekbe marad, de ahogy az árus is mondta: egyszer használatos.
A kinyílt ajtó mögött csak sötétség látszik semmi más. Hiába tudjátok, hogy mögötte minek kellene lennie. Csak és kizárólag mély sötét feketeséget láthatnak, még akkor is, ha egy Lumossal bele világítanak..
Kérdés az, hogy be mertek e lépni az így előttetek feltárult ismeretlenbe, vagy inkább becsukjátok az ajtót, s nem bíztok az árusban, hogy betartotta a szavát.
Ha a belépés mellett döntötök, belépve a sötétségbe egy rönkház bejárati ajtaján belül találjátok magatokat. 

Körülnézve egy legalább kétemeletes lakásban vagytok. Szépen berendezve, patika tisztaság fogad benneteket, minden hálószobában két ágy van, amin friss ágynemű található. A  konyha teljesen feltöltve, s mintha magától működne benne minden. Legalább három zuhanyzó és mellékhelyiséget is össze számoltok nézelődés közben.
Az egészen látszik, hogy nektek készült elő.

Pár hét telt el azóta mióta a sárkány megjelent elöttük, és megszerezte a második medálját is.
Most egy kalandba hívták, amiről azt sem tudta mire lesz jó. Tekintve hogy nem nagyon beszélnek vele a diákok, inkább csak sodródik az árral. Nem része igazán a csapatnak, és ezt a többiek is tudják, érzik, talán mintha éreztetnék is.
Ettől függetlenül, nem akar lemaradni semmiről, így úgy döntött velük megy. Meg hát, ki tudja milyen tapasztalatokkal bővül az ismerete. És ki tudja. Talán még Ahrimann medáljának titkának megfejtésével kapcsolatban is halad valamicskét.
Figyelemmel kíséri, amint a kulcsot beletörik a zárba. Szuper! Gratula! Gondolja magában. Aztán eszébe jut az árus intelme a kulcs tartósságát illetően, így csak egy hümmögés hagyja el a száját.
Amíg a társaság álldogál, előre furakszik, finoman félretereli a népet és belép a házba. Számára nincs jelentősége hogy mit csinálnak a többiek. Jönnek vagy kint maradnak, nem számít. előveszi a pálcáját, és előre szegezve belép. Szép épület, azt meg kell hagyni. Gondolja... Az már biztos, hogy lakható a kégli. Szemmel láthatóan, aki ezt berendezte, mintha tudta volna, hogy kik és hányan lesznek, beleértve a nemi eloszlást is.
Leereszti a pálcáját, hiszen nem lesz már rá szükség. Csak maguk vannak. 
Hátra szól a többieknek.
- Jöhettek! Egész pofás!
A társalgóban levő heverőre veti magát, majd kényelembe helyezkedve figyeli ahogy a többiek is bejönnek, és várja a folytatást.

Eljött ez a nap is, a téli szünet első napja. A gyerekek töbsége ilyenkor fellélegzik, az iskolának vége, esik a hó (már ahol) és végre anélkül tudnak bent ülni a számitógép elött hogy kizavarnák őket a fűtött szobából. Egy szó mint száz, a téli szünet az év fénypontya.
Hát... nekünk erről nem szólt senki, amit mi kaptunk az egy hideg kőkastély, bokáig érő sár, és ha éppen szerencsések vagyunk, heti egy életveszélyes helyzet.
Bár az igaz hogy erre az utóbbira mi vállalkoztunk, de amiket az elmúlt napokba láttunk... már azt is kétlem hogy tudtunk volna nemet mondani rá.
Így kelek fel reggel, felveszem a strapabíróbb ruháimat, és magamhoz veszem a legfontosabb dolgokat. Még kora reggel van, gyors kitérőt teszek a bagolyházba, és minden ház klubbhelységébe levelet küldök, szólva a sárkányosokat hogy jöjjenek a prefektusi szobához a "dolog" miatt.
Még mielött magam is odamennék teszek pár kitérőt valami könnyű reggeliért és egy erős kávéért, valamint a második emeletre hogy felkapjam a "B-tervet" amit ponyvába csomagolva és egy kötelet használva veszem fel a hátamra.
Végül megérkezek a prefektusi szobához, azt hinném zárva van, de úgy látszik Daniel elfelejtette bezárni a tanácskozás után, úgyhogy bemegyek a terembe, és az asztalnál, a kávémat kortyolgatva várom a többieket.

Kíváncsian, de egyúttal gondterhelten állok az ajtó előtt. Halkan kattan a zár, majd egy újabb, ezúttal a picit hangosabb fémes zaj, és lám, a kulcs beletört a zárba. Vagyis az utunk egyirányúsítva lett. 

A némán nyíló ajtó mögött teljes a sötétség. Akárhogy is meresztem a szemeimet, csak a nagy feketeség tátong előttem. A lehetőség, hogy inkább maradjak itt, a biztonságban ahogyan felmerült bennem, olyan gyorsan messze is szállt. Nem az a fajta vagyok. Bár meglepő ez a nagy fekete lyuk előttem. Túlságosan is hozzászoktam, hogy éles látásommal ott is látok valamit, ahol más nem. De itt nem dereng semmi fény, még csak szürkeség sem. 

Egy kis lökést érzek, ahogyan Alrik előre furakszik mellettem, és belép a sötétbe. Furcsa egy srác. Valahogy nem illeszkedett még be közénk, vagy talán nem is akart. 
Azóta figyelem a srácot, mióta csak belépett azon az ajtón a furkász kergetésénél. 
Akkor nagyon csúnyán fogadtam őt, és azóta sem igen sikerült vele normálisan beszélgetnem. Mindig valami lefoglalt. 

Ezért most, egy hirtelen elhatározással utána lépek. 

.... pofás! - hallom a hangját, ahogy átlépek az ajtón. Alighanem mondhatott még előtte valamit, vagyis az átjáró a hangot sem ereszti át. 

Némiképpen megnyugszom ahogy sem egy szakadékba nem zuhanok, sem semmilyen pók, troll, vérfarkas, sőt még egy sárkány sem ugrik elém. 
Sőt. Egy elég jól kinéző kégliben találom magam. 

Egyenlőre nem indulok felfedezni a házat, inkább a heverőn terpeszkedő fiúhoz lépek. 

- Szia Alrik! Még egyszer szeretnék elnézést kérni a múltkori gorombaságomért. 
Tudod figyellek téged egy ideje. Van benned valami, ami kíváncsivá tesz. 

Óvatosan a még nyitott átjáró felé pillantok, jön e esetleg még valaki. Bár valahol tartok egy kicsit attól is, hogy bezárul. 

- Mit gondolsz? Lehetünk barátok? - kérdezem a sráctól a kezemet nyújtva felé.

Követve a többieket nem nagyon hallok mást, mint egy halk kattanást, és az ajtó kinyílik. Nem szívesen maradok kinn, és maradok ki majd minden jóból, de a biztonság kedvéért. Nem kifejezetten látok be - nem mintha tudnék is -, hiszen a többiek pont előttem állnak, de a türelmetlenségem kissé nagy úr, és elkezdek előre tolakodni, amíg az ajtóhoz nem érek. 
*Mi a fene? A sötétségbe kell bemenni? Hát ez aztán nagyon jó. Már csak ez hiányzott.* Gondolom magamba, amikor azt veszem észre, hogy nem csak én vagyok a türelmetlen, hanem Alric is, így halványan elmosolyodok, majd Tia is követi a fiút, de egyik sem jött vissza, hogy túlságosan sötét lenne benn, így meghúzom a vállamat, és belépek utánuk. Megdöbbenve látom, hogy egy teljesen jól felszerelt helyre kerültünk. 
- Tyűha, ez aztán nagyon szép. - Mondom a bennt lévő Tiának és Alricnak, majd valahogy elfog egy érzés. - De amúgy nem gyanús nektek ez az egész? Mármint hogy mintha tudták volna, hogy jövünk. 
Időközben körbenézek a helyiségben, illetve felmegyek az emeletre. Beleszívok a levegőben, ami következtében emlékeztet az otthon illatára, miközben a szobákat nézem. Teljesen jól felszerelt, talán még jobban is, mint az iskola. Hallom lenn Tia hangját, aki felteszi a fiúnak a kérdést, hogy az előző megnyilvánulása után lehetnének-e barátok is. Benn az egyik szobába benyitva azt látom, mintha lenne egy borítékot, illetve alatta egy pici doboz, így belépek, majd leülök az ágyra, magamhoz véve az említett tárgyakat. A borítékra csak annyi van írva, hogy: Együtt olvassátok el! 
- Srácok, figyeljetek. Gyertek fel hozzám ide az emeltre, nézzétek meg, hogy mit találtam. - szólok le a földszintre, majd a kis dobozkát nézem. Jobbnak látom előbb azt, hogy megrázom óvatosan azt, és egy halk kattanás üti meg a fülemet, ami szinte alig hallható. Egy hatalmasat nyelek, majd jobbnak látom inkább az ágyra letenni a dobozkát, majd várom, hogy mindenki feljöjjön a szobába.

Ahogy Helen az ágyra teszik a kis a papírdobozt ismét megmozdul benne valami. Az előbbi megrázásnak hála a benne lévő halk kattanás ki engedi a fogva tartott lényt.
Így az a következő pillanatban kiszabadul a dobozból.
S elkezd körözni Helen feje felett.
A lény nem más mint egy Szárnyas bolyhoska.
(Kökörcsin birtokán találtok róla képet és leírást)
 
Helent megkérem, hogy dobjon a szerencse kockával 1-13-ig  éppen nem ússza meg a bolyhoska okozta bántalmat támadást. 14-20 közt meg éppen sikerül megmenekülni....
 
(Damiennek szeretném üzenni, hogy ha most kicsit is gonoszabb lennék, kockadobásra ítélném, hogy ő a többiek után tud menni vagy sem mivel teljesen máshol tartózkodik mint a többiek s figyelmen kívül hagyta amit megadtam kezdésnek!
De kegyes vagyok.....talán)
 
Damien csak várja s várja a többieket, de ők nem jönnek utána ami felkelti az érdeklődését, hogy miért is késlekednek ennyit.
Éppen nyúlna a nyakában lévő kulcsért, hogy babráljon s játsszon vele mikor észre veszi, hogy már nem lóg ott.
Elhagyta, csap rá a gondolat mint rossz kölyökre az anyja.
Emiatt az általa megtett úton gyorsan visszafelé indulva a egy nyitott ajtót vesz észre. A zárjában a kulcs maradványával.
Valaki használta azt....
 
(Damien dobjon a szerencse kockával. 1-15 közt nem a faházban találja magát hanem a ház melletti befagyott medencén. Ami érkezésekor be is szakad alatta. A többit tudja, hogy ilyenkor mi történik az emberrel.... ( Nem tesz az elkerülhetetlen hideg, jeges vízben való megmártózás.)
Ha 16-20 közti az eredmény szerencséje volt s a többiekkel együtt érkezik meg a házba...
 
(kockadobásnál használjátok az újfajta dobási módot amit Tia mesélt nektek a csoportban!)

doptam

Damien carried out 1 launched of one Lucky :

15

A KM kérésére dobtam

Helen Green carried out 1 launched of one Lucky :

19

Amint várom a többieket, hallom, hogy kinyílik a dobozka, kieresztve egy lényt, mint ami Kökörcsinnél lelhetőek fel elvileg. Kissé rémülten, hangosan sikoltva, de elugrok onnan, majd a pálcámat igyekszem előhúzni a nagy kapkodásban, majd a lény felé irányítom.
- Immobilus! - mondom, miközben hátrálok kifelé a szobából, amit gyorsan be is csukok, amit szokás szerint az követ, hogy magam elé motyogok. - Na ezt már megint jól megcsináltam. Ki a fene hoz ide egyáltalán ilyen élőlényeket? Főképp olyanokat, amit nem is ismerek, ki tudja, hogy mit csinált volna velem, ha nem tudok onnan kihátrálni. 
Miután a hátam egy biztos helyet érzékel, vagyis egy falat, annak nekidőlve nézek magam elé, kezemben szorongatva a levelet, amajd egy idő után szabályosan érzem, hogy fájnak az ujjaim. Nem is csodálkozok, hiszen úgy kapaszkodok belé, mintha az életem függene tőle, pedig csak egy papír darabka. Majd úgy döntök, hogy nem lehetek ennyire puhány, ezáltal felállok, és kissé holdsápadt arccal indulok le a földszintre, majd ülök le az új fiú mellé, és az előttünk lévő asztalra dobom a levelet is, hátha valaki kinyitja. Csak ne rajtam csattanjon a dolog. 
- Hát ez aztán teljesen jó. Kell nekünk kapásból mágikus lényekkel teli házat kapnunk, csodálatos. De már lassan meg se lepődök, ami velünk történik. - közlöm a többiekkel, majd ránézek Tiára és Alricra. - Ja ne haragudjatok, nem akartam a nagy barátkozásotokat megzavarni, de jobbnak látom inkább a társaságban lenni, mint hogy a fejem felett röpködjenek a mágikus lények. Amúgy a többiek hol vannak? Elaludtak, vagy mi a fene van?

A ház, kimondottan takaros. Előfordult már jó pár alkalommal, hogy mugli házakban kellett megszállnia. Teljesen más világ, sok géppel, Mindennek megvan a helye, minden azért van, hogy a lakóit kiszolgálja. Valahogy ilyen érzése van itt is. Ha létezne számára olyan, hogy otthon azt biztosan így képzelné el. 
Lassan szivárognak befelé a többiek is. Először a fekete hajú csaj lép be. Ő volt a fő hangadó a társaságban a furkász vadászat során. Alricnak az a benyomása, hogy a többiek őt követik. Valamilyen ki nem nevezett vezérnek tekintik. Persze lehet hogy téved.
Legnagyobb meglepetésére,... ~ Idejön hozzám? Miért nem áll neki a házat felfedezni?
Idegesen jobbra balra tekint, majd viszonozza a lány köszöntését. Ugyan a társaság egy része nem mutatkozott, be, mégis a távolból figyelte őket, így névről ismeri megannyi társát. 
- Szia Tia! Hetyke biccentéssel Üdvözli a lányt, de a kézfogást mellőzi. 
- Légy üdvözölve szerény hajlékomban!
Kezével int, jelezve hogy üljön le mellé a kanapén.
A barátságra vonatkozó kérdésre, nem mond semmit.
Közben megérkezik Helen is. Kérdésére nemigazán tud mit mondani, így csak figyeli a lányt ahogy felballag az emeletre. 
- Szóval Tia. Nem is tudja mit mondjon, így úgy dönt kicsal némi információt a jelenlegi helyzetükről.
- Mégis mi ez az egész? Tudod esetleg mire számíthatunk? Voltál már ehhez hasonló, minek nevezzem? Bevetésen? 
Idő közben visszatér Helen is, kicsit csapzottan, feldúltan. 
-Hát veled meg mi történt? Lamassut láttál? Mondja göcögve.
Viszont a lány dunnyogását hallva, rá kell jönnie, hogy valami hasonlóról van szó.
-Miért mi van odafent?
Fölkel és előkapja a pálcáját, és a kését. A pálcának nem mestere, de a kés párszor már kisegítette rázós helyzetekből. 
- Nem zavartál meg semmit. Majd lassan elkezdi újból bejárni a helységet, de nem távolodik el túlságosan a lányoktól. 
-Mi az ott az asztalon? Mutat az asztal felé a késével. - Olvasd! Veti oda Tiának. 
~ Nem szeretem, ha bolondot csinálnak belőlem. Csapda lenne?

A levél tartalma a következő.


 
A levél alján még annyi áll, hogy “ Az árus ” ....

Megkaptam Damien álltál küldött levelet így szerencsére volt időm felkészülni is.
Ellenőriztem azt a pár bájitalt amit magamnál hordok, hogy megfelelő e még  a frissességük vagy már megromlottak.
Szerencsére nem rég főztem őket Tia laborját használva. Amit remélem nem bán. Mivel tudom hol van s jártam már ott bármikor be tudok ugrani “hozzá”.
A cuccaimat be készítettem a kis combtáskámba és megindultam taláromat felkapva magamra melegen öltözve a levélbe megjelölt helyiség felé.
Ám hamarabb látom meg a többieket kik egy ajtó előtt állnak mely a sötétbe vezet.
Mielőtt bármit is kérdezhetnék tőlük sorba lépnek be.
Én megállok a sötétség kapuja előtt s csak nézek befelé.
Nem mondom ki hangosan s szerencse senki se lát engemet de félek. Egyik porcikám se kívánja ezt de a társaim odaát vannak.
A beletört kulcsot nem ismerem fel de hallottam mi történt a Vadúdba a többiektől így sejtem, hogy hova vezet.
* Ideje lenne megmozdulnod. * - korholom magam gondolatba a több perce tartó mozdulatlanságom miatt.
Nagyot nyelve s reszketésem elrejtve lépek be a sötétbe. Érzem, hogy a sötét mely egy pillanat elejéig körül ölel megmozdít bennem valami mélyen szunnyadót.
A hatás egy pillanatig se tart, hiszen gyorsan át kerülök a faházba ahol a többieket látom.
- Damien merre van? - kérdezem mert hiánya felettébb érdekes.
Hiszen úgy tudtam, hogy a kulcs nála van.
- Mi ez a levél? - mutatok az asztalon heverő papírra.
- Baj van? - hagyja el a következő kérdésem, ahogy Alricra pillantok és látom, hogy szinte harcra kész állapotba van.
Ennek megfelelően én is előveszem a pálcámat.
- Csak ennyien vagyunk itt még? - kérdezem kérdéseimet halmozva.
- Helen mi a baj?  - figyelek fel a lány furcsa kinézetére.
Úgy néz ki mint akit éppen megtámadtak vagy valami trauma ért.
Nem várom meg a levéllel kapcsolatos választ így felkapom a levelet s már bontom is ki. Ügyet sem véve arra ami a borítékra van írva.
 

- Az árus írta. - felelem miután felolvastam a levelet.
- Gondolom vele üzleteltünk. - jegyzem meg inkább magamnak mintsem kérdés lenne a többiek felé. Bár várom a helyeslést erre a dologra.
- Helen! A levélben lévő lény támadt rád? - kérdezem a lányra nézve.
- Az emeleten van vagy hol találjuk?
- El kellene kani hogy ne garázdálkodjon túl sokáig szabadon. - jelentem ki.

Idő közben beront Darman is, és követi a példáját. Alric fél szemmel a lányokat figyeli, kiváltképp Hannát.
~ Ártalmatlan mi? Azért ijedt meg annyira ez a szegény szerencsétlen. -Nem esett bajod? Miféle teremtmény az ott fönt?
Közben Ránéz Darmanra. 
-Megnézzük?
HA a srác beleegyező választ ad, elindul fölfelé a lépcsőn. Pálcáját előreszegezve megközelíti a szobát.
Az ajtó előtt megállva megszólal: - Úgy nézem a levél alapján fontos a vendéglátónknak, úgyhogy próbáljuk meg nem kinyírni, valahogy tegyük vissza a dobozba. Én még nem tudom alkalmazni a sóbálvány átkot Le tudod lőni vele?
Reméli hogy afiú jobban ért hozzá mint ő.

Alric kérdésére kicsit összerezzenek. 
- Hogy mit láttam? Olyasmi lényt, mint amiről Kökörcsin birtokán van, egy fehér repülő lény volt a dobozban. - válaszolom a fiúnak, miközben elolvasom Darman elolvassa a levelet, bele kukkantok én is. - De jó, nem lehetett volna nagyobb betűkkel ráírni a borítékra inkább, hogy ne piszkáljuk? Amúgy a kérdésetekre válaszoltam, ráküldtem egy Immobilust, nem tudom, hogy egyáltalán bevált-e a lénynél vagy sem, de jobbnak láttam inkabb betenni az ajtót, mielőtt kiszökik onnan. De igazatok van, valahogy vissza kellene tenji a dobozba, és jól eldugni valahová. Gyertek, megmutatom nektek, hogy hol találtam. 
Elindulok a lépcső felé, majd az emeletet veszem célba, és a szoba ajtajában megállok. Benn dörömbölést és csapkolódást hallok, ránézve az utánam lévőkre, majd elő húzott pálcával jelzem, hogy ha szükséges, mindegyikünknél kézközelben legyen. Megfogom a kilincset, majd óvatosan benyitok az ajtón.

Az ajtón belépve hirtelen sötétség fog el engemet, majd pedig csontba markoló hideg, és egy fajta lebegés érzése, és egyre csak sodródok a semmiben, és tovább... és távolabb...

Egyszer csak a barlangban találom magamat, ahol a sárkányal találkoztunk, elöttem továbbra is ott van a vízzel megjelölt fojosó, azonban tőlem jobra egy új alagút nyílt meg, melynek bejáratát kőre festett lángoszlopok díszítik. Odalépek, és óvatosan végigsimítom a kezemmel a falat, kisebb hőt érzek a mintától, és ahogy visszahúzom az ujjaimat kissé kormosan jönnek el. *most vagy soha* gondolom magamban, majd elindulok előre. A folyosóban teljes sötétség honol, a végét nem látni, és az oldalai mind egyformák. Egy idő után már nem tudom milyen hosszan járok, lehet fél perc, lehet negyed óra vagy akár egy nap, az idő összemosódik. Egy idő után elkezdek világosságot látni az alagút végén, futásnak eredek, ám ahigy közelebb lépek ez ég nyugtató kékje helyet tomboló lángok vörös fénye csapja meg az arcomat, és borzasztó hőséget, és folytogató füstöt érzek amint kifutok az alagútból.

Érzem ahogy elfojtja a torkomat, azonban ez már nem füst, hanem jéghideg víz, ami az elöbbi hőség után szinte már védelmezően ölel körbe.

Hatalmas sóhajtással török fel a felszínre, és görcsös mozdulatokkal mutatok magamra a pálcámmal -leperex- mondom, mire a víz hirtelen elhagyja a testemet, ahogy a varázslat hatására elkényszerül tőlem. Sietve kiúszok a medence szélére és kikapaszkodom a medencéből, a bűbájnak köszönhetően viszonylag szárazon, az elöttem lévő házat, ha jól látom fák, és egy közepes méretü kerítés veszi körül, ezek fölé tornyosul nemsokkal az épület.
Belül mintha mozgást látnék, azonban legelőször meg kéne nézni, hova is érkeztünk. Ránézek a ház falára, ami nem sima, hanem göcsörtös rönkökből áll össze, amiken viszonylag könnyű kapaszkodni.
A falhoz érve a mélyedésekbe nyúlok és elkezdem felhúzni magamat. Mászás közben érzem mintha egy kis láng gyúlna bennen, ami elűzné belőlem a hideget, és jobbá tenné a fogásomat. Hirtelen a mászás nagyon is egyszerűnek érződik. A tetőre érve felhúzom magamat, majd körülnézek az elöttem elterülő tályon.

A többiek után késve érkezem meg a házhoz, ám mentségére legyen szólva, hogy túl kényelmes az ágyam.. 
A ház kívülről viszonylag jól néz ki. Kinyitom az ajtót, de amíg be nem lépek rajta, csak a sötétség ölel körül. Ahogy leteszem a lábam a padlóra, úgy lesz hirtelen a sötét ház világos. A többieket keresve megyek körbe, majd a kanapénál meghalok ahol a celeb van, elolvasom majd lerakom és elindulok a lépcső irányába. Mindtha fentről hallanak valamit, így gyorsan fel rohanok a lépcsőn és meg is találom a többieket.
- Itt van a lény?- kérdezem a Helent. Majd eszembe jut amit anyám mondott. A suliban megismered a nővéred... Helen néven kezdek el gondolkozni azon, hogy mit is mondott magáról, meg a tanácskozáson. De, ha jól emlékszem neki van családja. Tiának is van így ő sem lehet... Lora is ott volt és elvileg árva, tehát lehet ő az, de mi van ha más az?. Aki most nincs itt? Ahogy körbe nézek látom, hogy eléggé megcsappant létszámmal vagyunk itt.

-Hogy-hogy csak ennyien vagyunk? Hol vannak a többiek? -kérdezem.

Kissé hülyén érzem magam, amikor a srác nem reagál sem feléje nyújtott kezemet, sem a baráti kérdésemre. Közben megérkezik Helen is, aki mindjárt az emeletet veszi célba. 
Zavartan húzom vissza a kezemet, és megrántom a vállamat. 

*Ha nem, hát, nem. Nem kötelező *

- gondolom magamban, kissé megbántódva. Nem szoktam hozzá az ilyen mértékű taplósághoz. 
Aztán a srác mégis int, hogy üljek mellé, és beszélni kezd hozzám. Ezzel mintegy cáfolva az első reakcióját. 
Kissé megkönnyebbülve ülök le mellé, csakhogy a következő pillanatban fel is ugorjak. Valami nem stimmel odafent. 
De Helen már trappol is lefelé, az asztalra dob egy levelet, de úgy néz ki, mint akit üldöznek. 
Mielőtt megszólalhatnék belép Darman is, és vagy húsz kérdéssel bombázni kezd bennünket.
-Nyugalom, kedvesem.- lépek mellé, ölelem át, és adok neki egy gyors puszit. 
- Menjünk fel és nézzük meg, mi lehet az a valami odafent. 
Elindulok a lépcső felé, ám az ajtó előtt megállok. 
Helen jellemzésére felkapom a fejem.
- Várj csak! Azt mondod fehér repülő izé? Az csak a szárnyas bolyhoska lehet! Egy igazán cuki kis teremtmény a bolyhos tollaival. Ámde vigyázni kell vele. - idézem vissza amit Kökörcsin el olvastam az állat kalitkájánál.
-Lássuk csak! Az állat ha a fejed felett repked, képes a gondolataidat kiolvasni, viszont te elveszítem azokat. Minden emlékedet. Csak úgy tudod visszanyerni azokat, ha valaki mrgitat veled 500 ml wiskey-t. - hadarom az információt. 
- Na csak van valami haszna is, ha az embernek fotografikus memóriája van. - jegyzem meg vigyorogva. 
- Még valami. - sejlik fel előttem a tábla képe, melynek alján egészen apró betűkkel a következő látható.
"Érdekessége a madárnak, hogy ez az egyetlen madárfaj, amely nemhogycsak nem énekel, de kifejezetten utál is mindenféle dallamot. Bármilyen ének hatására ledermed és menedéket keres. "
-Ez az! - kiáltok fel. A kis kópé utálja ha valaki énekel!
Hirtelen azonban egy halk reccsenes, csobbanás üti meg a fülemet, nem sokkal később pedig a fa recsegése.
- Valaki van a tetőn. - suttogom a többieknek. Belépek a másik szobába, és kinézek annak ablakán.
Lefelé nézve egy medencét látok, amelynek jege be van törve, jól látható módon valaki beleesett, majd kimászott belőle. 
Kitárva az ablakot felfelé kémlelek, de nem igazán látok senkit. 
- Hééé! Van ott valaki? - kiáltok felfelé.

Helen állal kilőtt Immobilus eltalálta a varázslényt amely azóta is megfagyva lebeg a szobába. Így csak arra vár, hogy bezsákolhassátok őt vagyis dobozolhassátok.



Ahogy Tia ki kiabál az ablakon az egy pillanatra meg ijeszti Damient aki ennek hatására megcsúszik a havas fagyott tetőn s elkezd leesni onnan. Szerencséjére a Tia állal nyitott alak felé esik. S képességét használva meg kapaszkodik és be vetődik rajta a lány mellé.
Damien a tetőn nem töltött túl sok időt de nem is látott semmit sem a nagy köd miatt. Bár a közeli tengert a láthatáron látja ami fenséges látványt nyújt így a kora reggeli órákban ahogy a nap megvilágítja azt. Elnézve a part mentén a ködbe borult város mellett a távolba vezető utakat lát. Amik gyalogösvények túrázásokhoz.


A bejárat mellett eddig szemeteket elkerülve egy papírcetli van kitűzve egy parafa táblára.




Ahogy kinéztek az ablakokon itt is hasonló rossz időt láttok kint, mint a kastélyban és környékén tapasztaltatok.
A ház, ahol el vagytok szállásolva látszik, hogy egy kis város szélén helyezkedik el.
Jól látszik, hogy van egy közepes méretű bolt, ahol a helyiek vásárolnak. Közelébe egy kocsma féle cégér látható, de nehéz kivenni az emblémát az időjárástól. S látható még egy könyvtár féleség is. Messzebb meg talán a tenger látható majd, ha az időjárás úgy engedi.
Döntsetek hát hova mentek információt gyűjteni esetleg szétváltok és több helyen próbálkoztok, vagy együtt maradtok hiszen csapatban az erő?

Az átjáró továbbra is nyitva áll a később érkezők számára!

Jártam-keltem, erre-arra-amarra. Egészen szép idő volt, ahhoz képest, hogy a téli szünetet töltöttük épp. Azt gondolná az ember, hogy a tél hideg, rideg és szörnyű. Pedig nem. Megvan a maga szépsége is ennek az időszaknak. És kifejezetten szüksége van az embereknek, a növényeknek sőt még az állatoknak is rá. Ahogy elmélázva tekintettem az udvar felé hírtelen egy nyitott ajtóhoz értem.
*Na mi fene? Ezt még azt hiszem nem láttam.* - Gondoltam magamban miközben megvizslattam az ajtót. Közelebb léptem és be kukucskáltam de nem láttam semmit csak nagy sötétséget. Elkezdtem befelé haladni, hisz olyan jó móka egy random ajtón besétálni, amiben piszkos nagy sötétség van. Nem? De! Ahogy baktattam befelé egyszer csak egy nagyon furcsa helyen találtam magam. Azt hiszem egy faházban. Kör benéztem de nem láttam senkit. Mintha csak egy pincében lennék. 
Nézelődtem majd a szemem megakadt egy poros képen. Végigsimítottam az ujjaimat rajta, és bevillant egy kép egy szőke kislányról. Megráztam a fejem. - Huh, ez furcsa volt.- Motyogtam. Megláttam a pince feljáratát és oda siettem, majd ahogy felértem a lépcső tetejére, az ajtó zárva volt. Elkezdtem rángatni, és közben kiabáltam. -Hahó! Hahó, hall engem valaki?


Fejlesztettem a képességem. +1 képesség pont.

A fenti nézelődésemből egy hirtelen kiáltás riaszt, fel mire megcsúszok a ház tetejét borító jegen és lecsúszok a tetőről. Ahogy lefelé visz az utam, az idő mintha lelassulna körülöttem és ahogy körbenézek a szememmel, észreveszek nemsokkal alattam egy nyitott ablakot.
Gyorsan kinyúluk, és sikerül elkapnom az ablak felső szegélyét és azt használva belendítenem magamat, az ablakban támaszkodó személy feje fölött.
Gyors gurulással tompítom az esést, majd féltérden megtámasztva magamat egy csuklólegyintéssel előhívom a pálcámat, és az ablakban alló lányra szegezem azt.

Pár másodperc után észlelem hogy a többiek azok, és sietve felállok, a pálcámat pedig leeresztem. -Szóval ide vezet a kulcs- mondom, és csatlakozok Tiához az ablaknál. -A téli semmi közepére. Nos, remélem melegen öltöztetek, mert nem hiszem haza tudtok majd szaladni váltás ruháért-

-Nos, ti néztetek utánna a célhelynek, aki nem tudná, mivel mi általában hétköznapi dolgokat csinálunk, azért jöttünk ide, hogy a legendás hajó, a nautílusz nyomát kutassuk. Szerintetek merre menjünk innen? és egyáltalán tudja valaki hogy hol a francba kötöttünk ki?-

képesség +1

Felkiáltásom után csattanás a tető felől, és csak kiváló reflexeimnek köszönhetem, hogy nem viszi le a fejemet, az ablakon bevágódó alak, aki a tetejében meg pálcát is fog rám.
- Hátrébb az agarakkal! - szólok rá teljesen nyugodt hangon, amit az állandóan fent lévő okklumenciat pajzsomnak köszönhetek. Mostanra már többnyire sikerül a nem kívánt érzelmeimet teljesen háttérbe szorítani. 
- Tudod, az emberek nagy része az ajtón szokott közlekedni. - vigyorgok rá a fiúra, aki a zord időjárást említi. Kinézve az ablakon hát igaza van. A ködön keresztül, mintha valami nagyobb bolt körvonalai látszódnának. 
- A többiek a szomszéd szobában vadásznak. - jelentem ki olyan hangon, mintha csak azt mondanám a konyhában vacsoráznak. 
- Rájuk is nézek. - azzal elindulok kifelé. A többiek úgy néz ki levadászták a lényt, mert a szoba ajtaja nyitva, ők még egy dobozzal babrálnak.
-Jók voltatok skacok. Mindenki emlékszik mindenre, ugye? -teszem fel a kérdést, de aztán egy tompa kiáltásra leszek figyelmes.
-Jött valaki. - indulok lefelé a földszintes, és már útközben beazonosítom Olivia hangját, de valahonnan meg lentebbről hangzik. 
A ház hátsó fele felé indulok, ahonnan a kiáltás érkezik. Útközben a nappali ablakán kinézve egy tér, és egy kocsma, és valami másik épület sejlik fel a ködben, de még ráérek megnézni, most a folyosó végén lévő ajtóhoz lépek. 
- Itt vagy Olivia? - kérdezem a lánytól. Nyitnak ki az ajtót, de zárva van. Persze nekem még mindig nincs pálcát, betörni még bunkóság lenne az ajtót, így inkább belül dühösen ugyan, de segítséget kérek. 
- Skacok! Valaki! - kiáltok fel. Segítsetek légyszi.

Képesség +1 20/1

Fel az emeletre követem Tia-t aki magunkra hagyva belép az egyik szobába mert valami furcsa zajt hallott kintről.
Addig gyors pálcát előreszegezve belépek a szobába ahol a mágikus lény van. Mindenféle gyilkos, rontó ártások átkot fejben felsorakoztattam már s készen álltam sorra el is lőni mindet ha kell beterítve ezzel a lényt.
De szerencséjére egyiket sem kell használnom mert megfagyva egy Immobilus által lebeg a levegőben.
- Ügyes voltál Helen! -  szólok hátra az ajtóban lévő lánynak.
Gyorsan be is zsákolom, vagyis dobozolom a kis mocskot. Majd a dobozd fejjel lefelé fordítom, hogyha szeretne se tudjon kiszökni. Plusz valami nehezéket teszek rá ami meggátolja, hogy felemelje vagy megmozdítsa a dobozt.
- Ez lezárva! - jelentem ki miután végeztem a dobozolással.
- Bár valami ragasztószalagot kellene keresni vagy valamivel lekötni a dobozt. Egyébként betettem a sarokba így legalább láb alatt nincs. - jelentem ki.
Majd be nézek Tia álltal megrohamozott szobába.
Éppen jókor teszem azt mert akkor vetődik be a ninja Damien.
- Tíz pontos landolás. Bár a Mikulás a kéményen keresztül jön be a házba ha jól tudom. - mondom viccesen.
- Na meg nem ebben az időben. Inkább december elején jár és nem a végén-közepén. - folytatom viccesen.
- Mostantól Mikulás leszel nekem. - jelentem ki kissé gúnyosan, kötekedve mégis éreztetve azt, hogy poénkodok.
De a lány aki mindezt figyelte volna már robog is lefelé.
- Komolyan, sose bírja végig kivárni, hogy valami poénosat mondjak. - dünnyögöm magamban miközben követem ő a földszintre.
- Megyek már, megyek. - válaszolom kiabálva a segítségkérésre.
Megállok az ajtóban ahol a kopogást hallom és eszembe jut 2 dolog is hirtelen.
- Te most innen nem mozdulsz, nem szaladsz el...csiribú csiribá. - varázsolom Tiára a kívánt varázslatot közbe majd meg pukkadva a nevetéstől ahogy próbálok komoly, mérges arcot vágni a lányra, hogy mindig faképnél hagy és elrohan.
- Alohomora. - varázsolom a zárra ezzel kinyitva azt. De mindezt hangtalanul , hogy a másik oldalt lévő lány ne hallja.
- Ki kopog? A Mikulást nem hiszem el. Azzal odafent találkoztam. - kérdezem és már kommentálom is a dolgokat.
- Na ki vagy és mit szeretnél? Nincs pénzem, cigire nem adok alapból kölcsön! - nevetem a dolgot s már nem bírva magammal inkább ott hagyom a csapatott és a bejárati ajtó melletti üzenethez megyek amit az emeletről való lejövetel közben láttam meg.
Lekapom a levelet majd elolvasva picit gondolkodóba esek.
- Na, fiúk s lányok. Ez egy mugli falu így vigyázzunk magunkra s ne buktassuk le a varázslókat! - mondom a gondolatomat a levél után.
- Plusz ahogy látom szét kellene válnunk. Úgy hátha jobban körül tudunk nézni. - jelentem ki a dolgot.
- Fentről mintha 3 nagyobb épültetett láttam volna ami kezdésnek nem lenne rossz dolog. Ki tart velem és kik lesznek a másik két csapat tagjai? - teszem fel a mindet eldöntő kérdést.

Ahogy az ajtó előtt állok, egy hatalmas csobbanást hallok kintről. *Szép. Valaki le akarja magát hűteni* 
- Igen, egy fehér, repülő lény volt. - bólogatok a lánynak, miközben elmondja, hogy akinek a feje felett repked, és elszív minden emléket, aminek a visszahozatalát fél liter whiskeyvel lehet visszahozni. - Na ne nevettess. Az kellett volna nektek, hogy én az asztal tetején táncoljak, whiskeyvel a kezembe, és közben kalózdalokat énekeljek? És emellé méginkább két balkezesebb lettem volna? Na azt megnéztem volna külső szemlélőként. De várjál csak! Éneket mondtál, még az se baj, ha esetleg hamis? Na akkor, lássunk is neki, kérem füleket befogni, mert az rettentő fülsértő lesz mindenki számára, de amint elnézem, Darman megelőzött a dologgal, és szépen be is zsákolta ezt a kis mocskot. 
Ekkor valaki belendül az ablakon, majd egy csurom vizes kis kutya jelenik meg a szobában, aki nem más, mint Damien. Kinyitom a szekrényt, és keresek a fiúra való ruhákat, amiket szerencsére a szemben lévő szobából tudok is szerezni, így felnyalábolva odaadom a fiúnak. 
- Tessék, ázott kiskutya. Csak meg ne rázd itt magadat. - mondom a fiúnak, miközben egy törülközőt terítek rá, közben a haja felé egy meleg szellőt intézek, hogy legalább az megszáradjon. - Így ni, máris egy fokkal jobb. Őszintén szólva, Tarzant meghazudtolva landoltál ide be, kis híján levíve Tiának a fejét, de hogy még az én lábaim előtt kötsz ki? 
Olivia hangja csapja meg a fülemet, akinek a segíségére Tia és Darman indul el, majd ránézek Damienre, akinek halkan csak annyit mondok, hogy öltözzön át, ne maradjon a vizes göncökbe, még mielőtt megfázik. Bár köztudottan azok, akik edzenek, kevésbé lesznek betegek, mint azok, akik nem csinálnak semmit. Megvonom a vállamat, majd követem a két évfolyamtársamat le a földszintre, ahol már szép számmal vagyunk. 
- Sziasztok. Látom szépen lassan bővül a társaság. - köszönök oda a többieknek, amikor a parafa táblán lévő kis cetlin akad meg a szemem, amin szintén egy üzenet van, amin az áll, hogy nem buktathatjuk le általunk a varázsló világot, és hogy a mai esti vacsorát állják nekünk, de utána mindenképp valahogy pénzhez kell jutnunk. Kényelembe helyezem magamat a kanapén, és mintha Darman megvárta volna ameddig leülök, feldobja a labdát, hogy körbe kellene kérdezősködnünk, hátha valaki valamit tud. Elsőként bólintok neki azért, hogy megdícsért az végett, hogy a lényt ártalmatlanítottam, majd válaszra nyitom a számat. 
- Én lehet, hogy lemegyek a könyvtárba érdeklődni, hátha ott többet tudok vagy tudunk meg. Mivel vagyunk egy páran, ezáltal minden gond nélkül mindenhova mehet a 2-3 fő, hiszen mindenkinek el kell a segítség. - Mondom kissé elgondolkodva, miközben magam elé nézek, majd ránézek a háztársamra. - Csak egy kérdésem van: honnan tudjuk azt, hogy ameddig távol vagyunk, nem jön ide senki, és kémkedik utánunk? 
Él bennem a gyanú, hogy ez nem fog olyan simán menni, mert az máskülönben túlon túl egyszerű lenne. Főképp úgy, hogy egy csapat diák van a SEMMI közepén, ráadásul felnőtt nélkül. Végignézek a társaságon, és arra a tényállásra jutok, hogy nem kell félteni ezt a bandát. 

Képesség +1 20/1

Még a tél szünet kezdete előtt az eggyik éjel engem a tó parton talál,este van,és a telihold most végre felhőtlenül látható.A tó partra letérdelek,majd a kezemet magam elé teszem.A szememet becsukva kezdtem az "imába". 

-Hálát adok most a víznek,s a holdnak.És elétek tárom mindenemet,ami vagyok.A víz mossa el mindet.Had tisztuljak meg,és válozhassak,hogy még többet tehessek,szolgálótok ként.A Hold mutassa nekem a tiszta irányt,és nyújtson segítséget eme szolgálónak.Mindenért hálát adok nektek amim van,és ami vagyok. 

A suttogott ima közben csak a vízre és a holdra fókuszálok,a szemeim hiába vannak csukva,még mindig tudom,hol van a víz és a hold.Az ima végeztével felállok és egy halvány hajolással végezve, térek vissza a szobámba. 

Egy újabb napon megkapom Damien levelét,és gyorsan neki állok készülődni.Ital,étel,egy pár alapvető bájital,akármennyire akarok én mindent hozni,nem tudnám még elkészíteni se őket egy kis idő alatt.A pénztárcám,végülis ki tudja merre megyünk.A szokásos kellékeim,a pálcám a helyén,tartóban.Teám is van,illetve egy pár fonotsabb könyv is.Azzal,hogy amilyen gyorsan tudtam felkészültem már indulok is.Az eggyik ajtóban látom a kulcs maradványait,és vonakodva belépek a megtörhetetlen sötétbe ami az ajtóban áll.Ahogyan átlépek egy szép kis otthonban találom magamat. Éppen szólalnék meg,hogy van-e itt valaki amikor valami puffanást hallok az emeletről-Pálca kézben sietek fel az emeletre,ahol szemmel láthatóan teljes a káosz.egy ablak nyitott,az alatt van a vizes Damien,akire Tia rá perkál,de a többiek is oda szólnak neki.Helen a legkedvesebb és új ruhát is hoz neki,hogy legyen mibe átöltöznie.A társaság kicsit jobban szóródik szét,én pedig egy pillanatig állok,hogy feldolgozzam mi a fészkes fene történt.A pillanat után én is le megyek a földszintre Helent követve.Javasolják,hogy menjünk kintre infót szerezni.Én is megszólalok,hogy a saját véleményemet adjam a többiekéhez. 

-Én veled megyek a könyvtárba Helen szivesen,ha úgy van.Másrészt viszont sajna nemtudok válaszolni arra a kérdésedre,hogy hogyan akadályozzuk meg a kémkedést és hasonlókat.Ha ismernénk is védelmi varázslatokat akkor se tudnánk őket alkalmazni,és nem is hiszem,hogy itt valaki képes lenne detektálni,hogy vannak-e védelmek.Csak reménykedhetünk,hogy az árus és Norina nem védtelenül hagytak itt minket,mert az már egy másik világa a felelőtlenségnek.

Az események érdekes fordulatot vesznek. Szerencsére a kis jószággal nincs sok dolguk. Aléltan várja hogy bedobozolják, így  szerencsére nincs szükség közbelépésre. Időközben beesik a tetőn egy ázott srác, ezzel beterítve mindenkit. Nem tud mit kezdeni a hirtelen jött vendéggel így úgy dönt, hogy lemegy a pincéből ordibáló lányhoz, hátha ott többet tud tenni. Darman nyomában lemegy az alsó szintre, ahol már újabb két ember várakozik. A lánnyal még nem nagyon volt dolga korábban, épp úgy, ahogy a pincelakó csajjal sem.
Idő közben rátalálnak egy üzenetre, ami vázolja a jelenlegi helyzetüket.
~ Főhadiszállásunk is van? Mire készülnek ezek? Mibe csöppentem?
Azzal hogy muglik lakta területre tévedtek, különösképpen nem törődik, hiszen viszonylag sokat volt muglik között, így a világuk nem ismeretlen számára. Az ajtókeretnek támaszkodva karbatett kézzel figyeli a többieket és megvárja míg rendezik a soraikat, majd fölteszi a kérdést ami már azóta foglalkoztatja mióta idejöttek:
Srácok, ez angyon szép és jó, hogy itt vagyunk! Szép a kecó is tényleg... Előre hajol és tesz pár lépést a társaság felé... - De legyetek szívesek, valaki magyarázza már el, mi folyik itt, és mit kell csinálnunk?
Ha ezt tudom, egyszerűbb segítenem.
Tekintve hogy eddig nem volt része a csapat mindennapjainak, eleve hátrányból indult. Barátkozás sem megy neki túl jól, de a feladat elvégzéséhez szüksége lesz rá, hogy szövetségeseket találjon magának.

Elmosolyodok Darman bohóckodásán, majd, amikor otthagy bennünket, kinyitom az ajtót, és beengedem Oliviát.

- Hát te hogy kerültél oda? – kérdezem tőle. – Gyere, ülj le, -  intek neki, és elindulok a nappali felé, ahol szépen gyülekezik már mindenki.

Lassan beindul a tanácskozás, ki kivel hová szeretne menni, mígnem Alrik szólal meg. Bólintok egyet, és válaszolok is a fiúnak. 
-         -  A kérésed jogos. Eszünkbe juthatott volna, hogy valaki elmesélje neked az eddigi dolgokat. De azt hiszem jobban tesszük, ha kényelembe helyezzük magunkat. Ez elég hosszú történet lesz.
Én is elhelyezkedem, de nem a kanapéra, hanem a szőnyegre ülök le törökülésben. Kezem óhatatlanul a nyakláncra téved, a rend függőt körbeölelve.
-         -  Egyszer volt hol nem volt…  - kezdem a jellegzetes mugli mesék első sorával. – Él egy legenda a varázsvilágban, amelyet mesélnek a varázsló gyerekeknek, de már csak dajkameseként létezik a világunkban. Bogard Bard meséi között lenne a helye. A mese 4 sárkánykirályról szól, amelyek békességben éltek e földön, a mágia első birtokosaiként. Ám az emberek irigyelték tőlük a képességet, és megpróbálták maguknak megszerezni. Ám eközben sikerült a sárkányok leszármazottainak nagy részét elpusztítaniuk. a 4 sárkánykirály mélységesen elszomorodott, elszálltak a 4 égtáj felé, siratva a nagy pusztítást, elzárták magukat a világtól, és ősi álomba merültek. Repülés közben könnyeikkel áztatták az alattuk fekvő földet, és e könnyek megkövesedtek, s az idők során kisebb – nagyobb ékkövekké váltak. Olyanokká, mint ez is. – mutatok a kis sárkányra a medálon, annak is rubinvörös szemére.
-          - A legenda szerint, ezek a kövek mágikusak voltak, s ahová estek, ott mágiával megáldott emberek, lények születtek.  A legenda az évezredek során mesévé szelidült, ám néhány varázsló a legenda nyomába szegődött. Ők lettek a Dragon rend első tagjai, nem kisebb mágusokkal, mint maga Merlin, és a kerekasztal lovagjai, jónéhány ismert mágus, Vlad, és az általunk is ismert Albus Dumbledore. Ők mind a sárkányok felkutatásán fáradoztak.

- Hogy mi hogy kerülünk a képbe? Hát ez elég érdekes kérdés. Az apám szerint, aki a rend vezetője már körülbelül 500 éve, - lévén, hogy mindenki más kihalt mellőle – eresztek meg egy vigyort – szóval apám szerint, amikor a Manetarion megnyitotta kapuit senki nem sejtette, hogy az iskolai földek alatt egy rejtett barlangrendszer van. Amikor hirtelen egy egész varázslófalu nőtt ki a semmiből, és egy csomó mágus, és mágusnövendék kezdett el varázslatot használni egy ennyire koncentrált helyen, a barlangrendszer mélyén lévő mágikus kövek, a sárkányok könnyei, más néven sárkányaranyak megérezték a mágia áramlását.
-         
- Emlékeztek a tavalyi évünkre? Már eleve eltérítette valami a zsupszkulcsokat, amivel érkeztünk, aztán egy csomó minden furcsaság történt... – emlékezek vissza.
-         - A menekülő ételek, a seprűk furcsa mozgása, Chris imperius átka, és végül a furcsa mentő expedíció az árnyak erdejében mind mind egy rejtélyes lény segélykérése volt. Emlékeztek a barlangra ugye? Igen, tudom, kis híján a pókfészekbe hagytuk a fogunkat. Aztán teljesen véletlenül előkerült a jogar is, ami most Damiennél van, és Norinához került, aztán Vlad a segítségével beavatott minket a rend titkába.
Akkor éjjel mindannyian egyforma álmot láttunk. Egy kissárkány, a fény sárkányának kikelését. – jutok lassan az előző tanév, és ezáltal a történet végére is.  
-        
         - Azóta minden küldetésünk egy irányba tart. Valamiképpen meg kell találnunk, és fel kell ébresztenünk a 4 sárkánykirályt és újraéleszteni az igazi mágiát a világunkban. Erről szólt a Balatoni kaland is, ahol egy kulcsot találtunk, és egy rejtvényt, melynek megfejtése a Nautilushoz, az pedig ide vezetett bennünket. Szóval valószínűleg azért vagyunk itt ezen az Isten háta mögötti faluban, hogy megtaláljuk a Nautilust. Igazából egy dolog van, amit nem értek. Miért is nem Vlad, a többi Rendtag, Norina és a tanárok bolyonganak a világban, miért egy maroknyi diákot küldenek mindenhová?  

- Én amondó vagyok, ha már itt vagyunk, és elfogadtuk ezt a szövetséget, hát tegyük a dolgunkat. Én például lenézek abba a kocsmának kinéző kócerájba odalent. Elkísérne kedves, Uram? – kérdezem Darmantól játékosan, és megfogva a kezét felhúzom magam a földről.

-Igen,igen! Én vagyok! Olivia- Kiabálom a kintről jövő hangoknak, majd ahogy a mondandóm végére értem az ajtó hipp-hopp kinyílott. Megláttam Tiat és Dragnalt. De ahogy kifejezhettem volna hálámat már Darman sarkon is fordult.
-Hol vagyunk Tia? - Mondom miközben körbe nézek. Egy faháznak tűnik, ahogy első látásra gondoltam. Nincs túlzottan meleg, de elviselhető. A falon egy kép van, amin az a kislány szerepel akit láttam a látomásomban. Közelebb léptem a képhez, majd megvizsgáltam. Végig simítottam, de nem jött újabb látomás. 
-Hm..Ez furcsa.- Motyogtam az orrom alatt. 
-Lehet valami köze ennek a helyhez ehhez a kislányhoz?- Néztem Tia felé kérdően. 
-Amég lent tartózkodtam megvizsgáltam egy képet. Egy tavat, vagy tengert ábrázolhatott. Ahogy hozzáértem bevillant a kislány képe. Nagyon furcsa volt. - Motyogom

A hátát az ajtókeretnek vetve kényelembe helyezi magát és úgy hallgatja Tia történetét. Közben fél szemmel a szemrevaló pincelakó vöröskét sasolja. Furcsa, de őrá eddig nem figyelt fel eddig. Órákon sem látta, vagy épp a padok felgyújtása kötötte le a figyelmét. Bármi lehet... Vissza a meséhez.
Tia egészen belelendül. Olyan nevek röpködnek, mint Merlin, Igaz, őt egy teljesen más kontextusból ismeri. Viszont erről a Duplidorról vagy kiről, még nem hallott. Akárhogy is, úgy dönt, hogy nem most van itt az ideje megkérdezni, hogy az meg kicsoda. Ez mellett van egy olyan érzése, hogy kőkeményen lejáratná magát a többiek áhitatos arcából kiindulva.
- Értem Szóval, van egy adag szunyókáló hüllőnk, meg egy rakás kristályunk, amit a nyakláncokba rakattunk. Kérdés: Miért lesz ez jó nekünk,ha az igazi mágia előkerül? Amit eddig is tudtunk csinálni, amit tanulunk, sokkal kényelmesebbé teszi az életünket, mint a mugliké. Tudunk ölni. Irányítjuk az elemeket, átalakítjuk a testünket, megzabolázzuk a teret és az idő szabályait. Akkora hatalmunk van, hogy mi gyerekek, egy éven belül, bizonyos varázslatok ismeretében leigázhatnánk az egész mugli lakosságot, és ha kell szolgáinkká tehetnénk őket. Mi kell még? A másik meg, honnan tudjuk, hogy ha ezek a gyíkok fölébrednek, nem jut -e eszükbe, hogy nekik, sokszor akkora erejük van mint nekünk, és megtehetnék azt velünk, mint mi a muglikkal? Ismerjük a szándékaikat? ha ez valóban mítosz, vagy legenda, vagy mese, nevezzük ahogy akarjuk, honnan tudjuk mi az igazság?
Elég súlyos kérdéseket tett fel, és bízik benne, hogy a többiek is végiggondolják ezt. 
- Mindenesetre, mindig is látni akartam egy igazi sárkányt, úgyhogy nem bánom, veletek tartok!
Itt az új lányra néz, - Vöröske!! Öööö, bocsánat Olívia! Merre mész? jöhetek veled? Vagy inkább te jössz velem? Úgy gondolom, mivel ez kicsi város féleség biztos van a közelben egy könyvtár. Átfésülhetnénk a helyi lapokat, esetleg valami régi legendát is találhatnánk, amiből ki tudunk indulni. Mit szólsz?
Nem tudja miért akar vele tartani, talán mert az első pillantástól kezdve szimpatikusnak találta. Habár az emberi kapcsolatokról nem sokat tud, még önmagát is meglepi ez a nyílt felajánlás.
Majd odafordul Danielhez. -Rúnás srác! Mi is rosszul indítottunk, bocsánat a patkányarmozásért, tuskó beszólás volt tőlem. Kezdjük előről. Velünk tartasz?

Kezdett hiányérzetem lenni, Daniel sehol sincs. De nem kellett sokáig várni, hiszen ő is velem jön, majd Olivia kérdez valamit valami kislányról.
- Kislány? Miről beszélsz, Olivia? - kérdezem a lánytól, majd Alric beszólásait nem tudom nem meghallani. - Okoska, a rúna srác velem jön a könyvtárba. Ha annyira nagy a szád, jobb lenne, hogyha inkább a kocsmát választanád. De tudod mit, Okoska. Megyek inkább én a kocsmába. Jobb lenne, ha nem tömörúlnénk együtt egy helyen, mert Merlin fenekére sem találunk mi semmit, ha nem válunk szét. De te se figyelsz arra, hogy mondtam, hogy a könyvtárba megyek. 
Nem tudom, mi a fene ütött belém, de megnyugtatott az, hogy Alricnak neki mentem szóval. Okoskodik, és irányít, a másikat észre sem véve. Egyáltalán nem érzem magamat idegesnek, sőt. Teljes mértékig jól vagyok. Felöltözök, és elindulok az ajtó felé. 
- Aki akar, az jöhet velem a kocsmába, ha nem, akkor megyek egyedül. Majd itt találkozunk. Ja várjunk csak, most esik le, hogy már a kocsmába is mennek. Akkor már csak egy hely maradt, a bolt.  Hátha ott is tudnak valami pletykát. - mondom a többiekre nézve, majd megkordulva a gyomrom egy szelet kenyérért, amit elkészítve felnyalábolok, nagy sietséggel megeszek, és indulok ki az úticélom felé talán egyedül.

Ahogy felbattyogtunk a többiekhez jött is egy kérdés Helen részéről.
-Szia neked is Helen. - Mosolyogtam.
-Igen egy szőke kislány. Lent a pincében- Mutogattam a pince felé- ahogy hozzá értem az egyik képhez bevillant ennek a szőke kislánynak a képe a buksimban.- Mutattam a fejemre.- Ahogy kijöttem a pincéből az egyik falon még odalent meg is láttam a képét. Azt is megsimogattam, de nem jött emlék kép arról, hogy ki lehet ő. - Megvontam a vállamat, majd Tia egy mesedélutánba kezdett. Figyelmesen végig hallgattam, természetesen már amennyire tudtam, mert az sokkal jobban érdekelt, hogy hogyan fogunk innen hazajutni. Ahogy elméláztam a gondolataimban és egy srác szólított meg. Végig néztem rajta, komótosan, már-már picit idegesítően méregettem.
-Vöröske?- Felhúztam a szemöldökömet és nagyokat pislogtam felé.
-Áhh, a rendes nevemet is tudod. Helyes.- Mosolyogtam.
-Én szerintem megkeresem azt a tavat vagy tengert amit a lenti kép ábrázolt. Hátha ott találok valamit.- Ismertettem a zseniális tervem, majd végig hallgattam Alaric rövid monológját a könyvekről, újságokról.
-Miért akarsz unalmas lapokat olvasgatni amikor meg nézhetnénk egy viszonylag klassz helyet? És még szép, hogy te tartasz velem és nem én veled.-kacsint,kacsint
- Persze, ahhoz öltözz fel jól, nagyon megfázzon a buksid. - Mosolyogtam rá gúnyosan. 
- Illetve...-Néztem lefelé a víiet ábrázoló képre.-Azt is hoznunk kellene.  - Néztem rá utasítóan.
 A vöröske megjegyzse abszolút nem tetszett, hogy ha tehetem takarom a hajamat, és azt is ahogy ilyen lett.
-Valaki velem tart még? - Néztem körbe a többieken- Elnézést, velünk... - Javítottam ki magam

Immáron állva, Darman kezét fogva figyelem diáktársaim reakcióját a mesémre. 

Olívia kislányos kérésére nem tudok mit mondani. - hát, ha itt van a képe, biztosan van valami köze a házhoz, - felelem hát neki.

Eközben érzem, hogy megint elönt odabent ez a valami, ami folyamatosan próbálok az okklumenciával elnyomni magamban. Ha le kellene írnom egyszerre mondanám valami türelmetlenségnek, éhségnek, és egyfajta vágynak. Egy vágynak, valaminek bennem, ami láncra kötve a szabadulásra vágyik. 

Hangomban is érezhető ez az elfojtott indulat, amikor válaszolok Alrik kérdéseire. 

- Te jó ég! Hol éltél te eddig? Nézz már körül a világban! A varázslók elszigetelten, megbújva, kis kolóniákban élnek. Alig van pár iskola, ahol megtanítják őket használni a képességeiket. Azt hiszed minden olyan, mint a mugliknál? El kell keserítselek. A mágusgyerekek nagy része nem kap oktatást. Semmilyet. Kizárólag azok a mágusgyerekek jutnak oktatáshoz, akiket felismer a rendszer. Akikben látnak valami potenciált. Akiknek akkora az erejük már gyerekkorban, hogy veszélyesek lettek volna önmagukra, és a körülöttük élőkre, ha nem tanulják meg azt irányítani. És természetesen ezekben az iskolákban szépen megtanították őket a megfelelő használatra is, olyanra, amilyen megfelelt a minisztériumoknak. 
- Ti komolyan azt gondoljátok, hogy a háború előtt is minden mágusgyerek iskolába járt? El kell keserítselek benneteket. A Roxfort, a Durmstrang, de még a Beauxbaton is egyszerre alig 400 diákot volt képes befogadni. Pedig ezek a legnagyobb varázslóiskolák voltak. 
Egyetlen mugli nagyvárosban 10-15 vagy akár többszáz iskolában tanulnak a gyerekek. A varázsvilágban élő mágusok nagy részének akkora ereje van csupán, hogy a mindennapi háztartási dolgokat megcsinálja. Nem tudják megvédeni magukat. Tanulatlanok, van aki inkább mugli életet él, semmint varázslót. 
A muglikat pedig nem kellene alábecsülni. Egyáltalán nem. Olvassatok csak el egyetlen mugli történelemkönyvet is, ha már mindenki a könyvtárba akar menni. A mi pálcánk lótúrót nem ér egyetlen mugli lőfegyverrel szemben sem. Nem is beszélve a gépfegyverekről, gépről ledobott bombákról, és az atombombáról. 
És tudjátok mi az, ami még veszélyesebbé teszi őket? Az, hogy sokan vannak, másrészről pedig nem riadnak vissza attól sem, hogy saját társaikat tömegével gyilkolják. Képzeljétek el mi történne, ha egy kis varázslókolónia ellen indulnának meg. 
 A Magnetarion az egyetlen varázsiskola, amely független az arkhánumtól. Nem diktálják neki a tantervet, nem ültetik le a diákságot szigorúan azt tanulni, ami kényelmes a hatalomnak. Ezért vagyunk mi itt. És azt ajánlom, hogy akinek ez nem felel meg, még most hagyja itt az iskolát. 

Te pedig - nézek Helenre -  jó lenne, ha először gondolkodnál, aztán esnél neki a másiknak. 
És mivel holnap estig itt csoportosítgatnánk magunka, én a részemről Darmannal elindulok a kocsmába. 
Ti meg döntsétek el belátható időn belül, hogy a könyvtárba, vagy a boltba indultok. Amúgy az a bolt, ha jól láttam nem is olyan aprócska. Talán még mozgólépcső is van benne. Azon talán nem esel pofára. -adom meg a kegyelemdöfést a lánynak. *Lehet hogy ezt nem kellett volna* - gondolom magamban, de egyszerűen már nem tudok mit kezdeni a bennem hetek óta fortyogó indulatokkal.

A többiekhez félévre, veszem szemügyre a szárnyas golymókot, majd ahogy szegényke egy zsákban végzi. De, amit meg kell tenni, azt meg kell tenni. Így kicsit sajnálva a lényt, de a többiekkel együtt kicsit kijebb megyek a szobából, és a csuron vizes fiút veszem szemügyre. Nyilván nem egy jót kívánt úszni a medencében, állapítom meg amikor kinézetem az ablakon és szemügyre vettem a kör alakú lukat a medence jegén. Épp kérdezni akartam, hogy hogy is került oda, mikor a társaság mintha egy kiáltása figyelt volna fel. Páran elindultak lefelé, így úgy döntöttem egyedül, hagyom a fiút amíg átoltozik. Majd utána megkérdezem… Biztatom magam. Kicsit lassan lépcsőzöm le, és érek le a pince részre ahol egyik lány társam bukkan fel. Fel merül bennem a gondolat, hogy hátha ő a nővérem. Így gyorsan mellé szegődik és mosolyogva nézek rá, majd mikor alkalmam lesz rá bemutatkozom neki.Felé fordulva, nyújtón a kezemet felé. Majd gyorsan meggondolom, magam és úgy csinálok mintha egy pókhalót szednék le róla. 
~Mi van, ha ő ismer már engem, csak én nem emlékszem rá?~ Fogalmazódik meg bennem a gondolat. 
-Csak egy kis pókháló. -valaszolok neki egy kis idő múlva, majd inkább nem szólalok meg többet, és kicsit távolabbról kezdem el figyelni. Majd úgy hozza a sors, hogy a megsértődött Helen mellé szegödöm.
-Akkor megyünk a boltba? -kérdezem a nyilvánvalót.
-Amúgy ez az üzenet, hogy nem buktassuk le magunkat a muglik előtt, szerintem annyira nyílvanvaló. Mármint szerintem, ugye nálunk városi elveknek, kb csak erről szólt az életünk, igaz sok ismert elf van a városban. De nem mindenki szereti az elfeket, és sajnos bizony vannak olyan emberek akik simán megölnének nem ha megtudnák. Ezért is hasznos ez a kis levehető fül. Tök vicces egyébként, amikor még kicsi voltam és elősször használtam, mindig azzal szórakoztam a tükör előtt, hogy hol levettem akkor ugye egy hegyes lett a fülem. Amikor pedig visszaraktam akkor meg totál normális lett. -Nevetek egy kicsit, hátha átragad Helenre is.

Ebből a szócsatából és megbeszélésből valahogy inkább kimaradtam s nélkülem zajlott le. Ami vicces hiszen én voltam az indítója eme “forradalomnak”.
Ahogy Alric “becézgetni” kezdi társaimat inkább egy jót mosolygok mintsem azt a kirohanást kövessem el amit éppen Helen tett.
* Inkább nem szólok bele ebbe. * - gondolom magamban miközben társamra nézek.
 Valószínűnek tartom, hogy olvassa a gondolataimat de nem látom rajta igazából ennek jelét sem.
Majd hírtelem mint derült égből villámcsapás ki kell magából és leoszt mindenkit. Majd megragad s magával rángat.
- Persze menjünk igyunk valamit. De ha már így magaddal viszel remélem te fizetsz. - jelentem ki mosolyogva.
- Na, hogy rendeződjön a helyzet. - kezdek bele még az ajtóból.
- Alric, Olivia... bocsi vöröske - jegyzem meg kissé nevetve a becenéven - és Tamara ti menjetek a boltba! - tanácsolom.
- Helen és Daniel, Damien... bocs Mikulás ti meg akkor menjetek a könyvtárba. - tanácsolom a másik csapatnak is.
- Nap végén itt találkozunk s megbeszéljük, hogy ki mit talált. - fejezem be.
Majd kilépek az utcára Tia társaságában s megindulok a kocsma vagy mi felé.
Az időjárás zord továbbra is. Ködös aminek hála nem igazán lehet sokat látni. Na meg ennek híven hideg is. 
* Remélem szót fogadnak azt nem buktatnak le minket lesz annyi eszük. * - gondolom még séta közben.

Játékban résztvevők:
Daniel Cards:5
Olivia Rose Fury:5+4=9
Hironna Tamara Deadrielas:5+2=7
Dragneel Darman:5+4=9
Helen Grren:5+10=15
Tiara Prince:5+8=13
Damien:5+6=11
Alric Maggot:5+8=13
 
Játékban nem résztvevők:
Alexandra Prince:-5
Alice Evans:-5
Lucy Riggs:-5
 
Mindenki dobjon egyet a csokibéka kockával a megfelelő topicban! Dobás leírásába adjátok meg a játék számát és nevét!