78. Tilosban a téli szünetben - A titokra fény derül

A csapat a kapott seprűkön repülve, egész gyorsan és kényelmesen utazik vissza a sziklás partszakasz felé. 

Azonban nem csupán ők tartanak oda. A reggel hallott munkagépek is elindultak, bár jóval lassabb tempóban a partszakasz felé, így amikor messziről meglátjátok a sziklát vagy 2-3 órányi előnyre tettetek szert.

A sziklához érve azonban nem várt meglepetés vár rátok. A szikla körül egy csapatnyi farkas köröz, azon csapat maradéka, amely Helent is megtámadta.

Még szerencse, hogy felöltöztem, hiszen a seprűn kivételesen fázok, lenézve a földre munkagépek mennem, amik szépen komótosan mennek. Megpróbálok Daniellel a társaságtól kissé lemaradva maradni, hogy hadd beszélgessek nyugton vele. Kissé bátortalanul vezetem a seprűt, hol jobbra, hol balra szállok vele együtt, hol pedig emelkedek, vagy süllyedek. Kissé sajnálom a mögöttem lévő fiút, reménykedem benne, hogy nem lesz rosszul miattam. 
- Daniel, benned megbízom. Valahogy az az érzésem, hogy teljesen kívüállónak néznek engem. De tudod mit? Majd törekszem arra, hogy megkedveljenek, ha törik, ha szakad. - mondom a fiúnak az úton, figyelve a többieket. - Tudod, mire vagyok kíváncsi? Hogy egyáltalán a rúnáidat mennyire lehetne majd a későbbiek folyamán együtt használni az én képességemmel. 
A mondatom után csöndben maradok, figyelem a tájat, ami csodásan néz ki. Csak egy kérdés merült fel bennem: vajon a muglik újságok mennyire fognak írni rólunk, hogy egy csapatnyi gyerek seprűn lovagol fenn az égen. 
- Srácok, úgy kellene mennünk, hogy ne igen lássanak meg mink.... - nem tudom befejezni a mondatomat, amikor meghűl bennem a vér, és megsajdulnak a megkarmolt végtagjaim. Egy hatalmasat nyelek, hiszen egy csapat farkast látok, és ez az a megmaradt farkasfalka, amiknek köszönhetően a sebeimet szereztem. De vajon mi a fene ütött beléjük? Mit köröznek? - Nézzetek csak oda le, ez volt az a farkas falka, aki megtámadott. Onnan tudom, hogy az elején az a nagy, hatalmas szürke vezette őket. Ez nem hiszem, hogy normális lenne, hogy így viselkednek. Gyertek, menjünk arra lefelé, kicsit kerüljük meg őket. 
A seprűmet megpróbálom lassan a föld felé vinni, már amennyire engedi magát. Majd a lassú ereszkedésnek köszönhetően elkezd kissé begyorsulni, majd a szikla felett 5 méterrel megállok, és megvárom a többieket, hiszen nem akarom se Danielt, se magamat bajba sodorni.

Az éjel folyamán nem mentem a többiekkel,de ők visszatértek a betűkkel,mindent hallgatok,de nem válaszolok,mintha falon keresztül beszélnének,a hangszigetelő gondolataimat Helen kiakadása töri meg,milyen érdekes,pont erről gondolkoztam.Már megint egy véletlenre bíztam valakit.Ismét nem voltam elég erős,hogy megoldjam,és a belémnevelt gondolkodás nem engedte,hogy neki eredjek az ismeretlennek,hogy utánna még én is bajt okozzak.Egyszer csak arra figyelek fel,hogy felkeltem,és Helent követve már a seprűn ülök.Végighalgatom Helent és átölelem,mintha csak kapaszkodnék bele,de azért érzetetem neki,hogy ez valóban egy ölelés és nem csak kapaszkodás,(plussz mivel ugye gazdag szüleim vannak ezért a melegítő búbáj a ruhámon Helennek is segít)


-Nem te vagy egyedül,viszont te legalább próbálsz be lleszkedni,én nem annyira mint te.Bennem megbízhatsz,mondjuk,nemtudom miért bízol meg benne,és nem másban,de ezt vagy megválaszolod vagy nem.Sajnálom,hogy nemtudtam rajtad segíteni az esetben,nem voltam elég,hogy ki induljak és megoldjam a bajt,emiatt csak hátul tudtam maradni,és várni,hogy megint a szerencsére hagyok valakit.Te másnak tűnsz a többieknek akárcsak én,mert ameddig ők csoportosan ötlenek ki ötleteket,mi egymagunk igyekszünk megoldani minden bajt.Viszont ezt a depresszív vonalat most abba hagyom.Nem vagyok benne biztos,hogy hogyan reagálna a szeled és a rúnáim,a rúnamágiám most,instabil,és nem ajánlatos használni,nem értem miért történik már megint ez.... 

Helennel együtt én is a tájat nézem,hogy mégis hol és merre vagyunk,közben pedig teljesen eljutnak az agyamhoz az infók,hogy miket hallottam és miért futunk,de a nyugalmam örökkévaló,néha elgondolkozik az ember,mit nem tenne meg ez a nyaklánc,hogy lenyugtasson.Helen nemsokára felszólal,és miután végzett meg áll. 

-A vihar a horizonton van,már látni,de nem tudni merre csap a villám,legyünk készen.

Szólalok fel énis Helen után,hogy a többiek is hallják,lehet,hogy szimplábban jobban érthetté volna,de az most nem érdekel.A pálcám még mindig nálam,és bármikor előhívhatom ha kell.

Nem volt túl sok idejük meglépni a zsaruk elől. Oliviával maga előtt süvítenek a sziklapárkány és a furcsa képződmény felé. A többiek is feltételezhetően követik őket. Helen elsüvít mellettük. Arcán talán még a tegnapi perpatvarról megmaradt feszültséget vélte látni. De lehet hogy csak téved, és elnézett valamit.
Olivia haja folyton a képébe lobog, így nehezen tud tájékozódni.
-Kezdhetnél valamit a loboncoddal! Használj hajgumit vagy valamit!
Viszont mielőtt tovább folytathatná a pörölést megakad a szeme a távolban néhány munkagépen. Mielőtt a lány replikázhatna lepisszegi.
-Shh! Odanézz! Mutat a gépek felé.-Ezek felénk tartanak. Remélem nem kerülünk velük összetűzésbe. Ha szabotálni kellene őket, tuti felhívnánk magunkra a figyelmet! Sietnünk kell!
Ahogy megközelítik a követ, újabb bosszúság kerül eléjük
.Farkasok! Hördül fel.
- Mi a fészkes fenét keresnek itt farkasok?
Ingerülten Helenre néz. -Ez komoly? Akkor itt az ideje hgy seggbe rúgjuk őket! Zavarjuk szét ezt a holdkóros falkát! 
Tekintetével Darmant és Tiát keresi, majd odaszól. 
-Készítsétek a betűket szétrebbentem őket! Nem lesz sok időnk!
A mellkasán az Ahriman medál medál megremeg -ENGEDJ SZABADON! 
~ Bocs pajtás! Majd nyugisabb körülmények között bemutatkozunk, utána tárgyalhatunk róla.
-GYÁVA!
Majd némaságba burkolózik.
 Leereszkedik és a kő képződmény tetejére pottyantja Oliviát.
Majd ismét Darmanékra néz.
-Felkészültetek? Rajta!
Pálcájával az egyik farkas melletti tegnapi elszenesedett és bekészített száraz fára szegezi a pálcáját
- Piroinitio! Harsogja.
A farakás vidám lángokkal meggyullad, amitől a farkas odáébbugrik.
A kezdeti káoszt kihasználva, megismétli a varázslatot a saját seprűjének végén is. A seprú végén levő gallyak hatalmas lánggal meggyulladnak. Elégedetten szemléli a művét. ~ Szükség nagyúr
Leugrik a kőről, kezében a lángoló seprűvel, azon az oldalon, ahol a hiányzó betűk vannak, és hátát a sziklához közelítve, ahhoz viszont elég helyet hagyva, hogy társai odaférjenek a betűkkel, lobogtatni kezdi a hevenyészett lángoló fegyvert a farkasok felé. Közben egy újabb fadarabot lobbant lángra az állatok egy kis csoportja mellett.
-Igyekezzetek! Nem tudom sokáig hátrálásra bírni őket!


Képességpont +1

Visszatérve a házba a betűkkel kissé büszke vagyok magamra. Sikerült megoldani a dolgot. De lelkesedésemet hamar letaszítja Helen, ahogy akkora hisztit csap, hogy legszívesebben két hatalmas pofont adnék neki. Szerencsére felszalad a szájába, mire a gondolatot tettre váltanám. 
Végre eszek valamit. Daniel igazán finoman elkészítette a halat, azt kóstolom meg. A rókábol nincs kedvem enni, valahol mélyen még él bennem egy kósza gondolat, hogy mégiscsak megöltem szegény párát. 
Evés után felmegyek a szobámba. Azonnal elalszom, hiszen én is kimerült vagyok. Reggel hatalmas hajókra ébredek. Odakint mintha rengeteg a föld, olyan hangerővel zúg valami masina, a társaim meg összevissza kiabálnak és mindenki fejvesztve pakol. 
Nekem kb. 2 perc összepakolni a dolgaimat, majd lemegyek a földszintre, ahol a nyitott ajtóban Darman áll egy seprűvel.
- Na, nem! Én arra fel nem ülök. Inkább elmegyek a zsarukkal, vagy felülök egy olyan izére. - Mutatok az egyik munkagép felé.- szerintem ők is oda mennek. 

De Darman nem hagy választást. Mire felocsudok azt veszem észre, hogy Darman előtt ülök a seprűn, ő erősen átölel a szembeszél pedig belekapva hajamba süvít. 
*Ez nem is olyan rossz* - gondolom, de aztán elkövetem azt a hibát hogy lenézek. Ezután csak remegve kapaszkodok a vékony seprűnyélbe és remélem, hogy hamarosan elérjük a célunkat. 

Egy jó idő múlva Alric hangjára nyitom ki a szemem. Láthatóan neki nincs gondja a magassággal. Még mindig a seprűn ülök, de most csak lebegunk a levegőben, ami annyira nem is rossz. A szikla felett vagyunk, de nem túl magasan. Alattunk viszont farkasok köröznek a szikla körül. 
- Valahogy be kellene illeszteni a betűket a helyükre. - mondom, teljesen feleslegesen, mert láthatóan a többiek is tisztában vannak ezzel. Alric tűzet gyújt, ezzel akarván elriasztani a farkasokat a szikla azon oldaláról ahová a betűk tartoznak. 
Ez sikerül is neki, csakhogy én nem tudom mitől félek jobban. Emberként a magasságból, vagy vámpír ként a tűztől. 
Gyorsan felmérem a helyzetet, majd jelzem Darmannak tegyen le a szikla tetejére Olivia mellé.
Végre szilárd talajt érezve a lábán alatt kicsit fellélegzem.
Felmérem a terepet. Alattam körben ég a tűz. Egyetlen kitartó farkas van csupán pont ott, ahová a betűt kellene tennem, és ahol nincs tűz. 
Tűz, vagy farkas? Ez a kérdés. Vagyis nem kérdés. 
Hirtelen rávetem magam a farkasra, torkomból valami állatos hangot hallatva, majd hátrafeszítve az állat fejét mélyen a nyakába harapok. Nem vérszívás a célom. Az állat vonyít egyet, én pedig a légcsövére koncentrálva roppantom össze azt.  Ugyanekkor kicsavarom a nyakát is. 
Azt azonban nem veszem észre, hogy dulakodás közben a tűz valahogy körbevett bennünket. 
A tűztől megijedve villámgyorsan felkapaszkodok a sziklára Olivia mellé. Körbenézve meg látom, ahogy a farkasok menekülőre fogják, majd fáradtan a sziklára térdelek.

Danielt hallgatom, amennyire az időjárás engedte. Annyira azért felfigyeltem, hogy neki is feltűnt az, hogy a többiek inkább együtt dolgoznak, minket kihagyva. 
*Lehet, hogy őt azért, mert gazdag, mint Tia, csak kissé "elesettebb", engem meg csak azért, mert szerencsétlen, semmirekellő vagyok* Gondolom saját magamba, nem mondom ki, amire kiráz a hideg. Így, hogy megálltunk, melegséget érzek a hátamon: Danielölelésének a melege lehet, vagy csak a ruhája árasztja ki ezt a kellemes, langyos meleget, így rábólintok arra, hogy inkább az utóbbi lehetséges, de mindegy melyik, hiszen megmosolyogtat. Nem sokkal később Alricék állnak meg mellettünk, nekem szögezve a kérdést, hogy komoly-e a farkas falka. 
- Látod, kiszagoltak. Biztos finom vacsora voltam nekik előző találkozásunkkor. - Nevetem el magamat, majd leszállok a fiú mellé. Figyelem, ahogy a pálcájával a Piroinitio varázslatot alkalmazza, ekkor egy kisebb ötlet pattan ki a fejemből. Hogy csináljunk hirtelenjében sült farkasokat? Hát úgy, hogy a fiú Pironitioja felé mutatok a csuklóimmal, majd megindítom felé egy széllegyezőt, hogy ne csak egyet, hanem esetleg többet találjak el vele. 
- Alric, irányítsd arra a pálcádat - szólok oda a neki, majd mutatom, hogy kicsit arrébb is varázsoljon. A szél és a tűz összefog, csak a kérdés az az, hogy mekkora kárt teszünk ezzel, mert csak egy Sima Aguamentivel nem tudunk egy egész erdőtüzet elaltatni. Rábólintok Alricra, jelezvén, hogy segítek neki tartani. - Siessetek! 
Intek Danielnek, hogy menjen, segítsen a többieknek, mutatok a fejemmel a lányok felé, és nagyon remélem, hogy veszi a lapot, és nem csak ő, hanem Darman is. Tia elég hamar elugrott a tűz környékéről, nem is értem, hogy miért. 
- Ígérem, nem fog sokáig tartani - szólok oda nekik. - Feltéve, hogyha nem csinál senki semmit. Nincs kedvem megvárni a kiérkező helyi mugli zsarukat, és bevigyenek minket valami dili osztályra. 
A kezeimmel folyamatosan legyezem az Alric általi varázslatot, távol tartva a farkasokat, akik hatalmas nyüszítések kíséretében próbálnának közelebb kerülni hozzánk. 

Fejlesztettem a képességet +1 
Képesség szint így: 4/20

Tia leugrik mellé, és likvidál egy farkast, majd ezt követően...
-Mi az ördögöt csinálsz te papírvámpír?! Minek mászol vissza? Fedezlek te szerencsétlen? A pálcájával a kőhöz közelebb eső kis lángocskára bök. - Ignis nox A láng kialszik. -Gyere már le és rakd be azokat az istenverte betűket a helyére! Már nem tudom sokáig... Mielőtt befejezhetné a mondandóját az általa generált lángok lángörvények formájában megpörkölnek néhány állatot. -Ez meg...
Meglepetten fordul hátra, és megpillantja Helent! -Nem is vagy olyan haszontalan! Ügyes kislány, csak így tovább! Eszelős röhögésbe kezd, miközben sorban pörkölik együtt a farkasfalka tagjait, akik eszeveszetten menekülni kezdenek. Tetszik neki ez a váratlan fordulat.
- JUUUHÚÚ! Király vagy Helen! Ezt az oldaladat miért nem mutattad eddig?! Na még oda egy kicsit!
Oldalra fordítja a rögtönzött lángszóróként működő pálcát.
Felpillant a válla fölött Tiára. Jó a műsor? Nem a szórakoztatásodra csináljuk! Hozd már azokat a betűket és fejezd be amit elkezdtél!
Előrébb lép, hogy Tia mégjobban odaférjen, és testével fedezi ha kell. Mindenesetre reméli, hogy a lány ilyen életveszélyes helyzetben nem akar tovább tökölni. Már rég bent lehetnének a betűk, ha nem áll neki pókemberesdit játszani és bámészkodni.
Még egy pöccintés és a hömpölygő lángok egész szépen kipucolták a környéket. A falka megmaradt tagjai. Tisztes távolságból felborzolt hátszőrrel, lesunyt fülekkel morogva figyelik őket.

Az orromat megcsapja az égett hús és a szőr szagát, amikor Alric ráripakodik Tiára, hogy mégis mi a fenét csinál, miért nem a feladatot csinálja. 
- Hé, nyugi van, feszültséggel nem tudunk megoldani semmit. - szólok oda a fiúnak, akinek a meglepetésére szolgál az, amit csináltam. Széles vigyorra húzom a számat, majd folytatom a dolgomat.  
*Még nem ismersz igazán*
- Ha te azt tudnád, hogy én mire nem vagyok még képes - nevetem el magamat, majd a fiú kérésére tovább pörkölöm a farkasokat, amiknek a megmaradt tagjai már csak messziről vicsorognak ránk. 
- Vissza! Kértek még egy kicsit? - szólalok meg a farkasok felé.

Csúnyán nézek Alrikra, amikor kioszt, hogy mit is csinálok. 

- Köszike, és bocsika, de nem szeretnék a Gyehennára kerülni a te kis tűzzsonglőr akciód miatt. - vetem oda neki. Igyekszem leplezni, valójában mennyit kivett belőlem a farkassal való harc, és a farkas harapása következtében taláromat eláztató vért sem szeretném egyiküknek sem mutogatni. 

Elkapok egy gondolatfosztlányt valahonnan: *Még nem ismersz igazán* Aztán Helen ügyesen szelet varázsol, és a segítségével a tüzet a farkasok felé tereli. 

- Szép volt Helen! - kiáltom  lánynak, és amikor végre biztonságosnak érzem, újra leugrok a szikláról. Készenlétben a betűkkel azokat egyesével beleteszem a nekik kijelölt helyre. 

Hátrébb lépek, és figyelem történik e valami. Érzem, ahogy a farkas harapása vámpír örökségemnek hála, kezd begyógyulni, ám a vérveszteség sokat kivesz az erőmből. Előkaparok a taláromban lévő dobozkából, egy vérpótló bájitalt, és megiszom.

Képesség +1 5/20

Tia vérveszteségét, a vérpótló bájital megoldja, ám a hatás kifejtéséhez kell pár perc. 
Eközben az összes farkas az életbe lépő mágikus erőnek hála, kereket old. 
Amikor a betűk a helyükre kerülnek, a hatalmas szikla megremeg, és porladni kezd. A rajta álló Olívia a szikla egyik oldalán kecsesen lecsúszva éppen Alrik karjaiba köt ki. Amikor a szikla egyre jobban porlad, egy eddig benne rejlő másik építmény körvonala bontakozik ki. Minél jobban porlad a szikla, annál inkább kivehető egy nagyobb tengeri jármű alakja, míg végül előttetek nem áll a legendás tengeralattjáró, amit kerestetek. 
Egy hirtelen jövő szél a távolból munkagépek hangját hozza felétek, a szikla porát távol repítve. 

Szerencsétekre, ahogy a Nauthilus körüli porfelhő eltávolodik, a Darman zsebében lévő kulcs felizzik, majd önálló életre kelve, kiszakítja a fiú farmerének hátsó zsebét, és egyenesen a hajó tetején lévő zárba repül. 

A behatolást, hangos nyögések kísérik, majd egy nyikorgással a jármű tetején lévő nyílás kitárul, felfedve a bejáratot, amelyen keresztül egy idős férfi alakja jelenik meg. Ő volt a nyögések kiváltó oka. 
A szellemalak Darman és Tia felé lépked, majd így szól.

" Köszönöm nektek, hogy megváltottatok évszázados rabságomból. Megyek megkeresem hű matrózom, kit a városban hagytam, neked pedig ifjú Padavan ezt a sípot adom hálám jeléül, melyet megfújva a hajóm bármely vízparton megjelenve rendelkezésetekre áll." 
A szellem elindul arra, mely felől a szél a gépek hangját hozza, ám néhány méter után teste szétfoszlik. 

Miután mindegyikőtők a szellemre figyelt, mire visszafordultok a hajó felé, annak már csak a tenger vizén gerjesztett hullámait látjátok, ahogyan eltűnt a víz mélyén. 

Amíg a társaság a vizet kémleli egy halk pukkanással egy házimanó jelenik meg előttük.

"Most aztán nagy bajban vannak ám kisgazdáim. Az igazgatónő rettenetesen zabosnak tűnt. Nem lennék most a helyükben." - csavargatja meg a saját füleit, mintha csak ő maga tett volna rossz fát a tűzre.      - "Mochy saját fülével hallotta, ahogy a professzorok azt beszélték, a diákok csaknem felfedték a varázsvilágot a muglik előtt. Az igazgatónőtől azt a parancsot kapta Mochy, azonnal vigye vissza a társaságot a kastélyba, és ne engedje őket addig messzire elmászkálni, amíg meg nem kapják kiérdemelt büntetésüket. "
Azzal a manó egyet csettint, és mire feleszmél a társaság, mindenki a saját szobájában találja magát. 
Csuklótokon egy karkötőnek tűnő karszalag van, mely pont úgy néz ki, mintha egy mugli szórakozóhelyen kapott belépő karszalag lenne. 
Ahogy megnézitek girbegurba manóbetűkkel 3 szó van ráírva. Campus, park, kastély. 

Ha megpróbálnátok e 3 helyszínen kívül másfelé menni, a rajta lévő manóbűbáj azonnal a szobátokba repít vissza benneteket. A karkötőt semmilyen mugli eszközzel, sem varázslattal nem vagytok képesek eltávolítani magatokról, azt kizárólag az igazgatónő képes hatástalanítani. 

A holnapi nap folyamán még mindenki írhat egy záró hozzászólást. A játék holnap este 6-kor záródik.

Játékban résztvevők:
Tiara Prince: 5+2=7KP
Alric Magggot: 5+2=7KP
Daniel Cards: 5Kp
Helen Green: 5+4=9KP
 
Játékban nem résztvevők:
Lucy Riggs: -5KP
Jacobs Davis: -5KP
Alexandra Prince: -5KP
Lara Lestrange: -5KP
Hironna Tamara Deadrelas: -5KP
Dragneel Darman: : -5KP
Alice Evans: -5KP
 
Aki részt vett a játékban dobjon egyet a csokibékával s nevezzétek meg dobásnál a játékot, hogy emiatt dobtok!