Kaland 5/2 Khimeras ház bejutás

First topic message reminder :

Mutatom az utat a többieknek a labirintus felé. A park egy távol eső részén van, így pálcámmal leintek egy csónakot, és intek nekik szálljanak be.
Ahogy elhelyezkedünk a labirintusról kezdek mesélni nekik. (Nézzétek meg a leírást xd.)

- biztonság kedvéért készüljünk fel mindenre, ami ránk várhat itt. - mondtam. - ne engedjük el túlságosan magunkat.

Ahogy tovább indulok a csapat előtt haladok. Magunk mögöt hagunk 2 fordulót is amikor úgy érzem, hogy itt már nincs smemi ami ellenünk lenne.
- Talán minden ellenfelünk elmenekült előlünk Ő miatta? - kérdezek htra, mert furcsállom az egész helyzetett.

- Veszélyes? Nem. Ő maga a veszély. Ártalmas? Igen, ha keresztezed az útját. Hatalmas és erős. - mondom félelemmel vegyes csodálattal.
-De ennyit róla. Menjünk, szerezzük meg azt a kulcsot.

Hm, vajon mennyire bánthatja ez az alak Tiát, hogyha ilyeneket mondd.
- Érdekes alak, az biztos. De menjünk tovább. - indulok el.

- Ennyre veszélyes alak? - kérdezem megremulve.

Meghallgatom Tia beszédét, de igazából nem nagyon figyelek oda. Kezd fájni az oldalam az erdőben való gurulástól. Így amint úgyláttam, hogy Tia befejezte amit szeretet volna mondani. Már pont fészkelődni kezdenénk amikor tovább indulunk.

Rettegtem ettől a kérdéstől. - Hát Ő, hm... Ő egy rokonom volt. Itt fog maradni egy ideig a kastélyban- remegek meg a gondolattól is.
- Figyeljetek rám! - nézek holtsápadtan társaimra. - Soha, soha ne mondjatok ellent neki, bármit mond, tesz. Értitek? Ő nem az az elnéző típus. Ha azt látjátok, hogy velem bármit művel, még véletlenül se gyertek oda segíteni.
Ígérjétek meg- kérem őket szinte kétségbeesve.

- Tia, ki volt ez? Ismered valahonnan?

Szótlanul és mozdulatanul figyeltem az eseményeket, de mire észhez tértem máris futottam Tiaek után. Nem akartam lemaradni.
- Mi volt ez az egész? Kik ok? - kérdeztem Tiatol.

Értetlenül nézem a történteket és a többiek reakcióját. MAjd ahogy Tia elindul amerre az idegent láttuk kijönni követem őt.

Földbe gyökerezett lábbal állok.
*Hát itt van, visszajött. Vagy ez is varázslat lenne? De hiszen elzavarta a farkasokat, a véregző fenevadak szavára kezes bárányok lettek. Láttam hogy felismert, és tudja, hogy Treena.... * - Eddig jutottam gondolataiban. Aztán rájöttem, hogy mennünk kellene.
- Na srácok. Azt hiszem ennél már csak jobb lehet. - jegyzem meg tréfásan.
- Menjünk, keressük tovább azt a kulcsot. - indulok arra, amerről Őt láttam jönni.

- Ez meg mi a fene volt? - kérdezem félhangosan. - Most ő is a labirintus része?
Figyelem, hogy Treena kicist furcsán viselkedik, de nem foglalkozok a dologgal. Azon kattog az agyam, hogy a labirintus bejáratában vajon megérezte maga a labirintus az erőmet?

A farkasok elillanak egy pillanat alatt.
Észrevétlenül kicsit hátrébb húzódom, mikor az ismeretlen férfi rám néz.
Olyan aurát érzek rajta, mint Tia közelében, de mintha erősebb lenne, viszont semmiféle "vonzódást" nem észlelek magamon, mint a mentorom esetében.
*Lehet, valamilyen rokona?* - morfondírozok.

Mihelyt távozik, nagyokat lélegzek. Muszáj a leggyorsabban lenyugodnom, hogy maximálisan odafigyelhessek az előttünk álló feladatra.

*Kezd sok lenni ez a mindenki titkol mindent*
- Ez meg ki volt és, hoygtudta így befenyíteni a farkasokat? - kérdezem igazából csak magamtól.

-Megállni ebfajzatok! Mocskos kutyák, hozzám! Ti sátáni pokolfajzatok, azt mondtam hozzám! - kiáltok a vérfarkas ők után.
*Ez is jól kezdődik!*- morgok magamban. Alighogy idehoppanáltam az erdőbe, megjelent ez a három pokol kutyája. Amint megláttak elrohantak, be ebbe az átkozott labirintusba. Én meg utánok, csak tudnám mi a ménkűnek.
Hirtelen megcsalja orromat valami furcsa. Vér. Emberi, erős varázslóvér. És valami más...
Ahogy befordultam a sarkon meglátom a három dögöt. Egyikük éppen támadni készül.
- Vissza! - kiáltom. Hangokra mindhárom behúzza a farkát, elfekszenek a talajon. Közelebb lépek, remegnek a félelemtől. Tűnjetek a szemem elől. Ezért még számolunk! A vérfarkasok elsomfordálnak, de még mindig farkasszagot érzek.
Ránézek az előttem álló kölykökre. Tiát megismerem, az én vérem. De szánalmasan gyenge.
- Ő a tiéd? - mordulok rá, miközben a másik fiatal lányra nézek.
Végignézték a társaságon.
- Még találkozunk. - biccentek, majd mire felocsúdhatnának eltűnök.

Látom ahogy Treena megrándul mellettem. Tudom már nem bírja sokáig.
A farkasok is megérzik őt, és még hangosabban morognak.
Előrébb lépek egyet. Érzem a belsőmben az életem árán is védenem kel Treenát, és a barátaimat.
A legelső farkas ugrásra készen áll előttem. Morog, fújtat, habzó szájjal. Látom az izmai összehúzódását, és felkészülök a támadásra. Ahogy megfeszülnek izmai egy hangos hangot hallok a bal oldali folyosóról és meglátom valakit kilépni az árnyékból.

- Ajaj. És most? - kérdezem tőlük.

Ahogy meglátom a vérfarkasokat. Halkan felmorog bennem is az állat a "társakat" látva.

A légzésem most még gyorsabb, a szívemet már nem is érzem, annyira hevesen ver. Próbálok uralkodni a másik énemen, de csak percek kérdése és nem leszek önmagam.

- Tia, már nem nagyon fogom bírni sokáig... - suttogom a lánynak, segítséget kérve és figyelmeztetésként egyaránt.

Sietve Helen elé vágok és úgy megyek előre.
Érzem csontjaimban azt a furcsa érzést, amit Treenánál is.
Egy hirtelen bal kanyar után három kifejlett farkassal találom szembe magam.
A lábam mintha gyökeret eresztett volna. A vérfarkasok vicsorogva néznek ránk, mintha vigyorognának. Pálcát megremeg a kezemben, de még várok.

- Itt mindenki véd mindenki mindenkit a legjobb tudása szerint. - mondom, majd nagy levegőt véve elindulok előre. Hol itt, hol ott, zörgéseket hallok mindenhonnan.

Látom Tia arckifejezésén, hogy nem tévedtem.

- Ne félj, Darman. Tia meg tud minket védeni - közlöm a fiúval és a lány mellé állok.

*És még én is itt vagyok, ha bármi baj történne...*

- Miért menjünk a hangok irányába? - tezsem fel a leglogikusabb kérdést - Arra pont csak a baj történne velünk.

Felkapom a fejem az üvöltésekre. Aztán Treenára nézek, és látom ő is ugyanarra a következtetésre jutott.
Tudhattam volna.
Vérfarkasok.
*Én még nem vagyok kész erre. Egy farkast sem tudok irányítani, nem egy egész falkát* - gondolom kétségbeesve. Mégis próbálok higgadt maradni.
- Egyenesen. A hangok felé. - mondom határozottan, bár a gyomromajd kiesik.

Bólintok, amikor Tia megnyugtat. De kicsit elmerülök akkor, amikor mondja, hogy ő is más, de mégis hogyan?
- Igazad van. Merre induljunk? El egyenesen? - kérdem, miután Darman vissza fordult.

Az üvöltések egyre csak erőteljesebbé váltak.

Izgatott vagyok, de egyáltalán nem a félelemtől. A légzésem felgyorsul és már a torkomba érzem a szívemet. Ilyen csak egy bizonyos esemény alkalmával szokott velem történni, de ha jól tudom, annak még nincs itt az ideje...

Pont azelőtt szólalt meg Tia, hogy elindultam volna egyenesen előre. Vissza fordulva egyenesen ránéztem és juott eszembe, hogy én miért is ......
Majd újra megszólaltak az üvöltések, de szinte már a szörneg lehelletét is lehett éreni a levegőbe.

- Várjatok! - kiáltok utánuk, amikor beérve látom, hogy éppen szétválni készülnek.
- Egyszerre megyünk. Együtt. Minden ilyen jellegű túra első és legfontosabb szabálya, hogy minimum 3 ember menjen együtt. Így ha valaki megsérül, egy ott tud maradni mellette, amíg a másik segítséget hív.
- Helen - intem magamhoz a lányt. - Tudod ezen én is gondolkodtam. De azt hiszem akkor én is veszélyt jelentek a többiekre nézve. De nem lesz semmi baj.
- A labirintus úgy van kialakítva, hogy nem ad nagyobb feladatot, mint amit a bennt lévők meg tudnak oldani. - mondom ezt már kissé hangosabban, hogy a többiek is hallják.
-És ez a másik oka annak, hogy együtt kell maradnunk. Nem tudom pontosan hogy működik ez a hely. De mi itt mindannyian vagy ebben, vagy abban de jók, nemritkán kiemelkedőek vagyunk. De mi van, ha valaki elindul egy irányba, és az én erőmmel való élőlénybe fut bele?
Előfordulhat. Azon kívül én felelek értetek. Szóval tetszik, nem tetszik együtt fogunk menni. - mondom határozottan

- Akkor én megyek balra. - válaszolok.

- Valakinek egyenesen is kell mennie. Vállalom és megyek egyedül egyenesen. - mondom Helennek.

- Én azt ajánlom, hogy váljunk szét. Mit gondoltok? a Fele banda elmegy jobbra, a másik fele balra.

Én is elővettem a pálcámat biztonság kedvéért.
- Huh, akkor most mit tegyük? - kérdeztem. Elég zavaró, hogy két irányból jön a hang.

A többieket követve én is varázslatra készen tartom a pálcámat és elindulok velük a hang irányába. Nem sok ideig megyünk amikor elérünk egy hármas kereszteződéshez.
- Na most merre? - teszem fel a kérdést.
A hang újra megismétlődik a bal oldalról majd egy újabb hang a jobb oldaról.

- Valamit én is hallottam. Pálcákat elő, és figyeljen mindenki. - mondom, és a hang irányába fordulok.

Végre úgy döntöttünk, hogy belépünk az épületbe. Azonnal megérzek egy másik lényt a közelünkben. Mihelyt óvatosságra inteném a többieket, Saoirse felteszi a kérdést, ami bennem is felmerült.

- Én is hallottam valamit, Saoirse! Jobb, ha figyelmesek leszünk. Sose lehet tudni, mi ólálkodik a hátunk mögött... - közlöm velük.
*Vagy épp előttünk...*

Bár nem tudom, milyen kapcsolatuk van a sötétséggel, én valahogy otthon érzem magam, megnyugtat, ahogyan körbeölel minket.

Mentem Helenék után, és beléptem. Tényleg semmi rendkívüli dolog nem történt.
- Ennyi az egész? - kérdeztem a többiektől. De aztán váratlanul valami fura zajt hallottam. - Hallottátok ti is?

Már éppen azon gondolkoztam, hogy bemegyek a többiek nélkül amikor Helen elindul befele. Így hát csatlakozok hozzá és vele együtt lépek be az "ismeretlenbe". Nem is tudom mit vrjak, így felvagyok készülve mindenre. Arra számítottam, hoyg azonnal átkok és szörnyek ugranak a nyakunkba, de mivel nem így történt csalódot vagyok kicsit.

Felkapom a fejemet.
- Tudod mit, ezt majd később megbeszéljük. Gyere. - mondom, sóhajtok egyet, és belépek

Bár feléledt a kalandvágyó énem és inkább azonnal bemennék a labirintusba, de jobbnak látom, ha megvárom Tiáékat.

Úgy döntöttem, hogy inkabb megvárom, míg Tia és Helen befejezik a magánbeszélgetésüket.
Egyedül nem nagyon szeretnék belépni, hisz ki tudja mi van a másik oldalon.

Látom, hogy Helen félre hívja Tia-t és valamit megbeszélnek. Kíváncsi vagyok, mert mindenkinek vannak titkai a csapaton belül. De egy csattanás zökkent ki a gondolataimból. Oldalra nézek és látom a labirintus ajtaja kinyílt. Így hát elkéne indulnunk. Kérdőn nézek a többiek,re hogy mégis hogyan kellene ezt végig csinálunk.

- Tia, azt akartam volna kérdezni, hogy most az mennyire fogja az befojásolni a labirintusban levő élőlényekt, hogy Magnus leszármazottja vagyok? - kérdezem nagyon halkan tőle.

Mindenki sikeresen vette az akadályokat a labirintusnál.

Aggódva figyelem, ahogy Helen félrehívja Tiát.

Azon gondolkodok, hogy mivel Magnus ereje lappang bennem, nehogy megszívja miattam a társaság. Kicsit aggódok ez miatt.
- Tia, beszélhetünk négy szemközt?

*Azt hogy lehet, hogy én simán átjutottam, míg a többiek pedig nem, csak fájdalom árán. Érdekes.*
Mindenesetre a lényeg az, hogy mindenki átjutott.
A kapu lassan kinyílt, és kérdőn néztem Tiára, hogy most be lehet-e lépni.

Meglepődve látom, hogy többiek arcán fájdalom látható a vizsgálat után. Mivel én nem éreztem semmit érdekesnek találom. Érdeklődve figyelem, hogy nyílik majd ki a kapu és veszi kezdetét a Labirintusban lévő "kikapcsolódásunk".
*Miért nem lehet egy nyugodt napunk?* - teszem fel költőien a kérdést magamnak.

Figyelem a srácokat ahogyan egyesével betegszik pálcás kezüket a nyílásba.
Darman és Saoirse mindketten rendben túlesnek a vizsgálaton.
Helen arcán látom a fájdalmat. Hiába, Magnus vérét kicsit erősebben megvizsgálja a rendszer. Erős mágia van benne mégha jelenleg alszik is.
Senki nem tudja mi alapján vizsgál a labirintus. Láttam már középszerű varázslók az fájdalmasan vinnyogni, és erőseket vigyorogva megborzongani és fordítva is.
Ahogy Treena kerül sorra, látom, szinte elnyeli őt a nyílás. Igen. A labirintus felismerte benne a varázslényt, és szólítja magához, de aztán a varàzserőt érezve elengedi.
Tristan is rendben veszi az akadályt.
Nem tudom én mire számíthatok. Volt hogy azt hittem leszakad a karom, volt hogy apró bizsergést éreztem csak.
Azt hiszem attól függ milyen szándékkal szeretnék belépni.
Most válaszokat keresek, és persze a kulcsot.
Beteszem kezem a nyílásba. Apró bizsergést érzek, majd egyre erősödik. Nemcsak kezemet, egész testemet átjárja, mégsem kellemetlen. Szinte simogató. Ösztönösen közelebb lépek a nyíláshoz. Mintha magába akarna szippantani. Aztán hirtelen elenged. Kiveszem a kezemet és meglepve látom, hogy az egyik ujjamból lustán szivárog sötét vérem.

Ahogy megérintem a pálcám villámcsapáshoz hasonló érzés fut fel a karomon. Ez nagyon meglep, kissé hátra is tántorodok.

Úgy teszek, ahogyan Tia mondja.

Ahogy betettem a kezem, a kezdeti bizsergés gyorsan átment szorító érzéssé, majd azt éreztem, mintha csak magába szippantana az építmény.
*Ez vajon meg miért lehet?* - tűnődöm el, miközben próbálok mozdulatlanul állni a fal előtt, míg "megvizsgál".

Bedugtam a kezemet a pálcámat a kezemmel együtt. A bizsergés helyett erős fájdalmat éreztem. A fájdalom miatt észrevétlenül összehúzom az arcomat.
*Ez fáj egy kicsit. Vajon Magnus erejét érzi bennem?* Igyekszek nem mutatni a fájdalmamat a többiek fele mutatni. Nem vagyok gyenge.
*Nem Vagy gyenge, kislány, bírd ki a fájdalmat*

Én is úgy tettem, ahogy Tia mondta. Pálcával együtt betettem a kezemet és érdekes bizsergést éreztem. Ezek szerint átmentem. Kíváncsian vártam a többiekre.