09. Szembesítés

Különösebb bonyodalom nélkül visszaértünk a kastélyba. Utunk egyenesen a gyengélkedőre vezetett, ahová elkísértük a professzorokat. 
Egész úton nem is szóltam hozzájuk, az eszem teljesen máshol járt.
Sorra jöttek elő belőlem az emlékek. A szigorúbbnál szigorúbb büntetések sora, amit nagyapám szabott ki rám. A gyűlések, a tesztek, amiket rajtam végeztek el. A halálfalók próbababája voltam, hiszen sokat bírtam, és gyorsan gyógyultam. Akkor nem is gondolkoztam el rajta miért is van ez? Perselus végig velem volt. Az egyetlen olyan pont volt az életemben, ami azt mondhatom, hogy boldog volt. Nem mondhatom, hogy Perselus nagyon kedves lett volna velem, de nem bántott. Tanított engem és mire 8 éves lettem amolyan barátfélékké is váltunk. Bár Perselus folyamatosan biztosított róla, hogy neki soha nem voltak, és nem is lesznek barátai. Mégis valahogy egyre többet mondott el magáról. És aztán rólam is. De ezt nem. Amit most megtudtam, az alapjaiban rengette meg a világképemet. Éppen kezdtem volna beletörődni vámpír létembe. Végül is csak hajlandó áldozatból eszünk, és a donorok és családjaik egy szép nagy családot alkotnak. *Merlinre Tia! Hogy lehettél ennyire naiv? Vámpírok, akik szelídek és nem bántanak senkit? Hülye, hülye hülye! Szépen beetettek mondhatom.  *
Éppen kifelé fordulnék a gyengélkedőről, amikor belebotlok Jorg professzorba.
- Professzor! A két professzort vámpírok támadták meg, de sikeresen elhoztuk őket a kastélyba. Az ijedtségen és egy kis vérveszteségen kívül szerencsére nem történt bajuk. - mondom neki.
- Apropó! nem látta véletlenül az apámat? - köpöm ki a szót tele gyűlölettel. - Lenne egy kis elszámolnivalóm vele.

Visszafelé az iskolába nem kifejezetten mertem szólni, főképp nem Tiához, így jobbnak láttam, ha hátul megyek, nehogy valamelyik tanár véletlenül összeessen. Akármilyen messze voltam a lánytól, éreztem a belőle áradó gyűlöletet, és dühöt, de azért furcsallt a kíváncsiság, hogy az apjával mégis hogyan fog elszámolni. A gondolatomat valahogy tovább fűztem az irányba, kinek lettek volna útba ezek a tanárok, mégis mit ártottak a támadónak, támadóknak, ami miatt ezt a sorsot szánta nekik az élet, remélhetőleg a fiúk találnak erre vagy magyarázatot, vagy akár csak egy kis morzsányi nyomot. Addig gondolkodtam el, és mentem az előttem menőket követve, hogy észre se vettem a gyengélkedőt, Jorg professzorral. Vajon csak a véletlen műve a professzor jelenléte az egész? 
- Biztos, professzor, hogy rendben lesznek? - kérdezem a professzortól, miközben a két professzort egy-egy ágyhoz kísérem, elfektetve őket. - Mármint hogy nem lesz komolyabb bajuk?

Ahogy a kis csoport vissza ért a két tanárral egy házi manó ezt jelentette nekem. Így sikerült kicsit később oda érnem mint a kis csapat.
Ahogy lépek a gyengélkedőbe pont belefutok a távozni akaró Tia-ba.
- Vámpírtámadás? - húzom fel a szemöldökömet - Erről ha lehet kérnék bővebb magyarázatot! - jelentem ki. 
- Vladnak is köze van a támadáshoz? Mert akkor nekem is van egy kis megbeszélnivalóm vele.  De sajnálatos módon nem tudom merre van, de lehet nem sok kell, hogy megjelenjen. 
- Miss. Green a tanárok valószínűleg jól lesznek. Gondolom Miss. Prince ott helyben adott nekik főzeteket. - nézek a két tanárra, akik fáradtan fekszenek az ágyakon. 
- Mindjárt megkeresem a nővért, hogy nézzen rájuk. Plusz én is ki akarom őket kérdezni,, hogy mi történt pontosan.
- De előbb önök mondják el, mit találtak és hogyan ...

Éppen indultam volna vissza az iskolába, amikor  belebotlottam David-be és Martinba. Elmondták, hogy teljesítették a kérésemet, belekóstoltak kicsit a kollégákba. De nem ölték meg őket. Pedig ez lett volna a sorsuk. És hogy épp Tia az aki megmentette őket, ez igazán a sors fintora.
Aztán David a többiről is beszámol.
*Tia tud mindent. Ez nem teljesen volt a tervem része. Akkor kellett volna megtudnia, amikor már átváltozott.
Már rég meg kellett volna tennie. Hiszen a múltkor direkt kiéheztettem, akkor majdnem megvolt.
De erős. Hiszen egész életében erre lett kiképezve. Neki kellett volna a leghatalmasabb vámpírnak lennie, aki egyaránt képes a vámpír és a varázsló mágiára is. Ez a sorsa, ezért teremtettem.* - dohogok magamban.
*Ha ellenáll, megölöm. - döntöm el. Megtehetem, én hoztam erre a világra, nem kevés pénz időt és mágiát belefektetve. De először be kell fejeznem amit Davidék elszúrtak.
Azzal elindulok a kastély felé, és egyenesen a gyengélkedőte megyek, hiszen biztosan ott a két tanár. De legnagyobb bosszúsagomra a gyengélkedő előtt belefutok Jorgba és Tiába, és Tia egyik barátnőjébe.

- Nocsak, ki van itt?- szólalok meg gúnyosan. - Mi van, édesapám? Jöttél befejezni, amit elkezdtél? 
Mégis mikor akartad közölni velem, hogy te tehetsz mindenről? Van egy rossz hírem. Nem vagyok hajlandó vámpírrá válni. Nem fogok ártatlan embereket gyilkolni, mint anno te. Megölted az anyámat, és amit velem műveltél, az megbocsáthatatlan. - azzal előveszem a pálcámat, ami azonnal zöld fényben kezd izzani a bennem dúló haragot szemléltetve.
- Mi lesz most? Engem is megölsz? Csak nyugodtan, bár ahhoz nekem is lesz egy-két szavam. Ajánlok valamit! Elhúzod innen a csíkot, és elfelejtesz engem egyszer s mindenkorra, és viszed magaddal az egész pereputtyodat. Ha nem, akkor teszek róla, hogy mindenki megtudja miben is sántikálsz, hogy megtámadtattál az embereiddel két ártatlan professzort, és azt is hogy tulajdonképpen milyen egyezséget is kötöttél anno a Sötét Nagyúrral. 
Engem megölhetsz, de a titkod ki fog derülni, és ezzel vége lesz a varázslók és a vámpírok közti törékeny békének. Levadásznak téged, és a klánodat is. Mi a fontosabb neked? A kicsinyes bosszúd, vagy a klánod jövője. Jól gondold meg. Ha eltűnsz a titkod örökre biztonságban lesz nálam, erre ha kell leteszem a megszeghetetlen esküt is.
Azzal kihívóan a pálcámat magam elé szorítva, előre lépek egyet, hogy Helen mögöttem legyen. Nem bízom ebben a szörnyetegben. Egy rossz mozdulat és a gyilkos átok már a nyelvem hegyén van. Remélem Jorg professzor mellettem áll, és ha szükséges segíteni fog nekem.

- Az úgy volt, professzor úr, hogy leindultunk a két professzor keresésére, ahol a szekerük feldúlt állapotban hevert, majd egyszer csak Tia elrohant, be egy barlangba. Ott találtunk rá a két professzorra. - feleltem Jorg professzor kérdésére, amikor Tiából az a megvetett hangnem szólalt meg. Hátra fordulva a mentorom maga mögé terelt, ami valamelyest megnyugtatott, de az már kevésbé, hogy ki tudja, mikor esnek egymásnak Vladdal. Kicsit megkövülten álltam az eseményeket figyelve, próbáltam a családi dolgokból kimaradva, de a biztonság kedvéért próbáltam a pálcámat észrevétlenül elővenni, elrejteni a hátam mögé, támadásra készen.

Ahogy hallgattam Helent egyszer csak megjelent Vlad aki éppen úgy nézet ki mintha Tia-t kereste volna.
* Legalább nem kell hajkurászni * - gondoltam magamba, miközben végig hallgattam Tia apjához fűzött mondandóját.
Amikor meghallom, hogy ő rendelte el a 2 kolléga megtámadását megelégelem és Tia elé lépek egyenesen Vlad orra elé. Szinte alig pár centi van köztünk csak.
- Mire véljem ezt? - kérdezem, közben rámutatok a két tanárra az ágyakon.
- Ajánlom, hogy elfogad Miss. Prince által felkínált lehetőséget és elvidd a klánodat innen biztonságba és akkor nem firtatom tovább a Sötét Nagyúrral való viszonyodat! - jelentem ki és egy tapodtat sem mozdulok előled, sziklaszilárdan állok és figyelem minden mozdulatod.

"Hát ezt nem így terveztem" - gondolom a két rám mutató pálcára nézve. Látom Tián hogy komolyan gondolja. "Hát legyen. Ezt a csatát megnyerték, kicsim" - gondolom magamban. "De már nem kellett volna sok az átváltozás hoz. Vér nélkül úgyis meghal. Aztán majd meglátjuk mi lesz. Ha addig tartja a száját, márpedig fogja, akkor utána nyer ügyem lesz. "
Ezzel felteszem kezem.
- Rendben. De a becsületszavadat akarom. Jelenleg a klán fontosabb. De nem tudod mit veszítesz. A leghatalmasabb mágus lehetnél volna a világon a varázsló és a vámpírhatalmaidat ötvözve. Az egyetlen aki ilyen hatalmat birtokol. De te tudod. És tudod mit? Ha ezt a döntésedet túléled, amit kétlek, még az örökségedet is megtarthatod. - vigyorodok el kárörvendően. Azzal olyan gyorsan tűnök el, hogy pislantani sem tudnak.

Még mindig remegek a dühtől, ahogy hallgatom apámat. Hallottam a gondolatait, és bólintásommal beleegyezésemet és becsületszavamat adtam a hallgatásra.
Aztán amikor eltűnik remegve engedem le a pálcát.
" Villámgyorsan ki kell találnom valamit az átváltozás leállítására. Különben igaza lesz. Addig is, a faluban szerezhetek egy kis friss vért. Persze már gondolkodtam a dolgon sokat és van pár olyan bájital, amit kicsit átdolgozva megtalálhatom a megoldást. De ehhez kell jópár alapanyag és a barátaim segítsége is. "
- Rendben. - szólalok meg kissé remegő hangon. -Tudjátok igaza van. De nincs minden veszve. Ha segíthetek nekem talán sikerülhet visszafordítani az átváltozást. De nincs sok időm. Jorg professzor. Az Ön segítségére is szükségem lesz. -nézek a professzorra.

- És gondolja, hogy Tia vágyik az ilyesféle hatalomra? - kérdezem Vladot, aki pont akkor hagyta el a helyszínt, így Tia, és a professzor felé fordulok. - Tia, mindent megteszünk azért, hogy visszafordítsuk a folyamatot. Ebbe esetleg Filtro professzor tudna segíteni, nem? Meg lehet, hogy ez hülyeségnek fog hallatszani, de nem lehet, hogy Vlad volt, aki ezt a támadást intézte a két professzor ellen?

* Tudhattam volna, hogy nem szabad bízni egy vámpírban. - korholom magamat miután Vlad eltűnt.
- Van rá bájital, mármint a vámpírkórságra? - kérdezem a lánytól. 
- Persze, hogy számíthat a segítségemre, nem engedem, hogy ilyen "szörnyé" változzon.
- Remélem a vámpírok közt nincsenek barátai, mert ha vannak jobban teszi ha értesíti őket. A suli közelébe se kerüljenek, mert azt nem ússzák meg élve.
- Miss. Green, hogy válaszoljak önnek. Az előbbi szóváltásokból egyértelműen kiderült, hogy a vámpírtámadás elrendelt volt. Csak nem tudjuk még, hogy csak kedvtelésből vagy egyéb más ok miatt történt. - felelem a lánynak, aki láthatóan sokkolt az előbbi jelenet.
- Jobb lenne, ha önök most elmennének lepihenni. Nem egy könnyű nap van maguk mögött. Holnap reggel meg kezdjenek reggeli után nálam és megbeszéljük mi mindenre van szüksége Miss. Prince.

- Hogy mire van szükségem, professzor? Hát jelenleg vérre, de sürgősen - nyalom meg lassan előtörő fogaimat. - de ne aggódjon, van rejtett készletem. "A francba, kezd görcsölni a gyomrom. Gyorsan a laborba kell jutnom."
- Aztán pedig, ha engedélyt ad rá, akkor inkább egy kicsit kutakodni mennék, Uram. Azt hiszem Miss Filtro segítségét kérni nem volna rossz ötlet. Köszi Helen. Amúgyis, megy le a nap. Én még ilyenkor vagyok elememben. 
Amúgy hogy a kérdésére válaszoljak: A vámpírság nem betegség, erre nincs gyógymód. Az ember meghal és vámpírként éled újjá. Ennyi. De halottból soha nem származik élő. Kivéve ha valaki olyan, mint az apám, és nem átallkodik a fekete mágia eszközét bevetni. 
Jelenleg én egyfajta átmeneti állapot vagyok. Nem haltam meg, de élőként vámpírvér folyik az ereimben. Perselus, a nagybátyám egész életemben azon dolgozott, hogy találjon valamit, ami megállíthatja a folyamatot. Nos, még nincs készen az elixír, de a jegyzetei alapján, talán Miss Filtroval, jutunk valamerre. De nem hiszem hogy egyszerű dolgunk lesz. 
Meg sem várva a választ, Helen felé fordulok. 
- Helen, légyszi ha visszajönnek a srácok, és van kedvük, gyertek le hozzám a szokott helyre. Darman és Andy tudják hol van. És professzor, kérem szóljon Mis Filtronak, ha találkozik velem, hogy jöjjön ő is utánam. Tudja hová kell menni. Azzal sarkon fordulok és eltűnök.

- Remélem nem csak egy egyszerű sportból volt ez az egész, professzor úr. - válaszolom Jorg professzornak, majd Tia felé fordulok. - Remélem a srácok találtak valami nyomot, ami miatt ennyi ideig vannak távol, de mindenképp szólni fogok nekik Tia, amint visszatérnek.

Kellett egy pár óra mire vissza értünk a suliba. Mivel úgy sejtettem, hogy Tiaék még a gyengélkedőn lehetnek ezért automatikusan arra indultam el. Nem is néztem magam mögé, hogy James követ e engem vagy sem.
Pár folyosóra a gyengélkedőről egy hatalmas "szellő" majdnem felborított ami meglepő volt mert nem volt szél sehol.
Nem igazán tudtam hova tenni a dolgot, főleg azért is mert egy gonosz aurát éreztem akkor. 
Pont akkor értem a gyengélkedő folyosójára amikor Tia éppen eltűnt a másik irányban.
- Jó estét  Professor úr, Szia Helen - köszöntöm a két személyt akik még ott vannak.
- A tanárok, hogy vannak? - kérdezem őket ahogy közelebb értem hozzájuk.

Az iskolába menet egy kisebb utat tettem a konyha felé, ahol a nyulat leadtam a manóknak, hogy majd készítsenek belőle valami ételt, majd sarkon fordulva igyekeztem a gyengélkedő felé menni. Belépve a helyiségbe Helen, Jorg professzor, Darman, és a két tanár van, Tia viszont sehol. 
- Jó estét, professzor úr, szia Helen. Van valami hír esetleg? Látom, a professzorok mintha jobban lennének. - nézek feléjük, de észreveszem, hogy mintha kissé feszült lenne a helyzet. - Valamit kihagytunk éppen?

Szakállamat piszkálva hallgatom végig Miss. Prince mondandóját.
- Ezek mind érdekes információk voltak, köszönöm. - bólintok neki és elindulok a folyosón.
- Megyek felbújok 1-2 ritka könyvet a gyűjteményemben és írok 1-2 ismerősömnek, hátha tudnak segíteni nekünk a vámpírsággal kapcsolatban. De előtte megkeresem Miss. Flitrot.
De alig teszek pár lépést ekkor megjelenik Daman, majd kicsivel őt követve James is.
- Nem számítottam önökre itt most. De így gyorsabb is.Találtak valami nyomot? - kérdezem a két fiataltól.
- A betegek jól lesznek, csak kell számukra egy kiadós pihenés. - válaszolom Darmannak, majd James felé fordulok.
- Vlad rá szolgált méltán híres hírnevére. Ő rendelte el a vámpír támadást, majd egy nagyobb vita után elhagyta az iskola területét. Gondolom a klánjába tartozó donorok gyerekei is követni fogják őt napokon belül. -  adom válaszul.

Hallgatom Jorg professzor mondanivalóját.
- Filtro professzornak biztosan van valami ötlete, mint ahogy Önnek, is professzor úr. - mondom, amikor Darman beesik az ajtón. - De örülök, hogy visszatértél. Hol hagytad Jamest? - kérdezem tőle, amikor  az emlegetett személy is megjelent. - Még mielőtt belekezdenétek, Tia üzeni, hogy menjünk le a szokott helyre, és elvileg ti tudjátok, hogy merre kell menni, remélem.

Megdöbbenve hallgatom a Professor beszámolóját.
- Ahogy a nyomokból láttuk, a kocsira már vártak és lesből támadtak. A támadók nem tudjuk, hogy kicsodák de azt már ön is tudja, hogy vámpírok voltak. - felelem a professzornak.
- Remélem nem hagytam ki semmit - nézek Jamesra.
- Tudom melyik helyre gondolt Tia. Menjünk szerintem.

- Nem, nem hagytál ki semmit, Darman. Gondolni való volt ezt az egész, hogy valamilyen módon belenyúl az itteni dolgokba. Szerintem menjünk, keressük meg Tiát.