Kaland 5/2 - Minosis ház felszabadítása (délután)

- Nagyon szépen köszönöm lányok a segítséget - mosolygok a lányokra, de mosolyomon látszik az eltitkolt fájdalom - Menjetek egyetek, a kulccsal kinyitom a teremajtót.

- Oké. Csak előbb együnk valamit. - mosolygok, és a többiekkel az oldalamon elindulok.

Mélyen felsóhajtottam.
- Örülök, hogy nem történt nagyobb baj. Igen, mehetünk kinyitni.

- Azt hiszem, látom, hogy ott az erdő vége. - mondom, és kilépek. - El sem hiszem, hogy kijutottunk. Azt hiszem, akkor mehetünk is kinyitni, nem?

Bólintottam, és mentem Helen után.

- Tájolj! - mondom, és a pálcám északra mutat. - Nos, mivel eddig északra felé jöttünk, akkor a másik irányba kell mennünk, tehát arra, vagyis enyhén délre.
Mondom, és induok el.

- Akkor merre menjük? - kérdezem. Majd ránézek a kutyára. - Esetleg ő megmutatná nekünk az utat?

- Igaz. De merre van az az arra?

- Merre mész Saorise vissza felé kell menni. Ha itt megyünk ki meg kell kerülni az erdőt és én azt nem akarom

- Rendben, húzzuk el. - mondom. Elindultunk kifelé az erdőből.

- Csak siessünk. Kezd kicsit para lenni ez a hely. - mondom a többieknek.

Ahogy a két lány leszereli a két ellenséget akit látunk én el indulok a fához közben figyelve arra nehogy többen legyenek. De nincs senki más és a fához érve észre is veszek egy levelet, ahogy felveszem egy kulcsot érzek benne. - Megvan amiért jöttünk most induljunk vissza - mondom a lányoknak

- Igazatok van. - mondom bólintva és elővettem a pálcámat majd raszegeztem az egyik alakra. - Perticifus totalus!

- Saoirse, egyet kell értenem Darmannal. GOndolj abba bele, hogy milyen büntetést kapnánk, ha kiderülne, hogy egyedül lófrálunk itt benn az erdőben. Induljunk el. - mondom, és elindulok Darman után. - REmélem az lesz az az irány.
éS igaza volt, Darmannak. Az az irány volt, amit Darman megérzett. Azonban a fánál állt valami, vagy valaki, de lehet, hogy többen vannak. Intek a többieknek, hogy álljanak meg.
- Halkan. Az egyik az enyém, a másik valamelyikőtöké. CSiklandozzuk meg őket. Tarantallegra! - mondom halkan, és az egyik elterül elkezd , és táncolni.

- Kinek szólnál itt az erdő közepén? - kérdezem - viszont el kéne indulni. - mutatok magam elé - Valamiért úgy érzem arra kellene mennünk

- Nem kellene valakinek szolni a két alakrol? Mi van akkor ha halálfalók?

- az volt a szerencsém, hogy Tia megtalált, máskülönben rosszabbul is jálrhattam volna. Remélem nem történt veletek komolyabb baj.

- Köszönöm a segítséget Bundás. Ezért kapsz majd tőlem valami igazán finomat. - felém a kutyának. Örülök, hogy itt vagy Helen és nem esett bajod. Előbb láttunk két valamit. Így óvatosnak kell lennünk. Menjünk tovább amilyen gyorsan csak tudunk. Szeretnék kijutni ebből a sötét erdőből.

Egy kis séta után végre megtalálom a többieket, gyorsan futottam is hozzájuk. Látom, hogy Darman földön feküdt, s próbál felállni. Biztos nagyon megüthette magát esés közben.
- Jól vagy, Darman? - kérdezem tőle. Majd Bundáshoz fordulok. - Köszi, Bundás. - azzal megsimogattam a kutya fejét. - Örülök, hogy nagyobb baj nem történt veletek.

- Persze, csak azzak a különbséggel, hogy te vagy a hercegnő. - Nevetem el magamat én is. Látom, próbál felkelni. - Lassan. Amúgy Bundásnak köszönd, ő talált meg.
Segítek neki lassan felkelni a földől.
*Hol vannak már ennyi ideig?*

Érzem, hogy ébresztenek. Lassan kinyitom a szememt és Helent látom magam előtt.
- Tudod a mesékben csókkal ébresztik fel az embert - felelm viccesen.
Próbálok feltápászkodni, de fáj mindenem.

Még mindig nem találtam Darmant, annyira sötét van. Nem merek használni Lumost, nehogy észrevegyenek.
Aztán váratlanul valami nekem ment.
- Bundás? Hát itt... - meglepetten nézek a kutyára. Bundás a szájával megfogta a talárom szegélyét és magával ránt - Csak nem azt akarod, hogy menjek veled?
Így mentem a kutya után.

Kicsit botorkálok az erdőben, amikor Bundás hirtelen megáll, és elkezd szaglászni.
~ Azt hiszem, érzem Darman szagát ~ Mondja, és elindul. Pár perc séta után Darmant látom, hogy fekszik a földön. Próbálom felkelteni, de semmi.
~Menj, keresd meg Saoirset, nem szeretném, hogy baja essen, és hozd ide. Addig gondoskodok Darman felől.~
~ Sietek.~ Ezzel elrohan megkeresni a lányt.
Hm, vajon mit is kéne kezdeni vele. Oda megyek hozzá, leguggolok, megnézem, hogy nem sérült meg véletlenül. De szerencsére nem, csak elájult.
- Hé, Csipkerózsika, tessék felébredni a mély álomból.

Ájultan fekszem a földön.

Éreztem, hogy hirtelen eltűnt mellettem a fiú.
*Ez így nem jó, pont most. Sötétben hogy fogok megtalálni?*
- Darman? - halkan szólítom a nevét. És megyek lefelé a lejtőn. - Remélem nem történt nagy baj.

- Gyere, Tia, keressük meg a többieket. - mondom a lánynak, és megfogom a karját, hogy jöjjön velem. - Bundás, segítenek kell. Segíts kiszagolni a többieket.
~Rendben van, Helen.~ Ekkor elindult. Kicsit meglepődtem ezen. Idővel ezt meg kell említenem Tiának.

Sajnos a sötétben nem tudom kivenni, hogy kik vagy mik lehetnek ezek. Így inkább szép lassan hátrálni kezdek és húzom magammal Saoriset is. Majd elindulok jobbkéz irányba, de fél szememet a két "személyen" tartom. Szerecsére sikerül magunk mögöt hagyni őket és nem vettek észre. A sötétség miatt nagyon nehezen haladunk és ekkore hírtelen megbotlok és elesek ami ha nem lenne elég gond még legurulok a lejtőn is.

- Igazad van, Darman. - mondom, és gyorsan eloltottam a fényt a pálcámon. *Pont most cserbehagy a druida megérzésem?* - Tűnjük el innen gyorsan és keressük meg Helent.
Kezdek kicsit megrémülni, de próbálok erőt venni magamon.

- Ja. Gondoltuk, neki vágunk az erdőnek, hogy segítsünk

Megállok Saorise mellett mert észreveszem a két alakot. Azonnal megszüntetetm a fénymágiát, hogy ne vegyenek észre minket.
- Szeretme ezek nem Helen, Saorise - és rántom őt vissza mielőtt elindulna feléjük. - Nézd meg jobban őket, mind a kettő magas és sokkal szélesebb mint Helen. - lehet, hogy bajban vagyunk

- Én. Tudod én gyakran járok ide. Gondolkodni, és gyakorolni is. De nektek veszélyes lehet ez a hely. - válaszolok a lánynak. Hirtelen felkapom a fejem. Tudom a többiek sincsenek messze. Hallom őket.

-Igen, a druida mivoltam miatt. - válaszolok. Hirtelen megállok. Látok két fekete alakot. - Nézd, azt hiszem ott van Helen. És valaki más is. Menjük oda.

- Kaptunk egy levelet az Alfáktól, hogyha van elég merszünk, akkor bejövünk ide a Minosis ház kulcsáért, ami az erdő középen vagy szélén van - emlékezek vissza. - És te? Mi járatban vagy erre?

Hírtelen zavarba jövök amikor rájövök, hogy Saorise kezét fogom. *aranyos és kedves lány* - gondolom magamban miközben a kezemet nézem ami nemrég máshol volt.
- Sokszor szokot ilyen megérzésed lenni? - kérdezem érdeklődve - Menjünk arra, bízok benned - kacsintok a lány felé.

- Mégis mit kerestek ti itt az erdőben? - kérdezem Helent. És hol hagytad a többieket?

- Persze, hogy nem fogok elfutni. - mondom, és akaratlanul meglepődök, hogy a kezemet fogta.
Hirtelen rossz érzés kapott el. - Az hiszem, erre felé kellene mennünk. Van olyan érzésem, hogy ott van Helen...és lehet nem egyedül. Bundáson kívül.

Lépteket hallok magam mögött, a pálcámat oda irányítom a zaj fele. Bundás veszettül el kezdett ugatni, de amikor Tia elő jött onnan, amerről a lány jött, morgott még egyet, de aztán csöndbe maradt.
- Tia, ilyet többet ne csinálj. Kezdem érteni. Valószínűleg a te illatod után kezdett el futni. - Mondom neki, amikor végre lehiggadtam az idegességből. Furcsa nekem ez az egész: Tiát sose ugatta meg.

- Persze, egyet értek veled Saoirse menjünk tovább. nem akarom hátra haygni Helen-t de ő is tudja mit kell keresnünk és tudom jól hogyha máshol nem ott biztos találkozni fogunk vele. De igérj meg nekem valamit jó? - fogom meg a kezét közben - Te nem futsz el sehova, jó? - mondom a szemébe nézve

Még napnyugta előtt igyekeztem bejutni az erdőbe. A kedvenc helyemet kerestem, egy kis tisztást. Többször jártam itt mostanában. Gyakorolni, és gondolkodni. Először véletlenül keveredtem ide. Nem hagyott nyugodni a vérfarkas. Amikor biztonságosan visszajuttattam Darmant az iskolába azon az éjszakán visszamentem az erdő szélére. Aztán be az erdőbe a nyomokat követve. Akkor tűnt fel először, hogy amerre mentem minden lény tisztelettel, csaknem félelemmel tekintett rám. Ismertem a család legendáját. "Egyszer egy leánygyermek születik, kiben újból buzogni kezd a sötétség vére". Amikor a Minosis házba kerültem Perselus elmondta, hogy már gyerekkoromban is sok jelét mutattam a lehetőségnek. Talán ezért taszították el maguktól a szüleim. A halálfalók is élvezettel játszottak velem, hiszen a sérüléseim gyorsabban gyógyultak, mint bárkié és többet is bírtam.
Aztán a nyáron sok minden változott. Az érzékeim finomodni kezdtek. Lám már sötétedik, mégis jól látok, a hallásom is élesedett, és a varázslatom is változik. Nem is igen merem használni, félek kárt okozok valakiben. Ezért járok ide.
A minap a hippogriff és ma reggel Helen kutyájának reakciója is erősítette a gondolatot bennem, hogy ez a változás előbb utóbb fel fog tűnni mindenkinek körülöttem, hiába próbáltam az elmúlt napokban a gyerekeket is kerülni. Darman tutira sejt valamit, de szerintem Helen és Sora is hamar kitalálja a titkomat. Akárhogy húzom választom, szólnom kell Neki.
Ahogy idáig jutok a gondolkodásban, messziről hallom a hangokat, és felismertem a forrását. *Mi a csodát keresnek a kölykök ilyenkor az erdőben? Ha Draco küldte ide őket esküszöm megfojtom* De mire eltűnhetnék Bundás rohan felém az erdő fái közül, csak hogy rám nézve rettegve szakadjon vissza az őt követő Helenhez.
-Izé. Szia Helen. - köszönök a lánynak, miután jobb nem jut az eszembe.

Én se találtam sehol Helent, már kezdek aggódni.
-Tovább kellene mennünk, hátha ott fogunk ráakadni. - mondtam a fiúnak. - Lumos maxima!
Már túl sötét volt, hisz egyre beljebb voltunk az erdőben.

Hallottam, hogy Darman utánam szólt, de nem foglalkoztam vele. Igyekeztem, hogy minél hamarabb megtaláljam a kutyámat.
- Lumos! - mondom, és futok tovább. Ekkor valami tisztásra értem ki, ahol végre megtaláltam, vagyis reménykedtem. Amikor közelebb értem, hátra fordult, és ijedségében hozzám bújt, közben az egész szőr felállt a hátán. Rettenetesen félt valamitől.

Ahogy Helen Bundás után iramodik , akkor derül ki, hoyg ez a csaj elég gyorsan tud futni s sajnos szégyen de eltűnt előlem, elvesztettem őt.
- Helen!! -megálva a nevét kiáltom, hátha választ kapva iránba tudok állni. De smemi válasz ezért újra - Helen!!! - hallgatózom, de sjanos újra semmi.

- Gyere Darman. - kiáltok oda a fiúnak, miután Helen fut a kutyája után. - Lehet, hogy Bundás tudja az utat.
És megyek utánuk.

Bundás hirtelen az egyik irányba elkezdett rohanni.
-Bundás, gyere vissza! - kiáltom utána, és belevetem magamat a sűrű, hogy nehogy elvesszen.

- Jó kérdés, talán keresnünk kellene egy dombfélét vaygegy magaslatott és akkor meglátjuk a legmagasabb fát. Esetleg fel is mászhatunk egy fára de jut ezsembe lebegtessetek fel!

- A legnagyobb fát kellene keresnünk...és az Erdő szélén van, ha nem tévedek...jó lenne tudni, melyik oldalon van. Északon? Keleten? stb. - mondom.

- Ez egy nagyon jó kérdés. Tájolj! - ekkor a pálcám hegye észak fleé mutat. - Nos, lehet, hogy valamerre a közepénél lesz, nem? Mi is állt a levélben? - kérdezem

A lányok meglepetésemre igazán gyorsan reagálnak esélyt sem adnak annak a lénynek ami a hangot kiadta. A lányok elindulnak a hang irányába de utánnuk szólok.
- Szerintem inkább menjünk gyorsan tovább, ki tudja van e társa vagy meddig működik rajta a varázslat. - majd egy varázslatott kántálok - Lumos solem! - s egy nagyobb fénypont kezd el lebegni előttünk ami sokkal jobban bevilágítja a környezetünkket.
- Szerintetek merre lehet az a fa amit keresünk? Mert az erdő másik oldala tág fogalom.

- Lumos! - felemelem a pálcámat, mert sötét volt és látni akartunk azt a valamit, vajon mi is lehet az. Közelebb mentünk.

Előveszem a pálcámat én is.
- Itt mindannyian bátrak vagyunk. Semmitől sem félünk, hiszen itt vagyunk egymásnak, ezáltal bátorítjuk egymást. - mondom, majd a hirtelen hangra odakapom a fejemet, és a pálcámat odatartom.
- Vajon mi lehet az itt? - kicsit közelebb megyek, mintha morogna valami. - Mi a fene? Petrifikus Totalus! - kiáltom, és valami elpuffant.