158. Terápiás virágszedés (Privát játék, Wang és Tia) (FIGYELEM! Felnőtt tartalom!)

Először én is úgy tettem, mintha a hálókörletembe mentem volna a vacsora után. Sőt igazából tényleg megtettem, de csak a kabátomért meg a seprűmért mentem.  Utóbbit egyelőre csak sétapálcaként használtam, de nem zártam ki, hogy használni is kelljen később. Ki tudja hol és mit látok meg.
Már ősz volt ugyan, de az a meleg, nyárba kapaszkodó ősz. Elég hűs volt a levegű, hogy ne följön meg az ember, de azért csak késő este kezdtünk volna fázni. Tökéletes egy esti sétához, főleg a fák között.
Az erdő szélén álltam meg, éppen hogy csak takarásban. Aki tudja, hogy keresni kell valakit, az látni fog. De akit el akarok kerülni, az nem.
Reménykedtem, hogy Tia eljön. De nem tudhattam biztosan, hogy mi a terve estére. Lehet, hogy békülős szex Darmannal, vagy tudom is én.
"Fél órát várok, utána bemegyek egyedül."

Amint eltünedeznek a tányérok az asztalról, befejezettnek tekintem az évnyitót és felállok a helyemről. 
Darman is hasonlóan tesz, így együtt indulunk ki a kastélyból. Egyenlőre nem tudok mit mondani neki, és ő is szótlanul lépked mellettem. Jól tudom, hogy Wang vár rám a kis esti sétánk miatt, de nem akarom megbántani a társamat sem. Úgy döntök, hogy hagyom őt a gondolataiba révedni, és egy öleléssel és egy gyors csókkal elköszönök tőle. 
Tényleg érdekel, mit szeretne Wang, bár valószínűleg Lisának szeretne valami szép csokrot gyűjteni. Én jól ismerem az erdőt, minden benne élő teremtménnyel együtt. 
Felmegyek a szobámba, egy - két üres fioláért, hiszen ha már az erdőbe megyek gyűjtögetek én is néhány bájital hozzávalót. 
Nem váratom soká a fiút, de egy kissé meg szeretném őt viccelni. 
Messziről látom őt, de az erdő egy másik pontján lépek be, és a fák felől közelítem meg Wangot. A háta mögé lopakodok, és lazán befogom a szemeit, közben selymes hangon a fülésbe duruzsolom: 
- Szép estét fiatalember! Nem fél,hogy megtámadja valami sötét szörnyeteg az éjszakában? 

Ahogy hirtelen elsötétül a világ, ugrok egyet meglepetésembem. Valami puhába és illatosba ütközök, aztán meghallom Tia sutyorgását. Próbálnék nem libabőrös lenni, de nem megy.
"Fene a száját, tudja mit csinál"
Megfogom a kezeit, leveszem a szemeimről és átölelem velük magam. Mosolyogva nézek vissza rá a vállam fölött.
- Hát inkább engem, mint a szépséges fiatal lányokat - kacsintok rá nevetve, bár tudom, hogy jelenleg ő a legveszélyesebb entitás az erdőben.
- Örülök, hogy eljöttél, Tia. És azt is, hogy nem felejtetted el a régi önmagadat. De elmemágia nélkül is látom, hogy valami nagyon nyomja a lelkedet. Fantáziátlan vagyok jókedvre derítésben, de remélem tudunk szerezni neked valami ritka bájital alapanyagot. Hátha attól a lelked is mosolyogni fog, nem csak a szád.
Az arcád fürkészve próbálok figyelni a jelekre, hogy mit is érez igazából. Az láthatóan jót tett neki, hogy visszatért a kastélyba, és köztünk van.
"De valami akkor sem kóser. Érzem."

- Kóser? - kérdezek vissza meglepetten, fel sem fogva, hogy éppen az elméjében olvastam. - Mi köze a zsidó étkezésnek hozzám? - kérdezem meglepetten, de annyibe is hagyom. 
- Azt hiszem, ha bármi fenyegető lenne a közelben, arról tudnék. A vadak, még nem jöttek elő, apám pedig ma tuti nem jön az erdőbe. Szóval szabadon gyűjtögethetünk. 
El is indulok kicsit beljebb az erdőbe, nehogy valamelyik cirkáló tanárba ütközzünk. De néhány lépés után megállok, és szembe fordulok a fiúval. 
- Tartozom egy bocsánatkéréssel, és egyúttal egy kérdéssel is. 
Szeretnék elnézést kérni, hogy Svájcban belenéztem az elmédbe. Nem véletlenül, hanem tudatosan. Sajánlom, hogy kihasználtam a gyengeségedet, hiszen éppen beütötted a fejedet. Megértem, hogy emiatt megharagudtál rám. De azóta is furdal a kíváncsiság. Tényleg szeretnéd megtudni, milyen egy vámpír harapása? - nézek Wangra.

A kérdésére majdnem kibuggyan belőlem egy nevetés.
"Jaj, Tia. Olyan vicces, amikor félreért valamit."
Már a nyelvem hegyén van, hogy ő is egy elég finom falat, de mi is és a beszélgetés is tovább halad.
A szavai megdöbbentenek. fel se merült bennem, hogy haragudnom kellene rá, azért, hogy a fejembe nézett.
A növényeket nem néztem. Biztos voltam benne, hogy az igazán jó dolgokat beljebb találjuk. Baby Yoda kövén túl.
- Oké, először is tisztázzunk valamit. Eszembe se jutna azért neheztelni rád, hogy a fejemben olvasol. Néha még hasznos is, mert nem mindig találom a megfelelő szavakat. Hogy őszinte legyek Tia, azt hittem nekem kell bocsánatot kérni tőled. Tudod, amikor bevertem a fejem,  egy nagyon élénk látomásom volt, amelyben nagyon sok mindent csináltunk mi ketten. Feltűnt, hogy kerülöd a pillantásomat és én biztosra vettem, hogy azért, mert láttál mindent, és helyteleníted, amit a tudatalattim ezek szerint akar.
Vártam egy kicsit, élvezve a friss levegőt, és a finom virág illatot. Hadd emésztgesse a hallottakat. Kihül a torkom, ha sokat beszélek.
- Ami a harapást illeti, - fordulok felé, mire tudatosul, hogy ő maga a virág illat. - igen. Tényleg kíváncsi vagyok, hogy olyan jó-e, mint mondják. Elvileg jobb mint a szex, de tekintve, hogy egyikben sem volt részem, ez nekem nem mond semmit. A kutatásra meg nem hagyatkozhatok, mert az csak azt igazolja, amit apád szeretne, hogy igazoljon.
"Ahh. Témánál vagyunk, basszus. Lehet zenékről kellett volna beszélnünk. Végülis onnantól borult meg szegény, hogy Vlad megjelent Svájcban, hogy megkloroformozza. Pont őt nem kellett volna szóba hoznod, Wang, te idióta."

- Élénk látomás? - vörösödök el, és azonnal elkezd furdalni a kíváncsiság, vajon mit is hagytam ki, amikor elszégyelltem magam, és kiléptem Wang elméjéből. 
- Én csak annyit láttam, hogy a képzeletedben a falhoz szorítalak, és megharaplak. Volt még más is? 
- érdeklődök. 
- Hogy a harapás jobb e a szexnél? Őszintén szólva fogalmam sincs. A harapást ugyan már próbáltam, de nem hinném hogy bármelyikük is élvezte volna. Az eddigiek leginkább belehaltak az élménybe. - sütöm le a szemem szégyenemben. - Nem vagyok rá büszke. Bár Vlad szerint, ha sokat gyakorlok, tudni fogom, hogy álljak meg, és hogyan tudok finoman harapni. 
Ami a szexet illeti, hát még nemigen volt hozzá szerencsém. Valahogy mindig minden rosszra fordult, amikor próbálkoztunk. - itt az arcom már lángol, bár talán Wang nem veszi észre a jótékony félhomályban. - Szóval, nem tudom jobb e a harapás a szexnél, bár azt igen, hogy elég erőteljes tud lenni. - halnak el a szavaim, ahogy elég élénken jelenik meg előttem a retinámba égett kép, amint Chris épp a szombat esti snack-jéből csalogat elő elég hangos, és kéjesnek tűnő hangokat. 

Aztán a kép hirtelen változni kezd. Összekeverednek az emlékek, és a Wang elméjében látott kép összemosódik a vámpír kéjes étkezésével. 
Néhány pillanat múlva olyan erősen rázom meg a fejemet, hogy a hajam lobogva repked a fejem körül. Nem merek Wang szemébe nézni. A levegő, mintha hirtelen több fokkal megemelkedett volna körülöttem. 

- Öhm, izé... Arrafelé láttam érdekes növényeket! - jelentem ki, és nagy lépésekkel elindulok a mutatott irányba, mintegy menekülve a kínos szituációból.

"Hogy volt-e más is? Áááh nem. Csak éppen olyan vadul csókoltuk egymást, hogy majdnem a ház fala kidőlt."
A szavai adnak bőven gondolkodási időt. Én csak egy áldozatáról tudtam, akit halálra szívott. A beteg öregemberről a dzsungelben. De amit a harapásról mondott, egyértelművé tették, hogy voltak mások is. Méghozzá sokkal többen. Sejtettem, hogy ezek mikor következtek be. Úgy döntöttem várok, hogy oldódjon a feszültség, mielőtt rákérdezek, és reménykedtem, hogy az elmemágiája nem buktat le túl hamar.
Hogy ugyanannyit volt a másik nemmel mint én, az őszintén meglep.
"Tényleg senki se csinálja? Komolyan velem van a baj? Akkor már értem Lisának miért idegen ez a kangörcs."
Tia olyan gyorsan lő ki a fák közé, mintha fokhagymás pirítóst vacsoráztam volna. Utána futva csak teljesen hétköznapi növényeket látok. Meg valami pirosat kilógni a haja alól. Mellélépek és óvatosan ráfésülöm a fekete függönyt a bűnjelre.
- Ilyeneket a koli előtti kaspókban is látsz - bököm oldalba. - Mi rémisztett meg ennyire, Tia?

Az elterelő hadműveletem kudarcba fulladt. Wang hamar utolért, még azelőtt, hogy arcom vörössége eltűnt volna. 
Persze azonnal rájön, hogy valami nem oké. És akkor elkövetem az a hibát, hogy felnézek, egyenesen a szemébe. 
És akkor történik valami. 
Érzem, ahogyan gondolataim akadálytalanul áralomni kezdenek feléje. Onnantól, hogy nekimegyek Vladnak, a kislány megtámadásától, egészen az utolsó képig, ahol Wang nyakán csüngök, miközben kezeim testes teljesen más  részeit fedezik fel. 
Annyira meglepődök a képességem ezen új kibontakozásán, hogy nem is tudom leállítani. 
Persze tudom, hogy az elmemágisok képesek gondolataik megosztására, mások elméibe való bejuttatására, de én eddig soha nem voltam erre képes. Persze megint a legjobb időzítéssel jön elő. 
A szemkontaktust megszüntetve, lehajtott fejjel várom Wang reakcióját azzal kapcsolatban amit látott.

Várakozón néztem a lányra, de részletesebb választ kaptam, mint kértem. Ahogy a tekintetünk találkozott eltűnt körülöttem az erdő. Olyan volt, mintha egy zsupszkulcshoz értem volna, csak kisebb volt a rántás.
Egy szobában találtam magam. Hasonlított a Blackthorn kúria belterére, de gazdagabban, szebben bútorozott. Volt egy sejtésem, hogy merre járhatok, de a szoba közepén nevetve álló alak beigazolta.
"Ez a Törcsvári Kastély. Itt lakik Vlad."
Tia is ott volt vele. Vagyis valaki, aki nagyon hasonlított Tiára. Az az izzó gyűlölet, ahogy újra és újra rávetette magát az apjára teljesen idegen volt tőle.
"Most mondta meg neki" döbbentem rá. "Tia megtudta, hogy Vlad hazudott nekünk. És hogy ő mindig is igazi vámpír volt. Nem csak papír."
Egy kicsit reménykedtem, hogy ő fog nyerni, de Vlad olyan könnyedén söpörte félre a támadásait, mint egy legyet. Aggódva néztem körbe potenciális fegyver iránt, megfeledkezve a pálcámról. Meg is láttam egy gyertyatartót az asztalon, de ahogy indulni készültem, a lábam nem mozdult.
"Gyerünk már, Tiának segítségre van szüksége!"
De semmilyen erőlködés vagy könyörgés nem segített. Ez csak egy látomás volt, még annyira se tudtam közbeavatkozni, mint egy Merengőben. Tehetetlenül, némán sikoltva néztem, ahogy Vlad megragadja Tiát és olyan erővel vágta falhoz, hogy elájult.
"Finomabban nem lehetett volna, te szemét?!"
Nem is tudtam, hogy az én haragomat éreztem, vagy Tiáét, de gyűlölködve néztem a vámpírt, miközben a kép apró szemekként szertefoszlott, mintha az idő homokja újra sivataggá állna össze.
"Hát persze, ezek az emlékei. Arra nem emlékezhet, amit nem lát."
Az előzőt egy új kép váltotta fel. Egy hideg, sötét börtöncella. Tia ott volt, természetesen. A falból kilógó láncokhoz volt bilincselve. Nem kevés bűntudattal eszméltem rá, hogy valami különösen erotikusat találok abban, ahogy le van kötözve.
De amiket ezután láttam, abban már nem volt semmi izgató. A kiabálást, a könnyeket, ahogy fogaival feltépi a saját húsát, hogy ételhez jusson. Na és magát az ételt. Végre választ kaptam, hogy mi nyomja a lelkét-
"Tia......"
Még a látomás ködén is éreztem, hogy kint az erdőben valami forró, nedves és sós folyik végig az arcán.
"Grindelwald valagára, mit kellett ennek a szegény lánynak átélnie? Mire kényszerítették? És mennyi erő van benne, hogy ezek után még tudott mosolyogni és viccelni a többiek előtt?"
Ki akartam szállni a fejéből, de nem tudtam. Oda akartam menni hozzá, megölelni és a fülébe súgni, hogy minden rendben lesz. Hogy ettől ő még ugyanaz a Tia Prince, akit megkedveltem. De nem tudtam nem látni ezt az éber álmot.
Végül visszaértünk a jelenbe, de a látomás nem állt meg. Mintha csak a vágyaimnak engedelmeskedne, Tiával együtt öleltük egymást. Beletelt pár pillanatba, mire megláttam, hogy Tia nem sír a vállamon, hanem harapja. Éreztem, hogy az erdőben a nyakamhoz nyúlok. Oda, ahova a svájci látomásomban is harapott. Láttam, ahogy az ujjaival a hajamba túr.
"Igen, valahogy így volt Svájcban is. De hol a másik keze?"
Magamtól nem tudtam körbe járni, várnom kellett, hogy a látomás mutatja meg. Nem volt így olyan élénk, mint Svájcban, de azt láttam magamon, hogy élvezem.
"Talán ez a jövő?" Kérdeztem olyan hangon, ami akár reménykedés is lehet.
Gondolatban bokán rúgtam magam, amiért hűtlen vagyok Lisához.
"Hűtlen? Mi ez a marhaság? Nem is jártok. Fontosak vagytok egymásnak, igen. De az nem jelenti, hogy a barátnőd."
De akartam, hogy az legyen? A válasz egyszerű. Igen, akartam, Kedveltem Lisát és vágytam rá. Azt akartam, hogy együtt legyünk és boldogok legyünk együtt. Ezért fájt annyira, hogy neki annyira idegen, nevetséges és taszító, ahogy én szeretek. Ahogy én vágyok.
"Én csak elfogadásra vágyok, törődésre, és hogy valakit szanaszét harapja a nyakamat."
Nos, a fejemben pont ez történt. Tia egy pillanatra elvette a száját a nyakamról és én kéjes nyögéssel hátra hanyatlottam. Akkor láttam meg, hogy.
"Hé, a másik keze OTT van?!"
Egy újabb rántással visszakerültem a jelenben és az erdőbe. Már az igazi Wang állt szembe az igazi Tiával.
Nem tudtam mit mondjak. A múltról beszéljek? Hogy nekem mit mondott Vlad? Hogy Sajnálom mit kellett átélnie? Biztosítsam, hogy nem szörnyeteg? Vagy azt a másikat hozzam szóba? Azt, hogy hol jártak a fogai? És a másik keze?
Végül odaléptem hozzá. Bátorítón a vállára tettem a kezem, de elvettem és inkább az állát toltam fel, hogy a szemembe nézzen.
Nem tudom honnan vettem a bátorságot. Főleg úgy, hogy elvileg azért jöttem az erdőbe, hogy Lisát engeszteljem ki egy csokor virággal, őt nem várja a jegyese. De rohadjak meg, tetszett amit láttam és vágytam, hogy úgy érintsenek meg.
- Ha szeretnéd, én bízok benned, hogy meg tudsz állni. Az a Tia, akit én ismerek, nem egy szörnyeteg. És nekem te mindig az a Tia maradsz.

Rettegek attól, hogy mi lesz a reakció. Aztán Wang közelebb lép hozzán, és a vállamhoz ér. De aztán olyan hirtelen enged el, mintha megégetném.
Egy pillanat alatt végigfut rajtam a hideg. *Hát ennyi. Fél tőlem, de mégis mit vártam?*
Aztán egy kezet érzek, ahogy az állam alá nyúl, és felemeli, hogy a szemembe nézhessen. A meglepetéstől tágra nyílnak a szemeim. 
*Hát mégsem fél? Nem gyűlöl?* 
A szavai lassan érnek csak el a tudatomig. *Mit szeretnék? Hová álljak?* *Nem vagy szörnyeteg. Mindig Tia maradsz* A mondatok, mint a mantra egyre ismétlődnek az elmémben, és lassan felmelegítik a rettegéstől jéghideg lelkemet. 
Nézek a fiúra, aki néhány hónapja önként adta nekem a vérét, aki mindig ott volt, amikor szükségem volt rá, és aki bár a társam nem lehet, mégis rajta kívül a legközelebb áll hozzám. Vagy talán még nála is közelebb. Fogalmam sincs, hogy annak, hogy imént összekapcsolódott az elménk köze van e ahhoz, hogy a vérét már kóstoltam, vagy hogy az ő vérét kóstoltam először. 
Emlékszem arra a delíriumos állapotra, amit utána éreztem, és arra az érzésre is, amit akkor éreztem, amikor a hotelben a balzsamot masszíroztam a hátába. 
Budapest óta érzek egyfajta kapcsolatot közöttünk, amely lehet egy szoros barátság is, de ha őszinte akarok lenni magamhoz, ez több annál. 
Vajon milyen lenne megharapni őt? A vére kiált nekem. Ismerem már. És Darmannal azonos a vércsoportja. 
Darmanra gondolva megállok egy pillanatra. Ő a társam. És Lisa? Wang Lisához tartozik. De megtagadhatjuk e azt a valamit, ami egymáshoz köt bennünket? 
Nagy sokára, remegő hangon szólalok meg.
- Tudod, az előbb az elménk teljesen összekapcsolódott. Érezted, amit éreztem, és én is éreztelek téged, s a vágyaidat. Innentől teljesen felesleges a hazugság. Nyílt lapokkal tudunk játszani. Boldog vagyok, hogy nem rémített és futamított meg téged, amit a fejemben láttál. Minden idegszálammal igyekszem az a Tia maradni, akit megismertetek. De nem tagadhatom tovább azt, ami vagyok. Vámpír vagyok. Szükségem van vérre, és ehhez vadásznom kell. A te véredet kóstoltam először, és nem tudom, hogy ettől van e ez a különleges kapcsolat köztünk, vagy sem, de nem igazán tagadhatjuk, hogy mindkettőnkben él egyfajta testi vágy is a másik iránt, jóllehet a szívünk mindkettőnknek másért dobog. Vagyis a tiéd. Az enyém csak néha dobban. - eresztek meg egy szóviccet, hogy kissé oldjam a komoly hangulatot. 
- Tudom hogy vágyod a harapásomat, ahogy én is azóta szomjazom a véredre, mióta azt megosztottad velem. De nem kockáztathatok. Örülök, hogy bízol bennem, de én még nem bízom eléggé magamban. Sohanem bocsátanék meg magamnak, ha egy rosszul sikerült mozdulat miatt elveszítenélek. 
- Ugyanakkor a legtöbb esetben a vámpírok valóban az áldozat nyakából szívnak vért. De van más lehetőség is. A könyökhajlat egy másik olyan pont, ahol elég erősek az erek. Ez ugyan egy picit fájdalmasabb, ám nincsen veszélyben a légcsöved, és a kezedet könnyebb is meggyógyítani. 


De őszinte leszek. Fogalmam sincs, hogy milyen érzés lesz ez. Mint láthattad, a vámpír harapása, vagy ahogy Vlad nevezi a vámpír csókja elég erőteljes szexuális vágyat képes szítani. Fogalmam sincs, hogy számít e, hogy anyakadat, vagy valahol máshol ér a harapás. És ha ez megtörténik, Lisa és Darman nem lesznek túl boldogok velünk. Persze nem kell megtudniuk, de mi tudni fogjuk. Nem tudom, hogy mit szeretnél? Igazából azt sem tudom, én mit akarok. Lehet most leginkább szedni kéne egy csokor virágot, és visszatérni a szobáinkba. - hallgatok el, és csak most tűnik fel, hogy a beszédem közben olyan közel léptem Wanghoz, hogy csaknem összeér az orrunk, s a kezeim valahogyan a vállára kerültek.

Ahogy a visszafordulásról beszél megfogom az egyik vállamon nyugvó kezét, mintha attól félnék, hogy megszökik. Talán egy kicsit így is van.
"Most kicsit úgy állunk, mintha táncolni akarnánk." - Fut át a fejemen a gondolat, mire a másik kezemet a csípőjére teszem, és belekezdek egy lassú, ügyetlen keringőbe.
- Nézd, Tia. Nem azért hívtalak, mert virágot akarok szedni Lisának. Az megy egyedül is. Veszélyes az erdő, de elsősként is csak ő volt velem, amikor bájital alapanyagokat szereztem Baby Yoda kövén túl. Azóta meg sokkal erősebb lettem. Nem, téged azért hívtalak, mert láttam, hogy valami olmos súllyal nehezedik rád, és könnyíteni szerettem volna rajta. Most, hogy itt vagy, nem fogom hagyni, hogy félve, kétségek között menj aludni.
Az övébe fúrtam a tekintetem, bár lehet, ez nem volt okos dolog. Éreztem a leheletét az arcomon, rácáfolva arra, hogy élőhalott.
- A túlzott erőlködést meg felejtsd el. Ide is a görcsös ragaszkodásod juttatott. Igen, vámpír vagy. De emelett egy kedves, gondoskodó valaki, aki védelmez és gyógyít. Mi eddig is szerettünk, pedig tudjuk, hogy vért iszol.
Beszéd közben tudatosult csak bennem igazán, hogy milyen közel vannak az arcaink. Az orrunk össze-összeért. És a szánk...
- Apropó szeretet. Nem tagadom, hogy Lisa fontos nekem, és hatással van rám. De nem tudom, hogy ez mire elég. Eddig akárhányszor vesztünk össze, mindig az volt a baj, hogy túl sokat akartam túl korán. Nem lehetek önző, nem kényszeríthetem olyanra, amit nem adhat önként. De magamat se tagadhatom meg. Vannak igényeim, vannak vágyaim. és igen, köztük vagy.
Néztem a szemét és ott láttam azt a mohó csillogást, amit ott akartam látni.
- Én is érzem azt a kapcsot. Hogy ez a vérem miatt van? A talán túlságosan elengedett elmemágia az oka? Esetleg az, hogy egy objektíven gyönyörű lány vagy igényesen megválogatott ruhákba bújtatva, azt nem tudom. De nem is biztos számít. Eleget féltem, eleget szégyenkeztem. Nem félek bevallani, hogy kívánlak. Vágyok rád, Tia. Az érintésedre, a harapásodra. És a tudat, hogy te is vágysz rám boldogabbá tesz mint bármi, amit mástól kaptam.
Hatásszünetet tartok, hogy eljusson a tudatáig. Meg, hogy egy utolsó lehetőséget adjak magamnak, hogy visszakozzak. Bár tudom, hogy azzal elkéstem. Annuska már megvette az olajat.
- Nem ez volt a terv, de azt hiszem, ha akarnánk se tudnánk megakadályozni, hogy történjen valami. Szóval azt javaslom, Tiara Prince Tepes, gyorsan peckeld ki a szád a nyakammal, ha nem akarod, hogy megcsókoljalak.

Csillogó szemekkel hallgatom Wang szavait, amelyek gyógyírként hatnak rám. Ha akarnám sem tudnám tagadni, hogy mekkora hatással vannak, nemcsak a lelkemre, de bizony a testemre is. De sokkal óvatosabb vagyok annál, semhogy kockáztassam a barátságunkat, egy pillanatnyi fellángolás miatt. 
És még valami visszatart. Biztosra kell mennem.

- Kívánsz engem? De kit kívánsz? Tiát a nőt, vagy Tiát a vámpírt? Mindkettőt? Biztosan? - kérdezem a fiútól, majd hátralépek tőle, és egy pillanat múlva már nem a bájos leányzó áll vele szemben. A hajam hosszabb lett, szemeim égő vörös színűre változtak, bőröm olyan sápadt fakóvá vált, hogy a lassan felkelő hold, fákon átszűrödő fényét visszaverte, arcom eltorzult, és láthatóvá váltak hatalmas tépőfogaim, ezzel egyidőben a karmaim is megnőttek. Így, teljesen átalakult vámpír formámat az apámon, és Chrisen kívül még senki nem láthatta. 
Fél pillanat, és már ott álltam Wang háta mögött, hátulról átkaroltam a nyakát, majd a füléhez hajolva kérdezem tőle. 

- Így is tetszem, kívánsz? Azt akarod, hogy megharapjalak? Tényleg kockáztatnád az életedet ezért? Nekem adnád azt életedet és a halálodat? 

Nem várok válaszra. Egy pillanattal később újra Tiaként állok a fiú előtt. 

- Mit gondolsz most? - nézek rá. - Még mindig szeretnél? Meddig? Ma éjjel? És mi lesz holnap? Kerüljük egymást? Elfelejtjük ezt az egészet, mintha mi sem történt volna? Vagy titokban az éj leple alatt találkozgatunk az erdőben? 

A szemem láttára alakult át. Láttam már harci alakban, a látomásomban láttam égővörös szemekkel. De ennyire még nem adta át magát a vámpírnak magamban. Veszélyt árasztott, de valahogy izgató is volt. Nem véletlenül adrenalin függőek egyesek, bár én sose tartottam magamat annak.
Elképzeltem, ahogy azok a karmok a hátamba vájnak, és arról tényleg elhittem, hogy iszonyúan fájnak. Borzalmas sebeket tudna okozni nekem. Ahogy átkarolta a nyakamat iszonyúan hideg volt. Egy kripta hidege. De nem tagadhattam le, hogy a bőröm bizsergett, ahogy hozzám ért. És a hangja...
Mélyebb volt a szokásosnál, volt valami megfoghatatlan benne. De nem éreztem fenyegetőnek. Inkább volt vágyakozó, és rimánkodó. Nem tudta meghazudtolni magát.
"Tia az minden körülmények között Tia"
Vártam, hogy visszaváltozzon, csak utána szólaltam meg.
- Még mindig? Igen. Meddig? Bíznod kell magadban, hogy amit te tudsz nyújtani, azt nem unom meg egyhamar. Tudom, hogy meg tudnál ölni, ha akarnál.
Benyúlok a kabátom alá, és előhúzom a Danieltől kapott kést.
- És azokkal a karmokkal, még nem is lenne szükséged ilyenre.
Ledobtam a kést a fölre. Nem túl messze, de olyan távolságra, hogy ne érjem el. Előhúztam a pálcámat.
- Igazából ilyen se kell neked, ha bántani akarsz. Felszakítod rajtam a bőrt, húst, csontot, és meghalok, mire rám találnak.
Eldobtam a pálcámat is.
- Talán használhatnám rád a rettegés karkötőjét, de azt hiszem töltődnie kell svájc óta.
Lecsatoltam a csuklómról és eldobtam.
- A seprűmet elengedtem, amikor keringőzni kezdtünk. Szóval már csak a Rend medál menthetné meg az életemet.
Kibújtam a medálból és engedtem, hogy magam mellett a földre hulljon.
- Az életem teljes egészében a te kezedben van, Tia. De nem félek. Melletted sose félek. Legalábbis nem magamért. Téged féltelek, még akkor is ha tudom, hogy erősebb és jobb varázsló vagy, mint én. Mert minden ami vagy megőrzésre érdemes.
Közelebb képtem hozzá és megfogtam a kezeit.
- És most tízig számolok.

Lélegzetvétel nélkül vártam a válaszra, de erre nem számítottam. Ahogy lassan, egytől - egyig megszabadul mindentől, ami megvédhetné egyre inkább szorul össze a gyomrom, és egyszerűen nem hiszem el azt a fokú bizalmat, amit kapok. 

Ahogy a kés a földre esik, követem a szememmel, amikor a pálca, és a karkötő is földre hull, megremegek. Aztán hogy az életünket oly sokszor megmentő medál is a porba hullik, valami elszakad bennem. 
Könnyezni kezdek. Soha, senki nem bízott még bennem ennyire. Tulajdonképpen én sem bíztam magamban még ennyire. 

Aztán Wang számolni kezd, és én úgy döntök belemegyek a játékba. De nem lenne a nevem Tiara Prince Tepes, ha nem húznék lapot 19-re. 
- Szóval azt gondolod, hogy akarsz engem? -kérdezem, ám most már teljesen más hangon, mint az előbb. - most sokkal inkább kacérnak hangzik. 
- Hát akkor Wang uraság. Egye is meg amit főzött. - mosolygok a fiúra, majd közelebb lépek hozzá. 

Nem változom még át, csupán Tiaként vetek rá egy csábító mosolyt, majd mögéje lépek és a füléhez hajolok. 

- Pontosan mit is szeretnél? - kérdezem, majd lágyan ajkaim közé veszem a fülcimpáját, és szívni kezdem. Élvezem, ahogy érzem a fiú légzését szaporábbá válni.

Ahogy a fülemet az ajkaim közé veszi szaporábban kezdem venni a levegőt. Elégedetten dorombolva gondolkodok el a válaszon.
"Pontosan mit szeretnék?"
Erre nem volt egyszerű válasz. Két kép kergette egymást a fejemben. Az egyikben Tia a karjaimban feküdt Éva kosztümben és a nevemet sóhajtozta, miközben az ujjaim teljesítették a kívánságait.
A másikban vadul az egyik közeli fa törzséhez nyomott a kezét a számra tapaszta, hogy ne ellenkezzek, ha mégis meggondolnám magam és nem kérte, amire vágyott, hanem elvette.
- Mutasd meg nekem, hogy meddig tartanak azok a bizonyos vágyak - feleltem nagy sokára.
Majd kis idő múlva egy lágy sóhajjal hozzátettem.
- Hat.
Hátranyúltam és magam köré vontam a karjait- Egyelőre csak a mellkasom körül. De azért meghagytam egy enyhe húzást lefelé.

Ahogy Wang a karjaimat maga köré vonja, testem szorosan az övéhez nyomódik. Kezeimmel a mellkasán, már nem csak hallom, de tapinthatóan érzem is, ahogy mellkasa minden lélegzetvételnél, emelkedik és süllyed. Érezni akartam, nemcsak több réteg ruhán keresztül. Bár a belőle áradó meleg, már így is érződött, még inkább érezni akartam. Lassan csúsztattam le a vállairól a kabátot. A művelet nem is volt anniyra gyors, meglepően széles vállai vannak, és éreztem a szépen domborodó izmokat is. Közben nem tudtam megállni, hogy ne szippantsak bele mélyen a nyakába. 

Ám ez végül nem várt következményekhez vezetett. Ahogy az orrom megérezte a puha bőrt a fiú nyakán, azonnal éreztem a bennem történő változást. Hogy ez jó volt, vagy sem, most már késő volt gondolkodni rajta. Most már nemcsak a nő, de a vámpír vágyai is előtérbe kerültek. 

Meglepő módon azonban egyáltalán nem éreztem a pusztítás, és az éhség kielégítésének vágyát, amit eddig az áldozataimnál. Egyetlenegy vágyat éreztem, ami egyre közelebb hajtott ehhez a férfihoz. 
Végül a kabát leesett, és az alatta lévő felsőn keresztül éreztem Wang testéből áradó forróságot. 
Érezni akartam a csupasz bőrét, és azt akartam, hogy melegítse fel az én jéghideg testemet. 

Óvatosan, hogy meg ne sértsem a bőrét, a póló alján hátul simítottam végig Wang derekán, majd a ruhája alá is betévedtek az ujjaim. Karmaim lágy óvatosággal, csak alig értek hozzá a fiú lágy, meleg bőréhez, bár így is megremegett ujjaim hűvösségétől. 

Hogy eltereljem a figyelmét a hűvös érzésről, és arról amit tenni szándékozok, óvatosan lágy csókot nyomok a nyakára, majd nyelvemet végighúzva lüktető vénáján nedves nyomot hagyok rajta. 

- Túl sok ruha van rajtad. - súgom lágyan a fülébe, és arcomon egy számára nem látható huncut vigyorral az eddig hátát simogató kezemet megfordítom, és egyetlen mozdulattal éles karmaimat az anyagba vésve foszlányokká szakítom a ruhadarabot. 

- Upsz! Milyen kár érte! - sóhajtom a fiú tarkójának. A testéről leváló ruhadarabot óvatosan engedem le a vállairól, hátán ajkaimmal követve annak útját, majd lassan magam felé fordítom.

Ahogy lassan lecsúsztatta a kabátot rólam, kellemes borzongás futott át rajtam. Mint egy kisgyerek, karácsonykor.
"Csak most engem bontottak ki."
- Hét......nyolc....
Mint egy száraz nyári napon a hűsítő szellő olyan volt a nyakamnak a fuvallat, ahogy beszívta az illatomat. Aztán az ismerős ujjak betévedtek a ruhám alá és én a mennyben éreztem magam.
Nem is tudtam mitől remegtem meg jobban. Hogy mennyire hideg volt az érintése, vagy hogy mennyi sóvárgás volt azokban az ujjakban.
- Nyolc és fél..........nyolc és háromnegyed........
De megakadtam a számolásban, ahogy a nyakamba csókolt. Hideg volt mindene, de ahogy azok a puha ajkak a bőrömhöz értek, mégis úgy éreztem, hogy lángra lobbanok. És égető vágy fogott el, hogy ezt a tüzet vele is megosszam.
A szavaitól majdhogynem könny szökik a szemeimbe.
"Igen.....zene füleimnek."
Az éjszaka csöndjében mennydörgésként hatott, ahogy a selyeming elszakad. Nem volt hosszú életű szegény, de van, amiért megéri áldozatot hozni. És Tia ujjainak játéka igen.
- Nyolc és...ahhhhh
Már nem is tudtam, hogy nyolc és micsoda jönne, csak az ajkai érdekeltek a bőrömön. Ahogy magam felé fordított nem bírtam tovább. Magamhoz rántottam és a számat az övére tapasztottam. Úgy ittam be a hűvös ajkakat, mint sivatagi vándor a déli napon. A kezeim a ruhája alá nyúltak, hogy érezhesse mennyire lángra lobbantott.
Nem akartam elengedni, de látni akartam a szemében a reakcióját ezért bontottam a csókot készen arra, hogy újra lecsapjak rá, ha nem lesz elég gyors.
- Tíz

Kacér játékom abban a pillanatban szűnik meg játéknak lenni, ahogy Wang ajka lecsap az enyémre. Ahogy kezei a pólóm alá tévednek, minden érintése nyomán forróság önti el hideg bőrömet. Ajkai falják az ajkaimat, de figyelek rá, hogy ne sértsem fel ajkát a fogaimmal. 
Szemeimet lehúnyva élveztem a csókot, amely nem tudom meddig tartott, de az ízlésemhez képest túl hamar ért véget. 
Amikor a forró ajkak elhagyják a számat, kinyitom a szememiet, és egyenesen Wang tekintetébe fúródik a tekintetem. 
Érzem, most újra én következem a mi kis furcsa játékunkban, ami egyre jobban felkorbácsolja mindkettőnk vágyát. 
*Jól van hát, hadd tudja meg a kis Don Juan, mit is eresztett szabadon* - gondolom, majd egy jó adag vámpírdelejt indítok útjára. 
- Mondd el nekem, hogyan szeretnél engem! - búgom neki, miközben közel hajolok hozzá. Ajkaimmal elérem forró ajkait, majd egy apró szúrással megsebzem az alsó ajkát. Éppen csak annyira, hogy egyetlen csepp vére serkenjen ki belőle, melyet azonnal meg is kóstolok nyelvem érintésével, s ugyanezen mozdulattal a nyálam be is gyógyítja a kicsiny vágást.

Csillagokat láttam, ahogy az ajkamba harapott. Fájt is, de közben izgató volt. Jobban, mint bármi, amit átéltem. Lángolt a bensőm és üvöltve követelt még többet. Ahogy a nyelve a sebemhez ért, majdnem utána kaptam a felső ajkammal, de egy gyakorlott táncos kecsességével libbent el a "támadásom" elől.
- Csináld - sóhajtottam neki. - Vedd, el, ami jár. Mutasd meg, mennyit akarsz belőlem!
Szinte mát hörögtem, pedig alig ért hozzám. Magamhoz húztam, hogy a fülébe súghassak. A feje, azokkala csábító fogakkal a vállamon pihent. Egy pillanatra megharaptam a fülcimpáját, majd belesúgtam.
- Hitesd el, hogy akarsz engem és olyat adok neked, amiről Vlad a sok száz éves tapasztalatával még csak nem is hallott.
Hogy szavaimnak nyomatékot adjak, az a kezem, amelyik nem a tarkóját nyomta a vállamra, megtalálta a nadrágja gombját, és mintha csak egy porszemet akarna elpöckölni, kipattintotta a helyéből. Az ujjaim elindultak befelé a résen, de csak éppen sejtetve, hogy mit tervezek. Magam is meglepődtem, hogy képes vagyok várni.

Szavai talán jobban megbizsergettek, mint a kezei és ajkai, ám amikor a fülemen éreztem a fogait, felhördültem.
Amikor ujjai játszi könnyedséggel törnek be a szűk nadrág nyílásán megremegek. 
A játék, már nem játék, de tudom mit akarok. 
Két pillanat sem telik bele, és a nemrégiben Wang elméjében látott képen kivetített vágya teljesül. 
A fiú hátam egy vagy 5 méterre álló fa vastag törzsnek csapódik, óvatos, de rendkívül határozott formában. 
- Jól hallottam? Szeretnéd, ha megmutatnám pontosan hol is helyezkedsz el a táplálékláncban? - teszem fel a kérdést búgó hangon, majd nem várva a válaszra, a fiú kínálkozó nyakához hajolok. 
Nyelvemmel kitapintom a vénát, néhány nyalintással közelebb hozva azt a felszínhez. 
Kezeim sem tétováznak sokat. Mellkasán végigsimítva fürge ujjaim már a fiú férfiasságát simítják végig. 
Egy darabig játszok vele, teljesen fel akarom izgatni, mintegy elterelve a figyelmét a harapásról, mely nem lesz kellemes. 
Aztán egy óvatlan pillanatban végigsimítva a már nedves makkon, átszúrom a bőrt. 
Édes meleg spriccel a számba, ahogyan szívni kezdem az éltető nedvet, de kezeim sem állnak meg egy pillanatra sem. 
Tudom, hogy a harapás által a nyálamból a vérébe keveredett vegyi anyagok vágyát többszörösére képesek növelni. 
Aztán már nem tudok gondolkodni. Csak birtokolni, elvenni, ugyanakkor adni akarok. Elvenni ami jár nekem, és olyan örömöt adni érte, amit soha senki mástól kaphat többé.

"Ilyet lehet a Mennyország"
Csak erre tudtam gondolni, ahogy Tia földöntűli erővel letámad. Ahogy a fa törzsének csapódok, kiszalad a tüdőmből minden levegő. Sóhajtanék, de szavaitól kihagy egy ütemet a szívem. Már épp nyögném, hogy igen, de letámad, mielőtt szólhattam volna.
"Igen! Istenem, igen! Akarj engem és ne fogadj el nemleges választ!"
Nem is fogadott el semmi ilyesmit. Ahogy belém markolt, csak azért nem sikoltottam fel, mert már nincs levegőm. Nem tudtam eldönteni, hogy olyan terepre merészkedtem-e, amire az emberi test már nem való. Vagy pont olyanra, amire született.
Nem akartam válasz nélkül hagyni ezt az örömök  valóságos óceánját. Az Egyik kezem a blúza alá siklot, a másik ujjai a nemrég kibontott nadrágját keresték fel. De hogy hol ér véget az útjuk? Nem voltam benne biztos, hogy azt érezni fogom, mert akkor végül megtörtént.
Jeges tőrként döfték át fogai a bőröm. Az ő nyakát ajkaim közé véve igyekeztem tompítani a kiáltásomat. Aztán a gyönyör fátyla borította be az elmémet, és én már nem láttam mást, csak a bíborvörös éji holdat felettünk az égen.
- Tia.....

Lassan kortyolom az édes szirupot, és érzem, hogy a torkomon végigfolyva felmelegíti a testemet. Ám nem csupán ez tüzel fel, hanem Wang kezei is, amelyek folytatják útjukat. Néhány pillanattal később érzem ahogy a fiú megfeszül, és az öröm ködében a nevemet kiáltja. 
Aztán elernyed a teste, és én egy pillanatra azt hiszem túl messzire mentem. 
Jeges rémület lesz úrrá rajtam, ahogy elveszem számat a fiú nyakától, de végül rájövök, hogy nem a vérveszteség az oka. 
Megkönnyebbülten tisztítom meg nyelvemmel Wang nyakát, majd átölelve a vállára hajtom a fejemet. 
- Köszönöm! - súgom ez a szót, beletömörítve minden érzésemet. Azt hogy ott van nekem, hogy a barátom, hogy elfogadott engem, és a feltétlen bizalmát, melyet nekem ajándékozott.

Nem olyan volt, mint a látomásban. Azt visszafogta a képzelőerőm, de a valóságot nem tudta.
Egy pillanatra azt hittem, hogy meg fogok halni. Hogy a bennem égő láng felperzseli az egész testem és én hamuvá égek Tia karjaiban.
De nem ez történt. Sokkal inkább az ellenkezője. Éreztem, de nem úgy eddig, hanem egész testemmel. Éreztem az érfalakat, ahogy lágyan simogatják a kiáramló vér fullámai. A forró levegőt, ahogy végigsöpör a tüdőmön minden egyes sóhajnál. A haja bódító illatát orromban, ahogy beborítja az arcomat. A bőre ízét az ajkaimon, ahogy a hátát csókolom. Férfiasságom, ahogy a szorításában újra és újra megfeszül, aztán elernyed. Éreztem, ahogy a teste körbeöleli az odalent kutakodó ujjaimat.
Minden porcikámat máshogy simogatta a gyönyör és a lelkem örömtáncba kezdett. Addig roptam a keringőt, míg bele nem szédültem. Akkor éreztem meg, hogy miért szédülök igazából.
Már kezdte azt érezni, hogy elszámítottam magam, de Tia bebizonyította, hogy nem hiába bíztam benne. Pont annyit vett el, amennyire jól esik. Csak magamon végignézve jöttem rá, hogy egész pontosan mennyire esett jól.
Ahogy átölelt és a fülembe súgott, könny szökött a szemembe.
- Én köszönöm - suttogtam. El akartam mondani, hogy mit köszönök és mennyire, de a fejemben nevetségesen prózainak hatottak a szavak. Inkább csak ott feküdtem alatta és simogattam.
Nem tudom meddig voltunk ott, de végül egy halk mormogás törte meg a csendet és a varázst. A fák közé néztem, de ekkor újra hallottam a morgást és ráeszméltem, hogy a hasam volt.
- Pont egy ilyen szép pillanatban jön rám az éhség - kuncogok halkan. - Bocsi. nem tudod merre van valami jó gyümölcsfa? Esetleg olyan, amiből te is főzhetsz?
"Találnánk egy bodzafát, ami még pálcának is jó."

Néhány pillanatig csupán Wang lélegzetvétele hallatszik a csendben. Hagyom, hogy szépen lassan térjen vissza a valóságba az ölelésemben. 
Amikor megkordul a gyomra, elmosolyodom. 
- Gyümölcsfa? Hát az nemigen van az erdőben, de néhány ehető növényféle igen. Ha kicsit beljebb megyünk, már talán találunk néhány szederbokrot, ami érik. Színezéknek nekem is jó lehet egy - két bájitalban. 
- Na gyere! - húzom fel Wangot, majd egy gyors tisztítóbűbájt dobok mindkettőnkre.