157. 2023/2024-es Tanévnyitó ceremónia

Éppen reggeli kávémat készítettem össze amikor Norina baglya repül be az ablakomon s dob le elém egy levelet majd majdnem, hogy össze esik a fáradtságtól.
- Csórikám, nagyon siettél mi? - kérdezem tőle ahogy ráhelyezem egy baglyoknak előkészített több férőhelyes ülőre. Hagyom, hogy igyon, egyen pihenjen.
Mivel a ablakon bármikor kimehet majd mert elvarázsolva így nem fordítok rá ennél több figyelmet. Távozik mikor úgy érzi.
A levélre nézve elfog a rossz érzés. Auror korszakomból fent maradt ösztöneim rosszat sejtetnek a tartalommal kapcsolatban.
Felbontva nem sokat kell olvasnom, hiszen az egész pár sor amit nem mellékesen igencsak gyorsan kapartak le. Itt-ott a tinta is elfolyt.
- A fenébe.... - káromkodok egyet miután letettem a levelet.
Pálcámat rámtatom s néma varázslattal gyújtom meg s várom, hogy hamuvá váljon.
- Úgy tudtam... Na de nincs mit tenni.  - motyogom magamban majd miután össze készítettem a kávémat s lehúztam azt megindulok a dolgomra.
- Ennyit a pihentető reggelről és délelőttről. - motyogom mérgesen becsapva magam mögött az ajtót.
 
Délután vagy inkább kora estére az attól függ, hogy ki hogyan hívja ezt az időpontot.
Ilyen 18:00 körülre lettek a diákok berendelve tanévnyitó ünnepségre és egy vacsorára is.
Az órámat néztem ami még 17:55-öt mutatott.
A diákok szépen érkeztek nem késet senki sem! A kollégák is megérkeztek volt aki a diákokkal volt aki előttük.
Többen néztek rám, hogy én ilyen hamar itt vagyok s hol van az Igazgatónő.
Ahogy terem boltozatán lévő mágikus harangok elkezdték jelezni az időpontot a terem elcsendesedett.
A termet szépen kidekoráltam. A boltozatot elvarázsoltam így most láthatatlan harangok vannak ott amik az előre beállított időpontokban harangoznak. A kép az éjszakai eget adja vissza de fényt több száz mágikusan égő gyertya adja ami ott lebeg a diákok felett 3m magasságra.
Szerencsére ezek nem füstölnek vagy olvadnak az ember nyakában így senki nem sérülhet meg.
- Engedjék meg, hogy szóljak pár szót. - kezdek bele miután mindenki csöndbe maradt.
- Remélem a nyara mindenkinek jól sikerült. Megannyi élménnyel gazdagodott s kipihente magát. S újult erővel tért vissza a Magnetarion falai közé tanulni. - tartok egy kis hatásszünetet míg a notórius sugdolózók is csendbe maradjanak.
- Sajnálatos módon Mis. Filtro most nem lehet köztünk. Berendelte őt az Arkánum. Bizonyos ügyek miatt amiket a diákjaink követtek el az elmúlt 1-2-3 év alatt. - direkt nem nevezek senkit sem a nevén de tudják azok a személyek, hogy róluk van szó.
Tudom jól, hogy Norina megjelent náluk még a Svájci kiruccanásuk végén. Persze, azt az Arkánum nem úgy tervezte, sajnálatos módon elég rosszul jöttek ki a lapok s pont egy régi Halálfaló brigád rejtőzködött ott.
Senki sem tudja, hogy ezután hatalmas átvizsgálások voltak az egész rendszerben s minden kisebb nagyobb részlegen.
Még engem sem hagytak békén, múltam miatt többször berendeltek, hogy segítsek nekik elkapni 1-2 embert.
Meghagytam Norinának azt a kedves dolgot, hogy beszélje meg ezt a helyzetet a diákokkal, ne hagyja, hogy az Arkánumot gondolják gonosznak s higgyék azt, hogy megpróbálja a rendszer őket megöletni.
Bár biztos vagyok benne nem beszélt senkivel sem  s az incidensben résztvevők rosszul gondolkoznak s hisznek az Arknánummal kapcsolatban.
- Nem tudni mikor engedik el őt. De afelől az iskola megkezdi ez évi működését ismét. Mindenkit várnak az órái s a tanulmányai! - zárom le itt a témát.
Nem akarom elrontani a kedvüket, hogy a tárgyalások igencsak komolyak. Éppen, hogy működhetünk tovább s nem vonták meg  a támogatást ami nélkül a Magnetarion iskola bezárhatná kapuit.
- Mindenkinek jó étvágyat s kellemes beszélgetést a társaival akikkel nem találkoztak a nyáron. Ne feledjék 21:00-kor takarodó. S addigra már mindenkit a körletében akarok tudni. Aki kijáráson lesz kapva büntetéssel kezdi az évet s nem csak ő hanem a háza minden tagja! - teszem hozzá.
- Mindenkinek kellemes tanévet kívánok! - fejezem be mondandómat s ülök le az igazgatói helyettes helyemre.
Nem akarok kollégám helyére ülni, bár mondhatni vezessem az iskolát helyette míg ő távol van ezt kérte a levélben. Vagyis egy részében.
Ahogy helyet foglaltam a diákok szinte azonnal beszélgetni kezdtek s a hely megtelt zsongással.
Csettintettem kettőt gyorsan egymás követően ami a megbeszélt jel volt.
A következő pillanatban a manók elkezdték felvarázsolni a pincében lévő konyhából az étket a teremben lévő asztalokra.

Svájcot követően nem igazán mutatkoztam Magnetarionba. Haza mentem s otthon voltam.
Anyám s apám elég sokat kérdezgettek sőt még a legjobb barátom is, hogy mi a baj. Hiszen látszott rajtam van valami baj. De én kitartóan mondogattam, hogy semmi nincs. Rosszul látják.
Ám az igazság az volt, hogy jól látták. Sok sok minden nyomasztott.
Köztük Tia Princess is, ám a gyilkos társaim is. De még saját magam is.
De ezt nem tudom kinek mondhatnám el. Kivel beszélhetném meg. Így magamba rejtettem mindent elnyomva, nem számolva a károkkal amiket ezzel okozok magamnak s talán másoknak is.
Svájcban láttam Tiát sőt pont hallotta is amikor azt mondtam, hogy ő tűz én meg víz örök ellentétek vagyunk.
Nem tudtam ránézni akkor sem, túl sok volt a sokk s azóta se kerestem fel őt. De ő sem engem.
Ez talán jelez valamit mondogatta egy gondolat az agyam hátsó szegletében.
Tehát így teltek napjaim egész nyáron. Majd jött a bagoly, hogy idén is diákja vagyok Magnetarionnak s, hogy mikorra menjek vissza hánytól lesz az évnyitó ceremónia.
- Szép ... - sóhajtom ahogy leteszem a papírt magam elé.
Tudtam magamban, hogy vissza kell menni. Meg hát csak ott tudok kezdeni valamit is a magamban lévő sötétséggel. Aki ....
Itt magamba vájok, hogy a gondolataimat eltereljem arról.
 
Reggel érkezem a szállásomra, a szobát szokás szerint elfoglalom a rutin lefoglal. Kipakolás, takarítás előkészülés. Még marad időm bőven így alszok si egy jót. Persze a rémálmok nem hagynak el rögtön megtalálnak. Ennek okán úgy kelek mint akit leborítottak vízzel.
- Fasza! - káromkodok egyet miközben végignézem magam.
Egy gyors zuhanyzást követően felöltözöm a dísztaláromba. S megindulok a nagyterem irányába.
Kellemes szellő talál meg útközben aminek köszönetet is mondok. S örülök, hogy nem hopponálással mentem a szobámba.
* Azóta nem hopponáltam, hogy ... * fut át agyamon a fél gondolat amit újfent elfolytok.
* Mit mondok Tiának majd? * ötlik fel bennem a kérdés.
Tudom, hogy szeretem őt s fontos nekem. De rég nem közeledünk egymáshoz. Úgy érzem, hogy azt várja olyan legyek mint Wang vagy Helenékhez hasonlóan haladjunk.
Igaz szerintem mi tovább jutottunk s az is annyiba maradt s azóta se léptünk előrébb. Tervbe volt valami Svájvban ám abból se lett semmi. Azóta Tia meg biztos átalakult vagyis az ő szavával meghalt.
Szeretem a lányt tiszta szívemből, s tudom azt, hogy ő s engem tiszta szívemből. De neki én túl sok vagyok, s amit én szeretnék ő nem. Ennek okán nem tudom meddig tudunk együtt maradni. Meddig lesz elég erős a minket össze felé húzó erő. Hsizen a lányhoz húz valami amikor meglátom gyorsabban ver a szívem.
A rossz kedv ennek okán újra rám ült s nem is engedett szorító vas markából.
Féltem találkozni a lánnyal. Féltem attól, hogy nem lesz már többé ember, vagy éppen átnéz majd rajtam mert az irántam val érzéseit hátra hagyta s nem én vagyok már a ding-je.
17:45-re érkeztem meg a Nagyterembe. Ahol már kellemesen nyüzsögtek a diákok ks tanárok a saját asztaluknál.
Ahogy beléptem nem köszönöm, feleslegesnek tartottam hiszen senki sem hallaná ebben a zsivajban.
Inkább fogtam magam s leültem egy székre az egyik sarokban lévő asztalnál.
Hálát adtam Merlinnek, hogy volt itt egy asztal a sarokban. Magamban ültem egy ideig, nem is figyeltem a külső hatásokra. Fejben jártak a gondolatok nagyon.
De gondolataimat Jorg professzor szavai zavarták meg. Olyannyira a tanári asztalhoz fókuszáltam, hogy nem is vettem észre azt aki mellettem ült ha ült egyáltalán valaki.
* Mi a fene? * fogalmazódik meg a gondolat a hallottakat követően.
* Sajnos ez a mi sarunk. Tuti mi miattunk van bajba az a vén szipirtyók. Sosem bírtam de ennyire nem akartam számára bajt okozni. * járnak a gondolataim miközben megjelennek a kaják az asztalon.
* Mostantól nagyon de nagyon fogni kell a gyeplőt úgy érzem, mert nagy szarba lehetünk. * jutok a szomorú tényre.
A tanci nem biztos, hogy örökkön tud védeni minket meg nem is biztos, hogy akar....

Méltóságteljes léptekkel haladok a kastély épülete felé. Mintha nem pár hét telt volna el, mióta utoljára itt jártam. Azóta teljesen megváltozott az életem. Voltaképpen nem is élek. Az elmúlt hónap életem, vagy halálom, nem is tudom minek nevezzem, eddig legkeményebb időszaka volt.

 Elmerengve nézem a kastély impozáns épületét, és arra gondolok, vajon milyen lesz a folytatás. Keményen dolgoztam az elmúlt pár hétben. Amikor a svájci kirándulásról a Prince birtokra értem, alig néhány órám volt felkészülni, apám már jött is értem.

Felkészültem a halálra, de arra egyáltalán nem, hogy csupán egy szentbeszédet kapok arról, hogy az ostobaságom határtalan. Így belegondolva persze már világosan látom, azt, ami kiszúrta a szememet. Nem kell átváltoznom vámpírrá. Az hogy társat választottam, hogy szomjaztam egy barátom vérére, hogy mindenkinél gyorsabb vagyok, az érzékszerveim kiválósága mind azt támasztotta alá, amit Vlad azon az éjszakán elárult nekem. Soha nem voltam ember. Csak egy emberséges vámpír. Nem kell meghalnom, hogy vámpírrá váljak, csupán végre elfogadnom valójában azt, ami vagyok.

Rettenetesen haragudtam rá azért, hogy tulajdonképpen végig hazudott nekem. Valójában a haragudtam rá, nem jó kifejezés. Őrjöngtem. Megtámadtam Draculát, a messzeföldön gonoszságáról, és kegyetlenségéről híres vámpírt, a klánom vezetőjét, az apámat. Persze nem voltam képes megsebezni őt. Valójában szerintem baromira élvezte, hogy újra és újra nekiugrottam. Aztán amikor megunta az őrjöngésemet, egyszerűen odavágott a falhoz.


Egy icipici cellában ébredtem a falhoz bilincselve. Hogy mennyi ideig voltam eszméletlen fogalmam sincsen. Csak a sajgó fejemet, és a gyomromat mardosó éhséget éreztem. Egy apró gyertyaláng fénye játszadozott csupán a szemközti szürke betonfalon. Néma csend honolt a helységben, csupán a lánc hangja hallatszódott, ha megráztam a kezemet.

Óráknak tűnő várakozás után zörögni kezdett a rács. Chris volt az, aki némán egy ájult testet tuszkolt be a rácson, akinek nyakából vékony csíkban folyt a vér. Egy lányka volt. Nem lehetett több 4-5 évesnél. Még élt, de nem mozdult.

Azonnal kiélesedtek az érzékeim, és éhségem sokszorosára nőtt, de próbáltam nem foglalkozni vele.
- Miért hoztad őt ide?  – kérdeztem dacosan Cristől.
- Hogy egyél. – válaszolt csendesen.
- Nem ölök ártatlan gyerekeket. – tiltakoztam azonnal.
- Fogadjunk?  -nézett rám vigyorogva a vámpír.
- Engedj el! – próbálkoztam kérni őt, de ő nem szólt, csak némán nemet intett a fejével.
- Mégis hogy egyek, ha ide vagyok láncolva? – próbáltam valamit kitalálni, hogy elengedjen, és valahogy megszabadulhassak.
- Meg fogod oldani. – közölte nyugodt hangon Chris, majd ellépett a cellától, és eltűnt a szemem elől.
- Gyere vissza te szemét! Nem fogom akkor sem megölni, inkább éhen halok. – kiáltottam utána, de csak egy kacagás volt erre a válasz. Léptei elhaltak a távolban.


Egyedül maradtam. Vagyis nem egyedül. A csendben hallottam a fiatal lány sekélyes légzését, a szívverését is meg tudtam számolni. Elzárkóztam mélyen az elmémben, hogy ne lássam, ne érezzem őt, de elbuktam. Több órányi várakozás után rettenetesen fájt a karom. Éhes voltam, olyan szomjat éreztem, mint addig még sohasem. De kitartottam. Egy darabig.
Aztán valami történt. Valami kezdett megváltozni bennem. Éreztem, hogy átalakulok, vámpír valóm előtör belőlem. Hogy mi történt ezután? Fogalmam sincs.

A következő amire emlékszem, hogy a lány teste mellett térdelek. Vagyis amennyi maradt belőle. Felismerhetetlenségig eltorzult az arca, a nyakából egész harapásnyi darabok hiányoztak. Az éhség, mi a gyomromat mardosta, eltűnt. Helyére a lelkemet mardosó bűntudat került. Zokogni kezdtem. Fel sem fogtam, hogy mindkét csuklóm cafatokban lóg a karomról, valószínűleg a húsommal együtt szabadultam ki a láncaimból. Véreztem, de mit sem éreztem a fájdalomból.
Nem tudom mennyi idő telhetett el. Percek? Órák? Amikor nyílt az ajtó, és megláttam az apámat a rácsok között.
Szólni akartam, de megelőzött.
-          Mit szólnál, ha a társad feküdne itt? Mihez kezdenél, ha Darmant ölted volna meg? Ha Wangot, Helent, Lisát, Danielt, vagy bármelyik iskolatársadat? Nem fogod fel milyen veszélyes is vagy. Nem tagadhatod meg magadtól az éltető vért. Ha nem vadászol, hát azokat fogod megtámadni, akik a leginkább közel állnak hozzád. Megannyiszor próbáltam ezt elmondani. Remélem most hiszel nekem.
-          Nem kell feltétlenül ölnöd, ha nem akarsz. De ehhez bizony gyakorolnod kell. Tekintsd ezt egy leckének. Őszintén remélem, hogy hajlandó leszel végre elfogadni, hogy vámpír vagy. A vámpíroknak pedig vér kell. A következő hónap során megtanulsz vadászni. Minél jobban odafigyelsz, minél ügyesebben és gyorsabban tanulsz, annál kevesebb ember fog meghalni miattad.
-          Készen állsz?
Könnyes szemmel, némán bólintottam. Akkor apám ellátta a kezemet, de nem gyógyította be teljesen. Kötést kaptam mindkét csuklómra, emlékeztetőül arra az éjszakára.

A következő hónap során olyan engedelmesen követtem hol Chris, hol apám utasításait, ahogyan csak képes voltam rá. Vadásztunk éjjel, és vadásztunk nappal, mindig zsupszkulccsal érkeztünk, mindig ugyanoda. Egy nagyvárosnak tűnt, ahol addig még sosem jártam. Örültem ennek. Tartottam tőle, hogy Magnetown-ba, ismerős embereket kell megtámadnom. Egyszer ugyan elcsíptem egy férfit, aki nagyon hasonlított a Philippino-ra, a kisállatkereskedés vezetőjére, de talán csak a véletlen műve volt.
Sokáig csak figyeltem Vladot és Christ. Vlad imádja hosszan követni és félelemben tartani az áldozatait. Volt, akit órákon át figyelt. Chris leginkább a fiatal lányokra bukik. Az ő stílusa közelebb állt hozzám. Bárokban szedett fel egyedül lévő hölgyeket. Udvarias, megnyerő viselkedése, és sármos külseje miatt buktak rá a fiatal lányok, de az idősebb hölgyek is. Végül nekem is ki kellett próbálnom magam. Többféle embert próbáltam. Voltak közük, nők, férfiak, de a gyerekeket messzire elkerültem. Többféle vért kóstoltam, apám szerint mindenkinek megvan a maga kedvence, és stílusa. Nem mondom, hogy eleinte nem kellett takarítani utánam. Bár nem éhségből támadtam, gyakran annyira szétszakítottam az áldozat nyakát, hogy menthetetlen volt. Azért a végére ráéreztem kicsit a dolgokra, de tudom, még rengeteget kell gyakorolnom, hogy elérjem azt, hogy bár vadászok, ne öljek. És persze a tudatmódosítást is gyakorolnom kell, hiszen nem hagyhatok nyomokat.  


Nagyot sóhajtva lépek be végül a hatalmas tölgyfa kapun, és a nagyterem felé veszem az irányt. Belépve újra elcsodálkozom annak gyönyörű díszítésén. Éppen most értem csak vissza az iskolába, a cuccaimat Vlad az egyik manóval elküldi a szobámba. Ő nem tudom, megjelenik e egyáltalán. Többször is elővették a nyáron, az arkhánum türelmetlen a vámpír – mágus kapcsolatok haladásának tempójával. Plusz hallottam, hogy néhány Sabbathista csoport okoz mostanában gondokat.
A nagyterembe lépve, azonnal érzem társam illatát, meglódul a szívem, és egyetlen hatalmasat dobban. Fura érzés, hiszen talán most először éreztem ezt az elmúlt hetekben. Aztán eszembe jut, hogyan váltunk el Svájcban. *Akar még engem egyáltalán?* - Közeledek a sarokban lévő asztalhoz, ahol Ő ül egymagában. Ahogy közelebb érek megérzem a vére édes illatát. Húz engem, annyira erősen, mint egy mágnes, bár még soha nem kóstoltam. Vajon valaha megengedi nekem? Ő láthatóan nem vesz észre engem, ami némiképpen csalódásként ér. Csendesen ülök le az ő asztala mellett lévő másik asztalhoz.
Ekkor Jorg professzor emelkedik fel a helyéről, és elmondja a szokásos üdvözlő szavakat. Vagyis nem teljesen szokásosat. Az igazgatónő sehol sincs, és ennek magyarázata el is hangzik. Egy apró szúrást érzek, amely lehet akár lelkiismeret-furdalás is, de ahogy jött úgy el is múlt. Muszáj volt elengednem. Svájc óta jópár élet száraz a lelkemen. Kezdve azzal a kislánnyal. Az arca örökre beleégett az elmémbe, és gyakran jár hozzám kísérteni. Nem hiszem, hogy valaha is el tudnám felejteni. De nem is akarom. Ő az, ami miatt soha nem akarok a vámpírok kegyetlen világába asszimilálódni. Az a szalmaszál, ami remélem évszázadokig segít megőrízni a lelkem egy aprócska darabját.

Végül megérkezik a vacsora is, de nem igazán figyelek rá. Tulajdonképpen mostanában alig ettem rendes kaját. A vér eltelített. Egy kis darab bélszínt veszek magam elé. Rágni kezdem, de valahogy nem az igazi, pedig a manók mindig tökéletesen eltalálták az ízlésemet. Nem foglalkozom a dologgal. Tekintetemet Darman felé fordítom, őt figyelem. *Beszélnem kellene vele. Minél hamarabb.*

Egy Svájci magánklinikán láttak el. Nehéz volt kitalálni magyarázatot, hogy miért nézek ki úgy, ahogy, de a kíváncsiságukon felülkerekedett, hogy meg kell védeni valakit, akit mintha medve támadott volna meg. Egy égő medve.
Feltett szándékom volt megszökni, amint kezdtem jobban érezni magam. De két dolog visszatartott. Egyrészt, a cafatokban lógó ruháim. A másik, meg a levél, Kínából. Hu bácsi volt olyan kedves, hogya  mugli postával adta fel, így nem kellett a nővéreknek megmagyarázni, hogy miért hoz nekem levelet egy bagoly.
A Látogatást szeptember végére halasztotta, hogy az őszközép ünnep alatt legyek náluk.
"Végülis, az úgy tényleg jobb."
Így esett, hogy maradt bő egy hónapnyi szabadidőm feladatok nélkül. Megkereshettem volna Petersonékat, mert Lisának adós voltam egy kibéküléssel, de megszökött otthonról, szóval biztos voltam vele, hogy nem találnám a családjával. Ehelyett Párizsba utaztam. Fel kellett újítani a ruhatáramat és nem jutott eszembe megfelelőbb hely.
De mielőtt pótolhattam volna a tönkrement holmikat, edzenem kellett. A sok ágyban fekvéstől elhagyott az erőm. Simán a lépcsőzés is kifárasztott. A hónapnak a fele elment, mire elégedett lettem a kondimmal. Ettől a ruhaméretem is megváltozott.
Fogytán volt az időm, ezért nekiindultam a városnak.
"Kétmillió ember, akik remekül beszélnek angolul, de elvből nem teszik."
A nagy divatmárkák boltjai előtt úgy mentem el, mintha ott se lennének. Én szabót akartam. Ki is választottam egy nekem tetszőt, és beléptem. Az üzletvezető már sietett is felém olyan arccal, mintha a pizzafutár lettem volna, aki nyilvánvalóan rossz címre jött.
- Bonjour, Monsieur! Mit óhajt?
Majdnem felröhögtem. Na vajon? "Ha azt mondom neki, hogy egy sajtburgert kérek hagymakarikával meg egy liter mountain dewt, akkor értené a poént?"
- Egy háromrészes öltönyt, inggel, nyakkendővel. Kínai eperfa selyemből, lehetőleg. Színben a fekete és a vörös domináljon, de egy visszafogodtabb sötétszürkét még nem utasítanék vissza - soroltam mosolyogva. - Ha van esetleg hozzá illő kalap, esetleg egy XIX. századi szabásű kabát télire, azt se utasítanám vissza. A kalap, a kabát, meg a természetesen hozzá járú sál, már ne selyem legyen. Ahhoz bőrt kérek meg kasmír gyapjút. Az ékszereim feketék vagy ezüstszínűek, kérem ezt vegye figyelembe a gombok kiválasztásánál.
- Öhm, noss, rendben - felelte kissé zavartan. - A várólistánk elég hosszú, de ha most leadja a rendelést, akkor Halloweenra készen is leszünk.
- Nagyon kedves, de nekem gyorsabban kell. Mégse járhatok így - mutattam magamra. - Egy hét múlva jövök a rendelésemért.
- Non, Monsieur - hüledezett a fickó. - Azt hiszem ön nem érti, mi itt...
- Önök itt új ruhát fognak csinálni nekem - feleltem és kivettem a fülbevalómat. A döbbent üzletvezető kezébe nyomtam és vártam a hatást.
Öt perccel később már életem legjobb kávéját ittam, miközben igyekeztek méretet venni rólam. és a terveket mutogatták. Végül több szettet is rendeltem, mert nehéz volt dönteni. Az erszényem sokkal könnyebb lett, de még nem végeztem. Elvégre az új ruhákhoz kellett új cipő is. Na meg pótolni kellett az eladott fülbevalót. Az ékszerésznél sok új gyűrűt láttam meg, és a lavina megindult. Voltam fodrásznál, gyantáztatni, de még te továló szalonban is. Nem akartam unalmasan kinézni, ha egy párbaj megint leszaggatja rólam a ruhákat. A jobb vállamat egy virágzó szilvafa fedte be, az egyik ága végig ment a karomon. Az ágra feltekeredve egy kígyó pihent. A hátamon a kedvenc verssorom volt felírva hieroglifákkal. 
S szólt a holló, Sohamár.
Odinnak ez volt a kedvence az új szerzeményeim közül.
Végül elkészültek az új ruháim és felöltözhettem. Úgy néztem ki mint egy vámpír herceg.
"A fenébe is, nagyon dögös vagyok"
Elképzeltem, hogy ebben a cuccban ráharapok Lisa nyakára, ahogy harapott az enyémre a látomásomban.
"A vámpír csókja. Az érzés, ami a szexnél is jobb."
Ezt persze el kellett hinnem Vladnak, aki alig mondott igazat nekem, hiszem csak álmomban haraptak meg. Nővel meg nem voltam még.
Még búcsúzóul vettem pár parfümöt, azután indultam vissza. Az üzletben úgy simítottam végig a levendula meg mandarin illatú üvegcséket, mintha a lány lenne, akire túl sokat gondolok. Tudtam, hogy nem lehet az enyém, mert számára idegen, ahogy én fejezem ki az érzéseimet, de nem tudtam nem mindig rá gondolni. Vígasztaló volt a tudat, hogy nemsokára újra látom, bár nem voltam benne biztos, hogy ki tudom engesztelni a viselkedésem után.
Elhoppanálhattam volna Párizsból Magnetownba, de úgy döntöttem, hogy majd csak Bukarestből. Ha már Kína kimaradt, úgy döntöttem, hogy megajándékozom magam egy úttal az Orient Expresszen. Pazar volt a vonat és a kiszolgálás, a táj az ablak előtt, pedig egyszerűen káprázatos. Egy gyilkosság persze izgalmasabbá tette volna, de igyekeztem nem erre gondolni. Az igazgatónő szerint így is túl könnyedén osztottuk a halált, és egyet kellett értenem vele.
"Talán ezért öltözök most vámpírnak? Ez annak a jele, hogy csak prédának tekintem az életet?"
Ez persze abszurd gondolat volt. A vámpírok nem szükségszerűen gonoszak. Tia sem egy vad tömeggyilkos. Legfeljebb a használja önző célokra. De nem tekinti úgy, hogy fölötte van az embereknek.
A kérdések akkor is kavarogtak bennem, amikor beléptem a kastélyba, hogy részt vegyek az évnyitó ceremónián.
Jorg professzor szavain annyira nem lepődtem meg. Az Arcanummal csak a baj van. A mondanivalója annyira nem kötött le, így volt alkalmam megfigyelni a többieket. Mindenki evett, de volt olyan is, akit mintha belülről rágott volna valami. Közöttük volt Tia is aki tényleg olyan volt, mintha meghalt volna. Pedig Vlad megmondta, hogy az átváltozás dolog az kamu, hiába állította az ellenkezőjét Agathaként.
"Vajon minek örülne? Bájital alapanyagoknak?"
És akkor megszületett az isteni szikra. Amikor először vesztem össze Lisával, az erdőbe akartam menni virágokért. Ezt megtehetem most is, de viszem magammal Tiát. Így kevésbé valószínű, hogy felzabál valami. Ráadásul az erdőben biztos találunk valamit, ami neki hasznos lehet a bájital főzéshez. Az talán visszahozza a régi énjét. Akkor és ott sok mindennek tűnt, de nem szörnyetegnek. Leginkább csak egy rendkívül magányos törékeny lánynak. Furcsa volt ilyennek látni valakit, aki mindig erős tudott lenni. Furcsa és szomorú.
Odasétáltam az asztalához és gyengéden megérintettem a vállát.
- Még takarodó előtt elmegyek az erdőbe sétálni. Szeretném ha velem tartanál.
Visszaindultam az asztalomhoz, hogy befejezzem az evést, de még hátrafordulva megeresztettem felé egy mosolyt.
- Ha esetleg nem mondta volna senki, nagyon csinos a ruhád.
Leültem a vacsorám maradékához, de a szemeim közben is a többieket viszlatták. Svájc mindenkin rajtahagyta a bélyegét.

A svájci kiruccanás enyhén szólva megviselt. Utána megpróbáltam hazamenni és élvezni a nyarat. Folyamatosan rémálmaim voltak, hallottam az exhalálfalók sikolyait nemcsak Erináét, az összesét. Szörnyű amit műveltünk velük is. De mégrosszabb hogy csak gyilkolni kezdtünk anélkül hogy bármit kérdeztünk volna. 
~Lehet hogy tényleg élvezem? Élvezzük..
Nem bírtam tovább otthon maradni. A szüliem állandóan azt akarták hogy legyek velük és mosolyogva vegyek részt a hülye családi eseményeken. Kevesebb mint egy hetet töltöttem otthon de elegem lett. Nem akartam megbántani senkit de a tanulásra hivatkozva visszamentem a Magnetarionba. Ott nem sok mindent csináltam de legalább egyedül tudtam lenni. Csak enni mentem ki a szobámból. A többiekkel alig vagy egyáltalán nem találkoztam. 
~biztos nyugodtan élvezik egymás társaságát és a szünetet
Az ahrinan medált legszivesebben levettem volna a rend medállal együtt. Állandóan arra emlékeztetett hogy milyen gyenge vagyok és felettéb idegesítő is a medálban lévő daeva kórus is.
Az évnyitót határozottan nem vártam. 17:30kor felvettem egy fekete csipkés hátú ruhát a hajamat simán kiengedtem. Sminkelni egyáltalán nem sminkeltem habár így tökéletesen látszik hogy az elmúlt időben keveset aludtam.
17:54re leértem a nagyterembe. Nem késtem el de már szinte mindenki lent volt.
~Remek...
-Sziasztok- köszönök csendesen a többieknek majd leülök Darman közelébe. Fura hogy nem Tiával van de nem kérdezek rá. Wang úgy latszik jól el van Lisaval es inkább nem rontom el a romantikus beszélgetésüket
Jorg professzor beszédére nem nagyon figyelek de egyáltalán nem hallatszik pozitívnak.

Már a sokadik teámat fogyasztottam, amikor feltűnt valami Larában. Rajta mintha különösen erős lett volna a svájci események bélyege. Bár nem is csoda. Katherina esetében még mindig kérdéses, hogy ki vitte be az utolsó átkot.
Olvastam a krónikákban, hogy miként veszítette el az életét Ariana Dumbledore. A későbbi igazgatót élete végéig gyötörte, hogy talán az ő egyik átka ölte meg szeretett húgát. Nekem Katherina csak egy halálfaló volt, aki meg akarta támadni a földön fekvő Lisát. És úgy éreztem a jogos harag elég indok, hogy megöljem.
"De mi van, ha neki is volt egy bátyja, aki őszintén szerette? Aki hazavárta Svájcból, és a halálhírét kapta csak meg. Vagy még azt se, mert mindenkit megöltünk."
Én talán mentegethettem magam azzal, hogy hiába akartam, nem én öltem meg. De tényleg Lara végzett Erinával.
A szemében ott láttam a holtakat.
Megvártam, amíg felém néz, aztán intettem neki, hogy jöjjön oda hozzám. Már előre kihúztam neki a széket magam mellett, és töltöttem egy bögrényi teát.
- Valami azt súgja, hogy nem a nyakadban lógó démonok kísértenek leginkább - mondtam csendesen, amikor halló távolásgon belülre ért.

Miutan Jorg befejezte a szónoklatát mindenki enni kezdett. Én egyáltalán nem voltam éhes szóval csak ültem és felváltva néztem a többieket hogy vajon mindenki annyira szabadulni akar-e innen mint én. 
Legszivesebben azonnal felmentem volna a szobámba de úgy döntök még maradok. Amikor Wang felé fordultam láttam hogy nekem int. Nemtudom mit szeretne de elindultam felé. Mikor már közelebb értem meghallottam amit mond
- Ez igaz és... Várj mi?- közben leülök vele szembe
-Mégis honnan? Ennyire az arcomra vannak írva a gondolataim?
Úgy döntök semmi értelme kínosan ülni
-hat nem, hogy őszinte legyek ők csak fokozzák a kedvemet.. Valójaban nem az zavar hogy gyilkolunk hanem hogy már rutinná vált és olyan szinten élvezzük mint reggel a kávénkat, teánkat
Ez a mondat pont érdekesen jött ki mivel épp akkor töltött nekem a srác egy italt, de ennek ellenére mosolyogva ittam belőle

Nem tudtam nem elmosolyodni a zavarán.
- Nyugodj meg, Lara. A többség szerintem csak egy feltűnően csinos fiatal lányt lát, ha rád néz. De én láttam ár ezt a tekintetet a fürdőszoba tükrömben.
Magam elé vettem a poharamat és belenéztem. A folyadék visszatükrözte a terem plafonját, és az arcomat, ahogy belenéztem. Úgy fordítottam, hogy egyszerre látszódjunk benne mind a ketten.
- Tudod, sose így képzeltem el azokat, akik élvezik a gyilkolást. Eszelős vadállatokat képzeltem el villogó szemekkel és dühtől eltorzult sárgás fogú vicsorral. De én nem legyőzni akartam a támadóinkat. Meg akartam ölni valakit mert rátámadt olyanra, aki fontos nekem. Ennyi erővel Katherina vagy Sabrina családja, már ha volt nekik, ugyanilyen jogosan akarhatna engem megölni.
Kittam a poharam és újra töltöttem.
- És nem tudom hol lenne vége. Ha Erina szerettei megkeresnének téged és elrabolnának, vagy próbálnának téged megölni, valószínüleg csak azért nem az én lelkemen száradna a haláluk, mert Alric megelőzne. Te mit gondolsz, vége van egyszer egyáltalán? Vagy csak túlélünk, amíg meg nem érjük azt a kort, ahol már rendben van ölni? Van ilyen kor egyáltalán? Azt mindenki így gondolja, talán Daniel kivételével, hogy a mi korunkban nem lenne szabad gyilkolni. De az felnőtteknél is bűn, nem?

-Nemvagyok feltűnően csinos, dee hogy érted hogy láttad már ezt a tekintetet? Azt hittem neked nem akadály a gyilkolás feldolgozása. Se az hogy állandóan feláldozod magad. Nem fura?
Wangnak teljesen igaza van. Sose tekintettem volna régebben magunkat sorozatgyilkosoknak. Valahogy kívülről tekintve egyáltalán nem úgy tűnűnk. Ártatlan tiniknek tűnhetünk akiknek legnagyobb problémája hogy mennyit kell tanulni vagy hogy elmenjünk bulizni
-az hogy bosszúból ölsz nem egyenlő azzal hogy élvezed Wang... És a legtöbb volt halálfalónak van családja hidd el. Habár Ugyanolyan szemetek mint Katherináék voltak.- nagyon remélem hogy Wang nem kérdez vissza hogy ezt honnan tudom. A családom még ennél is bonyolultabb téma.
A srác következő momdatán szarkasztikusan felnevetek.
-Hogy Alrik? Még valószínűleg engem hibáztatna az egészért. Nem.. Szerintem ez az ördögi kör addig folytatódik amíg már nincs kint bosszút allni. Nemhiszem hogy lenne olyan kor habár ha Jorg megölne valakit senki nem állna neki drámázni hogy vajon miert tette. Szóval Olyan kor van sztem amikor az átlag elfogadja ezt mint természetes szelekció.

A svájci támadás óta nem sok dolog történt. Hazamentem a szüleimhez, akik nem úgy fogadtak mint vártam. Csodák csodájára nem zártak toronyba, ahol egy sárkány örzött volna, és vártam volna a megmentőmet, a hercegemet fehér lovon. Mikor visszatértem az iskolába, még minig enyhe agyrázkódási tüneteket produkáltam, de nem volt már annyira borzalmas meg fájdalmas mint akkor. Az igazgató nő meg nem tudom mennyire jogosan haragudott ránk, mert az az igazság, hogy ha nem védnek meg ők minket, akkor nyilván mi fogjuk magunkat és egymást, nem várjuk meg míg kinyírnak.
A szobámban ősz illata terjengett amikor beléptem az ajtón. A friss ágyneműm behúzásra várt, természetesen mandarin illatú. Előszedtem a samponom, a tusfürdőm, bőrápoló olajam, majd beáélltam a tus alá. Ahogy a bőrömet csiklandozta a kellemesen langyos víz, elgondolkodtam. Vajon Wang haragszik még? Az utolsó találkozásunkkor nem köszöntem meg neki, hogy megmentette az életem. Sőt, minden olyan gyorsan történt, hogy amikor megölelt sem volt időm reagálni, már rohant is tovább, így belémfolytva a szót. Közben sűrű, sötétszőke hajzuhatagomat dörzsöltem a levendula illatú samponommal, következett az öblítés, és már tiszta is voltam. A hajamat természetes hullámos formájában hagytam beszáradni, míg kiválasztottam mit veszek fel az évnyitóra. Sima fekete farmerbe bújtam, amihez választottam egy lila toppot, minderre egy bőrdzsekit.
Az ékszerválasztás egyszerű volt. Nyakamba tettem a nagyító medálos nyakláncomat, amihez nemrég beszereztem egy ezüst medált, egy pálcát ábrázolt rágravírozva a következőt: I.M.L.
Ezt az új medált a látomásom ihlette, mikor megígértem Lucasnak, nem gyászolom többé. Így már a nyaklánc sincs mindig a nyakamban. Vajon tányleg ő volt? Nem lehetett ő... Ő meghalt, gyerek maradt, nem így kellett volna kinéznie..ez csak az én álomképem volt, a képzeletem puszta szüleménye..de talán jobb is ez így, nem élhetek az ő árnyékában. Itt az ideje felállni és felfogni. Ideje elengedni végre, és nem görcsösen ragaszkodni. Igen, ezt is ez a nyár tanította nekem. Azon kaptam magam, hogy a tükör előtt ülök némán és magamra meredek elszántan.
"Ezaz. Ez vagy te, Lisa Peterson. Most szépen kimész, és megmutatod magad a világnak. Ezentúl nincs több gyász, nincs több siránkozás" Ezzel felálltam, a hónom alá vettem a könyvemet, aztán indultam is kifele. A nagyterem mint mindig, csodásan festett a maga pompájában. Köszöntem pár ismerős arcnak, majd belémfagyott a szó, a pulzusom oedig az egekbe szökött. Ott volt, teljes életnagyságban. Egy darabig hagytam, hogy a szemeim legeljenek aztán ahogy elhaladtam mellettük, egy magabiztos mosollyal köszöntöttem őket. Leültem az asztal végéhez, kinyitottam a könyvem és cseresznyés teát szürcsölgetve elmélyültem az olvasásban.

Prüszkölve felnevettem.
- Az eszem megáll. Tia folyton bizonytalan, te nem hiszed el magadról, hogy gyönyörű vagy, azt hiszem félreértettem, hogy mi zajlik egy párkapcsolatban.
Rémülten néztem Larára, amikor tudatosult bennem, hogy ez hangos volt.
- Ezt csak gondolni akartam. Ezt ki is mondtam?
Inkább újra inni kezdtem, hogy lefoglaljam magam. A többieket néztem, és úgy tettem, mintha ez nem lenne baromi kínos.
Ott volt Lisa is. Nem láttam el odáig, hogy milyen könyvet olvasott. De olyan jó volt látni. Nem csak azért mert lélegzetelállító a szépsége, hanem mert ő valahogy más volt. A sok búskomor nyomoronc között ő volt az egyetlen, aki lazán, szinte már magabiztosan ült a helyén.
"Remélem nem a hiányom hozza ezt ki belőle"
Ahogy Lara a családjáról beszél, elszégyellem magam.
"A francba is, ő egy Lestrange. A családja hemzsegett a fekete mágusoktól, amikor nemhogy Voldemort, de még Grindelwald is csak egy kósza gondolat volt. Elég tapintatlan úgy beszélni a halálfalókról, hogy nincsenek szeretteik."
Kiitam a bögrémet és felé fordultam.
"Sose beszélt előttünk a családjáról, de remélem megkedvel egyszer annyira, hogy a bizalmába fogadjon. Az ilyesmit nem jó cipelni."
- Olyan álságos ez, nem? Nekünk ezt nem szabad, mert még kicsik vagyunk. Mintha a rossz nem lenne kevésbé rossz ha öreg vagy. Ne ölj, ne rúgj be, ne gyújts rá! Ebből kiindulva a szex is rossz dolog, mert azt se szabad a fiataloknak.

Wang szavak után rajtam volt a sor hogy nevessek. 
-Igen, ezt hangosan kimondtad. És lehetséges hogy igazad van de ezt soha senki mem fogja beismerni- mondom nevetve
Ezt követően Wang kínosan nézett körbe. 
- ennyire azért nem volt vészes-mondom még mindig nevetve
Közben én is töltök magamnak mégegy bögre teát. Én is végignézek a többieken. Lisa jóval magabiztosabban ül mint a többiek. Ahogy látom ő már túltette magát svájcon. 
A Darman Tia páros most egyáltalán nem is szól egymáshoz. Nemtudom mi történt, lehet hogy Tia meghalt volna? Vagy az lehetetlen?
- álságos? Igen.. És eléggé igazságtalan is szerintem. Habár a ne ölj, ne rúgj be, ne gyújts rá elveket mostanában elég sokszor megszegtük nem?
- Amúgy mi van veled meg Lisával? Kibékültetek?
Tudom hogy ez elég rosszul megválasztott téma de meg a akartam kérdezni a sráctól. Svájcból még meg akart szökni, szóval kíváncsi vagyok. De nemtudom mit fogok mondani ha rosszul reagál a srác erre a kérdésre

Szerencsére Lara jól fogadta a botlásaimat.
Megkönnyebbülten nyúltam a citromosnak tűnő pitéhez. és pakoltam bőven a tányéromra.
A kérdésére önkéntelenül Lisára vándorolt a tekintetem. Volt valami nagyon vonzó a magabiztossságában.
- Nem, még nem volt alkalmunk. Svájc után én a sebeimet kezeltettem, meg a szétroncsolt ruháimat cseréltem le. Csak most értem vissza Erdélybe. De van tervem, hogy mivel engesztelem ki. Nem tudom mik vagyunk mi egymásnak, Lara. De azt tudom, hogy nem akarok haragban lenni vele. És igen, a gyerekeknek tilos dolgokat rendre megtesszük.
Nem kerülte el a figyelmemet, hogy mit hagyott ki a felsorolásból.
"Ő meg Alric sem csinálták? Pedig milyen régóta együtt vannak már."
Kezdtem azt érezni, hogy velem van a baj, hogy a testi vágyaim nem állnak meg a teánál, a sütinél, meg a kékre sütött steaknél. Vagy talán csak a Magnetarion ilyen. Nem igazán tartom a kapcsolatot senkivel a korombeliekből, akik nem ide járnak.
"Lehet Taot kellene megkérdeznem. Jó fura levél lenne."

Kedves Tao!


A környezetemben senkinek nincs szexuális élete. Nekem se, de igényem lenne rá. Én vagyok a hülye?
Tényleg, te voltál már fiúval? Mesélted, hogy van az a felsőbb éves diák, akinek imádod a ruháit, meg a hangját. Zhong Li vagy kicsoda. Történt esetleg valami már köztetek?


Alig várom a szeptember végét, hogy meglátogathassalak.
Üdvözlöm Hu bácsit!
Wang

Annyira abszurd volt még a gondolata is, hogy biztos voltam benne, meg fogom csinálni.

Amikor Wang szedett magának a citromos pitéből, én egy oreos tortát néztem ki magamnak. Annyira nincs étvágyam, de ezt bűn lenne kihagyni szval vettem magamnak egy szeletet.
- akkor ezert nem találkoztam itt veled..- gondolkozok el 
-Igen ezt megértem, látszik hogy fontosak vagytok egymásnak hidd el
Aztán ahogy engem méreget szinte egyből leesik min agyal. 
-Alrikkal együtt sem vagyok nem hogy..
Ez nemtudom mennyire meglepő Wangnak de Alrikkal pár hónapja egyáltalán nem beszélek. Ez nem teljesen jó így de mindegy.
Ezt követően Wang nemtudom min kezd gondolkodni de elég érdekes fejet vág közben.
-Szerintem nem akarom tudni mi zajlik éppen a fejedben-mondom nevetve. Őszintén érdekel hogy mi jár éppen a fejében habár lehet hogy nem akarok tudni róla.

Az Alrickal kapcsolatos megjegyzésétől kezdtem felvenni egy tál finom fűszeres paradicsomleves színét, ezért inkább újra az evésre koncentráltam.
"Én láttam rosszul? Eddig azt hittem, hogy ők......de Helen meg Daniel tényleg járnak? Vagy az is csak barátság extrákkal?"
De valahogy örültem is a kínos magánéleti beszélgetésnek. Végre nem vér és halál. Ha el tudtam terelni a gondolatait, akkor megérte.
- Azt állítod nem akarod tudni, de olyan hangon mondod, mint aki tudni akarja - bököm oldalba nevetve. - Emlékszel, hogy repülésen meséltem a másod unokatestvéremről? Neki fogalmazok meg egy nevetségesen abszurd levelet. Ő jobban tudja, hogy a korombeli srácoknál mi a normális viselkedés.
Magyarázom neki, majd nevetve hozzáteszem.
- Azt is tudja milyen egy normális lány az én koromban, csak az nem érdekli, mert nem akar normálisan viselkedni.
Hát igen, Tao bőven látott hullát, temetett is párat, de ölni nem ölt.

Valahogy izgatottan vártam az újabb évet, talán akkor voltam ennyire izgatott, mint amikor ide kerültem az iskolába. Rám tör hirtelen az az érzés, mint amikor anno Jamest magára hagytam, majd jött az öngyilkossága, ami következtében most összeugrott a gyomrom idegességembe. Sokszor kijártam hozzá a nyáron a temetőbe, elmeséltem neki az eddig történteket, és többször említettem neki, hogy mennyire hiányzik nekem. Kivételes alkalom volt az, amikor utoljára kimentem.
- Képzeld, James. A nyár elején elmentünk Svájcba a többiekkel. - ülök a sír mellett, miközben leteszek egy szál virágot, és megsimogatom a fejfát. - Te is szeretted volna azt a környéket, ami ott volt. Csak tudod, féltettelek volna, ami ott történt. Kifordultam magamból, vagy nem is tudok. Valamelyest kicsivel gonodszabb lettem, mint amikor megismerkedtünk, és találkoztunk. De viszont most mennem kell, nem sokára majd megint meglátogatlak. 


Úgy voltam vele, hogy ezek következtében kicsit kényelmesen pakoltam ki a szobámba, majd indultam el a nagyterem felé, szinte az utolsók között értem be. Lassacskán odasétálok a többiekhez, majd leülök kicsit messzebb tőlük, miközben hallgatom Jorg professzor monológját. 
*Heh. Úgy tűnik, az Arkhánum kicsit besokallhatott az elmúlt évek gyilkolászásától.* Körbenézek a többieken: kicsit mintha megváltozott volna mindenki a Svájci kalandunk óta. Feszültebbek vagy nem is tudom, másabb lett mindenki. 
- Öm, sziasztok. - köszönök végül mindenkire meglepetésképpen. - Látom, azért nem tudtátok kiheverni a Svájci napot. Az biztos, hogy ezzel baromi nagy bilit borítottunk, amit ott műveltünk. Mármint hogy Norinát az Arkhánum magához hivatta.
Úgy tűnik, hogy akiket egy párnak hittem, azok még sincsenek együtt: Lara-Alric; Lisa-Wang párosa; Tia és Darman kapcsolata is az a se veled, se nélkülednek néz ki. De hogy mi van Daniel és köztem? Talán ki merem jelenteni, hogy igen, lehetséges, hogy van valami köztünk. De Danielbe nem látok bele, nem tudom, hogy tulajdonképpen Ő mit gondol az egészről. 
- Azért kíváncis leszek, hogy ez az év egyáltalán mit fog nekünk tartogatni, ami egy teljesen jó kérdés. - mondom, miközben úgy vagyok vele, hogy ki kell mondanom azt, amit gondolok. - Ha jól veszem észre, mindenki megváltozott, nem is kicsit. Lara kicsit gonoszabb lett a legutolsó alkalom óta, biztos átvette Alric őrültségét. Tia úgy néz ki, mint akit nem hagytam volna békén a nyár hátralévő részében a vérszívással. Darman még inkább komorabbnak tűnik. Wang úgy néz ki, mint akit rettenetesen átment volna az úthenger többször is a nyáron. Lisáról annyira nem tudok véleméynt mondani, hiszen nem is igen mutatkozott a köreinkben, mert mindig Wanggal voltak kettesben valahol. Jómagammal meg azt se tudom, hogy mi a fene történt. 

Közben Helen láthatóan megunta az egyedül üldögélést és jött üdvözölni minket.
- Szia, Helen! Igen, kezdenek megunni minket. De úgy őszintén pár hatalmaskodó vén szatyor hisztije nem tud meghatni. Ők nem minket féltenek, vagy az igazgatónőt, a muglikat, vagy a manókat. Őket a pozíciójuk, a hatalmuk izgatja. Ne is beszéljünk róluk. Inkább valami kellemesebbről, ha már így összeverődtünk.
Mosolyogva figyeltem, de rémülten Lara felé fordítottam a tekintetemet, amikor Helen arról kellett beszélni, hogy a lány milyen módon változott meg.
A füleire szorítottam a kezem, csak egy kis lyukat hagyva, ahol oda súgtam.
- El ne hidd neki! Szerintem egy nagyon kedves lány vagy, akivel tök jó beszélgetni.
Végül mindenki megkapta a magáét. Hála Merlinnek, Lisa nem. Szerintem ő speciel előnyére változott. Az mindenestre biztos, hogy Helen tetszését nem nyerte el az új fodrászom, meg a szabóm. nevetve, és Larát már elengedve, hallgattam a leminősítésemet.
- Köszi, Helen, te is nagyon csinos vagy ma - kacsintottam rá mosolyogva. - De hogy érted, hogy nem tudod mi történt veled? Filmszakadás bulizás után?

Miután közöltem hogy Alrikkal nem vagyunk együtt, Wang elvörösödik és úgy tűnik fullra összezavartam.
-Ez tényleg ennyire meglepő? Alig beszélek a sráccal
Amúgy kifejezetten élvezem ezt a beszélgetést Wanggal, ez legalább úgymond normális. És végre nem a pusztításon vagy halálon gondolkozunk. Ha már itt tartunk..
- Szerinted mostantól kevesebb küldetésre leszünk küldve? Elvégre ki van ránk akadva a fél minisztérium
Ez tenyleg érdekes téma lehet. Az lenne logikus ha igen. Viszont gondolom eleve azert minket küldenek mert kevés az ember. Vagy mert a képzett aurorokat nem pazarolnák ilyesmire? Normális esetben ezzel nem kéne foglalkozunk de mivel Norinát már behívták miattunk lehet nem bíznak annyira bennünk. De ez vajon rossz dolog? És vajon mi tényleg a jó oldalon állunk?
- Wang, mit gondolsz szerinted mi állunk ebben a helyzetben a jó oldalon?
Ezt a gondolatmenetemet újra pozitívabb téme szakítja félbe.
-igen emlékszek. Valami Tió vagy Tao ugye? Mindenképp látni szeretném majd azt a levelet és a valaszt is-mondom nevetve
Közben Helen is megjelent, úgy tűnik ő nagyjából túltette magat a történteken. 
-Szia Helen. Bocs ha gonoszabbnak tűnik de ez van. És nem nem vettem át senki őrültségét.
Már éppen álltam volna fel hogy elmenjek amikor Wang megszorította a kezemet. Kifejezetten jófel velem
-köszi.. Pedig lehet van benne igazság amit mond

A Svájcban történtek különösen megviseltek.De... Mégse Könnyen összetudtam szedni magamat és visszatértem a Cards Manorba.Ahol egy pár napig csupán csendben és gépiesen tettem a rutinomat és gondolatokba mélyedve mentem tovább,kb egy hétig ugyanúgy mentek a dolgok. Felkelek,reggelizek,edzek a lándzsával és íjammal. Gyakorlok a víz mágiámmal,ebédelek, átnézem a Cards könyvek egy részét,hogy keressek több választ a gondolataimra, kilépek a kertbe egy kicsit és a sakura fáknál egy pók lilommal kézben meredek a semmibe,le tusolok egy kicsit vacsorázok és alszok. Majd ugyanez a következő nap. 

A robotikus hét után a szüleim is visszatértek,a házimanókkal eggyütt.Nem említették túlságosan a Svájci történteket vagy Isztambult.De pontosan tudtam,hogy mindenről tudnak. Valami fura ok miadt úgy döntöttek,hogy a nyári napfordulóra egy bált is terveznek.Ami úgy is történt. Én persze a tánc gyakorlatot is be építettem a rutinomba és egyre mélyebbre vándoroltam a híres nemes Cards könyvtárba válaszokat keresve. 

A bál estéjén én a vendégeket üdvözöltem egy kedves mosolyal,elegánsa öltözve, selyem ruhában, a hosszú hajam elegánsan félig felfogva és egy japán hajtűvel rögzítve. 

Üdvözlöm önt és nejét a Cards Manorban Mr Underwood.  

Mindig egy öröm látni téged Daniel! És persze a szüleidet is. Igazán nem lehet kihagyni a nyári bált amit ritkán tartanak!  

Válaszol örömmel az utolsó vendég,egy kissé duci varázsló akinek mosoly ráncok láthatóak az arcán. A látcat csal. Valójában egy Ex auror az uraság,a neje pedig egy remek bájitalfőző,és a Cards család jó barátai. A bál kezdődik és én játszom a szerepem mint a Cards elsőszülött.Viszont az egész nap,a vízmágia eltéveszthetetlen jellegzetessége a bőröm alatt érződik. Mintha valamit várna. Ahogyan egyre inkább megy le a nap az érzés erődödik,és inkább sejem kesztyűt veszek fel,hogy kordában tartsam ennek külső jeleit. 

Ahogyan az óra közeledik az éjfélhez és egy ismerős szám kezd játszódni csendben elsuhanok a bálteremből, hallva a jellegzetes számot. Vivaldi:Tél. Végig sietek a folyosókon a ruhám elegánsan szállva körülöttem mint egyfajta köd ahogyan elsietek a Cards Címer mellett. Ami alatt  tisztán látszódik a Mottó:A tudás hatalom.  Persze aki közelebbről ismeri a Cards családot tudja,hogy ez a mottó csupán hazugság,és elterelés. 

Befordulok egy elvarázsolt falba és titkos folyosókon rohanok végig,ahogyan engedem,hogy az ösztönöm vezessen végig and át a könyvtáron, a titkos szekciókon és egyenesen le a Cards kollekciók legmélyebb és eggyik legvédettebb részlegébe, a zene tisztán hallatszik a fülemben,mintha valamit jelentene, a ritumsa egyre inkább gyorsul és pont eléri a csúcsot ahogyan belépek egy olyan részlegre ahol eddig keveset jártam. A cards család grimoire és vérvonal szobába.Ami hivatalosam a Kodexium Nevet viseli. 

Ahogyan belépek végig fut a tekintetem a hosszú Cards családfán,Motyogva idézve fel a külömböző embereket rajta. 

Andrew Cards.... Korán meghalt, a medál összetörte az elméjét egy traumatikus történés után... Elizabeth Cards: Varázsszövő volt, elvesztette az eggyik szemét egy varázslat balesetben és álmában halt meg. Felix Cards... Ükapa... A Cards család eggyik leghíresebb tagja,aki sokak szerint az ok a ház mai gazdagságáért és különös jól létéért. Maroline Cards... A legutoljára látot vízmágus a Cards családban. 200 éve halt meg. 


A tekintetem egyre visszább megy a családfán ameddig el nem érem a legtetejét.Ahol fura módon csupán egy név áll,portrée vagy illusztráció nélkül. 

Apónia... A Cards család ősanyja.Egy erős jósnő aki több könyvet is írt,ami tartalmazta külömböző emberek teljes életét,mielőtt azt megélhették volna. Ezeket a könyveket úgy nevezte: A jó és gonosz bizonyítéka.... A legrelytéjesebb Cards. A Cards családban utánna soha tobbé nem született jós....Téged ismerlek. Te mondtad azt a szólást ami kizökkentett a mentális összeomlásból. De mégis honnan tudtam? 


Kérdezem a nevet,és intenzíven nézek a helyére a vérvonalon.De az persze nem válaszol vissza. Tehát továbblépek és elkezdek szabadon beszélni magamban ahogyan a külömböző privát Cards családi jegyzeteket nézem át. 

Mégis mi a bún? A tisztaság ellentéte. Mi a tisztaság? Egy olyan állapot amiben egy dolog,tárgy,élőlény akár koncepció "tiszta" és nem fertőzött vagy bemocskolt..... Vajon... Mégis mi az értéke egyetlen egy halandó életnek?....Mindenki egyenlően van készítve? Ez talán igaz,viszont a világ nem egyenlő velünk,emberek vakon,süketen, és sérülten születnek... Dualitás! 


Szólalok fel hirtelen pont ahogy egy jegyzetet becsapok és visszahelyezek a pedesztálra 

Tisztaság és mocskosság. Élet és halál. Idő és Tér.... Relatív és abszolút..... Hát persze... Paradoxok és theóriák.  


Az agyam egyre inkább zakatol ameddig a zene ami eddig hallottam el nem halkul és én csak már kitisztult fejel indulok ki a Kodexiumból. 

A Cards család igazi mottója. "Minél többet tudsz annál jobban jössz rá,hogy a végén mégsem tudsz semmit". Egy gyakori hit a Cardsoknál a nihilizmus. Miszerint az életnek nincsen értelme,és a végén jelentéktelenek vagyunk. Sok Cards élt eszerint és meglepően sok aki hitt benne vitte sokra... Hiszen ha minden jelentéktelen,és az életnek nincs értelme. Akkor miért ne adjuk a saját értelmünket neki? Lehet szimplán hamis. Ez motiválhat minket tovább a csúcsra. És a végén... Egy Cards saját hite és kódja szerint él, és ítéli meg környezetét. A bűn a törvény és a teremtő dolga. 


Megrázom a fejemet ahogyan érzem a migrént ami érkezik,teljesen olyan érzésem van mintha az agyam elhagyta volna az állomást és leszállt volna a holdon.Inkább csak visszatérek a szobámba mára... 


Minden után szokásosan pakoltam ki a szobámban egy pár jól gyakorolt pálca mozdulattal.Gyorsan összefonom a hajamat egy nagy fonatba és engedem hagy hulljon le mögöttem ahogyan indulok a nagyterembe és mostmár kivételesen expresszíven sietek Helen mögé és ölelem át egy mosolyal. 

Remélem nem Maradtam le semmiről. Óh! És Helló mindenki! 


Köszönök egy mosolyal Helen mögül.Kivételesen Boldognak érzem magam,ami gondolom Helen és társaim jelenlétének köszönhető.Egy mély levegő után már kicsit nyugodtabb aurával folytatom a plüssöm.. Akarom mondani Helen ölelését.

Épp azon gondolkozok, hogy milyen sorrendben válaszoljak a kérdésekre, amikor Daniel is megjelenik.
"Na róluk tényleg elhiszem, hogy egy pár és szeretik egymást."
Gondolom, miközben mosolyogva nézem őt meg Helent.
- Szevasz, Daniel! Te ígértél nekem egy meghívást a nyárra. Azt hiszem az én hibám, hogy nem érkezett meg. Folyamatosan mozgásban voltam. De ígérem, nemsokára lesz állandó lakcímem. Mindjárt jövök, csak elfogyott a tea. Lara, segítenél hozni két kancsót?
A válaszát meg sem várva belekaroltam és indultam vele tovább.
- Na, kicsit szabaduljunk el, ez jót fog tenni - súgtam oda neki, ahogy elhaladtunk az asztalok mellett és magunk mögött hagytuk a többieket. Addig nem is esett szó köztünk, bár lehet kicsúszott a számon egy
- Aztarohadt, milyen dögös - amikor elhaladtunk Lisa mellett.
A teáknál megfogtam a kancsót, de nem indultam el vele, csak egy bögrényit töltöttem és Lara kezébe nyomtam.
- Franc se gondolta volna, hogy ilyen nehéz nyugodtan beszélgetni - jegyeztem meg, miközben magamnak is töltöttem. - Egyébként szerintem nincs semmi alapja, hogy gonosz lennél. Hallgatag vagy, igen. Nehezen mutatod meg, hogy milyen klassz csaj is vagy valójában. De ez nem bűn, Lara. De azt se mondanám, hogy mi vagyunk a jó oldal. Elvégre a másik oldal szemszögéből, meg ők a jók. Mindenki meg van győződve a saját igazáról és védi az elveit meg a szeretteit. Az Arcanum ugyanúgy elnyomja a manókat és a koboldokat, mint a régi rendszer, szóval apa és anya ellenük is küzdene, ha még élnének.
Megfordulok és visszanézek a többiek felé.
- Azt tudom, hogy ti vagytok az én oldalam. De sok mindent nem tudok, vagy rosszul. Például én tényleg abban a hitben voltam eddig, hogy ti jártok Alriccal. Te voltál a fejemben "az egzotikus szépség, aki a veszélyes csávó barátnője". Bocsi a félreértésért. Cserébe ha végül írok kínos levelet Taonak, akkor tényleg megmutatom. Sőt, majd talizhatsz is vele.

Időközben Daniel is megjelenik. A gyors köszönés után egyből Helent kezdi ölelgetni. Ők mondjuk tényleg boldog párnak tűnnek
-helo Daniel, nem sok mindenről maradtál le. Csak Jorg beszédéről de nemhiszem hogy fontos dolgokat mondott.- mondom egyhangúan.
Want Danielhez fűzött mondata közben kínosan felnevetek.
- Hát nekem lassan ez az állandó lakcímem- jegyzem meg enyhe szarkazmussal vegyítve.
A srác aztán hirtelen belém karol és elindul a teák irányába.
-Mi? Wang, komolyan ennyire fontos az a tea?-kérdezem nevetve aztán leesik hogy csak el akart szabadulni egy kicsit. Utólag belegondolva logikus húzás volt a részéről. Kapcsolhattam volna hamarabb.
-Egyetértek kezdett elegem lenni a Tömegből- súgtam oda neki
Amikor Lisa mellett haladtunk el Wang váratlanul felkiáltott. Nem lepett meg teljesen de. Végülis mindegy, szerintem összeillenek.
-No comment- mondom nevetve a srácnak
A srác töltött nekem egy pohár Teát aminek kifejezetten örültem. 
-Köszi, ez kell egy jó beszélgetéshez
-Itt? Nyugodtan társalogni? Az kizárt.-teszem hozzá nevetve.
Wang szavaival egyetértek de nemtudom hogyan reagáljak rájuk.
-ez igaz Wang de eddig is ilyen voltam.. Nemertem Helennek mi baja van velem. Jó oldal... Ezt olyan furcsa kimondani. Habár nem vagyok benne biztos hogy Pl Voldemort valaha is jónak tartaná magát. Habár Grindelwald viszont mindig úgy tartotta hogy a nagyobb jóért harcol. Ez így olyan értelmezhetetlen. Ebből egyedül az jött le hogy az Arkanum se nem rossz se nem jó. Amúgy a manókért én személy szerint annyira nem haragszok a minisztériumra.
Wang következő mondatain végre őszintén mosolygok. 
-Hát igen ez felettéb metaforikus kép lenne de sanszos hogy barátok se nagyon vagyunk Alriccal. A levelet viszont nagyon várom. Érdekel a megfogalmazás-fejezem be nevetve

Csendben ülök, és figyelem a többieket. Érzem, hogy az az egyetlen nap mély nyomokat hagyott mindegyikükön. Legalább olyan mélyeket, mint Isztambul annak idején. Mintha mindenki kicsit távolodott volna a többiektől, és jobban önmagába fordult volna. 
Darman mintha ott sem lennék, még mindig nem vesz észre, Wang viszont odajön hozzám, és sétálni hív vacsora után. ennek őszintén megörülök. Féltem, hogy még mindig neheztel rám. Aztán Larával kezd el beszélgetni, de látom, hogy fél szeme azért Lisán van. 
Fogalmam sincs, éppen hogyan is állnak egymással. 
Lopva Darman felé sandítok, majd felállok és odalépek hozzá. 
- Szia! Mi újság? - kérdezem tőle nyugodtnak tűnő hangon, pedig idegesnek érzem magam. Azt nem mondhatom, hogy a torkomban dobog a szívem, mert az mostanában csupán néha egy - egy nagyobb dobbanással jelzi jelenlétét. 
Végül rájövök, hogy írtó hülyén nézhetek ki, ahogy ott álldogálok, íg lehuppanok egy székre Darman mellett. 
Helen jelenik meg ebben a pillanatban, és érdekes összefoglalót tart, hogyan látja a jelenlegi helyzetet és bennünket. 
- Köszi a szép szavakat, Helen. - szólalok meg. - Látom te is megtaláltad azt a kis gonosz csíkot magadban. És még én aggódtam, hogy túl sokat változtam a nyáron. Nem gondolom, hogy bármelyikőtök is gonoszabb lenne. A gonoszság nem itt kezdődik. 

Mellesleg a svájci buli nem az arkhánum hibája volt. Legalábbis Vlad szerint. Bár tudom, az ő hitelességét is többen megkérdőjelezitek. Nekem nincs okom rá. Mellesleg nem is igazán érdekel, hogy az Arkhánum, Norina, vagy éppen a Sárkány Magasságos Rendje az aki kiadja nekünk a feladatot. Soha nem köteleztek rá bennünket, hogy menjünk bárhová is. Magunktól tettük. Csak kissé alábecsültek bennünket. Átlag tizenévesek nem igazán képesek gyilkolni. Ezentúl pedig megpróbálunk nemcsak átgázolni mindenkin, hanem megpróbáljuk életben tartani őket, mert azért van abban valami, hogy némelyik hasznosabb lehet élve, mint holtan. Nekünk pedig tudomásul kell vennünk, hogy gyalogok vagyunk ebben a háborúban. Nem ismerjük a hátteret, az ellenséget sem. De tény, hogy a jelenlegi varázslónépesség nagy része képtelen megvédeni magát. Egyszerűen nem elég erősek, nem elég tanultak hozzá. 
Ha pedig valamit megtanultam az elmúlt hónapban az az, hogy az erő felelősség. Nem a gyilkoláshoz kell erő, hanem ahhoz, hogy visszafogd az erődet, és ne ölj, ha nem muszáj. - hajtom le a fejemet, ahogy újra magam előtt látom a kislány gyönyörű szőke haját, amelyet beborít a vér. 
Aztán megrázom a fejemet, mintha ki akarnám űzni belőle a rossz gondolatokat, és inkább vigyorgok egyet. 
- Na, de fel a fejjel. Mind itt vagyunk újra, és egy újabb tanév kezdődik. Amondó vagyok, felejtsük el ami történt, és próbáljunk egy kis ideig legalább kisdiákok lenni, akiknek csupán diákcsínyeken jár az eszük. Mit szóltok? - kérdezem, de látom, hogy Wang és Lara indulnak egy kis teáért.

Jorg szavait követően jobbára kiballagtam időből. Valahogy ismét megtaláltak az emlékek melyektől menekülök.
Nem is tudom, hogy valaha eltudom ezt mondani valakinek is. Svájcot követően körülbelül a 2.héten történt.
Éppen egy szédelgős estét tartottam magamnak, s úgy gondoltam meglátogatom a helyi csehót. A korommal semmi gondja nem volt a tulajnak se a pultosnak hiszen a város kb. fele oda járt bulizni. Éppen aznap este is így volt. Igaz nyár okán szinte minden este volt valami nagyobb szórakozás a helyen.
- Csapos egy pohár whiskyt kérek! - jelentettem ki ahogy leültem a pulthoz s kitettem a fizetséget is.
Szar hangulatom volt s szar kedvem is. Régi emberi szokás szerint alkohollal próbáltam feloldani a problémát.
Nem is tudom hányadik gyors pohár után járhattam amikor az egyik hülye gyerek belém kötött.
Nem is igazán vettem róla tudomást, bár ezzel csak olajat öntöttem a tűzre.
Az alkohol szépen hatott így meguntam a piszkálgatását s lökdösődését. Elég erősen löktem arrébb, ami okán el is esett s vitte magával két barátját is.
- Bocsi. - vakkantottam oda s elindultam hazafelé.
Bár ne tettem volna.... hiszen a bajok itt fokozódtak.
A hülyék utánam jöttek, mert hát ők a fasza gyerekek.
A kocsma vagy minek nevezzem a város parkja s játszótere mellett volt így szép hatalmas fás zöldes bokros terület terült el mellette.
Én bevettem magam az erdőbe hátha sikerül őket lerázni. Eszembe se jutott, hogy varázsló vagyok azt egy mozdulat s kimeredve fekszenek sóbálványként...
Azt tudtam, hogy 4-en vannak s bucira vernek.
De nem tudtam lerázni őket. Elkaptak kb az erdő közepén.
Az első gyomrosra emlékszem, s az azt követőre amit mondjuk ki szépen az arcommal védtem....
A többire már nem, sötét kép és filmszakadás.
Nem tudom mennyi idő telhetett el, percek órák.... de magamhoz tértem.
Bár ne tettem volna újfent. Haltam volna meg ott ahol voltam a verés okán.
De éltem a többi gyerek már ugyan ezt nem mondhatja el.
A földön ültem kezem hót vér a bütykeimről lejött a bőr... s nem tudtam eldönteni, hogy enyém e a vér rajta vagy másé esetleg vegyített.
Körülnézve elszörnyedtem. Ez rosszabb volt mint a Romániai történés. Ott a “TV” mögött voltam ugyan de nem halt meg senki. Most nem láttam s irányítottam s megtörtént a baj.
- Mi...mi...mit tettem? - motyogom magamnak elszörnyedve és kezem a szám elé kapom ahogy próbálok felállni.
A ruha is darabokra szakadva rajtam, ami azt jelenti kemény harc s ököl harc volt. Legalábbis az elején biztosan.
Sorra oda mentem a gyerekekhez, hogy megnézzem élnek e még. De egyik sem lélegzet s az arcuk felismerhetetlen volt de a testük is.
Minden tetem után egyre rosszabbul lettem, majd végül egy hang szólalt meg a fejembe.
- Meg kellene köszönnöd... ha nem lépek közben alulról szagolnád a tavirózsát. - mondja nekem
- Mit vagy kiakadva? Ennél többet öltetek ahogy láttam s durvábban! - jelenti ki mintha ez egy teljesen normális dolog lenne.
- Jobb ha hozzá szoksz,  fiú ... - s eltűnik a jelenléte.
A kép a retinámba éget jóformán, s azóta szinte minden este rémálmokkal küzdök...
 
Vhogy most ébren is előjött a kép. Nem tudom az okát. A gondolatból egy szék hangja ránt vissza a valóságba.
S ahogy vissza térek a víz kiver egy pillanattal később. Ruhám szinte azonnal átázik s mint jó muglijáratos tömegközlekedésen lévő utas homlokán, arcán elkezd kúszni a verejtékcsép.
- Mi? Mi? - kezdek el motyogni valami.
-Ohhh ... Szi, Tia! - köszönök a lánynak mert leesik, hogy őt látom.
* Vajon mennyit látott? * tűnődöm magamban.
Bár mindegy mert ahogy rám néz azonnal láthatja az átázott énemen, hogy baj van.
- Sajnálom, hogy nem vettelek észre. Mondjuk úgy, hogy nem igazán voltam jelen..... - nem fejezem be  a mondatott.
Majd gyorsan körbe pillantva látom, hogy körülbelül mindenki jelen van már.
- Régóta itt ülsz mellettem? Lemaradtam valamiről? - kérdezem.
- Gyönyörű vagy! Igazán gyönyörű. - teszem hozzá gyorsan.
Főleg miután pár pillanatnál tovább legeltettem a szemem a lányon.
- Igazán jól áll neked a halál. - mondom mosolyt erőltetve az arcomra. Ami nehezen megy mert félek.
- Sziasztok! - mondom kissé hangosabban, hogy a többiek is hallhassák, közben megtörlöm magam majd rájövök, hogy jobb lenne inkább valami varázslatot használni.

Wang reagál elsőként a megjegyzéseimre és gondolataimra, és elmosolyodok, amikor Lara füleire teszi a kezeit. 
- Úgy tűnik, megint jó kedved van, kedves Wang. - közlöm vele, majd végignézek rajta. - Csak nem új séród van? Vagy épp új ruhát hordasz? És a kérdésedre a válaszom: nem volt valami túl jó, sokat voltam kinn a temetőben az egyetlen barátomál, Jamesnél. Megfogadtam neki, hogy idén rosszban fogok sántikálni, mindazok mellett vigyázni fogok magamra. És nem mellesleg Lara, legalább megmutatod, hogy ki is vagy valójában, ami nem kifejezetten egy rossz dolog. 
Úgy tűnik, mintha Wang Larát is maga köré akarná csavarni, de az lenne ám az érdekes téma, ami megérne egy cirkuszt is. Elégedetten mosolygok, majd hirtelen egy ölelés kíséretében Daniel illatát érzem meg, majd gyorsan felpattanok, és megölelem. 
- Úgy hiányoztál. - súgom oda neki, miközben csókot adok üdvözlésképpen. - Nem, nem maradtál le kifejezetten semmiről. Csak arról, hogy Norinát elhívta az Arkhánum magához a Svájci kaland következtében. 
Kicsit felnevetek, amikor Tia ecseteli nekem, hogy elszaladt velem is az a kis csikó a nyáron, de úgy tűnik, lehet, hogy igaza van a lánynak. Bólintok az ötletéhez, hogy kövessünk el csínyeket. *Végülis miért ne?* Lara és Wang elmennek teáért, amit kicsit furcsállok, hogy ez a két páros megy, de megvonom a vállamat, és visszafordulok a többiek felé. Valaki még hiányzik részemről, vagyis lehet, hogy nem tűnt fel, és az nem más, mint Darman, akit csak emlegetni kellett. 
- Szia Darman. - köszöntem oda neki. - Azt hiszem, megvana létszám. Kivéve Alricot. 

- Na most képzeld el, hogy megnyílik a föld és elsüllyedek szégyenemben - feleltem nevetve Larának.
"Miért gondoltam, hogy járnak? Soha egy ölelés vagy egy puszi. Jó persze, Alric nem olyan alkat, de na. Valahogy éreztem valamit köztük."
- Ha gondolod segíthetsz is a levél megfogalmazásában - vetettem fel, bár nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet.
Megfogtam a teás kancsót, hogy ne legyen annyira feltűnő a hiányunk, aztán intettem Larának, hogy kövessen.
Visszafelé megint szemérmetlenül megbámultam Lisát, de most sikerült csöndben maradni. Azt hiszem.
Visszaérve letettem a saját kancsómat Tia elé.
- Tessék! Ezt azért, mert bunkó módon pont akkor léptem le, amikor beszélni kezdtél.
Nemes egyszerűséggel átléptem az asztalon és leguggoltam a székemre.
- A felvetésed amúgy tetszik, de kíváncsi vagyok, hogy nekem, mint prefektusnak milyen szerepet szánsz. Én is legyek csínytevő, vagy próbáljalak elkapni?
Hasonlított már a régi Tiára, de úgy éreztem, hogy megjátsza picit.
- Én a Roxfort régi elfoglaltságait szeretném feléleszteni, mint a párbaj szakkör, vagy a tánc ház.

-Legyszi ne süllyedj el, nem szeretnék egész este Lisának magyarászkodni hogy hova tűntettelek - mondom féleg meddig nevetve
Amikor Wang feldobja az ötletet hogy részt vegyek a levél írásában meglepetten nézek rá
- Várj te most komolyan azt szeretnéd hogy segítsek levelet írni az uncsitesódnak akivel még életemben nem beszéltem ráadásul egy elég érdekes témában? 
Ezután vissza indultunk a többiekhez. En is felkaptam egy kancsót habár csak alibi képpen. Leteszem az asztal közepére és leülök Helen mellé.
Odafordulok Tiához
-Bocsi hogy pont akkor mentünk el amikor kérdeztél amúgy szerintem is próbálkozzunk meg a normális diákléttel egy kis ideig
-De csak egy kis ideig-teszem hozzá mosolyogva
Wang Roxfortos felvetése kifejezetten tetszik
- Igeen a párbaj szakkör kifejezetten jó buli lenne 
Aztán hirtelen ötlettől vezényelve Helenhez fordultam
-bocsi hogy rosszul reagáltam. Tudod mielőtt megöltem Erina valami olyasmit mondott hogy a gonoszságom és gyűlöletem miatt jó halálfaló lennék... És emiatt fájt hallani tőled akkor is ha talán van benne igazság

A hajó elment. Nem szállt fel. Semmi kedve nem volt Svájcba menni. Neki az elmúlt időszakban bekövetkezett traumákkal kellett foglalkozni és a medál kérdéseire választ találni. Lepillantott a pálcájára, mi ott lógott a kezében, és nem volt kedve többet használni. A társai mind elmentek, ő pedig egyedül maradt.
Útja a hegyekbe vezetett, vissza oda, ahol az előző időszakot töltötte. Szüksége volt még egy kis időre.
- Na srácok? Hogyan tovább? Tette fel a kérdést a Daeváknak. Ki lesz a következő? Azzal fölemelte a kezét és az előtte álló muflonra a medál felizzott vörös fény villant...

A holló, mit Valacar professzor küldött türelmetlenül csipkedte a fülét. Morogva megpróbálta elhessegetni, de a madár nem tágított. 
- Mit akarsz már te átkozott medvebérenc?
A madár engedelmesen kinyújtotta a lábát a fiú felé.
- Aha... ezek szerint még mindig azt akarják, hogy ott rontsam a levegőt... Egye fene.
Összekaparta a holmiját, zöld utazótáskájába szórta a rend medált, a tőrt és elindult az iskola felé.

Az iskola udvarra érve, megpillantja a régi ismerős arcokat. Fegyvertársai minden bizonnyal már a nagyteremben lebzselnek. úgy dönt mihamarabb ő is csatlakozik. 
A nagyterem ajtaja tárva-nyitva így lehetősége van feltűnésmentesen bemasírozni a terepfelszerelésében. Vad külleme teljesen tájidegennek hat az iskolai közegben, még a talárját sem cserélte le.
- Alric köszöni szépen megvan. Szúrja oda Helennek, amikor pont őfelőle érdeklődik. Elég leharcoltnak tűntök srácok. Bozótfutáson voltatok Svájcban?
Azzal lehuppan Darman mellé. Futó pillantást vet a többiekre. Nem foglalkozik különösebben sem Wanggal, sem Larával. A dirihelyettes szövege elég unalmas, így nem sok figyelmet szentel neki.
- NA MI VAN KÖLYÖK? INNENTŐL EZ LESZ? MAGUNKRA LESZÜNK UTALVA? MÉG NEM JÖTT EL SZERINTEM AZ IDEJE A MAGÁNYOS FARKAS ÉLETMÓDNAK. MÉG SZÜKSÉGED LESZ RÁJUK, DE EZ CSAK AZ ÉN VÉLEMÉNYEM....  Szólal meg az egyik Daeva. Hanglejtése alapján Ragály.
~ Az érdekes, hasznos elemeket megtartom, a többiekre nincs szükségem. Szúrja oda neki, majd Darmanhoz fordul. Szóval ha vége ennek az egésznek pajtás, elmesélhetnéd mi történt veletek Svájcban. Furdal a kíváncsiság.
Kicsit vicceskedve oldalba böki gubbasztva fegyvertársát.

- Jól áll nekem a halál? - kacagok fel, most már tiszta szívből. - Hát ilyen bókot sem kapok mindennap a tuti. De köszönöm, azt hiszem. Mit ne mondjak a halál érdekes állapot. Pont olybá tűnik, mint az élet. Igazából nem is haltam meg. Nem meghalnom kellett, azt hiszem ez valami olyasmi volt számomra, mint a paradigmaváltás. Mondjuk kellett hozzá, egy kis löket, és apám szokás szerint a legbrutálisabb módját választotta a dolgoknak. Ha nem gond, nem részletezném. Elég annyi, hogy az a mi svájcban történt meg sem közelíti a brutalitás, és a gonoszság fogalmát. Ha valaki többet szeretne tudni a témáról, javaslom, keresse fel Vladot. 

Mindannyiunkban ott él a vadállat. Kiben erősebb - nézek Darmanra, kiben jobban el van nyomva- nézek Larára, és Helenre, - és van aki pedig még keresi a kapcsolatot vele - nézek a csapathoz közben odalépett Alrikra, aki teljesen jól elvan magában. 
A kérdés, hogy ki, hogy áll hozzá, engedi e, hogy átvegye az uralmat felette, vagy megtanul uralkodni rajta. - folytatom még mindig Alrikra nézve, aztán elszakítom a tekintetem a fiúról.

- Prefektusként elvileg a bajkeverők lefülelése lenne a dolgod. - válaszolok mosolyogva Wangra, majd kajánul elvigyorodok. - Sejtettem, hogy minden vágyad elkapni, ha jó fiú leszel, lehet, hogy megbotlok. - tör ki belőlem a nevetés újra. 

- Hééé! Mindenki! Elég a nyavalygásból! Tessék már élni kicsit! mondja a holt! Inkább várom az ötleteket. Valami diákcsíny? 
Párbajszakkör okés azoknak, akiknek a párbaj játék. Nekünk ez inkább gyakorlás lenne úgy érzem. 
Tánc - ház? Az milyen? Melyik házat szeretnéd megtáncoltatni? Remek ötlet, de akkor ezt nem előttük kellene megbeszélni. 

"Normális élet, mi? Volt nekem valaha olyan?"
Tűnődve ittam a teámat. Mindig volt valami szarság, sose élhettem átlagos diák életet. Bár kérdés, hogy egy mágus iskolában mi lenne az átlagos. Ha mugli lennék az lenne a legnagyobb bajom, hogy mi a történelem lecke meg hogy ki éppen kivel smárolt a mosdóban.
"De itt ezt tetézi a....minden"
Lassan mindenki a szőnyeg alá söpri a rossz kedvét, hogy egy alkalmatlan pillanatban törjön a felszínre és én egyre jobban várni kezdem azt a sétát Tiával.
Nem tudom nem elnevetni magam arra, ahogy húzni kezdi az agyam. Haragudhatnék rá, amiért húzogatja az orrom előtt a mézes madzagot, de az a nagy büdös helyzet, hogy élvezem.
Az viszont rám hozta a frászt, amikor Alric megszólalt mögöttünk.
Felköhögtem egy fél bögre teát, aztán hátra nyúltam, hogy oldalba bökjem,
- Direkt vártad meg a jump scarrel, hogy inni kezdjek, mi? - Kérdeztem tőle nevetve. - Örülök, hogy végre megint látlak, te szarházi.
Pótoltam a teát, aztán odahajoltam Tiához.
- Hát ha házat kell táncoltatni, akkor én a Basarab házat szeretném. De amúgy emberek táncolnak benne. Egyfajta bál szerűség. Elvileg azért volt, hogy közelebb hozza egymáshoz a diákokat.

-Nem, eszembe sem volt faggatni téged a történtekről. Tudom, hogy emberi ésszel felfoghatatlan dolgok történtek veled, hogy most az lehess aki vagy. - felelem a lánynak.
- A bók szívből jött, s szebb szerintem mintha csak annyit mondtam volna, hogy gyönyörű vagy. Vagy nem így gondolod? - kérdezem felvont szemöldökkel.
- Mindenkin nyomot hagy az elmúlt pár hónap. De te erősebb vagy mint én, téged nem viselt meg úgy a Halál mint engem. - mondom a lánynak miközben a kezem a kezére teszem.
- Bár lehet tévedek s csak nagyon jól rejtegeted. - teszem hozzá miután pár pillanatig a szemébe nézek.
- Én gyenge vagyok, kis híján megtört vagy éppen már megtört csak még nem repedtem széjjel.... - akad belém a szó vége mert Alric huppan le mellém.
Idejét se tudom mikor láttam cimborám így igazán örülök neki.
Rögtön faggatózni is kezd.
- Nézzétek mit fújt ide a tanévkezdés szelem. - szólok fel hangosabban, hogy többiek is hallják s ide nézzenek.
- Elég sok mindenről maradtál le. Téged ismerve igencsak tetszett volna az a szörnyűséges csata amit a többiek harcoltak le... nélkülünk. Mert hát én ki voltam ütve s ismét nem sok hasznom vették, bár legalább nem is hátráltattam őket. - kezdek bele a magyarázkodásba.
- Egy kis rendes diák élet jó lenne, barátom... szerelem. - itt rápillantok Tiára. - tanulás lógás csínyek. Ez mind mind szépen hangzik. - magyarázom
- Jobb lenne mint egy nagy küldetés, kaland vagy bármi is amikre mi jártunk. - egészítem ki a mondandóm.
- Megbotlasz mi? - bököm oldalba a lányt.
- Csak, hogy amikor éppen elkaphatna akkor gyors elillanj. Vigyázz vele kacér nagyon s a végén te leszel az üldözött az üldöző helyett. - mondom nevetve.
S végre jól esik egy kis nevetés. Idejét se tudom mikor húzódott ilyen mozgásra a szám. Vagy hagyta el a szám ilyen hang.
- Egyébként Wang, jól nézel ki. Menő a ruha s a felszerelésed. Bár az én ízlésemnek túl divatos de te olyan stílusba nyomulsz így neked jól áll. - szólok oda a fiúnak.
-  A párbajszakkör nem hangzik rosszul, de valszeg nekünk inkább gyakorlás lenne a sok sok tapasztalatunk okán nem igazi iskolás szakkör. De benne vagyok kis gyakorlás nem lehet rossz. Hátha fejlődünk s okosodunk valamit. - részletezem gondolatom.
Ami igazán meglep, nem hittem volna, hogy ennyit fogok magyarázni s a számat jártatni.

Darman megjegyzésein elnevettem magam. Most valahogy kevésbé morózus, mint általában.
"Vajon túlkompenzál, vagy tényleg jobban van? Figyelni kéne"
- Üldözne egy lány ahelyett, hogy én kergetem őt hiába? Óóó az rettenetes lenne, szörnyű.
Persze nem Darman barátnője, vagy igazából jegyese, kéne, hogy az legyen. De basszus jó érzés lehet, ha akarnak téged. És nem csak egy szívességét, vagy más féltékenységét akarják tőled, hanem téged.
- Amúgy köszi. Legalább valakinek tetszem így, és nem egy úthengert lát a nyakamon. Lehet nem a te stílusod, de nem is baj. Mindenki a saját stílusában néz ki legjobban. Te is, Darman.
A válaszokat hallva a párbaj szakkör népszerűbb lesz, mint a tánc.
- Igaz, ami igaz, mi kapunk elég párbaj tapasztalatot. De meglepően jó ismerkedésre. Nem tudom emlékeztek-e még Fairára, de az eltűnése előtt nem sokkal voltunk gyakorolni a párbaj teremben. És meglepően sokat megtanul az ember egymásról egy-egy ilyen harcban. Meg lehetne paprikázni kicsit. Például azzal, hogy a győztes kérdezhet bármit, és őszintén válaszolni kell rá.
Azon kaptam magam, hogy egyre inkább próbálok prefektusi fejjel gondolkodni. Nem tudom mikor kapott el a lendület, de úgy éreztem, hogy fel akarom rázni ezt a közösséget. Talán nem szeretnek, sőt biztosan nem, de akkor is egy csapatként kell túlélnünk. És akkor már mást is kell csinálni, mint a folyamatos öldöklés. Apropó.
- Mellesleg ha kábítani meg kötözni tanulunk robbantás helyett, akkor még a vén múmiák az Arcanumban is hálásak lesznek.

Kicsit gyanús nekem az, hogy Lara és Wang csak úgy eltűntek, és még csak Lisát nem is izgatja? Pedig a lány első ránézésre ölni tudna a szemével a történteken, most meg nem is reagálja le? Mind a ketten hoznak egy-egy teás kancsót, némiképp furcsa arckifejezéssel nézek a két társamra, hogy ez mégis mi a fene volt, de inkább megrázom a fejemet, hiszen nem is érdekel annyira a dolog. Kettejükre tartozik. 
- Tánc ház? Na az pont nekem való, hogy összetörjem magamat. - nevetek, majd Lara hangja zavar fel. - Gondolom a neved végett idegesített fel. Rá se ránts. 
Vígasztalom a lányt, amikor egy hang megszólal mögöttem. Ismerős, csipkelődős szavak. Hátranézve Alricot pillantom meg, és elmosolyodok. 
- Úgy örülök, hogy látlak. - közlöm a fiúval, miközben elmosolyodom. - Megvallom őszintén, hiányoztál a Svájci kirándulásról, talán szeretted volna azt a tombolást, ami ott volt. 
Tovább nem is igen kellett ecsetelnem, mert Darman nagy vonalakban felvázolta az elveszett báránykának a történteket. A további beszélgetésekbe nem is igen akarok belefolyni, így Daniel felé fordulok.
- Milyen volt a nyarad hátralévő része? 

Az étel roppant finom volt. A manók most nagyon kitettek magukért.
* Ezt majd külön meg kell köszönnöm nekik. * jegyzem meg magamnak egy kóbor gondolat közben.
Ahogy látom a dísz csapat, az iskolánk "ékköve" nem is igazán figyel a mondandómra s inkább egymással van elfoglalva.
Kissé bosszant a nem figyelek a felnőttre gondolkozásuk de most az egyszer nem szólok vagy büntetem meg őket.
* Jó lesz ez egy másik időpontra is. * mosolyodok el egy pillanat elejéig a gondolatomon.
Az idő szépen telik, már két alkalommal is megkondultak a harangok a plafon felől s ezzel betöltötték a teljes termet zengésükkel.
A harangok jelzése szerint már 20:00 is elmúlt.
Ennek következtében a diákok nagyobb csoportja már elhagyta a helyiséget már csak 1-2 csoport maradt.
A kollégák többsége is ugyan így tett.
Mivel már alig vannak itt így felállok és felszólalok. 
Hangom erőteljesen s teljesen jól hallhatóan szólal fel a terem minden zugában és lyukában.
- Úgy gondolnám, hogy mindenkire ráfér a pihenés s sikerült kellőképpen kibeszélnie magát. Ha mégsem azt majd holnapi nap folyamán folytathatják az óráik után! - szögezem le ellenállást nem tűrő hangnemben.
De, hogy szavaimnak további nyomatékod adjak, két kezemmel tapsolok egyet.
Aminek következtében az asztalokról sorban elkezdenek eltűnni  az étkészletek s üres, koszos tányérok. Ahogy az összes ilyen eltűnik azután az ételek kezdenek el szépen eltünedezni. Majd ahogy az asztalok lecsupaszodtak a székek s padok kezdenek el maguktól varázslatosan a helyükre mozogni s rendet rakni a Nagyteremben.
Ám a diákok azt már nem várták meg, hanem már akkor megindultak amikor a tányérok eltűntek s nem volt mire kiszedni a kaját vagy miből inni még egyet, hogy tovább maradhasson a fenekén.

Játékban részt vett karakterek:
 
[You must be registered and logged in to see this link.] : 5+2+2=9KP
[You must be registered and logged in to see this link.] : 5+2=7KP
[You must be registered and logged in to see this link.] : 5+2+2+2+2+2+2+2+2+2+2=25KP
[You must be registered and logged in to see this link.] : 5+2+2+2+2+2+2+2=19KP
[You must be registered and logged in to see this link.] : 5+2=7KP
[You must be registered and logged in to see this link.] : 5+2+2=9KP
[You must be registered and logged in to see this link.] : 5KP
[You must be registered and logged in to see this link.] : 5KP
 
A játékban résztvevők dobhatnak csokibékát!