84. Egy felkérés - Az őrület nyomában

Bema Pó hirtelen távozása után már csak ti maradtatok a szobában. És mivel nem tudtok visszamenni az iskolába sem, eldönthetitek, hogy várjátok a babért, vagy sem, belépve vagy a jobb vagy a bal oldali ajtón, ami ki tudja, hogy hová vezet, és meddig. Ameddig a szobában időztök, a kellemes, nyugalmas hangulat jár át titeket a kétkedések közepette, még annak ellenére is, hogy feszült a helyzet. A könyvespolcokon látszik a több évtizedes tudás, amiket összeszedett vagy saját maga írt. Ám egy fuvallat, ami az ablakon beszökik, egy papírt fúj elétek. Elolvasva az alábbiakat látja: 

"Alice!
Miért nem próbálsz meg a többieken segíteni? Te is ugyanúgy egy segítség vagy ennek a társaságnak, mint akármelyik másik! MERJ lépni, ne félj cselekedni!" 


"Helen! 
Nagyon jól rejtegeted azt, ami rejlik benned, gyakorold, hogy jobban használni tudd majd a későbbiek folyamán!"


"Tia!
A nagy makacsságodat kompenzálja a nagy szíved, és a kitartásod! Ne feledd, szükség esetén a társaid mindig ott lesznek, hogy támaszt nyújtsanak neked." 


"Alric! 
Becsülöm azt, hogy ennyire kiállsz magadért. De ne feledd! Nem csak te és az arroganciád létezik, igyekezz csapatban dolgozni! "


"Olivia! 
Nagyszerű lány vagy, mindenben is csapatjátékos. Megkérlek arra, hogy a jókedveddel próbáld ezt a csapatot összetartani, ahogyan csak lehet."


"Daniel! 
Tehetséges fiatalember vagy, aki a megfelelő időben egy megfelelő embernek tud a támasza lenni, és sose lankadjon a lelkesedésed." 


"Darman! 
Remek fiatalember vagy, bátor vagy épp botor, megfelelelő hallgatóság, és tökéletes társ. Te vagy az egyetlen olyan ember, aki a legjobb hatással vagy Tiára." 

*Mire vártok, tapsra?* Szólal meg megint Bema Pó. *Csa bátran lépjetek be valamelyik ajtón, mert ketyeg az időtök*

Végre valaki segítségemre siet.
- Köszönöm. - mondom miközben elfogadom a felém nyújtott segítséget és a magyarázatot az adott helyzetre.
- Akkor a két ajtó közül kellene kimenni valamelyiken, ha jól látom a helyzetünket. - gondolkodok a hallottakon.
Majd egy papírdarabot kapok az arcomba.
- Mi a fene... - kaparom le s már gyűrném is össze de akkor észre veszem rajta az írást.
- Hmm. .. Érdekes. - szólalok meg miután elolvastam.
- Ez nekem gyanús, szerintem ez már egy csapda. - de éppen hogy csak megszólalok egy hang szól, hogy húzzunk bele s ne tátogassuk a szánkat.
- Jól van már, jól van.... - nyugtázom a noszogatást.
Megindulok az ajtók irányába s megállok előttük.
- Ecc pecc kimehetsz... - kezdek bele a rituális választási szokásba.
De nem folytatom mert gyors ki nyitom a bal oldali ajtót..

A segítségnyújtást követően egy levél érkezik, rajta a nevemmel. Érdekes, hogy valaki csak úgy küldözgeti a leveleket. 
- Várjunk csak! Nézzétek, ez nem férfi írás. Egy férfi nem ír ilyen szép betűket, de ki tudja. - jegyzem meg a többiek felé. - Ha egyáltalán érdekel valakit az információ. De igazából ide se értünk, aztán megint a nyakunkba szorul minden. 
Ekkor egy ismerős hang szólal meg, ami utasít, hogy induljunk, mert nem lesz belőlünk semmi, aminek Darman eleget is tesz, majd kinyitja a bal oldali ajtót, és nagy sóhajt követve ellépek Daniel mellől.
- Gyere, ne maradj itt - mondom Danielnek, és indulok meg a bal oldali ajtón keresztül az ismeretlenbe. Egy hosszú folyosóra térünk rá, vagyis eléggé hosszúnak tűnik. A pálcámat a biztonság kedvéért előveszem, majd hátrafordulok. - Gyertek.

Ahogy az öreg eltűnt a szobából, az egyik falnak dőlve elgondolkodom. Nem igazán értem, mi is történt velem az előbb. Soha életemben nem estem még neki bájitalmesternek, sokkal inkább érdeklődve figyeltem, hátha el tudok lesni tőlük valami trükköt. 
Ezt az öreget meg szépen ledorongoltam. 
 
*Na lássuk csak Tia, mi a franc történt* Saját elmémbe betekintve, mint valami kartotékirodában, szépen rendszerezve vannak az emlékek. Koncentrikusan egyre beljebb haladva találhatóak a régebbi emlékek, az elején pedig a frissebbek. Sok-sok időnek, és elmélkedésnek, okklumenciával töltött órának kellett eltelnie ahhoz, hogy a gondolataimat rendszerezni tudjam. De most már eljutottam odáig, hogy minden a helyén van, így könnyedén elő tudom venni azt, amire szükségem van. 
 
Most is ezt teszem. Mintha egy merengőbe lépnék bele, úgy tárulnak elém az elmúlt óra emlékei. Kívülről látom magamat, és minden szobában tartózkodót. A rosszulléteket, Bema Pót, ahogy beszél, Alrik nem túl kedves beszólását, majd az átkot, amit Alrikra szór. És igen! Ott is van. Alrik szeme villan egyet, aztán mintha befelé fordulna. Tisztára, mintha beszélgetne valakivel, vagy valamivel. Sajnos ennyire erősen még nem működik a legilimenciám, hogy halljam, amit mondanak, vagy talán ez nem szimplán gondolati síkon működő dolog. Talán egy varázslat.


Az események zajlanak, és figyelem magamat, ahogy konokul állítom az igazamat, majd az öreg kiakadását. Aztán egy hangot hallok. Hogy honnan, kitől származik, nem tudom megmondani, hiszen nem a körülöttem lévők beszélnek.
Egy erős gondolatot kaphattam el valahonnan.

*A kis mocsok. Na erről ki kell őt faggatnom, hogy mi a francot csinál azzal a szarral, mert ez teljesen nem normális, ami történik itt.*

Keresem, vajon honnan jöhet a gondolat, aztán Helenre nézek, és látom, amint az Alrik nyakában lévő medált bámulja. Azt a medált, ami már nekem is felkeltette az érdeklődésemet. Valahogy érzem benne a mágiát, és nem túl kedveset. Nézem a medált, és csak úgy jönnek a kérdések a fejemben.

*Talán ezzel csinált valamit Alrik? Valami bűbáj, vagy igézet hatása alá kerültem? Egyáltalán biztos, hogy ez az egész ettől van? Biztos, hogy képes vagyok én erre?*

Amint elönt a bizonytalanság, és a kétely, úgy törik meg a koncentrációm és szakadok ki pillanatokon belül az emlékek közül.

Újra a szobában vagyok, Darman pedig éppen kinyitja a bal oldali ajtót. Megrázom a fejem, körbenézek. Tekintetemmel Arikot keresem, majd a medálra pillantok a nyakában. Nem érzek semmit. De mihelyst visszaérünk a suliba ki fogom deríteni mi is volt ez az egész, döntöm el végre visszakapva korábbi határozottságomat, és tétovázás nélkül lépek be az ajtón, amit Darman kinyitott.
A terület, ahová belépek Helen után, teljesen sötét. Csupán az előző szoba fénye világítja meg annyira, hogy láthassam, egy hosszú folyosó tárul elénk. Ennyi fény azonban pont elég nekem ahhoz, hogy elinduljak előre. Ahogy teszek pár lépést a sötétben, hirtelen fények gyúlnak a falakon.
Körbenézve nem látok mást, mint egy végeláthatatlan folyosót. A falak olyan közel vannak egymáshoz, hogy ha megállnék és kitárnám a két karomat, éppen neki tudnék támaszkodni két oldalt mindkettőnek.
A falakat halvány zöldes árnyalatú mohaszerű növény borítja. Ebből származik a derengés.
-Gyertek, szólok hátra a többieknek. A falakkal óvatosan. Nem ismerem ezt a növényt, ami világít, de eddigi tapasztalataim azt mondatják velem, hogy ami ennyire rikít a növény és állatvilágban, az nem feltétlenül barátságos. Azt hiszem, nincs más hátra, mint előre! – jelentem ki, majd elindulok a folyosón.

Képesség 7/20

- Lumos! – mondom, majd fény tör elő a pálcámból, amivel párhuzamosan a falak is világítani kezdenek. – Tyűha. Na pont ezt nem vártam volna. Ez is érdekes, hogy a pálca segítségével kezdett el világítani a fal, ami eléggé elvarázsol. Vajon az iskolában is lehet valami hasonló. Vagy esetleg Chrisnél? Tényleg, ott nem lehet, vagy esetleg a Növényházban? Ez nem valami bájital alapanyag?
Ahogy fecsegek, elvarázsol a fényes falak világa, majd Tia megszólalására egy gyors Nox-al eloltom a pálcát, de a világosság ugyanúgy megmarad. *Nagyon pazar.* A kezem véletlenül hozzáér a falhoz, ami az első érzésre puha, selyemérzéssel tölt el, szinte már-már csikiz. Valahogy olyan furcsa érzés fog el engem: a nyugodt légkör valahogy kezd átváltani olyan nyomasztóvá átalakulni, innen-onnan mintha vihogást hallani, ami eléggé idegesítő kezd számomra lenni.
- Ti is halljátok, vagy csak én hallom azt, hogy valamikor vihogások lennének? – kérdezem kissé kétségbeesetten, majd a kezemre nézek, és a többiekre. – Na már csak ez hiányzik, hogy hallucinogén legyen ez a fal, mert akkor megint megszívtam. De nézzétek, mintha ott a távolban lenne egy ajtó. Gyertek, nézzük meg, hogy mi lehet az, mert így nem igen tudom abszolút kivenni, hogy mi lehet az. 
Ahogy indulnék közelebb, valahogy mintha egy ajtószerű dolog lenne, de a fenéért nem tudnék odaérni elé. *A francba!*

Ahogy apránként beléptek a folyosóra, és haladtok előrébb, a fények az alapján világosodnak fel, és a hátatok mögött sötétedik el, vagyis ez olyasféle mozgásérzékelős fény, aminek a fénye erősebb, mint a pálcák által kibocsájtott világosság, így teljesen értelmetlen a pálcák fénye, mint ahogy Helen teszi. Ahogy a lány hozzáér a falhoz, egy nevetést hallotok, majd ahogy közeledtek az ajtóhoz, egy sövény nő fel, amikből hatalmas csápok kezdenek el felétek csapni.
- Gyertek csak nyugodtan, nem bántalak titeket! – mondja a sövény, mély, morajló hanggal, és kuncog egyet. – Én segítek nektek átjutni a túloldalra, na, gyertek csak madárkáim. AZONNAL GYERTEK IDE!!!!!
Hatalmasat csap körülöttetek, ami következtében egyre jobban kezdi felverni a falról a port, ami következtében mindegyikőtök arra lesz figyelmes, hogy hiába is akar valamit is mondani, különféle zagyvaságok, értetlen mondatok hagyják el a szátokat.

Mielőtt beléphetnék az ajtó Helen megelőz majd őt meg Tia előzi meg. Nem bánom, hogy elém vág a lány. Így legalább van lehetőségem "nézelődni". Így a gondolataim se össze vissza vándorolnak s ezzel is segít koncentrálni egy dologra. Ez össze is jön de mielőtt még bármi történhetne is a testemen belül szakítok a nézelődéssel.
A gondolataim helyre rázódtak s nem kavarognak. A falat kezdem el vizslatni s pálcám hegyével piszkálgatni. De a szóra, hogy ne érjünk hozzájuk még a pálcámat is elhúzom. Nem úgy mint a kis szeleburdi Helenünk. Akit látom, hogy fogdossa.
* Na már csak ez hiányzott a nyakunkba.* - csóválom meg a fejemet.
A fény melyet kibocsát a fal kellemes s meglepő, de valamelyest ismerős, de nem jut eszembe honnan. Miközben ezen gondolkozok Helen szavai hoznak vissza a gondolatok földjéről. - Hogy mondod? - kérdezem.
De választ nem igazán kaphatok mert ahol Helen a falhoz ért onnan sövény meg valami csápok is kezdenek előjönni.
*Mi a fene? * - hagyja majdnem el a számat de végül bent marad.
- Ilyet láttam már s nem tetszett, nem nekünk való. - nyomatékosítom a mondandómat, hogy pálcámat elővéve tűzet kezdek varázsolni a csápokra amik már már olyan közelségben vannak, hogy elkaphassanak minket.
- Pironocio, pironicio, pironico ... - ismétlem megállás nélkül. Nem tudom, hatásos e bármi ebből de reménykedek benne.
 - Fussatok bolondok...  Az ajtó irányába a ha ott vagytok megyek mellétek. Oda "ugrok".

Ahogy méregeti a társaság tagjait észreveszi, hogy tényleg történt valami az öreg és Tia egymásnak estek és összezavarodtak. Persze az átok is megszűnt.
-Na végre Elmész ám a... De nem fejezi be nem akar még egy szájzárat. Az öreg eltűnése után, levél érkezik és a többiek után kézbe veszi ő is. ~ Ugyan mit tudsz te rólam? Akárki is vagy! Még hogy arrogancia! Nevetséges. Csak magam vagyok, nem számíthatok másra. Na jó Oliviára talán. Jól fog mutatni mellettem.
Mindegy is, haladjunk.
Követi a többieket az ajtón át a mohás terembe. Feltűnik neki is az ajtó a folyosó végén, de őt ás zavarja. úl egyszerű, túl hívogató. És itt a hívogató kifejezés meg is testesül. A következő pillanatban valami fura csápok jelennek meg és hívogatják őket. Mi az isten folyik itt? 
-Kell a francnak a segítséged! Lábunk van, átmegyünk! Nőljél szépen vissza, ahonnan jöttél!
Félresöpör egy csápot majd Darman mutatványát látva ő is belelkesül. 
-Ezaz koma adjunk nekik! Piroinitio! Egy széles mozdulatot tesz, mire egy nagyobb lángcsóva csap ki a pálcájából, lángba borítva a csápokat amik feléjük nyúlnak. A lányok elé lép, és újabb lángokkal pörkölgeti a sövényfalat, hogy Darmannal közösen megtisztítsa az utat maguk előtt. Hátranéz a válla fölött.-Helen ha lennél szíves csapasd azt a lángszórós mutatványt mint legutóbb! Az bejött.


Képességpont    9/20

A sövény felkúszásával nem volt gondom, de amikor csápokkal kezdett el csapkolódni, annak következtében hátraborultam, ami már nyúlt is értem, elkapva a lábamat. 
- Diminuendo! - mondom, miközben a lábamat megfogó gusztustalan valami felé irányítom. Valahogy nem tudok nem az undorító, nyálkás, tapadós, polipszerű valamikre figyelni. - Nem leszek én vacsora, az is biztos! Diminuendo! 
Darman ugrik előre mellettem, és a Pironitio varázslatokat küldd a lény felé.
- Darman, az oroszlán antilopot eszik! - szólalok meg, közben mutatok a fiú mögé. De várjunk csak: Mi a fenét mondtam? Az oroszlán antilopot eszik? Dehát én nem is ezt mondtam. - Darman! Hogy mit mondtál, Alric? Egyem meg a növényt? Ne mondj ekkora hülyeséget. 
A lábamról időközben megpróbálom a csápot lerázni, de ragaszkodik ez a kis mocsok, hogy csak na. Egy kisebb szellőt éreztem meg magunk mögül, majd a szabad bal kezemmel először csak kicsit, majd jobban elkezdem csapni a levegőt, hátha a nagyobb erejű szellőnek vagy már inkább szélnek nem annyira ellenálló.


Képességet növeltem +1-el 5/20

Alric és Darman Piroinitio varázslata sikerült, de ennek következtében a csápok egyre jobban csapkolódnak, amikkel a falakat találják el. A falakból Alric felé por száll, amit beszívva még inkább értelmetlen beszédet kezdenek el mondani, hiszen amit kaptak először port, az kevésbé volt hatásos rájuk. De a két fiúnak a segítségére Helennek a szele is besegített, amivel a sövény hatalmasat visított, majd elégett. Helen szerencséjére kisebb sérülést szenvedett el azzal, hogy a csáp, ahogy összébb zsugorodott, megszorította a lábát, felhasítva rajta a bőrt. Az a csáp darab, ami a lábát fogta, szintén megégett, és valamiféle büdös szagot kezdett el árasztani, a lány pechére. De viszont szerencsétek van, hiszen a sövény eltűnt, és szabad utatok szabadnak ígérkezik.

A többiek után haladtam egy ideig szépen, csendben. Nem igényeltek segítséget ahogy láttam, így nem törtem össze magam a segítségnyújtás végett.
Furcsa por felhő jelent meg körülöttük, de nem voltam túl közel hozzájuk, így már engem nem ért el. Ha el is ért valami minimális adag érhetett el. Szegény Helen megint Heleneskedett egy sort, a segítségére siettem.
-Helen,Helen! - Ráztam meg a fejem, miközben lehajoltam hozzá
-Jól vagy? Megint épp össze töröd magad! - Nevetek
-Na had nézzem!- Mondtam miközben Helen lábát vizslattam.
-Ohh te! Szerencséd! Túl éled! Azt hittem már itt kell hagynunk! Megint! - Nevettem el magam.

Az intésem ellenére Helen persze csak hozzányúl a falhoz, amiből hirtelen csapok kezdenek kifelé nyúlni. 
Hátulról ért önt két csáp körülöleli a derekamat. 
*Ördöghurok. Fantasztikus. * Darman varázsolni kezd. Az ördög hurok csápjai pedig amint elkezdtem küzdeni ellenük meg szorosabbá váltak. Ahogy Alrik is csatlakozik a növényirtáshoz már tudom, hogy ez nem lesz jó így. A tűz elég nagy ellenségem. 
Próbálok kiabálni társaiknak, hogy kábé élve meg fognak sütni, de folyton hülyeségek jönnek ki a számon. Egyik mondatommal azt kiabálom Előre kapitány ott a zátony! Aztán mindjárt, hogy menjünk Debrecenbe, mert ott lehet venni pulykakakast. 
A francba. Csinálnom kell valamit.
Hirtelen eszembe jut valami. 
Teljesen elengedve magam, belesimulok a növény csápjaiba. Szorosan neki a falnak, ami mintha ott sem lenne. Egy pillanattal később a csápok elengednek és én a fal túloldalán találom magam. 

Egy szobában vagyok. Kényelmesen berendezett, mintha valaki hálószobája lenne. Hirtelen nagyon fáradtnak érzem magam. Hívogat a szoba közepén elterülő hatása ágy. 
Engedek a csábításnak. Mielőtt elaludnék még mintha azt látnám, hogy az ajtó amin bejöttem eltűnik, és a szoba másik felén jelenik meg, és mintha társaim hangját vélném hallani a falon, vagy az ajtón túlról. Aztán elnyom az álom.

Erre nem gondoltam, hogy magamnak is rosszat teszek azzal, hogy összezsugorítom a növényt, ami következtében hangosan felszisszenek.
- Au, ez a makaróni igen finom! – Hogy már megint mi van? Micsoda jó egy beszéd ez, nekem ez tetszik. Azt hiszem, ezzel fogom a többieket az őrületbe kergetni, talán még Danielt is megviccelhetem vele egy kicsit. A segítségemre Olivia siet, akire csak mosolygok, majd megszólalok a lánynak. – A bacon betekeri a virslit. Teve mivért nem ivigy beveszévénivi?
Egy pillanatra megijedek, amikor Tia felé fordulok: mintha az arcára lenne írva, hogy a tűz nem kellett volna ide, mert nem csak nekünk egy gyors pirítós leszünk, de még hamu is. Mire a tűz elalszik, mintha a lány kissé ellazulna, és eltűnik a szemünk elől.
- Tiaaaa! – kiáltom a lány után, aki eltűnik a szemem elől. – Jaj ne! Milyen növény képes megenni az élőlényeket. Nekünk is ezt kellene, ellazulni?
Nincs más hátra, mint előre: felállok óvatosan, igyekszem nem hozzáérni a falhoz, hátha sikerül megint valami órmotlanságot a nyakunkba zúdítani, és Tia után indulok. De gyanús nekem a dolog, hogy a lány még csak nem is szól át, hogy minden rendben van vele? Muszáj leszek utána menni, hogy megtudjam, mi van vele, így ugyanúgy teszek, mint ő. Átérve a túloldalra már csak az alvó lányt látom magam előtt, majd odamegyek hozzá, és megrázom, igyekszem felébreszteni őt, de mintha nem segítene neki semmi, így a táskámból előveszem a vizemet, és a lány szájába öntöm, remélve, hogy ezzel nem teszek benne semmilyen kárt. Ameddig várok, van egy kis időm körbenézni: túljutottunk a sövény másik oldalára, aminek a végén egy ajtó van, amihez közel lépve egy halkat kopognék, de résnyire nyitva van, így kapva az alkalmon, pálcámat előhúzva óvatosan benyitok rajta, és egy viszonylag szép szobába kerülök be. De ez gyanút kelt bennem, hogy valaki hallhatott minket, de nem segített nekünk? Vagy csak véletlenül maradt nyitva? Vagy valaki direkt állított elénk akadályt szokás szerint, hogy megnehezítse a feladatunkat, és talán az illető tud is róla valamit?
- Locomotor! – mondom Tia felé bökve a pálcámmal, belebegtetve őt a helyiségbe, hogy legalább ne a hideg kövön feküdjön, majd várok a többiekre, hogy megérkezzenek. – Szörnyű eme remek társat így csucsukálni látni.

Ahogy Tia átér, kissé nehézkes álom nehezedik a szemeire, rá kissé nyomasztóbban hatott az Ördöghurok, mint ahogy a lány után érkező Helenre. Ahogy Helen belebegteti a szobába Tiát, a lány szerencséjére nem nagy magasról – körülbelül 10 centiméterről -, de a varázslat megszűnésével a puha szőnyegre kerül, hiszen nem más történt, mint a varázslat félbeszakadt, amit egy hangos kuncogás kísér, amit nem tudtok, hogy honnan jön. A szoba kinézete az alábbiként néz ki: nem dohos úgy, mint az előtér, ahonnan Helen is belépett. Sőt, helyette friss, tiszta illat van bent, a szoba bútorzata is olyan, minthogyha nem sokkal előttetek bútorozták volna be: azonban nem a hagyományos, 21. századi bútorokkal van teli, hanem a 19. század végi, 20. század elejiekkel. Tia időközben a gyerekkorából fel-felvillannak események, de leginkább egy olyan kép villan be, ami lehetséges, hogy a keresendő tárgyhoz vezethet: egy szép, körülbelül egy nagyobb dió nagyságnyi, fényes gömböt tart a kezében, ami már-már rámosolyog, örülve annak, hogy végre jobb kezekbe kerül.
- Ideje lesz lassan felébredni, Tia. – mondja a gömb. – A barátaidnak szükségük van rád.

Értetlenül áll a dologgal szemben. ~Mit keresnek a pomogácsok a békatutajon? Közben a pálcájára pillant ami lángokat okád. Tia meg mint aki kísértetet látott falfehér lett.
-Most mi van ez csak tűz! Amint az utolsó csápok is visszahúzódtak, a sövény maradványát veszi szemügyre.
-Ezek a recece...cece. Megrázza a fejét, kicsit kótyagosnak érzi magát. majd Darman felé pillant. Azt akarja tanácsolni hogy kövessék a lányokat, de egészen más csúszik ki a száján.
-Te hallod? Mennyi hat meg három?
Meg sem várva a srác válaszát rávágja. -A válasz lila mert a tehenek nem hordanak cipőt! Kissé elgondolkozik és megrázza a fejét. Ez egy beteg hely. Azt akartam mondani hogy csibeaprólék.
- SZEDD MÁR ÖSSZE MAGAD! Szólal meg egy dühös hang. ~ Áh ti vagytok azok? Mi a hézag nagypárna? -IDEFIGYELJ TE AGYALÁGYULT! HÚZZATOK INNEN KÜLÖNBEN EGY AGYILAG ZOKNI SZOBANÖVÉNY LESZ BELŐLED! NYOMÁS!
Kicsit mintha sikerülnie rendezni a gondolatait, és karon ragadja Darmant majd vonszolni kezdi a lányok után.
-Gyere pajti! együtt még nagyobbra növünk. Ahogy átér a másik helységbe, mintha kitisztulna a feje. De még nem teljesen százas. Látja ahogy Helen szerencsétlen papírvámpírt röpteti  elvigyorodik és alig hallhatóan hozzáteszi. 
- Na mi van batman repülni tanulsz? Aztán rádöbben hogy ez nem volt épp helyénvaló és közelebb húzódik szemügyre veszi, majd Helenhez fordul. - Miért most áll neki aludni? Ahogy átérnek a másik helységbe Tia nagyot koppan a padlón. -Ezt most miért csináltad? Fordul kicsit felháborodva, Helenhez, de némi vigyor is bujkál az ábrázatán. És mégis mi a fene folyik itt?

Ahogyan Helen áthúz az ajtón egy folyosón hirtelen történnek az események,de a növény láttára a pálca már a kezembe ugrott,ezután jött a tűz háború,én csak egy protagoval igyekeztem védeni magunkat amennyire tudtam,de ez nehezebb feladat volt a nagy tűzek miatt,hirtelen mindenki akkor bolondságokat kezdett el beszélni,hogy abban a szent pillanatban a szám és orrom elé helyeztem az újamat amikor meghallottam őket,tia eltűnt,Helen vele eggyütt kámforrá vált,Alric valami tehenekről meg liláról beszél.Amire én válaszolni se tudok mert észhez tér és áthúzza Darmant is,én is sietek utánnuk,ahol majdhogynem beléjük ütközöm.Hallom a kommenteket amiket alric űz,na most nyugodt vagyok az biztos,a fejem még tovább tisztul ebben a szobában.Ahogyan Alric még káootikusabban viselkedik,vigyor,hát ez nem százas.Most az eggyik ritkább frusztrált pillanataimban szólalok fel.

-Valami féle őrület gázt szívtunk be vagy mi az átok folyik itt,mindenki akkora nonsenset beszélt abban a szobában vicc könybe lehetne őket beépíteni....A mentálisan betegnek. -Azzal a hangom és én is lenyugszunk,mert a medál már túlórázik,mondjuk rá legalább is. -Na de nincsen idő panaszkodni mert ez már kész bolondok háza,szétnézek mit tudok találni.Addig checkoljátok le Tiát ha lehet,és megpróbálhatjátok a finite incantemet hátha egy kicsit kijózanít benneteket. 

Azzal elindultam elemezni a szobát,van az ajtó amin bejöttünk,a falakon nincsenek nagyobb repedések,valami mondjuk gyanus bennük,tulságosan furának néz ki ez a pár karcolás.A falaktól elmenve a régebbi bútorokat is megvizsgálom.Egy asztal és egy szék amik az előző 1-2 évszázadiak lehetnek,egy szőnyeg amin most éppen tia alussza az igazak álmát,egy pár fénykép is látható a falakon viszont egyszerűen aki ezeket felrakta nem éppen a designhoz értett,van egy pár polc,egy könyvespolc és egy kandalló is amiben éppen ég a tűz.De egy másik ajtó amin ki lehetne menni sehol.

-Ez ha nem egy puzzle,akkor nemtudom mi,csak tudnám mi az amit ki kell logikázni.Ez már kész rpg küldetés lassan.

A tűz úgy nézni be vált. Szerencsére nem egyedül kellett ezt tennem. A segítségért egy -Köszönöm. – hagyja el a szám.
De ez voltam utolsó értelmes szó melyet k tudtam mondani. Fülemet egy csomó zagyvaság csapja meg melyeket nem tudok hova tenni. Mikor kérdezni akartam volna a többieket hogy mi a fenét beszélnek csak annyit mondtam hogy.
- Hinányom van! – s csak néztem magam elé hogy mi a fenét.
Nem is mertem többet megszólalni. Ekkor Alric megfoghatatlan a kezem s húz maga után.
Így kerülök át a másik szobába ahol Tia éppen lebeg s mintha aludni.
Poénkodást hallok ezen s ebből gondolom hogy már tudunk rendesen beszélni.
- Mi a fészes fenét folyik itt? – kérdezem de válaszukat nem kapok csak barátnőm csattan a padlón.
- Jól vagy ? -ugrok oda bár tudom jól nem törékeny darab ő.
- Puzzle? Na abba rossz vagyok. – jelentem ki Danielnek aki a szobákat vizsgálta.
De közben azon kezdek el gondolkodni hogy ő mikor is krultide mert eddig észre se vettem.
- Milyen puzzle-rá gondolsz? Mert nem látok rá semmi erre utaló jelet

Egy fura érzés önt el. Álmodom, bár nem emlékszem hogy lefeküdtem volna aludni.  De valamiképpen ezt agyam racionális fele érzékeli is. Egy pici fénygömböt tartok a kezemben.  Melegséget érzek, mintha a gömb hozzám tartozna. Régen mélyre száműzött képek villannak fel a gyermekkoromból, de egyikhez sem társul a valóságban elszenvedett fájdalom, magány, mintha inkább valahonnan másféle megközelítésből látnám azokat. Kívülről. Egy kislányt látok, (4-5 éves önmagamat ) csuklyás emberek gyűrűjében állni, ám a fele indított átkok nem érnek célt, mint a valóságban. Egy apró, szinte csak dió nagyságú fénygömb jelenik meg és táncol a kislány előtt elterítve a fele közeledő színes fénynyalábokat.  Egyetlen dolog olyan, mint akkor ott.  Egy érces, gúnyos kacaj, mely átszelő a termet. Ekkor a kép eltűnik, majd hallom amint a fénygömb a nevem szólít.  Ébredjek, a barátaimnak szüksége van rám. Egy új érzés kerít hatalmába.  Mintha repülnék. Azonnal bekapcsol a tériszony jelzőm, és hatalmasat rándulok. 
Hogy ettől vagy valami mástól, de érzem, amint rövid zuhanás után egy kényelmes valamire érkezem. A fénygömb által sugárzott pozitív energia eltűnik, és amikor kinyitom végül a szemem, egy szobában találom magam, a földön egy szőnyegen fekve. 
-Mi a...? Hogy kerültem ide? És hová tűnt a fénygömb? -teszem fel az eszembe tóduló kérdéseket, ahogy igyekszem feltápászkodni a földről.

Mi a fene történik velünk? Mármint hogy Tia ennyire bealudt ettől a növénytől? Szerintem ez ritkaság így nála, de remélem azért nem mély álomba zuhant tőle. Meg mi a fenéért puffant le a varázslatomtól? Kezd ez az egész hely olyan elborult lenni, ami lassacskán ránk is kihat.
- Mi az hogy? Így legalább nincs tériszonya, és egy kicsit repülni tanul. – nevetem el magamat Alric beszólásán, aki utánam jött be, pont akkor, amikor Tia koppanik egyet a földön. – Nem tudom, hogy miért koppant, hiszen nem mondtam el az ellenvarázslatot. Te meg hol voltál eddig? – ripakodok rá Danielre, majd sajnálkozva ránézek, hogy mit mondtam neki, majd odalépek hozzá, és megölelem, nem zavartatom magamat. – Sajnálom, nem úgy értettem, bocsánat.
Ezután kissé zavarba jövök, de Darman kérdése kizökkent a helyzetből. Kicsit jobban szemügyre veszem a szobát, de mintha a tárgyak kicsit máshogyan lennének. De mintha csak apróságok mozdultak volna arrébb.
- Hé, figyeljetek csak. Mintha a szoba kinézete egy kicsit megváltozna, nem? Például az a váza az előbb az ágy előtti asztalon lett volna, most meg az ablakban van. – hívom fel a többiek figyelmét, majd Tia is felébred az alvásból. – Merlin szakállára, hogy felébredtél, de örülök neked. Tényleg nem emlékszel semmire? Ahogy átjöttél, és utánad jöttem, te már aludtál, én meg a növényre gyanakodtam, hátha az a ludas. Utána belebegtettelek ide, de mintha megszűnt volna létezni a varázslat, mert lehuppantál a földre. De várj, milyen gömbről beszélsz? Nincs agyrázkódásod véletlenül?
A lány felé tartom az időközbe elővett kulacsomat, és felé tartom, hogy igyon belőle.
- Gondoljátok, hogy ezt a gömböt, vagy valamit kell keresnünk, amit esetleg Tia láthatott?

A szobába beérve mindenki friss levegőt szívtok az előző, szűk, szinte már-már fülledt, párás, és meleg helyről. Kevésbé rendezetlen, mint Bema Póé. Ahogy elkezditek nézni a szobát, hol az egyik, hol a másik oldalról hallotok kuncogást. Ahogy Daniel a tűz közelébe ér, egy arc jelenik meg, majd hirtelen kiugrik a tűzből egy ezüst, csapzott hajú férfi, akinek a korát körülbelül 40 évre tudják megsaccolni. Vigyorok rátok, majd kacag egyet.
- El se hiszem, végre egy kisebb csapat társaság látogatott meg engem ebben a kis kutricában. Legyetek üdvözölve nálam, Sangnál. Szerettek játszani? Mert én egyszerűen imádok játszani!!!! Játsszunk! Na, feleljetek a kérdésemre, és tiétek az Éj köve. DE csak akkor, ha jól feleltek nekem. Ha nem válaszoltok jól a harmadik tipp után, megkóstollak apránként titeket. Na, mit szóltok? A kérdésem a következő: Mi az? A gyökere lappang, a fáknál magasabb, fel, fel, fel az égre tör és mégis sose nő? - Sang az alábbi kérdés után egy őrült nevetés követ. - Na, tudjátok a választ, kedveszkéim, apró kicsi, okos diákok?

Darman hozzámszól ahogyan körbenézek,hogy mégis milyen puzzlere gondolok.

-Őszintén akármi lehet,valami festmény elmozdítása egy titkos szeglet,mágiával meg még több.-Helen is egy kicsit belém harap,hogy mégis hol a fenében voltam,majd gyorsan megölel és bocsánatot kér.-Nincsen semmi baj,eléggé ki estem a ritmusból abban a szobában. -Tia időközben felkeleget,és valami fénygömböt keres,Helen bombázza a kérdésekkel amik egy része megkérdőjelezi Tia agyi jelenségeit és jól létét,majd hozzánk fordul egy kérdéssel.-Valószínű lehet,hogy azt  a gömböt kell megtalálni amit Tia látott,viszont mindjárt megmondom,hogy van-e tippem hol lehet. -Azzal odalépek a tűzhöz,hogy ott is szétnézzek,és hirtelen egy arc jelenik meg és ki is ugrik onnan,onnan gyorsan hátrébb is lépek és a pálcámat készenlétben tartom.Erre megjelenik egy ezüstös hajú férfi,*az Istenit neki itt minden is őrült?*Gondolom ahogyan hallgatom a férfit,ismerős a stílusa,a relytvényt gyorsan átgondolom*A gyökere lapang,magasabb a fáknál és égre tör,de nem nő? Hegy,annak vannak gyökerei,magasra ér és az is biztos,hogy nem fog nőni*GYorsan végzek és nyugodtan válaszolok. -Hegy,az én tippem a hegy.van gyökere.Sokkal magasabb mint a fák,az égre tör és az is biztos,hogy nem fog nőni. -Ahogyan megadtam a választ jobban megnézem az öreget,és a szavait is kicsit elemzem,*Ha ez nem őrült akkor én vagyok a donáld kacsa a metróban,kannibál is ha a szavainak hinni lehet,és őrült bohócra emlékeztet*A szemeimet távolt tartom a férfi szemeitől a válasz megadása után,majd ujra felnézek mikor végeztem a gondolkodással, továbbra is készenlétben.

Tia magához tér, vagy valami ahhoz hasonló. Bár észre se veszi, hogy ott vagyok. Még a kezemet is meg mozgatom a szeme előtt, de semmi.
* Basszus!* - káromkodok magamban egyet
* Szellem lettem vagy mi fene, lehet meghaltam? * - kérdezem magamtól mikor Helen és Daniel is válaszolni és beszélni kezd hozzám.
* Nem is tudjátok mennyit segítettetek ezzel. * - mondanám hangosan ki de inkább magamban tartom a dolgot. Nem akarom, hogy a kelleténél is hülyébbnek nézzenek. Pedig biztos vagyok benne, hogy már így is annak néznek rendesen.
Kérdéseimre úgymond választ kapok.
De mielőtt újra megszólalhatnék, Daniel körbejárása okán megjelenik valami amiről kiderül, hogy valaki.
Ahogy a tűzből kimászik, pattan a valaki elsőnek Impnek gondolom így már a nyelvem hegyén pálcámat rá fogva az utolsó pillanatban fogom csak vissza magam. De mégis a pálcám hegyéről már egy csap víz azért le cseppen.
- Ilyet ne csináljon ha száraz akar maradni. - közlöm vele miközben megtörlöm az elcseppent pálcám hegyét.
De mintha nem is törődne velem. Már sorolja a maga hülyeségét.
* Na egy őrült újfent. De lássuk ki az őrültebb. Ő vagy mi? *
Végig hallgatva a kérdést gondolkozóba esek.
Mire megoldásra jutok, addigra örökké nyugodt barátom megszólal s választ ad.
- Ugyan erre gondoltam én is. Plusz kicsiny csöködt agyamban más gondolat nem is pislant fel. - helyeselek Daniel mellett.
- Most akkor mi kérdezünk? Vagy hogy megy ez a játék? - kérdezem s közben várom, hogy a válaszunk helyes volt e.
Eközben nézelődök, s keresem a követ, vagy valami csapda látványát, lehetőségét.

Még mindig az álom és ébrenlét közt lebegek, de valami fura érzésem van. Hiányzik valami, ami az imént még az enyém volt. Egy érzés. Melegség és biztonság. Ösztönösen lépek közelebb Darmanhoz, és simulok hozzá a hátához, hátulról átölelve őt. Ez használ. Hallom Helent, aki kérdések özönével bombáz megkérdőjelezve a józan eszemet. 

- Nos, annyit tudok, hogy az a növény, ami elkapott engem ördöghurok volt. Valóban jó volt ellene a tűz, de igazából a fényt is elé lett volna. Mivel engem erősen tartott a legjobb ötlet volt ellazulni, ekkor a növény enged a szorításából. Így átjutottam rajta. Ide kerültem ebbe a szobába, és hirtelen fáradtnak éreztem magam, hát lefeküdtem. Álmomban jelent meg nekem egy fénygömb, ami megvédett mindentől. Valahogy érzem, hogy ezt a gömböt keressük. 

Ekkor egy kacajt hallok magam mögött, és a kandallóból egy férfi lép ki. Nagyon vidámnak tűnik, és játszani akar. 
Fel is tesz egy találós kérdést, amire szinte azonnal válaszol Daniel, és Darman is egyetért vele. 

- Szóval a válasz HEGY! - nézek a fickóra. - Hol vagy az éj köve? - nyújtom ki a kezemet a fickó felé.

A válaszokra várva elkezdek körbenézni a rendezettebb szobában, ami sokkal-sokkal jobban néz ki, mint ami Bema Pónál volt. A könyvekkel kezdem, hátha valamelyik egy titkos ajtót, vagy valami rekeszt nyit meg, ami következtében megtaláljuk az Éj kövét, aminek a megkaparintásával valószínűleg nem lesz egyszerű dolgunk kijutni innen. Hiszen mindig ez történik: a bejutás egyszerű, de az, hogy kijussunk, na az már nem mindegy. Az ágy mellé lépek, és elkezdek ott kutakodni a kis asztalnál, majd egy halk kattanást hallok valahol az ágy támlájánál, így odanézve látom, hogy egy kis retesz kinyílt. Erősen bennem él a gyanú, hogy tuti valami csapda fog lenni az egész, de már lassan meg se fogok lepődni saját magamon, így a kis retesz felé nyúlok, amiben egy apró, pici, finom szövetanyag van, aminek a tartalma valami apró, kerek alakú valami. Na ne, ugye nem megtaláltam azt, amit keresünk, csak nem az Éj köve? Ekkor egy idegen hangot hallok, ami következtében gyorsan eldugom a zsebembe a követ, halkan visszapattintom a reteszt, és hátrafordulva egy 40 év körüli férfi áll a társasággal szemben, és játszani akar. Hát ez tényleg őrület, vagy ez még csak a kezdet, hogy normálisnak tűnik, és a végére kezd megőrülni? Egy kérdést tesz fel a társaságnak, amire Daniel szinte villámgyorsan válaszol.
- Szép volt, Daniel. Látom nagyon otthon vagy a találós kérdésekben. – mosolyodok el a fiú felé, majd Darman felé fordulok, aki kissé hülyének néz ki. – Jaj Darman, ne nézz már így, még én érzem magamat szarul tőled. Nyugodj meg, nem néz téged levegőnek, csak szerintem most azt sem tudja, hogy hol van.
Majd Tiához fordulva meghallgatom, amit mondd, így egy bólintással nyugtázom azt, hogy tudom, hogy ilyen alkalommal el kell lazulni, mint ahogy tett, és elég lett volna egy Lumost is alkalmazni a növény ellen, így valahogy büszkeséggel tölt el a dolog, de még inkább az, hogy elraktam a gömböt magamnak. Közelebb lépek a lányhoz, majd a fülébe súgom:
- Megvan a z Éj köve. Lehet, hogy ezt láttad, csak fénygömbként. Remélem nem vette észre, hogy ameddig ő játszadozott, meg nem volt itt, én meg megtaláltam. – majd elhallgatok, és hátrébb lépek tőle, majd kíváncsi leszek arra, hogy Sang vajon mit válaszol arra, hogy Darman feltette neki a kérdést, hogy ő is kérdezhet-e tőle, hogy legyen fair a játék.

Sang egy hatalmasat kacag, ahogy Daniel válaszol neki a kérdésére, majd végignéz a társaságon, és egy fél pillanatra elkomorodik, de a szemein látszódik, hogy ugyanúgy nevet magában.
- Nagyon okos vagy, kicsi fiacskám, jól vág az eszed, az is biztos. – néz kissé ütődötten, és kajlán Danielre, majd Darmanra úszik át a tekintete. – Jaj, annyira vicces gyerekek vagytok, hogy az már döbbenet. És tudjátok mit? Ilyen emberi társaság még sose látogatott el ide hozzám, akik ugyanúgy szeretik a humort, mint én! És nem baj, fiacskám, nyugodtan vizezz le, mert úgyis lepereg rólam. De tudjátok mit? Most nincs kedvem tovább játszani veletek, mert meguntam, és mivel kedvellek titeket, ezáltal odaadom nektek az Éj kövét.
Mondja, miközben odalép az ágy melletti kis szekrényhez – ahol Helen állt Sang megérkezése előtt -, ott babrál valamit, majd kinyílik egy kis reteszszerű valami, de nem talál ott semmit.
- Hol van, hol lehet? De hiszen én ezt itt hagytam? Most Choler vagy Melan volt, amelyik idejött és megkaparintotta tőlem ezt a drágaságot, ami az ENYÉM??? – Kezd el őrjöngeni és feltúrni az egész szobáját, majd megakad a szeme Helenen. – Vagy te voltál, kislány? Te loptad el? Mintha te babráltál volna ott a szekrényemnél, még mielőtt kiugrottam volna titeket meglepni. Ne próbálj nekem hazudni, tudom, hogy te voltál!!! Gyere, Rá Ró, kergessük meg őket egy kicsit! Hadd fussanak a bolond életükért!
Sang füttyent egyet, majd a kandalló feletti festményben egy kentaur kezd el egyre jobban közeledni a kép eleje felé, majd kiugrik belőle, amire Sang rápattan, és elkezdi kihajtani a társaságot az ajtó felé.


 
Minden jelenlévő játékos, aki ebben a részben részt vett, az alábbiakat kapja a pontjaihoz pluszban:
+15 KP - ez már bele van számolva a pontozásba - , +15 LP és egy csokibéka, amit kéretik megjelölni, hogy ehhez a játékhoz tartoztak.
 
A pontok az alábbiak:
Darman: 15+5+2+2+2=26 KP
Helen: 15+5+2+2+2+2+2=30 KP
Tia: 15+5+2+2+2=26 KP
Alric: 15+5+2=22 KP
Olivia: 15+5=20KP
Daniel: 15+5+2=22KP