32. Kirándulás Jorg Profesorral - állatkerti ramazuri

Egy halk pukkanással érkezünk meg egy tanyának látszó birtokra. A székelykapus nagy bejárati ajtó előttünk terpeszkedik.
Mérete miatt akár 3-4 ember is simán elfér mikor beakar menni.
A környék szerencsére kihalt, ritkán járnak ide emberek. Főleg muglik. Magusok ismerik inkább ezt a kis eldugott helyet. De igen kevesen vannak akik idetudnának jönni. Egy út vezet ide ami inkább kitaposott szekér és keréknyom. Erőd vesz körül minket ami nyugodt hangulatot teremt. 
Csend és harmónia szinte.
A kapu felé indulok és a kilincs előtt megállva felemelem a pálcám.
'Pirocus'  mondom el némán a varázslatot. A pálcámmal a levegőben felírom a nevem és a diákok nevét akikkel jöttem. 
amint végeztem a listával  és pontot teszek a végére az ajtó k kezdeti nyikordulás kíséretében olajozottan kinyílik.
- Gyertek. - szólok hátra a csoportnak és kolléganőmnek.
- Csak egyéni meghívóval lehet ide belépni úgy, hogy meglásd a hely teljes valóját.  - magyarázom az előbbi történtek miértjét.

Ahogy a kapun átérünk hely megváltozik ahhoz képest mint amit a kapun kívülről látni lehet.
A hely 5-ször akkora mint volt és szinte az egész be van építve egy hatalmas állatkertté.
jó pár épület jelzi az adott részleg raktárát vagy lakóépületét ahol a munkások töltik pihenésüket.
Az úton felénk már tart egy személy. Látszik rajta, hogy sietős a lépte.
Már messziről integet nekünk.

- Üdvözöllek titeket! - köszön nekem és a többieknek a hátam mögött.
Kézfogás helyet egymás alkarját fogjuk meg mint régen a rómaiak tették.
- Örülök, hogy látlak Kökörcsin. - köszönök vissza neki kézfogás közben.
- Ők a diákjaim és egyik kollégám. - mutatok magam mögé. 
Látom tekintetén, hogy egy pillanatra megragad Rosein. S ezen el kell kissé mosolyognom hiszen említettem neki, hogy milyen csinos. De asszem majdnem letaglózta őt a látottak.
Viszont örülök, hogy rendes ruhában jelent meg és nem holmi bálygunár ruhában kinyalva. Asszem fel is pofoztam volna ha így jön elénk.

Amint megérkezünk a helyszínre, és megkönnyebbülve konstatálom mennyivel jobb módja ez az utazásnak, mint a zsupszkulcs egy hatalmas bejárati ajtót látok magam előtt. Hatalmas? Az nem kifejezés. Ezen még Iyve is kényelmesen betáncolhatna velünk. Viszont zárva van. 
A környék egészen kihaltnak tűnik, nem egy nagy túristalátványossághoz érkezünk, ez egyből látszik. 
A professzor a pálcáját kezdi suhogtatni, és felírja a nevünket egyesével. Ez eltart egy darabig, mert vagyunk elegen. 
De végül feltárul a kapu. 
Belépünk és körülnézek. Ez a hely hatalmas. 
*Magán állatkert? Mi? * - gondolom magamban. 
Aztán amíg a professzorok üdvözlik az elént siető tulajdonost halkan súgom a többieknek. 
- Az ilyen helyeken látni sok érdekességet. Azt hallottam, hogy vannak varázslók akik előszeretettel tenyésztenek is ki furcsábbnál furcsább varázslényeket. Remélem itt is lesz valami hasonló. Persze ezeket valószínűleg nem tárják a látogatók szeme elé. De ha van ilyen, mi tutira megtaláljuk. Benne vagytok? - kérdezem csínnyel telve a hangomban.  

Halk pukkanással érkeztünk meg. Körbenéztem, a hely elég kihaltnak tünt amit furcsáltam, hisz azt hittem állatkertbe megyünk, de nyilván rosszul gondoltam. Mert ez tuti nem egy mugli állatkert  ahova most érkeztünk. Közben a Professzor úr hesseget a pálcájával és a neveink megjelentek a levegőben, és legszivesebben odamentem volna és pontról pontra leírtam volna, hogy ezt hogy kell csinálni, de ekkor ismét megszólalt a Prof így inkább csöndben maradtam és elindultam a többiekkel be. Ahogy átértünk a kapun egy jóval nagyobb területre értünk mint amit én kivülről feltételezni mertem. Miközben a professzorok a tulajdonossal beszélgettek egy lány szólt a társasághoz. Végighalgatva öltletét egyből arra az elhatározásra jutottam, hogyha kaland lesz én biztos nem szeretnék ki maradni belőle így egyből rávágtam hogy igen. Lehet ezt még meg fogom bánni, de abban a helyzetben még jó ötletnek tünt.

*Hát... ja* gondolom magamban, ahogy belépünk a kapun *erre azért számíthattam volna*. Be kell ismernem hogy az eddig látott mágiák közül kétségkívül ez az eggyik leglátványosabb, nem is beszélve magáról az állatkertről. Ahogy belépünk egy tágas kikövezett útra érkezünk melynek a két oldalán épületek sorakoznak, kicsit hasonlítanak a kollégiumokhoz, gondolom a munkások laknak bennünk. Ahogy egyre beljebb érünk elkezdenek előkerülni az első állatok, a környező elkerített területek mind olyanok mintha egy sűrübb erdőböl valaki kivágott volna részeket majd hatalmas terráriumokba helyezte volna azokat. A tőlünk jobra lévőben vörös-rókák kergetik egymást, míg a bal oldalon az ágak között több békára és malyomra emlékeztető állat lakozik. Az előrébb lévő fák üresnek tűnnek azonban ha jobban megnézem mintha maguk az ágak fel alá mászkálnának a fatörzsön.
Tia ötletét halva elmosolyodok és tanári stílusban halkan felszólalok -Miss Prince már, már azt kell hinnem hogy még a tanév elött meg akarja rontani az elsősöket- mondom viccelődve -Azonban tény és való hogy nekünk fenn kell tartani a hírnevünket- utalok az előző év kalandjaira -úgyhogy, csak utánnad...-

Megérkezéskor megvallom őszitén, szólva örülte, hogy jOrg elhozta a diákokat az állatkertbe, ahol megismerheti a ritkábbnál ritkább fajokat. Felírja a diákok nevét, hogy mindenki meg legyen a kirándulás végére, amit nagyszerű ötletnek találok, majd nagyban elviharzik a tulajdonossal beszélgetni, így a diákok felé fordulok.
- Nos, örülök annak, hogy ennyien eljöttetek velünk a kirándulásra, és megkérnénk titeket, hogy ha lehetséges, ne kószáljatok el a csoporttól, még akkor se, hogyha valami nagyon érdekeset láttok. MIndössze enyit kérnénk. 
A szónoklatom után a tulajdonos és Jorg felé fordulok, ám a tulaj tekintete kissé megakad rajtam, ami kissé zavarba hoz, gondolom a kellemes, lenge nyári viseletem, és Jorg reggeli bókja az úgy nagyon betett, igaz, nem a megszokott  öltözetben vagyok: a nadrágom egy könnyű, vékony fű zöld színű len nadrág; felsőnek pedig egy ugyanolyan színű trikót viselek. A kezemet a tulajdonos felé nyújton.
- Jó reggelt, Rosie McGalagony. - Kacsintok oda neki, hogy vettem én a lapot.

Kissé megszédülök az utazás után, és hirtelen megfájdul a fejem, de letudom annak, hogy csak szokatlan volt számomra ez a fajta utazási módszer. Kíváncsian várom a kirándulást, amit a professzor tervezett ide, és egyeztetnek a tulajjal, gondolom a részleteket beszélik meg, így nem foglalkozok a dologgal. Tia ekkor felvet egy öletet, hogy kellene egy kis kalandot csinálni az állatkertben. 
- Mire gondolsz, Tia? Keressük meg a legritkább állatot, és menjünk megsimogatni? - kérdezem kuncogvam és egy bólintlással nyugtázom, hogy benne vagyok a buliba, hiszen azért ez a nyár se telhet el enélkül, majd Damien felé fordulok. - NEm lehet elég korán kezdeni.

Kökörcsin nem hazudtolja meg magát. Nem kezet fog hanem kezet csókol Rosienak.
Látom kollégám tekintettét ami nem változik de a szeme elárulja őt, hogy igencsak meglepődött.
'Te sunyi disznó...' - mosolygok a látottakon. 
Ekkor tekintek ismét hátra a diákokra. Látom rajtuk, hogy izgulnak és már mennének nézelődni.
A szemem Tian és Damienen akad meg.  Valahogy olyan érzésem támad, hogy figyelnem kell rájuk. Tuti rosszban sántikálnak.
- Gyertek gyerekek, induljunk meg telik az idő a hely meg hatalmas. - szólalok meg elég hangosan hogy a beszélgetést elnyomja és mindenki rám figyeljen.
- A szabály egyszerű, kerítésen kívül marad MINDENKI, az útról nem lépünk le! - magyarázom a szabályokat a fiataloknak, miközben látom, hogy barátom még mindig csapja a szelet kollégámnak. 
' Rossz léhűtő..' - csóválom meg a fejemet majd folytatom az okítást.
- Az úton mindenki biztonságban van ezt jegyezzétek meg.

Odafordulok Kökörcsin felé és vállára teszem a kezemet. Ebből azonnal tudja, hogy bajba lesz ha nem hagyja abba amit csinál és indulunk meg.
- Ha jól tudom a legelső állatok éppen azok akiket a tanév utolsó LLG óráján vettünk. Ki emlékszik rá, hogy mik is voltak ezek a lények? - kérdezek hátranézve a diákokra.

Egy jó darabig álldogálunk egy helyben, így amíg a tulaj McGalagony profnak udvarol van időm körül nézni. Nem igazán a szememre, inkább az érzékeimre hagyatkozom. Messziről hallom, egy csomó állat hangját, mit nálunk a kastély melletti erdőben is hallhatnék, de most nem ezekre figyelek. Valami mást keresek, és nemsoká meg is hallom. 
Mintha egy elefánt trombitálna valahol, de valami iszonyú furcs hangon. Próbálom kiszűrni a többi hangot és csak erre koncentrálni. az elefánt mellő egy kis visítást hallom, majd csontok ropogását. 
*hm.... az elefántok nem növényevők? - gondolom magamban. 
Ebben a pillanatban megszólal Jorg professzor és elmondja az intelmeit. 
Maradj az úton, ne menj egyedül sehová... Bla, bla bla. 
Elindulok a többiekkel együtt, az LLG-n tanult állatok felé. Még szerencse hogy sokan vagyunk. Amint lehet, feltűnés nélkül letérek egy kis résen a fák között. Ha érzékeim nem csalnak valahonnan onnan hallottam a hangokat. 
Egy kis ligeten átérve egy furcsa fa kerül elém. Hatalmas törzse van. Jó messzire keveredtem a csoporttól, lassan el is megy a kedvem az egésztől. Talán vissza kéne mennem hozzájuk, biztosan hülyeséget hallottam. Neki dőlők a fának, ami hirtelen kettényílik a hatáam mögött és én hanyatt vágódva dőlök el. 
Amikor feltápászkodva körül nézek egy totál más világ tárul a szemem elé. 
*Bakker ezt a többieknek is látniuk kell. * Vissza kéne mennem értük, de akkor nem biztos hogy visszatalálunk. Mindegy kicsit körbe nézek.
Itt is hatalmas ketrecek vannak, de sosem látott állatok vannak bennük. Kicsik és nagyok egyaránt. 
Mellettük kis táblán az állatok neve és leírása. 
Megyek körbe és olvasom a kis táblákat. Te jó ég milyen lények ezek: 
Az első amit meglátok egy kis figyelmeztető táblácska: 
 
Hangosan elkacagom magam. Aha, szóval megbetegszenek tőlem az állatok. Jókedvemből egy kis állat nagy nyerítése rángat ki. 








 
Hm.. cuki pofa. Aztán szájtátva megyek körbe a területen a sok állat között, akik meglepően nyugodtnak tűnnek.
 


 
 
- Hű, nekem kell egy ilyen, döntöm el azonnal. 
- Na mi van még itt?
 
 
*Hasznos állat* - vigyogok. 
 
Még mindig vigyorogva fordulok meg egy horkantásra. Egy kis kerülőt téve meg is látom a gazdáját, vagyis csak a ketrecét, ami mellett egy nagy tábla hirdeti: 
 
 



 
- Haha, hát engem aztán nem fog - mondom vidáman, de azonnal lelohad az arcomról a vigyor, amint meglátom a hatalmas állatot. Véres cafatok lógnak hatlamas agyarain.
 






Szívebb szaporábban kedv el verni, és izzadni kezdek, ahogy a friss vérszag elér. Hogy a rémülettől, vagy a szagtól indultam e el, azt nem is tudom, csak azt érzékelem hogy száguldva rohanok messze ettől az izétől, túl a fán, egészen addig, amíg valami megállásra nem késztet, és a valamivel együtt el nem terülök. 
Hangos nevetést hallva nézek fel. Körülöttem a többiek állnak nevetve, MyGalagony arca lángol a felháborodástól, Jorg professzor pedig nem tudni hogy dühében vagy jókedvében vicsorog. Halk nyögést hallok valahonnan magam alól, és vörös képpelk tápászkodok fel az alattam elterülő házigazdától. 
- Bo...bo...bocsánat! - rebegem, és segítek neki feltápászkodni, vagyis csak segítenék, mert ahogy felrántom a földről, a férfi, bár nem kis súlyú, szinte felemelkedik a talajtól. 

"Minden állat egyenlő, de egyesek egyenlőbbek, mint mások." Ezt egy könyvben olvastam. Unottan sétálok az állatkertben, vagy nem is tudom minek nevezzem. Állatok bezárva, szabadság nélkül de védelemben élhetnek itt. Milyen lehet mindig ugyanott napozni, mindig ugyanazt enni, mindig ugyanazt látni. A felfedezés öröme is megszűnt számukra. Ez is csak egy emberközpontú hely. Mint minden a földön, ahol az ember megvetette a lábát. Fűszállal a számban kóborolok, természetesen megint egyedül, a többiektől kissé leszakadva. Méla csalódottsággal az arcomon ténfergek. Sehol semmi gond, sehol egy bajba jutott lény. Nem érzem a gonoszság bugyrát semerre, csak az állott kaki szagokat. 

 Ebben a pillanatban meglátom ahogy Tia rohan szélsebesen, rémület van a szemében és nekivágódik a házigazdának. Amúgy sem veszem le a szemem róla egy pillanatra sem, most meg főleg nem. Nem lesz ez így jó, egyesek csúnyán néznek a rémült lányra, míg mások kinevetik. A terepet nézem, mi lehetett az amitől megijed és hamar meg is találom a bűnöst. Egy horrfánt az kicsit véresen. Már felkelt a földről és a házigazda is felpattant.

 Sietős léptekkel odamegyek a lányhoz és két kezembe fogom az arcát, mélyen a szemébe nézek és megszólalok: - Minden rendben, nyugodj meg, semmi baj, nem történt semmi. Itt vagyok veled.
 És csak nézek a szemébe, mindaddig amíg meg nem nyugszik...

A beszélgetések, az álmélkodások, a terv szövögetések és nevetéseket fergetegét valami furcsa, először hangos dobbanás szakítja félbe, ami a környéken lévő madarakat is elriasztja, majd a lassú dobogást egyre gyorsabb ütem váltja fel, ágtörésekkel egybekötve. Kökörcsin arca a jó kedvtől átvált rémületre, és a fejét elkezdi rázni.
- Ez nem hangzik túl jól. Remélem neee - be se tudja fejezni a mondanivalóját, amikorra a társaság felé egy Horrfánt rohan, majd megáll. 
- Úgy sem tudtok elkapni, de gyertek, próbáljátok meg. Én és a barátaim szeretnénk fogócskázni. Hihihi. - Mondja, vigyorog egyet, megfordul és elindul arra felé, ahonnan jött. Az állatkertben szinte az állatok nagy része kiszabadult, Kökörcsin pedig nagy kapkodva a szabadlábon lévők után siet, intve Jorgnak és Rosienak a segítség reményében. 
- Gyertek, fogjuk be őket. Csak reménykedem, hogy a legádázabb és legritkább állatom nem szabadult ki. - Kiált a tulajdonos az utána iramodó tanároknak. A diákok hallanak még kiabálásokat, amiket nem tudnak már a nagy zsivajban és fejetlenségben kivenni.

Ahogy feltápászkodom a földről Anna kezét érzem az arcomon, és hallom a hangját, amint nyugtatni próbál. A szemembe néz és úgy próbál nyugtatgatni. Na ekkor már nem bírom tovább és hirtelen hangosan kitör belőlem a nevetés, amit azóta próbálok magamba fojtani, amióta megláttam az azóta feltápászkodó tulaj fejét. 
Tőle még sikerült dadogva bocsánatot kérnem, hogy ne röhögjek a képébe, de Anna valszeg félreérthette habogásomat. 
- Ne haragudj, kérlek - mondom a lánynak, amint sikerül rendezni vidámságomat. Igazából megijesztett kicsit a Horrfánt, de nem azért szaladtam el... - kezdem a magyarázatot, de hirtelen elszabadul a pokol körülöttünk. 
Megjelenik az említett állat, és fogocskára hív bennünket. Körbenézve látom, ahogy az állatok szabadon rohangálnak körülöttünk, majd a tanárok elkezdenek rohanni a Horrfánt után, hátrahagyva a diákokat. 
- Na ezek jól itthagytak bennünket! - jegyzem meg. Ne aggódjatok. Nincs nagy baj. - Mondom a meglepődött, és egyre inkább megrémült társaimnak. 
- Szerintetek segítsünk nekik? - intek vigyorogva az elefántot kergető felnőtteket figyelve, akik mintha elfelejtették volna hogy varázslók.

Enyhén elmosolyodik ahogy Tia "belebotlik" a tulajba és a körülöttem elhangzó kuncogásokból úgy sejtem nem én vagyok az egyetlen aki a helyzetet mulatságosnak találja. Ennek ellenére az általános jókedv nem tart túl soká, ugyanis a talaj rázkódni kezd a lábunk alatt, és egy teljes csorda állat tűnik elő minden oldalról. Egy furcsa pofáju elefánt még meg is szólít minket, majd gyorsan tovatűnik, nyomában a pálcákat lóbáló felnőttekel.
-Szerintem maradjunk az elsősökkel,- válaszolok Tiának majd suttogva hozzáteszem -nem kéne megismételni a tavalyi évnyitást- mondom komoran.
Ahogy a társamhoz beszélek megpróbálom a többieket az út szélére terelni el a furcsábnál furcsább lények csordájától. A pálcámat a biztonság kedvéjért előhúzom, nem szeretném az állatokat bántani, de azt se akarom hogy a többieknek baja essen.

Állok a többiek mellett és szemlélem az állatokat. Sok mugli állatkertben jártam már de ez mindet tulszárnyalja. Nevetést hallok és amikor megfordulok egy fekete hajú lányt látok Anna előtt. Kikerekedő szemmel látom hogy az állatok elszabadultak. És egy elefánt szerű állat fogocskázni hív bennünket. A legnagyobb meglepetésemre az összes felnőtt az elefánt után iramodik. Az egyik felsős fiú megprobál bisztonságosabb helyre vinni minket. Egy kicsit messzebb állok a többiektől és körbe nézek és meglepetten látom, hogy egy struccnak látszó madár közeledik hozzám. Megijedni nincs időm mert az állat kedvesen megböki a kezem és mintha azt akarná hogy a hátára üljek. Felismerem a madarat, egy hátaska az. Már nogyon hiányzik a lovaglás ezért felpattanok a madár hátára ami elszalad velem a tanárok irányába. Megprobálom úgy irányítani az állatot, hogy az elefánt mögé kerülve a tanárok irányába tereljem azt.

A zsivajból egyszer csak a Proff hangját hallom, így próbálok rá figyelni. Majd egyszer csak csönd lesz, a Proff jó viselkedésre int minket, majd elindulunk az úton befelé a állatkert szíve felé. Körbe körbe tekingetek, közben a szemem sarkából látom, hogy egy lány letért az ösvényről, így indulnák utána mikor meglátok egy Főnixet így leragadok annál. Csodálva nézem a madarat, aki éppen alszik. Addig nézem szerencsétlent míg az fel nem kell és megfordul. Így megyek az úton tovább, sajnos a bambulásom miatt leszakadtam a csoporttól, de remélem nem lesz baj. Tovább csodálom az állatokat, majd a békés csendet felváltja a pata dobogás és kiabálás hangja. Mikor odaérek a hang forrásához már eluralkodott a káosz. Kérdőn nézek az idősebb társaimra, persze az út közepén.
- Itt meg mi történt ? teszem fel a kérdést.

Egy pár napig haza mentem,hogy egy kicsit a szüleimmel legyek,de azután mát jöttem is vissza az iskolába.Az utazás elején csak figyelem az új diákokat,hogy mit csinálnak,amikor a professzor elhopponál minket, egy kicsit csak nézek,ezek az állatok aztán már valamik.Jelentem ki magamnak a fejemben,Fülegér? Horrfánt? Ha nem lennék a gondolataimban akkor nemtudnám,hogy nevessek vagy sírjak.de mivel a gondolataimban voltam azért eggyiket sem tettem.a végén sikerült ki kerülnöm belőlük és azt veszem észre,hogy Tiát a földről segíti fel az eggyik új diák és az állatok fogócskázni akarnak,már a felnőttek el is iramodnak utánnuk,Damien próbál mindenkit biztonságba terelni,az eggyik diák meg felpattant egy állat hátára és már lassan itt csincs. Nem azért a knutért de mi a Merlin szakálla folyik itt? Elindulok,menet közben előhűzom a pálcám és Damienékhez sietek. 

-Sziasztok,úgy látom itt már minden beszél.Mi lessz a következő? Elkezdenek a seprűk táncot járni és elrepülnek madarat vadászni?Inkább nem hívom ki magam ellen a sorsot és nem mondok rosszabbat. 

És ott megy a tanárokkal a normális nyáriszünet és állatkertezés illúziója.Mondjuk a mágikus világban mit várok? Körbenézek és igyekszem felmérni a helyzetet,az aki felpattant egy állatra a tánárok felé iramodott. 
Nagyon sóhajtani szeretnék,és csak alig tartom vissza magam tőle,és visszafordulok Damienhez.

-na b@$d meg- mondom miközben a hátaska után hagyott porfelhőt nézem -ez fantasztikus- *ha megöli magát, ki fogom nyírni* De mielött még jó magyarosan elkezdhetnék káromkodni megpillantom az egyik másik elsőst... az út közepén, a csorda útjában. Elfojtom a fejemben fojó dühös ordítást, és az idegességtől szikrázó szemekkel az évfolyamtársaimra nézek -figyeljetek rá hogy a többi ne rohanjon el- majd óvatosan az út közepén alló lányhoz sietek -röviden: elszabadult az állatkert, gyere gyorsan- mondom sietettve, majd megfogom a vállánál és a többiek felé irányítom. Hallom ahogy mögöttünk a paták hangja egyre közelebb jön, bár szerencsére a legtöbb állat elkerül minket. Sajnos azonban a szerencsénk nem tart ki végig, mert egyszer csak oldalról egy.... zebra szerű... izé száguld felénk oldalról, pánikolva rá szegezem a pálcámat és elkiáltom magam -LOCOMOTOR- mire az állat egy héliumos lufiként 3 méterre felemelkedik a födről. Meglepő módon a vágtatást nem hagyja abba, mintha nem is vette volna észre hogy elvesztette a talajjal a kapcsolatot *... ezek szerint nem mindegyik mágikus állat inteligens*
Sikeresen visszérve a csoporthoz kicsit gyorsabban veszem a levegőt, nem igazán a fáradságtól, inkább az idegességtől -Tia, Anna- fordulok a két társamhoz -kérlek nyugtassatok meg hogy nem ti engedtétek ki a komplett állatkertet- mondom viccelődve, de azért figyelem a válaszukat, mert Tia PONT arról jött amerről a horrfánt, és Annának, hát... elég nyilvánosak az állatokkal kapcsolatos nézetei.

Látom ahogy az általam megszólított fiú szikrázó tekintettel közelít felém. Egy kicsit megijedek tőle, majd megkapom a kérdésemre a választ. Így már érthető a tekintet. Megfog a vállamnál majd finoman a többiek felé kezd el vinni. Eközben egy kisebb sokk ér engem mert egy zebra szerű izé tart pont felént. Nem tudom mit csináljak így magára hagyon a fiút és gyorsan elszaladok az ellenkező irányba. Nem veszem észre, hogy már elmúlt a veszély csak akkor amikor futás közben hátra fordulok, ám pillanatnyi figyelmetlenségem miatt pont beleszaladok egy állatba. Ami egy kicsit meglök vissza a többiek felé. Majd fut tuvább ki. Felállok majd leporolom mgamat és visszaindulok hozzájuk egy kicsit bicegve. A lábam egy kicsit fáj, de nem vészesen, bár nem is tudom mit gondoltam mikor elindultam a másik irányba. De már mindegy a baj megtörtént és elestem. Bár a bénaságomról inkább nem beszéljünk. Vörös fejjel megyek vissza a többiekhez akik vagy értetlen képpel néznek rám vagy éppen dühösen.

Feltett kérdésemre nem jön válasz bár nem igazán lep meg. Sokan most látnak mágikus lényt életükben és ez nem meglepő.
Ahogy látom szemem sarkából MajaDex nevű elsős lány egy Főnix madárnál ragadt le. Szerencsére az út egyenes így csak távolságba marad le  lány mögöttünk. Így direkt nem szólok neki, hagy ámuldozzon a lény láttán.
Ami jobban meglep, hogy ekkora területe és állat serege van barátomnak. Igaz valahogy sejtem, hogy ez még csak a jéghegy csúcsa. S mihelyt ezen gondolat átsiklik a fejemen, Tia tűnik fel oldalról és robban bele a házigazdánkban keménye. aminek hatására mindketten felborulnak. 
Már készülnék jól lecseszni a lányt a viselkedése miatt, de észreveszem rémült tekintetét így nem teszem meg a kellő szidást. Most. döntöm el.
Kissé elmosolyodok Anna gyors cselekedetén amikor nyugtatni akarja a lányt.
Már készülnék én is megkérdezni a lánytól, hogy mit keresett arra ahonnan jött és mitől riadt meg ennyire. 
Kérdésem ismét magamban kell tartanom mert ekkor megjelenik egy Horrfánt s mondhatni beszól nekünk. 
* Milyen speciális beszélő példányra tett ez szert. Hiszen ezen állatok csak nagyon ritkán képesek a beszédre és annál is ritkábban fedik fel ezt emberek előtt. *  - suhan át agyamon, ahogy megszokásból engedelmeskedem barátom kérésének és a lény után rohanok.
Közben hátra pillantva oda kiálltok a diákoknak.
- Vigyázzatok egymásra, s használjatok varázslatot, hogy védjétek magatokat!!!! De ölni nem ölhettek, kábítsatok és tegyétek őket cselekvőképtelenné. Az úton lévő varázslat megvéd titeket az igazán gyilkos jószágoktól! Így maradjatok azon! - fejezem be s miután az utolsó szó is elhagyja a számat még elég érthetően nézve Tiara akivel még lesz mit megbeszélnem a tette miatt.
Normál embernél gyorsabban elszaladok a Horrfánt után. Igaz szelíd jószág de képes egy embert is ketté harapni. 
Beérve a lényt előkapom a pálcámat és a lábára célozva - Locomotor mortis. - mondom ki a varázsigét aminek hatására a lény lábára bilincs kerül. Aminek hatására nyomban elesik is csúszik pár métert a földön mire megáll.
- Vidd a helyére ezt a dögöt, mielőtt olyat teszek vele amit nem szeretnél. - vágom oda mérgesen barátomnak miközben a pálcámmal rá és az állatra mutatok.
- Én vissza megyek a diákokhoz, nem bízok a varázslataidban annyira, hogy biztonságba tudjam őket itt.

Damien Locomotor varázslata működik ahogy leírta de mégis ahogy leveszi róla a szemét az állat újfent a földre kerül.
Daminen nem látja ahogy a lény ami Csíkos lapos fejű nemtudomhogymi célba veszi a háta közepét és neki iramodik azzal a szánt szándékkal, hogy megtámadja a fiút akiről tudja, hogy a varázslat használója volt.
Az út mellet egy ketrec van ahonnan kiszabadult a lény. 
Ha sikerül a lökés Damien egyenesen be esik a ketrecbe és az rázáródik majd.
Ennek tudatában Damient megkérem hogy dobjon a 9 oldalú kockával.
Hála a minden reggeli edzésnek amit csinált reflexei jobbak az átlagos embereknél. 
így ennek köszönhetően ha a dobás 7-8-9 akkor sikerül időben észre vennie a lényt és félre ugrania előle.

A mesélő mérésére dobtam

The member 'Damien' has done the following action : Dobókocka

---

'9 oldalú kocka' : 9

Zajlanak körülöttem az események. Nem is tudom hová forduljak, de valahogy az út közepén állni sem bizonyul jó ötletnek. Így miután egy jópár állat nekem rohanásától csak gyorsaságom ment meg, egy kicsit félre esőbb helyre állok. 
Azon gondolkodom, mi a túrót is csináljak. Egy hátaska rohan el mellettem, hátán a lila hajú elsőssel, aki láthatóan élvezi a lovaglást. 
A tanárok végül elkapják a horrfántot, és Damien egy csíkos izét intéz el. 
Egy kis valami repült az imént nekem, éles csőre megvágta kapomat, amiből most lustán egy vörös csík indul útnak. Nézem a csíkot, ahogy karom végén apró vörös pöttyként egyesül az anyafölddel. 

Aztán a hátam mögül egy morgást hallok. Lassan megfordulok. Egy nyúl fejű tigris áll velem szemben. 

*Nyuszris* - fut át az agyamon a felismerés, és a következő gondolatom:

*Tia most meghalsz!*

Csak állok és mozdulni sem bírok. A fejemeben lázasan követik egymást a hülyébbnél - hülyébb gondolatok. 

* - Meg fogok halni! - Te hülye a már félig halott vagy! - A vámpírok halhatatlanok! - Persze, mert ha felfal, majd feléledsz a másik végén, mi? 

Állunk egymással szemben én és a nyuszris. És az én agyam még mindig jár. 

*Olyan cuki bolyhos fülei vannak. - Ja meg 30 centis fogai.*

Nem tudom végülis mennyi idő telhetett el. Nekem óráknak tűnt, de valszeg alig pár másodperc volt az egész. Az állat hirtelen mordul egyet és megindul felém. 

Én meg ahelyett hogy elfutnék, szembenézek vele. Előrelépek egyet és a szemébe nézek. 

- Állj! - mondom teljesen nyugodt hangon neki. De a hangom máshogy szól, mint eddig. Egyszerre veszélyes, fenyegető és simogató. Az állat pedig mint akit megbabonáztak áll, és hallgat rá. Feléje lépek egyet.

Nem tudom mi történik velem, mintha kívülről látnám az eseményeket. 

Egy hatalmas vadat látok, és egy nem kevésbé félelmetes apró lányt, aki megnyúlt szemfogakkal, és vérben úszó szemekkel támadóan áll a fenevad előtt, ami egyszercsak egy nagyot nyűszít, és a mögötte lévő ketrecbe menekül. 

A lány előre lép egyet, és becsukja a ketrec ajtaját, körbenéz a terepen, és egy hang nélkül összecsuklik. 

Fekszem a földön, és nem tudom mi történt velem, de nem bírok mozdulni. Csend van. Aztán hirtelen egy dobbanás a fülemben. Majd még egy, egyre szaporábban, és rájövök, a szívem kezdett el verni újra. Fogaim bizsergését érzem, ahogy visszahúzódnak. Ólmos fáradtság telepszik rám, és lecsukódnak a szemeim. Még hallom ahogy megélénkül a világ körülöttem, aztán magába ránt a sötétség. Utolsó gondolatom egyetlen kérdés: -*Vajon élek még? *

Ahogy a többiek felé indulok a hátam mögött egy halk puffanást hallok, majd dühös fujtatásra leszek figyelmes. Lassan megfordulok és az idegességtől kisebb verejtékcseppek csúsznak le a homlokomon. -ez nem lehet igaz- mondom, mert látom hogy az a csíkos nyavajás egyenesen felém vágtat és ha jól látom a szemeiben nem csak véletlenül vagyok az útjában. *Túl gyorsan jön és a pálcám a másik irányba néz*.
Mintha a világ lelassulna, a paták által felvert porfelhő szinte szilárdnak tűnik, a bestia patái pedig lassan, de hatalmas erővel csapódnak a talajba. A lábaimat behajlítom, majd elrugaszkodok a földtől, ahogy a levegőben a testem hátra fordul, magamon érzem a patás tekintetét, majd végül leérkezek a két lábamra és az idő mintha azonnal felgyorsulna.
A landolás után pánikolva hátrafele körözök a karommal hogy ne zuhanjak fejjel előre a porba, de végül sikerül megtartanom az eggyensújomat, és végignézem ahogy a zebra izé, pár centivel elöttem elszáguld. Nagyot sóhajtok a megkönnyebüléstől, majd visszafordulok a többiek felé, pont amint Tia hirtelen összeesik. Gyorsan odasietek a lányhoz, bár egy pillanatra meghátrálok amikor meglátom az elötte lévő ketrecben fekvő bestiát. Felhúzom őt a földről és a hátát az útszéli alacsony falnak döntve felültetem.
Az oldalán megpilantom a bájitalos dobozkáját *szerencse hogy nem csak én vagyok paranoisás* A dobozkából a sókat keresem elő, amejeket még Jörgnél használt Tia. Megtöröm őket és az orra alatt meglengetem őket -Ezt igazán nem kéne rendszeressé tenni- mormogom *egy boxmeccsen kevesebbet ájulnak el mint mi az iskolában.*

Éppen látom, ahogy egy lány úgy szintén mint én az út közepén áll, majd meg mielőtt az állatok neki mennének gyorsan elszalad az útról. Annak széle felé, mivel úgy gondolom, hogy jó alkalom lenne ismerkedni így én is utána megyek, ám mikor oda érek már fekszik a földön miközben egy fiú húzza az út szélén lévő alacsonyabb fához. A táskájából kivesz valamit, majd az orra alatt lengeti. Gondolom valami gyógyszer lehet vagy mit tudom én mi.

-Szia mi történt vele? -kérdezem tölle és közben nézem a ketrecbe lévő állatot.

-Az állat terítette le? -Leülök én is a fa mellé és onnan szemlelem őket, miközben egy kisebb csapat állat gázol át az úton. Halkan felsititok, amikor az egyik állat elragad.

Éppen időben érek vissza a diákokhoz, hogy láthassam azt a bravúros szaltót Damienttől amivel elugrik az őt rohamozó állat elől.
De tekintettem egy veszélyesebb dolog ragadja meg. Még a nyuszrisnál is veszélyesebb.
A saját szememmel látom azt ami előjött a lányból. S ez nem egy egyszerű mindennapos vámpír. Nem, ez sokkal de sokkal több, erősebb.
Az állat már ettől is maga alá vizelt majd fülét, farkát behúzva menekült be a ketrecbe ahonnan kiszabadult. 
Csak az védte meg őt, hogy Tia nem elég erős, hogy képes legyen ezt a formát sokáig elviselni. Még nem olyan erős.

Szerencsére össze esik ami még jó is lehetne. De szerencsétlenségünkre Damien rohan oda hozzá. Aki mit sem sejt abból, hogy mi zajlott le pár méterrel mellette.

-Menj onnan!!! - kiáltom a fiúnak.

Már emelném a pácámat hogy arrébb lebegtessem amikor az egy lány felsikít. 
Oldalra nézve a hang irányába látom, hogy elkapta őt Vértya.

- Honnan a francból szedet ez a barom össze egy ilyet! - káromkodok egyet és mivel már így is eléggé felbosszantott a helyzet még sikerül visszafognom magam és csak egy stupportott lövök a lénybe ami hatására elengedi a lányt és hatalmasat fordul a levegőbe. 
Nagy pukkanással ér földet és látszik rajta, hogy megsérült. De még így is őrülhet annak, hogy életben maradt és nem öltem meg.
- Na jó, ebből elég. - jelentem ki amikor látom, hogy Damien még mindig az eszméletlen Tia mellett van akiről nem lehet tudni, hogy a vámpír van a kormány mögött vagy a lány.

Megidézem magam előtt a belépéskor felírt névsort és szépen kihúzom a neveket egytől egyig. Aminek hatására mindenki vissza kerül a bejárati kapu külső oldalára.

*Csak szótlanul mentem az állatkertbe egyenlőre nem szóltam senkihez még csak az ismerkedési fázisba tartunk. Persze csodás napunk volt és imádtam az egész iskolát.* ~ De szép helyünk van..~*Gondolta magába és persze imádta tényleg az egész iskolát. Körbe nézett és a tanárra is meg Majára is felfigyeltem. Nézegettem az állatokat és csodáltam őket.*

A lény nyikkan egyet majd elenged, sikítok egy hatalmasat amikor elenged. Zuhanas közben, azon angyalok, hogy hogy tudnám kivédeni az esést úgy, hogy ne törjön el minden csontom. Így a kezemet behúzom,hogy legalább azt tudnám használni az eset után és a hatamra fordulva várom, hogy elérjék a földet. Mikor becsapódók, hatalmasat nyikkanok, mert hirtelen ért engem a fájnalom amit a fejemben és a lábamban érzek. Majd egyszer csak kint találom magam a kapun kivül. Körbe nézek, és látom, ahogy a proff nagyon dühösen tekinget körbe. Így inkább csendben, szenvedek, majd ülésbe húzom  magam, és a kapunak dölve nézek körbe. Egy kicsit kotyagos a fejem, és fáj a lábam. A lábam csúnyán felhorzsolodott, és kiszakadt a nadrágom. Elő veszem a táskamból a sebtapasz, de mikor észre veszem, hogy a tapasz sokkal kisebb mint a seb így vissza rakom a táskámba és várom, hogy valaki észre vegyen.

Lassan térek magamhoz. Nem is tudom hol vagyok, aztán hirtelen eszembe jut hogy egy nyuszrissal futottam össze. Villámgyorsan talpon vagyok és pálcámat előre szegezve nézek körbe. Aztán leengedem azt, amikor látom a kapu előtt állok. Jorg professzor mérgesen áll a diáksereg közepén. 
Aztán érzek valamit. Vér... Valaki megsérült. A szag kissé távolabbról száll felém. Valami az súgja ne menjek közelebb. 
- Professzor. valaki vérzik! - kiáltok oda a professzornak, és igyekszem minél távolabb kerülni a szag forrásától. Valahogy furán érzem magam. Mintha valami változott volna bennem, de nem tudnám megmondani mi, azon kívül, hogy kb. onnantól hogy szembe jött velem az a vadállat és azon gondolkozom, hogy meghalok, semmire sem emlékszem. Egyáltalán, semmire. Mi történt A professzor intézhette el azt a dögöt? Valószínűleg. De mitől ájultam el? - gondolkodom, ahogy egyre távolabb sétálok a csoporttól.

Dühös vagyok, majd fel robbanok. S ez meg is látszik rajta. De szerencsére nem a teljes mély érzelmem hanem csak a hegye.
Veszek egy igazán mély levegőt és körül nézek.
Csak miután a tekintetemmel megszámoltam minden diákomat fújom ki a levegőt.
- Mindenki jól van? - kérdezem meg pont amikor Tia felszólal.
Már csak ez hiányzott, csóválom meg a fejemet és körbe tekintek még egyszer.
Szinte rögtön kiszúrom az egyik elsőst aki nincs túl jó bőrben és egy picike sebtapasszal próbálja ellátni kétszer akkora horzsolást.
Pálcámmal MajaDex sérült lábára mutatok és elmormolom a varázslatot. 
- Velnera sanentur. 
A horzsolás nagyon szépen gyógyulni kezd és két lélegzetvételnyi idő után el is tűnik. mintha nem is lett volna ott semmi sem fél perce.
- Azért óvatosan állj fel, nehogy valami más bajod is legyen a zuhanás miatt. Sara Witte lennél olyan szívesen és segítenél neki? - kérdezem a lánytól.
- Tia! - szólok rá a lányra erélyesebben.
- Mégis mit képzelsz hova hátrálsz? - kérdezem tőle olyan hangnemben ami azonnali megállásra kényszeríti a lányt.
- Gyere vissza közénk és menjünk innen haza. Elég volt ennyi akció mára és még túl sok is volt... (a fene enné meg) - teszem hozzá fejben.

Így újra előveszem azt a varázsgömböt amivel idejöttünk....

Alig várom a mai kirándulást, s mikor megérkezünk az épület elé már a külső látvány letaglóz. Ám mikor beérkezünk, a neveink felírása után a belső még inkább száj tátásra késztet. Hüledezve nézek körbe és csodálom az állatkert szépségét. A távolban meglátok egy-két ritkább állatot is illetve a körülöttük lévő ritka növényeket. Csak ámuldozok, s szinte fel sem tűnik mi történik körülöttem csak mikor már Tia fut vissza felé és bele csapódik kedves házigazdánkba. Ekkor ocsúdok fel, s mikor elszabadul a pokol én is próbálok segíteni biztonságba terelni az elsősöket. Időnként csak kapkodom a fejem pálcával a kezemben s olyan gyorsan történik minden, hogy 1 varázslatot sincs időm szinte ellőni. Mire feleszmélek a rémületből és a meglepettségből, már kint találjuk magunkat a kapu előtt s Jorg professzor dühösen szinte szidalmazza Tia-t. Felsóhajtok majd csak morgok magam elé: - Hát ez a kirándulás se tartott sokáig. -motyogom majd mikor Jorg professzor előveszi a gömböt amivel érkeztünk hirtelen az épület körvonala homályosulni kezd s az iskola alakja kezd kirajzolódni előttem. 
-Hát - sóhajtok - Akkor vissza oda ahonnan jöttünk. -suttogom majd eldöntöm magamban, hogy megfogom kérdezni a többieket pontosan mi történt ma. S rögtön ezután azt is megfogadom, hogy többet nem merülök el ennyire gondolataimban.

Hallom, ahogy Tia kiabál, hogy valaki vérzik, majd elindul a másik irányba. Jorg Professzor, dühösen ráripakodik, gondolom már elege van a napból amit meg is tudok érteni. Nem lehet könnyű ennyi gyerekere figyelni, miközben eluralkodik a káosz az állatkertben. Közben beforrasztja a sebemet. 

-köszönöm -mondom neki majd, felállok és a fának támaszkodva várom a lila hajú lányt, mert nem szeretném még jobban kiakasztani, a proffot azzal, hogy magán akcióba kezdek és eltanyálok. Ezért míg várom, hogy a lány ide érjen egy kicsit jobban, szétnézek a területen ami mint érkezésünknél most is teljesen kihalt. Közben észre veszem egy másik lányt akit eddig nem vettem észre, mert gondolom ő is azzal volt elfoglalva, hogy a káoszban ne sérüljön meg. Ami egyes társának nem sikerült. Eközben a Proff elő veszi a gömböt amivel jöttünk. Azt hiszem ez a kirándulás emlékezetes marad számomra, és az biztos, hogy megírom a szüleimnek is,hogy milyen izgalmas itt az élet.

A KM engedélyével lezárom a játékot és befejezettnek tekintem.

Pontokat is osztok, kis ösztönzés gyanánt. Bele számítom az előző játékot is most.
- Sunny 1 pontot kap,
- Helen, James és Daniel 3-3 pontot kap,
- Allison és Maja 5-5 pontot kap,
- Anna és Sara  6-6 pontot kap,
- Tia és Damien 7-7 pontot kap,

Holnapi napon indul az a tanév ami 1 hétig lesz elérhető!

Köszönöm a részvételt.